Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-30 / 281. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. NOVEMBER 30., SZERDA 5 Kevesebb álláshelyet jelentettek a munkaadók Tovább csökkent megyénkben a regisztrált állásnélküliek száma, a munkaadók viszont lényegesen kevesebb mukahelyet ajánlot­tak fel, mint az előző ciklusban. Ez derült ki a Pest Megyei Munkaügyi Központ sta­tisztika- és elemzési osztálya által a napok­ban elkészített adatsorból, amely az októ­ber 20-a és a november 20-a közötti idősza­kot öleli fel. A vizsgálatok azt mutatják, hogy 35 ezer 325 munkát keresőt vettek listára, kiknek száma 600-zal mérséklődött a korábbihoz képest. A pályakezdő fiatalok közül 5 ezer 49-en nem találtak kenyérkereseti lehetősé­get maguknak. Ők 122-vel vannak keveseb­ben, mint korábban, ami azt jelzi, hogy a munkaügyi kirendeltségek néhányuknak ta­láltak szakképzettségüknek megfelelő állás­helyet. A régió munkanélküliségi helyzetét fel­térképező elemzés szerint munkanélküli-já­radékot 17 ezer 630 ember számára folyósí­tottak megyeszerte. Pontosan 414-en estek ki ebből az ellátási formából 30 nap alatt. Nőtt 42-vel a jövedelempótló támogatás­ban részesülők aránya, így jelenleg 9 ezer 757-en kapnak ilyen jellegű támogatást az önkormányzatoktól. A Pest Megyei Munkaügyi Központ ösz- szesítése szerint a munkáltatók 2 ezer 381 üres álláshelyre várták a jelentkezőket októ­ber és november folyamán, 802-vel keve­sebbre, mint korábban. Az állások 35,6 szá­zalékát a feldolgozó-, 17,7 százalékát az építőiparban, 7,5 százalékát a szolgáltató szférában, 14,2 százalékát a kereskedelem­be hirdették meg, 25 százalékára pedig más ágazatokban várták a dolgozókat. Pest megye munkanélküliségi rátája 7,4 százalékos, amely 0,1 százalékkal alacso­nyabb az előzőnél. (k. m.) s Építkeznének a sztráda mellett Pénzköltésre húsz hektár A gödöllői tanács ■ temetőt tervezett az M3-as autópálya csomópontja mellé, ami meg is épült, ravatalo­zóval, irodákkal, de azóta sem nyugszanak -ott senki­nek sem a földi maradvá­nyai. Az önkormányzat be­látta, hogy ez a terület nem erre a célra a legalkalma­sabb. Úgy vélték a helyi képviselők, hogy a sztráda tőszomszédságában megél­ne egy bevásárlóközpont, amihez szabadidőpark csat­lakozna a váci országút ke­leti oldalán. A legjobb igyekezet elle­nére sem sikerült egyben el­adni a bevásárlóközpontnak átkeresztelt 11 hektáros te­rületet! Mivel kisebb terüle­tekre voltak és vannak je­lentkezők, a városháza meg­rendelte és a képviselő-tes­tületnek jóváhagyásra előké­szítette a környék részletes rendezési tervét, amely to­vábbra is fenntartja a lehető­ségét a több ezer négyzet- méteres kereskedelmi egy­ségek kialakításának, de utat nyit a kisebb vállalko­zásoknak is. A bevásárlóközponttal szemben szórakoztató jelle­gű intézmények, például diszkó épülhet. Az Úrréti- tó közelében szállodát kép­zelnek, attól északra pedig motel, kemping és sportpá­lyák sorakozhatnak. A négy tömb összesen közel 20 hek­tárt tesz ki. Teljes kiépítésé­vel 55 ezer négyzetméter­nyi kereskedelmi és 10 ezer négyzetméternyi vendéglá­tó, szórakoztató, valamint szállásterület gazdagítaná a várost, s ez hosszú távra ele­gendő kínálat. A képviselő-testület a részletes rendezési tervet jó­váhagyta. Határoztak ugyan­akkor — egy következő elő­terjesztés keretében — az M3-as autópálya melletti tartalék lakóterületek belte­rületbe vonásának kérdései­ről is. Ezt lakossági kezde­ményezés indokolta, ami­nek teljesítésétől nem zárkó­zott el az önkormányzat, de feltételül szabta, hogy a ké­relmezők költségére készít­tessék el a terület részletes rendezési tervét. Abban töb­bek között meg kell indo­kolni, hogy az általános ren­dezési terv által tartalék la­kóterületnek megjelölt ösz- szes telektömb közül miért élvez elsőbbséget a kérelme­zett terület. B. G. Megszépül a könyvtár Új ruhát kapott Nagykőrösön a városi könyvtár. Üzemelte­tés közben cserélték ki a tetőzetet és csatornákat, majd még a hideg beállta előtt elkészült a külső festés is Erdó'si Agnes felvétele Sikercég Pilisvörösváron A lokálpatrióta Terranova 7W i\P' A Terranova Építő­anyag-ipari Kft. 1978 | |é óta gyárt hagyomá- * nyos licenc alapján különböző vakolatokat, szige­telőanyagokat, ipari segéd­anyagokat. Az elmúlt tizenöt év folyamán több mint hétszá­zezer tonna vakolatot értékesí­tettek az egész ország terüle­tén. A Terranova Kft. 1990-ben jött létre az Országos Érc és Ásványbányák Vállalat segéd­letével. Azóta termékeik ská­láját kibővítették és a mai nap­ra évi több mint egymilliárd forintos forgalmat bonyolíta­nak le. A jövő évi tervek sze­rint ezt még szeretnék mint­egy félmilliárd forinttal növel­ni is — mondta el kérdésünk­re Nagy Zoltán, a Terranova Kft. munkatársa. A cég jelen­leg mintegy 157 embert fog­lalkoztat. Áz országban több száz márkakereskedő forgal­mazza a Terranova termékeit, akik szerződéses viszonyban állnak a vörösvári céggel. Különleges szolgáltatás gyanánt, minden pilisi falu la­kójának állandóan tíz száza­lék kedvezményt adnak vásár­láskor. Ennek egyrészt rek­lám, másrészt pedig az az oka, hogy a cég szeretné segí­teni a környék településein építkezőket. (w. b.) Koalíció Ecseren Ecseren választási koalíciót kötött a Magyar Demokrata Fórum és a Független Kis­gazdapárt helyi szervezete. Jelöltjeik száma kilenc fő, és támogatják a jelenlegi polgármester, Harazin Ist­ván újraválasztását. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! Gyál polgármesterjelöltjét négy párt támogatja Az elmúlt négy évben felsőbb osztályba lépett Gyimesi Istvánt az 1990-es helyhatósági választások előestéjén ismertem meg, akkor töltötte be a negyve­nedik életévét. Ennek kap­csán jegyeztem meg: aki negyvenéves koráig nem fut be, annak már kevés esé­lye van a sikerre. Mire ő halkan azt mondta: én en­nél jóval fiatalabban lettem vezető, s nem a képességei­men múlt, hogy pályakor­rekcióra kényszerültem. A továbbiakban megtudtam, Gyimesi egy veszteséges vállalatot cserélt fel a taxi­val, fuvarozó kisiparosként s a vállalkozók pártjának tá­mogatásával jelöltette ma­gát polgármesternek Gyá- lon. Ä választáson fölényes győzelmet aratott, bár en­nek semmi köze az akkori pártjához, melytől menet közben megvált, s átigazolt a Fideszhez. — Emlékszik még arra a megjegyzésemre, amit zo­kon vett? — kérdem tőle az utolsó falugyűlés után, amit az eltelt négy évről szóló be­számolóval nyitott meg. — Nem vettem zokon, de már akkor úgy éreztem, hogy nem igazán fedi a va­lóságot. Sajnos az idő en­gem igazolt. Nagyon sok ér­tékes vezető ember került az utcára önhibáján kívül, a gazdasági helyzet velejáró­jaként. — Ön viszont elégtételt kapott, polgármester lett. És lehetőséget kapott, hogy bizonyítson. Bár a falugyű­lésen elhangzott vélemé­nyek nem voltak egysége­sek, a lakosság többbsége ön mellett foglalt állást. — Nem mellettem, ha­nem az önkormányzat mel­lett. Egyesek úgy ítélnek meg, hogy „súlyos” egyéni­ség vagyok, nem könnyű ve­lem dolgozni, yaló igaz, szeretek kitartani egy-egy tervem, elképzelésem mel­lett, de sohasem önfejűén, diktátor módon. Négy év alatt egyetlen komoly lé­pést nem tettem a testület bevonása nélkül, tehát a si­kereket közösnek tekintem, mint ahogy a fiaskókat is. Negatív diszkrimináció nélkül Gyimesi István vállalja az újabb megmérettetést, indul a választásokon. A Fidesz színeiben, de emellett támo­gatja az MDF, a keresztény- demokraták, és a vállalko­zók pártja is. A tíz képviselő- jelölt közt — akik mögé kí­vánnak állni — öt új arc van, a többi eddig is vele dolgozott. — Gyimesi úr! Ón aprólé­kosan beszámolt az eredmé­nyekről, még az ellendrukke­rek sem vonták kétségbe, hogy Gyál fejlődésére pozití­van nyomta rá bélyegét az elmúlt négy év. Jogos tehát a falugyűlésen elhangzott megállapítás: Gyál felsőbb Gyimesi István: A sikere­ket közösnek tekintem osztályba léphet. Most tehát ne az eredményekről, hanem a jövő elképzeléseiről beszél­jen. Azokról a tervekről, amit — ha újra választják — ebben a felsőbb osztály­ban szeretne megvalósítani az elkövetkező ciklusban. A közbiztonság ellátása állami feladat — Mielőtt erre rátérnék, hadd mondjam el, én egy in­tegrált tevékenységet látok el. A polgármesterség mellett én vagyok a Főváros Környé­ki Agglomerációs Önkor­mányzatok Társulásának el­nöke. Nem véletlenül. A me­gye 33 agglomerációs telepü­lése közül Gyál a legna­gyobb, következésképp itt csapódnak le leginkább az ef­fajta települések gondjai, problémái. Az előbbi rend­szerben a főváros közeli fal­vak amolyan védőgyűrűt, szűrőt képeztek. Magyarán megvédték Budapestet a nemkívánatos sokkoktól és kétes elemektől. Nem állí­tom, hogy ez a tendencia a rendszerváltozással meg­szűnt, s ezt a közbiztonsá­gunk tükrözi a legjobban. A mi társulásunk, amellett, hogy a kérdésben érdekelt te­lepülések érdekét képviseli, szeremé azt is elérni, hogy az agglomerációs községek ne ütközőpontként, hanem ösz- szekötő kapocsként szerepel­jenek a fővárosi és a megyei önkormányzatok között. Ne­gatív diszkriminációk nélkül. Szerintem valamennyi fél ér­deke ezt kívánja. — Meddig szól ez a meg­bízatása? — Hát ez az. A megbíza­tásom 1996-ig szól, de ha nem választanak meg polgár­mesternek, úgy alighanem le kell mondjak az elnökség­ről is. Egyik a másik nélkül nem megy. Az elnökség tár­sadalmi funkció, amit, bár plusz munka, a polgármes­terség mellett el tudtam lát­ni, sőt úgy érzem, a 33 tag­község mellett Gyál érdeke­it is kellően képviseltem eb­ben a minőségemben. — Bocsásson meg, de a közbiztonság területén ez ke­vésbé érződik. Mondjuk ki őszintén, Gyál ebből a szem­pontból hírhedt a megyében. — Az 1990. LXV. tör­vény 8. §-ának első bekezdé­se többek közt kimondja, az önkormányzat illetékes a közbiztonság helyi feladata­it ellátni. Ezzel szemben az önkormányzatoknak sem ha­táskörük, sem pénzforrásuk nincs erre. Vagyis fából vas­karika. A jelen jogosítvá­nyok mellett a közbiztonság ellátása állami feladat. Az a polgármesterjelölt, aki ilyen irányban elkötelezi magát, vagy felelőtlen, vagy nem is­meri a körülményeket. Ha valaki, a gyáli önkormány­zat jócskán költött a közbiz­tonságra, a térség legaktí­vabb faluvédő egyesülete ná­lunk működik. Emellett vet­tünk egy kocsit a helyi rend­őrőrsnek. Mire a dabasi rendőrkapitány elvezényelte az őrs kocsiját másfelé. Mindettől függetlenül a köz- biztonságot rajtam kéri szá­mon a lakosság... Amit ígér­hetek a jövőre: kezdemé­nyeztem egy agglomerációs rendőrkapitányság létrehozá­sát Gyálon. Ézt a Pest Me­gyei Rendőr-főkapitányság pozitiven fogadta, a BM úgyszintén. Az más kérdés, hogy pénze egyiknek sincs. Tehát az önkormányzatnak a zsebébe kell nyúlnia, s a költségek egy részét kigaz­dálkodni. Azt merem állíta­ni, amíg nincs rendőrkapi­tányságunk, közbiztonság sincs, függetlenül az önkor­mányzattól! A fiatalokra feltétlen számítanak — Mi van még a „kosár­ban"? — Feltétlen rendezni sze­retném a pedagógusok bé­rét. A kormány jövőre bér­stopot tervez. Énnek ismere­tében ez is az önkormányzat­ra hárul. 1995. január 1-től 10 százalékos béremelést ter­vezek helyi forrásból. Ezzel szemben nőnek az elvárása­ink. Ahhoz hogy Gyálból vá­ros legyen — amit merek re­mélni — többek közt a tanin­tézetek oktatási színvonalát is emelnünk kell. A polgári önszerveződésekre eddig sem lehetett panasz. A jövő­ben is méltóképpen szeret­ném „istápolni” őket. Mert meggyőződésem, hogy ezek az önszerveződések a polgá­rosodást szolgálják, a helyi társadalmi élet kialakulásá­nak nélkülözhetetlen ele­mei. Szólnom kell a művelő­désről és a fiatalságról — a kettő szorosan összefügg. A főváros kínálta lehetőségek­kel nehéz versenyre kelni, de kell! Gyálnak nincs mű­velődési központja, ezért vál­tottuk meg a mozi épületét a megyei mozivállalattól. El­végeztük a felújítást, a követ­kező menetben pedig a mű­velődéspolitikai program ké­szül el. Olyan programot, ak­tivitást szeretnék, ami haza- vonzza a gyáli fiatalokat. A fiatalokra feltétlen számítok! Matula Gy. Oszkár

Next

/
Thumbnails
Contents