Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-26 / 278. szám

J PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1994. NOVEMBER 26., SZOMBAT 9 Katolikusok Dunabogdányban Az áporkai református gyülekezet Lelkésznél a szószéken Amikor kézhez kaptam az áporkai református gyüleke­zet presbitériumának a szerkesztőségünkbe küldött meghívóját Beregszászi Marianne lelkészi beiktatására, eszembe jutottak a nők lelkészi szolgálatával kapcsola­tos történetek. Azok, amelyek a lelkésznőjét minden­ben segítő gyülekezetekről szólnak, de azok is, amelyek­nek a vége: a „gyengébbik nem” képviselője sírva „me­nekült el” még a faluból is, ahol addig szolgált. A dunabogdányi katolikus templom tornya leomlott a harmincas évek végén. A helybeliek úgy tudják, halá­los áldozata is volt az ese­ménynek, és többen megse­besültek. 1939-ben épült újjá a templom, meg is for­dították, a régi torony helyé­re a hajó épült. Az új to­rony az ellenkező irányba néz most. A Nepomuki Szent János nevét viselő templom és egyházközség történetében az a szomorú érdekesség is előfordul, hogy plébánosa egy felszen­telt püspök volt. 1958-ban volt ez, amikor Kisberk Im­rét a rendszer száműzte a püspöki székből. Akkori­ban még két káplánja is volt a paptestvérek közül. Berényi Sándor, akinek Ödön nevű testvére jelenleg a templom kántora. S Köl- ley György atya, aki évtize­des szovjet büntetőtábori fogság után került erre a vi­dékre. Noha semmilyen bűnt nem követett a szovjetek el­len, Dunabogdány 3 ezer főt számláló lakosainak 90 százaléka katolikus. A jelen­legi plébános, Feldhoffer Antal atya még lelkipászto­ri pályája elején áll, tíz éve szentelték pappá. Varsány- ban, Epölön szolgált koráb­ban. Egy éve áll a Nepomu­ki Szent János-egyházköz- ség élén. Ezért is hiányzik még alakja a templom szen­télyében megfestett szép freskók alakjai közül. A té­mája ezeknek a freskóknak: Mindszenty József veszpré­mi püspöksége mindössze ti­zenöt hónapig tartott, de en­nek a rövid időszaknak is a középső harmadát a nemzeti­szocialisták börtönében töl­tötte Veszprémben, Sopron­kőhidán, illetőleg Sopron­ban. A csaknem fél eszten­deig tartó nyilas fogsága el­lenére, a háborús végpusztu­lás nehézségei közepette a püspök a rövid idő alatt 34 új plébániát s 11 új katoli­kus iskolát létesített egyház­megyéje területén. Horthy sikertelen kiugrá­si kísérletét követően, 1944. október 31-én Mindszenty József á Dunántúl főpászto­rai nevében memorandumot nyújtott át, a miniszterelnök­nek a háború értelmetlen az oltári szentség tisztelete, a magyar szentek, az angya­li kar. Nos, a festő, Heincz Richárd a papi, alakok közé odafestette Kisberk püspök urat és Berényi Sándor aty­át is, aki követte őt a plébá- nosságban. A két atyát a freskók örö­kítették meg, Kölley György atya pedig a saját személyé­ben van jelen itt. Mint a kül­földi magyar cserkészet aty­ja, hazatérve, az idő változá­sát is megérve, megalakítot­ta a faluban a Nepomuki Cserkészcsapatot. Már öt éve dolgoznak, vezetőjük mindmáig Kölley György. A plébános hitoktató munkáját hárman is segítik: Bonifertné Herr Mária, Al- vincz Erzsébet és Schubert Mariann. 120-140 gyereket oktatnak délutánonként az iskolában. Feldhoffer Antal plébános még havonta bib­liaórákat tart a felnőttek­nek, és kéthetente ifjúsági hitoktatás is van. A felso­rolt nevekből is kitetszik, hogy Dunabogdány német falu. Az iskolában németül tanulnak a gyerekek. Né­met testvérvárosuk a Stutt­gart közeli Leutenbach. On­nan gyakorta segítik pénza­dományokkal a falubeli ak­ciókat, s a karitász ruhagyűj­tésébe is besegítenek. A fa­lubeli 80 éven felülieknek évente kétszer szeretetcso- maggal kedveskednek. Az ajándékok mellett a jó szó és a segítség sem marad el szükség esetén. • Átányi László folytatása ellen. Erre megtor­lásként éppen ötven eszten­deje, 1944. november 27-én Mindszenty Józsefet, s a püs­pökkel szolidáris 26 egyházi személyt a nyilasok letartóz­tatták s elhurcolták. Szálasi pedig kiigényelte magának a veszprémi püspöki palo­tát... Azon a legszomorúbb karácsonyon Mindszenty megyés püspök Sopronkőhi­dán, a börtönben mondta az éjféli szentmisét. Fogságából csak 1945 húsvétján szabadult. Első útja püspökségének legtöb­bet szenvedőihez vezetett, hogy erősítse s vigasztalja az orosz frontkatonák garáz­dálkodásától sokat szenve­dett keresztény híveit. Bozó Emil Úgy alakult, hogy magá­ra a beiktatásra nem tudtam elmenni, ezért később keres­tem föl a lelkésznőt. Az egyszerűen, de ízlésesen be­rendezett nappaliban ültünk le beszélgetni. — Könnyen elfogadta a gyülekezet mint női lel­készt? — kérdeztem. — Nem én vagyok az első nő az áporkai gyüleke­zet élén, korábban az egyik lelkésztársam már öt eszten­deig szolgált itt. így aztán nem volt szokatlan a gyüle­kezet tagjai számára, ami­kor az elmúlt év áprilisában megkezdtem a munkámat Áporkán. Egyébként nem én vagyok az egyetlen nő a gyülekezet vezetésében. A húgom hitoktató kántor, s nő a presbitérium tagjainak a fele, sőt az a gondnok is. — Ez azért, azt hiszem, még a református egyház­ban sem általános... De ha már tavaly április óta itt szolgál, miért csak most ik­tatták be? — Én kértem, hogy vár­junk vele mostanáig... — válaszolta némi töprengés után. — Tudja, ez az első önálló helyem 1989 óta, vagyis amióta elvégeztem a teológiát. Eddig csak helyet­tesítettem... Meg aztán ma­gam felé is komoly elvárá­saim vannak, kíváncsi vol­tam, hogy meg tudok-e fe­lelni ezeknek. — Ezek szerint igen... — Tíz éven belül én va­gyok a gyülekezet negyedik lelkésze. A gyakori váltá­sok nem tettek jót a közös­ségnek, szeretném ismét ösz- szefogni az egyháztagokat. Először azokat, akik temp­lomba járnak, majd az egész gyülekezetét. Ezen a téren már értem el eredmé­nyeket — mondotta a beik­tatáson készült fényképeket elővéve. — Látom — mondtam a felvételeket nézegetve —, zsúfolásig megtelt a temp­lom. .. — Igen, de nem csak áporkaiakkal. Meghívtam azokat a gyülekezeteket is, ahol előzőleg szolgáltam. Azt mondják a helybéliek, rég nem láttak ennyi em­bert a templomban. Még pótszékekre is szükség volt... — Az ünnep után azon­ban a szürke hétköznapok következnek... — Ez engem egyáltalán nem zavar. Szerencsére ren­geteg a munkám, el tudom magam foglalni. Falun pél­dául nem lehet azt csinálni, amit a városban, vagyis hogy kiírom, mikor vannak a hivatalos órák. Itt bárme­lyik napszakban rám nyit­hatják az ajtót, s nekem mindig készségesnek kell lennem. De ez így is van jól, elvégre ezt vállaltam. — S mikor jutott arra az elhatározásra, hogy a lelké­szi hivatást válassza? — Gyermekkoromban so­kat beszélgettem a szüleim­mel, különösen az édes­anyámmal a hit kérdéseiről. Gimnazistaként aztán meg­tudtam, hogy nő is jelent­kezhet a teológiára, s az érettségiig eldöntöttem, hogy magam is ezt az utat fogom járni. Egyrészt azért, mert a hitem azt diktálta, hogy mindent megtegyek az evangélium hirdetése ér­dekében, másrészt pedig ak­koriban került a faluba, ahol laktam, egy fiatal lel­kész házaspár, akik elősegí­tették a döntésemet. — S hogyan lát el egy- egy olyan férfit is megpró­báló szolgálatot, mint példá­ul a temetés? — Talán elég kemény va­gyok, ezért nem ráznak meg túlságosan az ilyen al­kalmak — mondotta határo­zottan. — Ebben is segít a hitem, mert tudom, hogy nemcsak valaminek a végé­nél állok, hanem van folyta­tás is. Persze ha a gyászo­lók nagyon megrendültek, akkor az alól én sem tudom kivonni magam. Kérdésemre felkerestük a gyülekezet gondnok asszo­nyát. Útközben a lelkésznő elmesélte, hogy nem kis fel­adat előtt áll: a következő esztendőben elkezdik a templom felújítását, először kívülről, aztán belülről. — S nem fél belevágni? — Miért félnék? Már az első helyemen is, ahol he­lyettesítettem, templomtata­rozásba csöppentem. Egyéb­ként nagyobb horderejű ügyben sohasem döntök egyedül, legalább néhány presbiterrel mindig megbe­széltem a dolgot. A gyülekezet gondnoka, Mózsi Sándomé az egyik fa­luszéli házban lakik az uno­kájával. Amikor megérkez­tünk, az idős asszony éppen pihent, nem érezte magát egészen jól. Ennek ellenére szívesen fogadott, nyilván ő is úgy van evvel, mint a lelkésznő: bármikor rányit­hatják az ajtót. Elvégre egy- házjogilag a tisztsége a gyü­lekezet lelkészével egyen­rangú. Jó tíz esztendeje mesél­te, amikor megválasztot­ták, még csak átmenetinek tekintette a beosztását, s a vele járó feladatokat. Ahogy mondta, túl nagy megtiszteltetés volt ez szá­mára, aki csak egy egysze­rű asszony... Majd ha akad férfi, aki vállalná... Férfi azonban nem akadt, de nemcsak a gondnokság­ra, hanem lassan a temp­lomba járásra sem. — Miért jár általában több nő a templomba, mint férfi? — vetettem közbe. — Áporkán azért, mert azelőtt amolyan kis Moszk­va volt — válaszolta a gondnoknő. — Akik vala­miféle közéleti tisztséget töltöttek be, azok nem jár­hattak. Az ilyenek pedig szinte kivétel nélkül mind férfiak voltak. — A férfiak általában szégyellik, ha hitbeli kérdé­seik vannak — tette hozzá a lelkésznő. — Pedig van­nak nekik is! Meg aztán nem tartják meg a heti pi­henőnapot sem, míg a nők inkább megfőznek szomba­ton, csak hogy eljöhesse­nek a templomba. — Tetszik tudni — vette vissza a szót a gondnok asz- szony —, nem az a lényeg, hogy férfi-e a lelkész vagy nő, hanem az, hogy szereti-e a gyülekezet, al- kalmazkodik-e a faluhoz, az itteni szokásokhoz. Mert ha igen, akkor így is, úgy is befogadják, és segí­tik a munkáját. Hardi Péter Kevesebben házasodnak... Egy 1991-es adat szerint a református lelkészi karnak tagjai közül 250 nó' volt. Egyes vélemények szerint azonban ez a szám alábecsült, s ma már legalább négyszázan vannak. (Vagyis az összes re­formátus lelkész egy harmada nó'.) A szá­mukkal kapcsolatos bizonytalanság a helyzetüket jellemzi: hivatalos szerveze­tük a lelkészi karon belül nincs. Nem mintha tiltanák a megszervezó'désüket, csupán mind ez idáig nem jutottak el ebbe a stádiumba. Sajátságos gondjai­kat megbeszélendő' viszont már több al­kalommal is összegyűltek — persze nem valamennyien. Már az elsó' konferenciájukon megfo­galmazódott, hogy a lelkészi szolgálatba állításuk annak idején nem teológiai megfontolásból történt, hanem elsősor­ban a vészes paphiány enyhítése, vala­mint az egyre nagyobb mérvű egyházi adminisztráció ellátása érdekében. „A nők sokszor a legnehezebb terepekre ke­rültek, a végekre...”, olvasható az egyik egyházi lapban. Jövedelmük viszont ala­csonyabb, mint a férfi lelkészeké. Pedig általában azoké sem túl magas... A lelkésznők az egyházi vezetésben alig találhatóak. Az egyházmegyei testü­letekben még csak-csak akad belőlük, de a felsőbb színtűekben, az egyházkerü­leteikben szinte egyáltalán nem. A refor­mátus egyház törvényhozó testületének, a közel száztagú zsinatnak pedig mindösz- sze egy-egy lelkészi, illetve laikus nő tag­ja van. Ismét és ismét felvetődő gondja a gyermeket szülő lelkésznőknek, hogy nem részesülhetnek a gyed és a gyes nyújtotta előnyökből... Már közvetlenül a szülés után nehéz helyzetbe kerülnek azok, akik nem találnak maguknak he­lyettest: sokuk két szoptatás között lát­ják el a szolgálatot. A probléma persze összefügg azzal, hogy a lelkészek társa­dalombiztosítási helyzete eltér az általá­ban megszokottól. Megfigyelhető egyébként, hogy a lel­késznők között több marad hajadon, mint a más foglalkozást választó nők kö­zött. Nagy Editnek, a Ráday Levéltár ve­zetőjének a véleménye szerint ennek egyebek között az is az oka, hogy nem alakultak ki az egyházban azok a közös­ségi formák, amelyek a párválasztást elő­segítenék. Szent liturgia Gyulán, a nagyrománvárosi Szent Mik­lós ortodox templomban Németh György felvétele Ötven éve tartóztatták le a nyilasok Mindszentyt Nyolc év óta egyenjogúak A magyarországi református egyház teológiáira már a két világháború között felvettek nő hallgató­kat. A végzettek azonban kezdetben nem vállalhat­tak gyülekezetvezetői szolgálatot, ezért általában az egyház valamelyik szociális intézményében helyez­kedtek el, a gyermekek hitre nevelését végezték, il­letve a papírmunkát olyan gyülekezetben, ahol ezt igényelték. Idővel egyre gyakrabban kaptak igehir­detői feladatokat is. 1982-től pedig kiszolgáltathat­ják az úrvacsora és a keresztség szentségét, s vezet­hetik az esküvői és temetési szertartásokat is — im­már palástban, vagyis papi öltözetben. Egyházjogi értelemben a férfiakkal teljes mértékben 1986-ban váltak egyenjogúakká. Ekkortól választhatóak gyü­lekezeti lelkipásztorrá is. A nők teljes jogú lelkészi szolgálata a magyaror­szági protestáns egyházak többségében (a reformá­tuson kívül például az evangélikusban, az unitárius­ban és a metodistában) hivatalosan elfogadott.

Next

/
Thumbnails
Contents