Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-28 / 279. szám

XXXVIII. ÉVFOLYAM, 279. SZÁM • Ára: 17,50 forint 1994. NOVEMBER 28., HÉTFŐ Derűre számháború Szuhay Balázs írása (2. oldal) Haza készül a godolloi világutazó (5. oldal) Rohanunk a forradalomba? Fekete Gyula írása (7. oldal) F — ■ .......... S ZERETETTEL KÖSZÖNT­Lét JÜK A MIKULÁSKOR IDE­llllll J| IGLENESEN HAZÁNKBAN m m 4 TARTÓZKODÓ BILL CLIN­®!l j TONT! it (A kérdés csupán annyi: Jc -Js x\ HÁNY PUTTONYOS?) Sándor György Páty — Boeselager utca / Élete volt a szeretet Nevet kapott az az utca, amely az épülő pátyi Máltai Szeretetotthonba vezet. Felülete ugyan még földes, és a falu határában kanyarog, de ugyanilyen rögös volt az az út is, amelyen a névadó Csilla von Boeselager asz- szony, a szeretetszolgálatot és a községet is szívén viselő németországi bárónő járt haláláig. Kormányülés A kormány tegnapi ülé­sén öt nagy jelentőségű magánosítási koncepciót fogadott el: a Magyar Vil­lamos Művek, a Magyar Olajipari Vállalat, az öt gázszolgáltató vállalat, az Antenna Hungária és a Matáv még állami tulaj­donban lévő részvényei­nek privatizációs tervét. A miniszterek tanácsa át­tekintette a kormányprog­ramból adódó szociálpoli­tikai feladatokat is. Kor­mányhatározat született — a szocialista miniszte­rek tíz igen szavazatával és a három szabaddemok­rata kormánytag nemje mellett — a Gyermek- és Ifjúsági Koordinációs Ta­nács létrehozásáról. (Folytatás a 3. oldalon) Tiszteletére és emlékére vésette márványba iránta ér­zett szeretetét Páty község közössége. Kerék Vilmos helybeli művész alkotását tegnap délelőtt avatták fel és koszorúzták meg az új­donsült Csilla von Boesela­ger utca elején az erre az al­kalomra szervezett ünnep­ség résztvevői. A kövekkel körülrakott és kovácsoltvas keretbe fog­lalt tábla előtt Korompay Péter polgármester elmond­ta: az emlékhellyel a falu háláját kívánják leróni a bő­ségesen kapott szeretetért. Helga Haunert, a Német Vállalkozó Nők Szövetségé­nek elnöke a fáradhatatla­nul munkálkodó patrónusra emlékezett, Kozma Imre atya a Máltai Szeretetszol­gálattól pedig a bárónőből szüntelen áradó, mindenkit egybeölelő szeretetet állítot­ta példaként a hallgatóság elé. Az eseményt levélben üd­vözölte Boeselager báró és Amsberg városának vezető­sége is. Az utcanév- és em­lékhelyavatás tiszteletére rendezett fogadáson pedig átadták a pátyiaknak azt az ötezer márkát, amely a ne­ves énekesnő, Imre Gabriel­la németországi jótékonysá­gi koncertjén gyűlt össze a község fejlődése érdeké­ben. A német küldöttség ajándékai közt szerepelt a bárónő egyik festménye is, amelyen a kereszt közé írt feliratban kedves énekének sorai olvashatók: „Fogjátok a keresztet, és kövessetek engemet” — szólt Csilla von Boeselager hitvallása. N. T. Ne adóztassák meg a létminimumot! Közgyűlést tartott szomba­ton a Nagycsaládosok Or­szágos Egyesülete. Az el­nökség beszámolója és a jutalmak átadása után a délután azzal telt, hogy a szakemberek válaszoltak az önkormányzati választá­sokkal kapcsolatos kérdé­sekre. Mint megtudtuk: Pest megyében nem gyűlt össze elegendő ajánlás ah­hoz, hogy a nagycsaládo­sok képviselőjét közvetle­nül lehessen bejuttatni a megyei önkormányzatba. Gémesi György, gödöl- lő polgármestere is átve­hette a NOÉ közelmúltban alapított „Családjainkért” díjat a szombati közgyűlé­sen. Az indoklásban az állt, hogy ezzel kívánják jutalmazni, illetve elismer­ni azt a fáradozást, melyet Gödöllő városa, a vezeté­se a nemzetközi családév keretében a helyszínen megtartott nyári rendez­vény, a nemzetközi nagy­családos-találkozó szerve­zésében, bonyolításában tett. A díjazott polgármes­ter lapunk munkatársának kérdésére válaszolva el­mondta: számára a nagy- családosok ügyének támo­gatása magától értetődő feladat. (Folytatás a 3. oldalon) Gábor Áronra emlékeztek Gábor Áron nevét viselő iskolák, szervezetek helyezték el a kegyelet virágait a sza­badságharc ágyúöntője emlékművének talapzatánál, születésének száznyolcvanadik évfordulója alkalmából falum Attila felvétele A Budajenő-telki Székely­kor kezdeményezésére tar­tották tegnap azt a megem­lékezést a II. kerületben, amelyen Gábor Áronnak, az 1848-as forradalom és szabadságharc ágyúöntő hő­sének életét elevenítették fel. Gábor Áron száznyolc­van évvel ezelőtt született, november 27-én, a székely- földi Bereck községben. Születésének évfordulója al­kalmából koszorúzták meg a tiszteletére állított emlék­művet a Szilágyi Erzsébet fasorban. A hideg ellenére sokan eljöttek, hogy elhe­lyezzék a kegyelet virágait az emlékmű lábánál. A Hon­védelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség nevé­ben megjelent Papp Zsig- mond ezredes, a Honvédel­mi Minisztérium elvi terve­ző és fejlesztési osztályá­nak vezetője és Török Mik­lós vezérőrnagy, a Magyar Honvédség tüzérszemlélő­je. Koszorút helyezett el a II. kerületi önkormányzat polgármester-helyettese, a Budajenő-telki Székelykor, a Budapesti Székelykor, a Hadtörténeti Intézet és Mú­zeum képviselői, a Bereck községi Gábor Áron Alapít­vány tagjai és olyan isko­lák, egyesületek, melyek mind a ’48-as hős nevét vi­selik. (Folytatás a 4.oldalon) Ki itt az idegen? Keveset tudunk ma a rejtélyes hazai bevándorlá­sok, letelepedések gyakorlatáról, ami jórészt an­nak köszönhető', hogy a MÚOSZ-rohambrigádok által megszállt magyar sajtó ezt a kérdést éppúgy nem kívánja napirendre tűzni, mint a sajtóban le­zajlott és máig zajló tisztogatások ügyét. A magyar polgár ugyan elvétve értesül tiltott határátlépésekről, illegális bevándorlási kísérle­tekről és az ezekkel kapcsolatos hatósági lépések­ről, ám mit sem tud arról, hogy a törvényes nagy- és kiskapuk révén kik, mikor, hányán választhat­ják úgy hazájuknak — végleg vagy átmenetileg — Magyarországot. Befogadó ország vagyunk, és a határon túli magyarság miatt is nyitottaknak kell maradnunk — halljuk időről időre. Csak hát az új arcokban olykor nem ismerünk rá erdélyi, felvidéki, délvi­déki vagy kárpátaljai magyar testvéreinkre, s egy­re inkább az az érzésünk, hogy a bevándorlási po­litikánk nem a magyarság érdekeit szolgálja, mi­ként még sok minden ezen a maradék kilencven- háromezer négyzetkilométeren. Szinte semmit nem hallunk arról, miféle meglepetésekben lesz részünk az elkövetkező' hetekben, hónapokban és években. Nem tudunk olyan felmérésről, kimuta­tásról, amely az ország teherbíró képességéhez vi­szonyítva megállapítaná a bevándorlás lehetsé­ges mértékét. Az idegen szép — etetik e mérhetetlen ostoba­sággal a magyart az új liberalizmus kéretlen apos­tolai. Mintha bizony népünk az idegengyűlölet bűnébe esett volna, s mintha ez lenne a bevándor­lással összefüggő' kérdések valódi gyökere. Mint­ha bizony itt az emberek hozzáállása, mentalitása valamiféle akadály lenne, s mintha a tetszésüktől vagy nemtetszésüktől függne a törvények megho­zatala és alkalmazása. A jó magyarok mindig kíváncsi szeretettel te­kintettek a messze földről — nem ártó szándék­kal — érkező' jövevényekre, s évszázadok óta az együttélés szép példáit adják Európa népeinek. Am értetlenül szemlélik azokat a polgártársaikat, akik magyarul, de mégse az ó' nyelvükön beszél­nek. Akik fényévnyire érzik magukat attól a társa­dalmi közösségtől — nem „néptói”, mert még a szó is zavarja ókét —, amelyhez születésüknél, ó'si kötődéseiknél fogva is tartozniuk kéne. Aki­ket nem érint meg a többség gondja-baja, fájdal­ma, akiknek az élet egy jó buli, jó alkalom az ügyeskedésre, a meggazdagodásra, a gátlástalan karrierépítésre. A bevándorló — aki nem idegen, hanem min­denekelőtt ember, és mint ilyen, valóban szép — nem hibáztatható azért, mert valahol tarthatatlan­ná vált a helyzete, s emiatt helyét keresi a világ­ban. Egy pici ország közvélemény-formálói, irá­nyítói azonban fokozottan felelősek honfitársai­kért, akiknek a sorsa nem csupán a gazdaságpoli­tikának, hanem az ésszerű bevándorlási politiká­nak is a függvénye. Vagyis hát nem az a kérdés, hogy ki itt a szép, hanem inkább az, hogy ki itt az idegen. Bánó Attila

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents