Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-30 / 281. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. NOVEMBER 30., SZERDA 1900-ig négy község viselte a Pilis nevet Magyarországon, s csak a XX. század első évében megejtett közigazgatási rendezések során született a döntés, miszerint a Pest megyei Pilistől eltekintve a Nógrád, Szabolcs, és Tolna megyei névrokonok más nevet kapnak. A legendáriumba illő találgatások mellett az okiratokkal igazolható névadó a Pylis nemzetség. Róluk 1287-ből, magáról a Pylisi családról 1326-ból maradt fenn írásos emlékünk. Ez utóbbi arra enged következtetni, hogy ekkor már saját temploma volt a falunak, melynek romjait 1967-ben tárta fel Kovács László régészprofesszor. Ha tehát csupán ezt a dátumot vesszük alapút, úgy Pilis mint település 668 éves. A pilisi polgármester nem indul Az újrakezdés évei A hat és fél évszázad alatt számtalan tulajdonosa volt, magyar, besenyő és kun eredetű hűbérurak, sőt a török megszállás alatt Allah földi helytartójának két nemes vitéze, Ahmed majd Ramazon dizdárok (katonai rang) birtokolták — már ami megmaradt belőle. 1690-ben az országos összeíráskor Pilis helyén csak puszta volt, ami akkor a Fáy család tulajdonát képezte. Az újratelepítés az őket követő Beleznay család — Beleznay János gróf és neje, a dúsgazdag Grassalko- vich Zsuzsanna — érdeme. Személyesen utaztak a Felvidékre, s együtt írták alá azt a megállapodást, melynek nyomán tömegesen indult az örményi lakosság Pilisre, ahol földet és különböző előjogokat kaptak. Ezen az okiraton az 1722. május 24-i dátum szerepel, vagyis ettől a naptól számítják Pilis újkori történelmét. Múltban gazdagok Ma már alig van olyan község a megyében, melynek ne lenne helytörténeti leírása, rövid, vagy hosszabb lélegzetű monográfiája, amit az önkormányzatok készíttettek. Pilisé ez évben jelent meg egy amatőr kutató több évtizedes munkája eredményeként (közel húsz évig állt az. asztalfiókban a kézirat), s talán pont azért, mert nem „profi”, Csilló Mihály monográfiája színes, olvasmányos munka. Sok érdekességet tudunk meg belőle a Beleznay, majd az őket követő Nyáry családról, akik meghatározói voltak a község történelmének. Mert ha a földesúr jó volt, a pórnak is jól ment a sora, ha viszont gonoszkodott, a gonoszság következményeit a lakosság nyögte. A jóindulattal együtt járt a múzsák pártolása is, a pilisi kastélyban sok poéta, író, művész megfordult. Járt itt Kármán József, itt születtek a Fanny hagyományai veretes sorai. Innen írta Petőfi Kerényi Frigyesnek: Szolnokon cseresznyét vettem, Abonyban háltam, Pilisen ebédeltem... Jóval későb Krúdy is gyakran vendégeskedett itt az úgyszintén művészpártoló Schumajer Rózánál, akinek a Vörös Postakocsiban állított örök emléket a nagy mesemondó. Múltban, hírességekben tehát nincs hiány. De vajon mit adott ennek a kisváros- nyi nagyközségnek a huszadik század, s abból is az utolsó ötven év? A leltár belefér egyetlen mondatba. A petróleumlámpát felcserélték villanyra. Nem tudom elhinni, pedig így igaz: Pilis úgy érte meg a rendszerváltást, hogy nem volt vezetékes ivóvize, s a fővárostól negyven kilométernyire négy nyilvános telefon működik, ez is mindösz- sze két éve. Egyébként jövő héten adják át az új tornatermet, amely részben állami céltámogatásból, részben a község saját pénzéből épült 30 millió forintért. — Úgy tűnhet, az első kérdésemnek semmi köze az infrastruktúrához, mégis felteszem. Mondd, csalódott vagy? — kérdem a régi barátság jogán Illanicz György polgármestertől. A kérdés nem véletlen, Pilisen szélté- ben-hosszában beszélik, Illanicz György — bár felkérték — nem kíván indulni a választásokon. — Ha abból a szempontból kérded, vajon nem a sértődöttség vagy csalódás miatt akarok-e visszavonulni, úgy a válaszom nem. Csakis az egészségi állapotom az, ami — ha úgy tetszik — megfutamodásra késztet. És nem magamért, hanem a,községért. Csaknem tízezer ember ügyes-bajos dolgait nem lehet úgy végezni, hogy közben heteket tölt az ember kórházban, betegállományban. Harmincöt év — Annyira megviselt az elmúlt négy év? — A közigazgatásban eltöltött harmincöt év — javít ki Illanicz György fanyar mosollyal. — A közigazgatás, a közélet fitt embert igényel. Sajnos, én már nem rendelkezem ezekkel a kvalitásokkal. — Szóval csalódás semmi. És ezt éppen te mondod, aki négy év alatt többször is hitet tettél az első demokratikus kormány mellett, s májusban megélted bukását?! — Egyszer azt mondtad, csodálod a politikai előre látásomat. Nos, szerintem a Horn Gyuláé több csodálatot érdemel. Ő - és a pártja 1990-ben világosan látták, hogy bármilyen kormány is jöjjön, az csak veszthet. Az örökség ismeretében profi politikusoknak ezt könnyű volt előre látni. Ők tudták, amit még Antall József sem tudott: hogy csodák nincsenek, illetve négy év kevés a sikerhez, s a magyar társadalom tűrőképessége nem alkalmas a hosszú távú várakozásra. Az 1990-es állapotokra talán az volt a legjellemzőbb: alagútból, tapogatódzva indultunk. Politikailag tapasztalatlan vezető gárdával, sőt esetenként a szakmai tapasztalat is hiányzott. Amiből viszont bőven volt, az a jó szándék és egy nagy felismerés: a huszadik század végén nem lehet infrastruktúra nélkül élni, függetlenül annak anyagi vonzatútól. Szerencsére a felismerést tettek követték, s ezek maradandóan beíródtak az elmúlt négy év történelmébe. — Az anyagi vonzat kire értendő? — A kormányra és az ön- kormányzatokra egyaránt. Az első szabadon választott kormány olyan lehetőségeket kínált fel állami céltámogatások formájában, amivel ha nem élünk, joggal szól meg bennünket az utókor. Ám mert a beruházásokhoz nem volt elég a céltámogatás, a felvett hitelek miatt a jelenkor polgára fintorog. Függetlenül attól, hogy mit kapott érte cserébe. Pilis infrastrukturális leltára az elmúlt négy évben: gázprogram, melynek keretében 58 kilométer hosszú gerincvezeték épült ki, amiben 2275 porta, illetve 7 ezer ember érintett. A vezetékes víz tervei 64 kilométerre készültek el. Ebből eddig 35 kilométer hálózat épült ki, ám mindössze 110 porta élt a bevezetés lehetőségével. — Számomra érthetetlen az emberek érdektelensége — mondja Illanicz György, s a sóhajból kiérződik a jó szándékú ember kudarctudata is. Három oldal Nem kis ,.falat” a szennyvíztisztító telep és a szennyvízhálózat kiépítése, melynek a költsége közel 200 millió forint lesz. Ennek fele cél- támogatás, a többi önkormányzati beruházás, amit az önkormányzat előlegezett meg OTP-hitelből. E hitelért, azaz a hitel kamataiért fintorog a lakosság egy része. Az az igazság, ebben sem sikerült közös nevezőre jutni. Az első etapra tervezett 13 kilométeres hálózatrendszerből 10 kilométer már elkészült, a szennyvíztisztító telepet a napokban átadják, ám az érintett 206 családból mindeddig csak 110-en fizették be a rájuk eső költséget. Ezzel szemben az 1000 telefonigényből 803-at már kifizettek, noha a telefonok átadása csak a jövő év közepén esedékes. Illanicz György pontos kimutatást készített az elmúlt négy év sáfárkodásának minden mozzanatáról. Ez a kimutatás három gépelt oldalt tesz ki, tételesen és összegszerűen rögzíti a beruházásokat, s azok anyagi vonzatát. És van több albumra való fénykép, melyek kronologikusan őrzik az eseményeket. Első kapavágást, alapkőletételt, objektumátadást, emlékműavatást, a helyi autóbuszjárat indításának pillanatát, vagy amikor először végeztek analízist az egészségügyi központ új laboratóriumában. Van aztán egy külön, bőrbe kötött emlékeztető az olasz Piazza al Serchióval létesített testvérvárosi kapcsolat mumentumai- ról. Azokról a felejthetetlen élményekről, melyekben Pilis vezetői — ők voltak a legkevesebben —, s rajtuk kívül a község valamennyi kulturális, egyházi és sportszervezetei is osztoztak. Alkalmat kaptak, hogy testben, lélekben megfürödjenek az itáliai napfényben, s a latin kultúra szépségeiben, melyekért cserébe a maguk hagyományait, táncait, dalait mutatták be a vendéglátóknak. — Egy csöpp derű a mindennapok homlokráncoló gondtengerében — mondja a polgármester. — Jó lesz rá visszagondolni. — Csak erre? A többit szeretnéd minél előbb elfelejteni? — Ugyan! Ezt a négy évet nem lehet elfelejteni. Olyan volt. mint egy nagy felfedezés, az újrakezdés eposza. Évtizedekig megszoktam, hogy mint közigazgatási vezető járástól, megyétől kaptam az instrukciókat: mit, hogyan kell csinálni. Harmincöt év alatt most nyílt alkalmam először a saját fejemmel gondolkozni, s a képviselőkkel közösen dönteni a községet érintő dolgokban. Nagyszerű társak vettek körül, akik tisztességgel, hivatásérzetük tudatában, egy fillér tiszteletdíj nélkül végezték a képviselőséggel járó feladatokat. Ezúton is köszönök nekik mindent, mint ahogy a lakosságnak is köszönettel tartozom. Mert eltekintve egy-két vitától a többség megértőén azonosult az infrastruktúrafejlesztéssel együtt járó gondokkal, kényelmetlenségekkel. — Mit gondolsz a lakosság hogy fog majd évek múltán visszaemlékezni erre a négy évre? — Azt nem tudom. Az viszont holtbiztos, hogy az utódaimnak könnyebb lesz a dolguk néhány év múlva, mint nekem volt. Ki fog már visz- szaemlékezni a ’90-es örökségre? A sáros utakra, a szén után fútkosásra ősszel, a rossz, nitrátos vizű kutakra, a bűzt árasztó szippantós kocsikra vagy a kurblis telefonra? Senki. Kivéve engem, ha még élek... Nem tudni miért — a szerző már elhunyt —, a pilisi monográfia csak az 1729— 1936 közti időszak községi elöljáróit szedte lajstromba. Eszerint 207 év alatt 41 bírója volt Pilisnek, azt viszont csupán találgatni lehet, Illanicz György személyében hányadik elöljáró távozik a nagyközség éléről. Matula Gy. Oszkár Szukebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Az ősi Pilis település a XVI. század második felében elpusztult, és mint puszta Fáy László birtokába került. Később Beleznay János tulajdona lesz, aki felvidéki evangélikus szlovákokat telepített ide, főleg Nógrád megyéből, onnan is legnagyobbrészt Szirákról. Első evangélikus lelkészüket 1722-ben iktatták be, és templomukat — amelynek felépítését Beleznay erősen segítette — 1724-ben avatták fel. 1776 után ezt a templomot lebontották, és Belez- nayné Podmaniczky Mária támogatásával újat építettek 1784-ben. A torony 1787-ben, a sekrestye 1791-ben készült el. Kriptájában a Beleznay család tagjai nyugszanak. A későbbi birtokos, a Nyáry család is támogatta az evangélikus egyházat számos adománnyal (oltárkép, csillár, vörösmárvány keresztelőkút stb.), sőt az 1880-as években a tempo- lomot is felújította. Az 1784-ben épült és ma is álló műemlék jellegű templom szép példája az olyan evangélikus templomoknak, amelyek a türelmi rendelet (1781) idején, a földesúr bőkezű támogatásával épültek. Nemes egyszerűség, valamint a berendezés választékos ízlése és az aránylag régi, értékes felszerelés jellemzik az ilyen egyházakat. A pilisi evangélikus templom külső megoldásában szinte díszítés nélküli, de mégsem sivár, mert a nagy falfelületek egyhangúságát előnyösen feloldja a mélyített falmezők, az úgynevezett, tükrök ritmikus ismétlődése. Ez a toronyra is jellemző, amelynek felső szintjén vasrácsos mellvéddel ellátott erkély fut körbe. Az egyszerű külsőt igényesen kialakított belső tér egészíti ki kupola és csehsüveg boltozattal fedve, amelyeket li- zénás, párkányos falpillérek hordanak, magas falfülkéket alkotva az oldalfalakban. A templom középső része alatt haránt húzódik a Beleznay család kriptája 13 koporsóval, köztük a templomot építtető Beleznay Miklós koporsójával. Ä templom teljes berendezését a klasszicizmusba hajló késő barokk stílus, az úgynevezett copf stílus jellemzi. Ilyen a nemes vonalú, sötétbarna fából készült, aranyozott díszítésű szószék-oltár is, amely bár új (1903-ból való), de nyilván az előző oltár nyomán, vagy annak felhasználásával csinálták igen jó stílusérzékkel. Az utolsó háború alatt erősen megsérült templomot 1948 után állították helyre. Pamer Nóra Illanicz György aláírja az olasz testvérvárossal kötött szerződést. Mellette Delfo Pedri, Piazza al Serehio polgármestere (A szerző felvételei)
