Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-30 / 281. szám

i

PEST MEGYEI HÍRLAP

INTERJÚ

1994. NOVEMBER 30., SZERDA 7

Mekkora hazánk dolláradóssága?

Beszélgetés Kádár Béla professzorral, volt külgazdasági miniszterrel

A magyar társadalom nem lát világosan az ország eladósodása tekintetében, mert nagyon sok ellentétes tartalmú nyilatkozat hangzott el e kérdéssel kapcsolatban. A tavaszi választási kampányban még olyat is hallottunk, hogy az Antall-kormány legalább annyi kölcsönt vett fel, mint 1989 előtt a szocialista kormányok.

— Professzor úr, az első kérdésem erre vonatkozik: Növelte-e a demokratikus kormány a szocialista kurzus időszakában keletkezett dolláradósságot? Mekkora volt ez az adósság 1990. július 1-jén, illetve 1994. július 1-jén?

— A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az ország bruttó külföldi adósságai a két időpont között 21,2 milliárd dollárról 26,3 milliárd dollárra nőttek. Az ország devizatartalékainak gyarapodása következtében hazánk nettó külföldi adóssága kisebb mértékben, 15,9 milliárdról 17,9 milli- árdra nőtt. Az ország fél évszázados történetében a legkritikusabb gazdasági helyzet, a kelet-európai fizetésképtelenség és a nyugateurópai recesszió átvészelése, valamint a rendszerváltoztatás legnehezebb szakaszának hátrahagyása a nettó adósságállomány kétmilliárdos, azaz 13 százalékos növekedéssel járt.

— Ez tehát azt jelenti, hogy a Horn-kormány megalakulásakor a bruttó adósságállomány mintegy 5 milliárd, a nettó pedig mindössze 2 milliárd dollárral volt nagyobb. Megállapítható-e az, hogy a rendszerváltozás előtti utolsó négy évben, tehát azonos idő alatt, mekkora volt a növekedés?

— A külföldi adósságállomány 1970 és 1984 között 11 milliárdra nőtt fel, majd a rákövetkező öt évben több mint 21 milliárdra.

— Mekkora kamat-, illetve törlesztési kötelezettség terhelte az 1990. július 1. előtti, illetve utáni négy esztendőt?

— Az 1986—89-es időszakban 14,5 milliárd dollárt, 1990 és 1993 között 15,8 milliárd dollárt fizettünk ki adósságszolgálatra. Az adósságszolgálati terhek növekedésében tükröződik az a körülmény is, hogy az eladósodás 1984 után felgyorsult.

— Tehát a szocialista rendszer idején felvett kölcsönökből fakadó adósság- szolgálati kötelezettségeink (15,8 milliárd dollár) háromszor akkorák voltak, mint amekkora összeggel nőtt az ország bruttó adósságállománya (5,1 milliárd) a demokratikus kormány időszakában. Jele ntettek-e valami adósság- növekedést az árfolyamváltozások, illetve az infláció?

— A nemzetközi infláció az adósság eredeti értékét is koptatja. Az állománynövekedést viszont gyorsította az a körülmény, hogy a hitelek kereken egyharmada japán yenre és német márkára jutott. E hatások azonban nehezen számszerűsíthetők.

— A jelenlegi parlamenti ciklusban körülbelül mekkora kamat-, illetve törlesztési kötelezettség terheli az ország gazdaságát?

— 1995 és 1998 között — figyelmen kívül hagyva esetleges újabb hitelfelvételeket és kamatváltoztatásokat — 17,5 milliárd dollárt kell törleszteni, illetve fizetni az országnak.

— A vizsgált két ciklusban a társadalmi össztermék (GDP) hány százaléka volt az adósságkötelezettség?

— A fekete és szürke gazdagás figyelembevételével számított GDP-re vonatkozó adatok pontossága korlátozott. A nemzetközi gyakorlat az adósságszolgálatot az áru- és szolgáltatásexportból származó devizabevételekkel hasonlítja öszsze. Az 1986—89-es időszakban ezeknek évi átlagban 54 százalékát, az 1990—93-as periódusban pedig 38 százalékát fordítottuk adósságszolgálatra. A javulás az exportbővülés eredménye.

— Ekkora adósság, illetve ekkora adósságszolgálati kötelezettség mennyire befolyásolja egy olyan ország gazdasági fejlődését, mint Magyarország?

— Jövedelmet von ki a gazdaságból, gazdaságpolitikai korlátozásokat ihlet, fékezi a beruházásokat, a növekedést, a jövedelem- termelést s általában a modernizációt.

— Mi a véleménye professzor úrnak az ország gazdasági helyzetéről? Szükségünk van-e újabb kölcsönökre?

— A magyar gazdaság jelenleg is finanszírozható. Az országnak nem hitelekre, pénztőkére van szüksége, hanem az ország szerkezeti és műszaki korszerűsödését, versenyképességét javító működőtőke-befektetésekre, évi 2—-2,5 milliárdos nagyságban. Megjegyzem, hogy 1972 és 1989 között évi átlagban 34 millió dollár, 1990 és 1993 között 1,65 millárd dollár ösz- szegű külföldi működötökét fektettek be Magyarországon.

— Soros György a nyáron egy nyilatkozatában azt mondta, hogy 1990- ben lett volna lehetőség adósságaink egy részének elengedésére, de ezt az Antall-kormány elmulasztotta.

— Nem ismerem a Soros György és Antall József közötti kapcsolatok részleteit. Az 1990. május 23-án alakult demokratikus kormány, melynek ötven hónapig tagja voltam, ilyen adósságelengedési javaslat megtárgyalásával nem foglalkozott.

Török Bálint

Szlovákia és Románia nem ismeri el a kisebbségi jogokat

Kassai interjú Habsburg Ottóval, a Páneurópai Unió elnökével

Élveztem azt a pár órát, amit itt tölthettem, már csak azért is, mert Má- rai Sándor írásaiból már úgy éreztem, ismerem ezt a várost — mondta Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke és az Európa Parlament tagja, akit fia, György főherceg is elkísért kassai útjára. Habsburg Ottót először az európai integráció neuralgikus pontjairól faggattuk.

— Ami a neuralgikus pontokat illeti, csak kettőt szeretnék megemlíteni. A jugoszláviai helyzetet, mely azért tudott ennyire elmérgesedni, mert a nyugati politika rosz- szul kezelte ezt a kérdést. De ez nem döntő. A legnagyobb veszélyt abban látom, ami most Oroszországban történik. Biztos az, hogy Jelcin elnök jóakaratú ember, de ő már nem fog sokáig hatalmon maradni. Két év múlva ott elnökválasztások lesznek. Nem bízok túlzottan abban, hogy őt még egyszer megválasztják. Lehet, hogy veszélyes emberek fognak hatalomra kerülni. Csak egy nevet említek: Zsi- rinovszkij. Ez az ember ma népszerű. Az utolsó általános választásokon a katonaság 60%-a szavazott rá! A múlt hónapban több pótválasztást tartottak, és Zsirinovszkij pártja mindent megnyert. Mögötte olyan veszélyes emberek állnak, mint Ruckoj vagy Lebed tábornokok. Ők nyíltan be is vallják, hogy imperialisták, tehát vissza akaiják állítani a Szovjetuniót. Ez komoly nemzetközi veszélyforrás. Oroszország, nem része Európának. Maga Jelcin mondta, hogy nem tudja, hogy Oroszország Európa vagy Ázsia része-e. Ez az ország csak akkor integrálódhat Európába, ha megszabadul ázsiai gyarmataitól. Én már nem fogom megélni az ő csatlakozásukat.

— Tehát itt az idő fontos szerepet játszik. Gondolja, hogy ha ez a régió nem integrálódik Európába, akkor fennáll a veszélye annak,

hogy a szovjet impéiium — mindegy, milyen név alatt — visszatérhet erre a területre?

— Ez valódi veszély. Nemrég egy vezető orosz kormánytisztviselő Moszkvában kijelentette, hogy azt, amit közeli övezetnek neveznek, azokra az országokra vonatkozik, amelyek területén az orosz katonák a második világháború idején álltak. Ez tehát vonatkozik úgy a magyarokra, a szlovákokra és a csehekre, mint a németekre. Ezt a veszélyt csak úgy tudjuk elhárítani, ha a szabadság határát minél keletebbre tudjuk kitolni. Ezért kell minél sürgősebben kiszélesíteni az Európai Uniót. Ennek most van itt az ideje.

— Mindenkinek elemi érdeke a csatlakozás. Miképpen ítéli meg a Visegrádi Négyek belépési esélyeit? Együtt lépjenek-e be, vagy külön?

— Mindenki akkor lépjen be, amikor erre már felkészült. Nagy bajnak tartom a politikában, hogy konvojokat létesítenek, mert ilyenkor a leglassúbb tag diktálja az iramot. A felvétel két tényezőtől függ. Az egyik, hogy az. unió mikor mutat készséget a felvételre. Ezen a téren komoly politikai harc folyik azok között, akik egységes Európát akarnak és azok között, akik bürokrata-Európát akarnak. Ez utóbbiak gátolják az előrelépést, s gazdasági okora hivatkoznak minduntalan. Ezzel kapcsolatban egy francia szólásmondásra szeretném felhívni a figyelmüket:

A pénztárcán ejtett seb sohasem halálos. Ezek az úgynevezett gazdasági argumentumok csak jelentéktelen mértékben jogosultak. Amióta az Európa Parlamentben ülök, több ilyen tárgyaláson vettem részt. Minden új belépés előtt ugyanazok az emberek, ugyanazokkal az érvekkel tiltakoztak a bővítés ellen. A másik szempont, ami befolyásolja a helyzetet, hogy azok az országok, amelyek csatlakozni akarnak, ezt erélyesen szorgalmazzák. Egy csukva tartott ajtót csak bizonyos erőszak alkalmazásával lehet kinyitni. Erős diplomáciát kell alkalmazni. A görögök például bámulatos eréllyel kényszerítették ki a tagságukat. Ha tehát az Európai Közösség politikai ereje — s ehhez számítom az Európa Parlament döntő többségét — és a belépni szándékozó népek együtt tudnak működni, akkor gyorsan érünk célba. Ebben az esetben ez még az évezred vége előtt sikerülhet. Magyarország esetében ez szinte biztos.

— Szlovákia esetében miként ítéli meg a helyzetet?

— Ez Szlovákiától függ, mivel bizonyos feltételek léteznek. Adja Isten, hogy Szlovákia részéről erély és készség mutatkozzék a feltételek teljesítésére. Remélem, Szlovákia a demokrácia útját fogja követni, ami azt jelenti, hogy alkotmányos keretek között fog haladni. Az uniótagságnak ez az egyik fő feltétele. A kisebbségi kérdésben pedig legyen tninél liberálisabb, mert ez is az egyik föltétel.

— Kassai látogatása folyamán több alkalommal került szóba a szlovák—magyar viszony. Milyen feltételek közepette lehetne megkötni a szlovák—magyar szerződést?

— Elsősorban jóakaratra van szükség mindkét oldalon. Másodsorban, hogy mindkét oldalon végre megértsék, évszázadokon keresztül együtt éltünk. A földrajz és a történelem törvényei szoros együttműködést és barátságot kívánnak meg. Ez a diplomácia feladata. Emlékszem, amikor fiatal voltam, milyen gyűlölet feszült a francia és a német nemzet között. A kibékülést az segítette elő, hogy De Gaulle és Adenauer megegyezett, szorgalmazni fogják a fiatalok cseréjét. Ma a német fiatalok ötven százaléka legalább egy vakációt töltött el Franciaországban. És ma jó barátok. Biztos vagyok benne, ami sikerült Nyugaton, annak keletebbre is sikerülnie kell. A siker egyik záloga az volt, hogy a fiatalság egymást megismerte, s ezt az utat kellene követni a Duna menti népeknek is.

— De a szlovák külügyminiszter elfogadhatatlannak ítélte a strasbourgi ajánlásokat és azt, hogy a kisebbségek külföldről kapjanak segítséget.

— A külügyminiszter úrnak Strasbourgba kellene mennie, és ha tapasztalná az ottani hangulatot, akkor másképp beszélne. A nemzetiségeknek teljes egyenjogúságot kell biztosítani. Ha az uralkodó bürokrácia diszkriminatív előírásokat érvényesít, akkor robbanóanyagot tárol minden közösség számára. Én a kollektív jogok híve vagyok. Sajnos ezeket Szlovákia és Románia nem ismeri el. S azoknak, akik ezt teszik, nincs helyük az Európa Unióban.

— Egyes vélemények szerint,

Csehország áll legközelebb a belépéshez, de ezt gátolja a szudéta-né- met kérdés.

— Igen. De ne feledjük, óriási különbség van a köztársasági elnök és a kormányfő között. Ám miniszterelnökök jönnek és mennek. Nemrég Csehországban jártam. Biztató, hogy főleg a fiatalok megértéssel kezelik ezt a kérdést.

— Ezzel szorosan összefügg a beneS dekrétumok egy részének ügye, amely mindmáig sújtja a szlovákiai magyarságot.

— A benea dekrétumok és az Európa Unió egymást kizárják! Azok az országok, melyek ezeket nem vonják vissza, nem ismerik el az alapvető emberi jogokat, s ennek folytán önmagukat zárják ki. Ha Szlovákia ezeket nem vonja vissza, akkor lelkiismereti okoknál fogva, nem szavaznám meg a belépést. Biztos vagyok benne, hogy erre nem kerül sor. A szlovák politikusok számíthatnak rám, hogy egyengetni fogom az útjukat. Ezzel kapcsolatban rá szeretnék mutatni, hogy Szlovénia bámulatosan jól kezelte ezt a kérdést. Ma már náluk nincs kisebbségi kérdés, mivel kielégítették a kisebbségek jogos elvárásait. A magyar törvényhozás is jó munkát végzett ebből a szempontból. Remélem, azok, akik most felelősek országaikért, meg fogják érteni a történelém parancsát, és saját nemzetük érdekében fognak cselekedni. Azoknak az államoknak, melyek be akarnak jutni az unióba, tisztelniük kell a kisebbségeket. Rá kell eszmélniük, hogy a népcsoportok gazdagítják valamennyi nemzetet.

Balassa Zoltán