Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-25 / 277. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. NOVEMBER 25., PÉNTEK 15 Súlyemelő-világbajnokság Takács Mária ezüstjei Az Isztambulban zajló súlyemeló'-világbajnokságon Takács Mária a 76 kg-os súlycsoportban szakításban 95 kg-os teljesítménynyel ezüstérmet nyert. A magyar versenyző 92,5-en biztosított, 95 kg-mal beállította saját országos csúcsát, a 97,5 kg azonban, ha parányival is, de győzedelmeskedett felette. Homics ugyanakkor három jó gyakorlattal 97,5 kg-ig jutott, ami neki vb-elsőséget, Takács Máriának pedig ezüstérmet jelentett. Ezüstösre sikeredett a folytatás is... A magyar kiválóság a 117,5 kilóval eljátszadozott, megvolt a 122.5 kg-os — az Európa-rekorddal azonos — magyar csúcsbeállítás is, de a harmadik kísérlete itt sem volt eredményes. A 125 kg-ot fölvette, ám túligazította, szakszóval, görgette nyakán a vasat, legalábbis így látták a bírák, mert hiába lökte ki aztán a súlyzót, ledudálták, azaz érvénytelenítették a gyakorlatát. A döntés ily módon a görög Antonopoulou kezébe került, aki elsőre még elrontotta a 127,5-et, másodjára azonban kilökte, így nemcsak a fogásnem, hanem az összetett világbajnok is ő lett. A magyar súlyemelőnek itt is, ott is ezüst jutott... Női 76 kg, összetett, világbajnok: Panaiota Antonopoulou (Görögország) 220 kg (92,5, 127,5), 2. Takács Mária (Magyar- ország) 217,5 (95, 122,5), 3. Albina Homics (Oroszország) 212.5 (97,5, 115). Egypontos pilisi fiaskó A rutintalanság és a fegyelem hiánya Négy perc döntött Gödöllőn A gödöllői Majoros bevetődve szerzi gólját az NB I-es ellenféllel szemben Krekács Róbert felvétele NB-s góllövőlista Befejeződött az 1994. évi őszi labdarúgó-bajnokság az NB Ill-ban. Az utolsó fordulóban csak a Monor és a Dunavar- sány maradt pont nélkül. Döntetlent játszott a Szigetszent- miklós, a többiek győztek. Ez azt jelenti, hogy 16 pontot értek el együtteseink, ennyit csak az 5. fordulóban sikerült. A 19 lőtt gól jó eredmény a második helyhez képest, itt is az 5. fordulóban lőtt 23 gól a listavezető. Az érdi Juhász háromszor talált a hálóba. Az Érd csapata 5-0-ás győzelmével csatlakozott az öt gólt lőtt csapatokhoz (Dunakeszi, Pilisvörös- vár, Szentendre). A Dunakeszi Vasutas sorozatban hatodik győzelmét aratta 14 lőtt góllal. Törteli az utolsó hat mérkőzésből ötön volt eredményes. Az NB II-ben Károlyi Gábor tartja vezető pozícióját, NB II, 6 gólos: Károlyi G. (Százhalombatta), 4 gólos: Patkós, Kovács (Százhalombatta), 3. gólos: Grezsák, Simon, Szamosi (Gödöllő), Németh (Százhalombatta) NB III, 14 gólos: Törteli (Dunakeszi), 8 gólos: Brand- huber (Pilisvörösvár), 7 gólos: Varga (Érd), 6 gólos: Lukács, Szeibert, Szöllősi (Pilisvörösvár), Magosi (Cegléd), 5 gólos: Kecskeméti (Cegléd), Végh (Szigetszentmiklós), Czifferi (Csákvár—Szentendre), Tóth (Monor), Varga (Dunakeszi), 4 gólos: László (Monor), Galambos (Pilisvörösvár), Csizmadia, Monár (Érd), Gergényi (Dunavarsány), Zir- kó, Andrási, Péter (Csákvár— Szentendre), Herbály, Jezsek, Hollik (Szigetszentmiklós). Solymosi László Pest megye településein a következő kosárlabda-mérkőzéseket rendezték az elmúlt héten az utánpótlás korcsoport részére. Pilis, mini fiú megyebajnokság: Pilis—Iklad 60-37, Batta—Monor I 84-26, Bat- ta-—Iklad 58-29, Pilis—Monor I 54-45, Iklad—Monor I 40-19, Batta—Pilis 47-46. Szigethalom, serdülő lány megyebajnokság: Szigethalom—Budaörs 51 -34, Váci Radnóti—Dunakeszi 5. sz. Ált. Isk. 75—40, Váci Radnóti—Szigthalom 62-43, Dunakeszi 5. Sz. Ált. Isk.—Budaörs 40-38, Váci Radnóti—Budaörs 58-29, Szigethalom—Dunakeszi 5. Sz. Ált. Isk. 69-53. Pomáz 1. Sz. Ált. Isk., serdülő lány döhöngőtorna: Pomáz—Éudakeszi 52-8, Hemád—Hévízgyörk 48-23, Pomáz—Hévízgyörk 27-11, Hemád—Budakeszi 31-16, Pomáz— Hemád 46-29, Hévízgyörk—Budakeszi 24-17. Dunakeszi Széchenyi Alt. Isk. serdülő fiú megyebajnokság, B csoport: Dunakeszi Széchenyi—Váci Radnóti 41-31, Gödöllői Hajós Alfréd Isk.—Sződliget 56-27, Váci Radnóti-—Sződliget 46-35, Dunakeszi Széchenyi—Gödöllői Hajós 56-38, Gödöllői Hajós—Váci Radnóti 36-16, Dunakeszi Széchenyi—Sződliget 56-27. Élénk érdeklődés kísérte a kézilabda NB I/B. élmezőnyében tartózkodó gödöllői gárda Magyar Kupa-mérkőzését a szép hagyományokat maga mögött tudó PMSC ellenében. Gödöllő—Pécs 22-23 (11-7) GEAC-csamok, 400 néző. V.: Bakos — Kanyok. Gödöllő: Zsembery — Bá- tori (3), Rácz (5), Majoros (1), Bartos (4), Raniák (3), Surányi (5). Cs.: Imre — Farkas (1), Bartha, Győré, Hajdú. Edző: Németh Sándor. Ötvenhat percig minden igényt kielégítően játszott a gödöllői együttes, volt eset, hogy már 6 góllal is vezettek a fiúk az NB I hátsó régiójához tartozó pécsiekkel szemben (43. perc: 18-12!). Sajnos a hajrában két kiállítás teljesen megzavarta a hazaiakat, amit a vendégek könyörtelenül ki is használtak: az 56. percben még 22-19 volt az állás, de ezt követően már csak a pécsiek szereztek gólokat. Pontosan annyit, hogy egy találattal bebiztosítsák győzelmüket és ezzel a továbbjutásukat a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé. A gödöllői csapatnál kiütközött néhány játékos rutintalansága, no és a gyakran emlegetett fegyelem hiánya. A bírókat nem hibáztatva a vereségért annyi azért érdekességként ide kívánkozik, hogy míg a pécsiek 6 alkalommal jutottak büntetődobáshoz, addig a gödöllőiek egyszer sem! Mindenesetre nincs mit szégyellnie a gárdának. Sokszor bizonyították már, hogy komolyabb célok megoldására is alkalmasak. Szombaton délután öt órakor a Pelikán Siklós látogat Gödöllőre. Nem kisebb a tét, mint az élmezőnyben maradás, egyszersmind a leendő vendégek időleges leszorítása a dobogóról. Külön csemegéje lesz a zárófordulónak, hogy a bajnokság 1. és 2. helyezettje (vasárnap 16.00 órakor Dunaferr—Bp. Honvéd Queen), illetve a 3. és 4. helyezettje (Gödöllő—Siklós) játszik egymás ellenében. Sőt, szinte valamennyi gárda a vele azonos játékerőt képviselő társasággal vív helyosztót. Markó Gábor Ugyancsak Magyar Kupa- mérkőzésen: Alkaloida SE—PEMÜ SE 24-36 (12-16) Tiszavasvári, 650 néző. V.: Sziklai, Tóth. Góldobók: Béres L. (6), Ba- zsik (6), Lehel, Elek (5), Dob- rovics, Sodró, Vecsernyés (2), Král, Lakatos, Bődi (1). A gyengébb képességű játékosokkal felálló hazai együttes nem volt azonos tudásszinten a Pest megyei csapattal. Az első félidőben még tudta tartani magát az Alkaloida, de végül a közönség biztatása mellett sem sikerült elkerülni a nagyarányú vereséget. Összességében sima mérkőzésen, biztosan győzött a solymári gárda, és ezzel biztosította helyét a kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében. A nyolc között a PEMÜ december 7-én idegenben, tizedikén pedig otthon fog játszani az Ózd csapatával. A hét vége megyei sportműsora A hét vége megyei sportműsorának keretén belül véget érnek a labdarúgó-bajnokságok idei küzdelmei. Az első' osztályú Vác hétfői bravúrja után a győri ETO ellen növelheti pontjainak számát. Az NB II- ben ismét nehéz mérkőzést játszik a Százhalombatta, hiszen a Veszprémet látják vendégül, míg a Gödöllő a kábái csapattal találkozik, szintén hazai környezetben. Ezúttal egy teremlabdarúgó-tornára is felhívjuk olvasóink figyelmét, ugyanis Tahitótfalu új tornatermében első alkalommal kerül megrendezésre a Dreher-kupa, melyen a helyi öregfiúk mellett az FTC, a Vác, a Kispest edzői, valamint a Telesport és a Duna Tv sportriporterei mérkőznek egymással. Ami a kézilabdázókat illeti, a battai NB I-es gárda az előzetes versenykiíráshoz képest ma 17.00-kor játszik a Szolnok ellen. Labdarúgó Bajnokok Ligája PÉNTEK Kézilabda NB I, férfiak: Ózdi KC—Pemü SE (17.00), Százhalombatta VSE- Mol—Szolnoki Olajbányász (17.00). NB I/B, Keleti csoport, férfiak: Agrokontakt SE— Mizse KC (18.00). Kosárlabda NB I/B, nők: Egis- OSC—Monor (felnőtt: 18.00, ifi: 16.30), Nagykőrösi KK—Tatabánya (felnőtt; 17.00, ifi: 18.30). NB II Közép/B, férfiak: Pedagógus—Diósd (18.30). SZOMBAT Asztalitenisz NB I/A, férfiak: BVSC I—Cegléd VSE, Budaörs— Győri Elektromos (11.00). NB I/B, nők: Kecskeméti Spart. II—Erdőkertes (15.00) . NB II, Benkő-csoport, nők: Zalaegerszegi Spart.—Vecsés SE (11.00). NB II, Várkonyi-cso- port, férfiak: Szentendre—Jászkun Volán (11.00), Váci Reménység—Tokod (11.00) . NB III, Dalmát-csoport, férfiak: Veresegyház—Tököl‘Fíkó-Tex (11.00). Kézilabda NB I/B, Nyugati csoport, férfiak: Gödöllő KC—MK Pelikán Siklós (17.00). NB I/B, Keleti csoport, férfiak: Újkígyós Akva- line—Dunakeszi (17.00). NB I/B, Keleti csoport, nők: Terra Vác—Derecske, (Dunakeszin játsszák a mérkőzést, 16.00), Túrkeve— Váci Forte (10.30). Kosárlabda NB I/A, férfiak: MEAFC—Battai KE (felnőtt: 17.00, ifi: 18.30). Labdarúgás NB I: Vác • ÉC-Sarnsung-—ETO FC Győr (13.00). Röplabda NB II, Keleti csoport, nők: Dabas SE—Elcomp SC (10.00), DTE DSI—Gödöllői RC (11.00). ' VASÁRNAP Asztalitenisz NB I/B, férfiak: Erdőkertes-—Pénzügyőr (11.00). NB III, Dalmát-csoport, férfiak: Dabas-Sá- ri—Eternit (11.00). Kézilabda NB I/B, Nyugati csoport, nők: Olajbányász SE—Tököl KSK (1L00).Kosárlabda NB I/A, férfiak: Csepel- Kordax—Nagykőrösi KK (felnőtt: 16.00, ifi: 17.30). NB I/B, nők: Monori SE—MÁV NTE-Kanizsa Sör (felnőtt: 16.30, ifi: 15.00), PEAC—Nagykőrösi KK (felnőtt: 15.00, ifi: 17.30). Labdarúgás NB II, Nyugati csoport: Százhalombattai FC— Veszprém (13.00). NB II, Keleti csoport: Gödöllő—Kábái Cukor (13.00) . Dreher-kupa teremlabdarúgó-torna, Tahitótfalu (10.00) . Rögbi NB I: Kispesti Elefántok—Battai Bátor Buldogok (14.00). Röplabda NB II, Keleti B csoport, férfiak: GEAC—H. Budai SE (16.00). Sakk Csapatbajnokság I/B osztály: Nagykáta II—Százhalombatta, Alagi DSK— Biatorbágy, Zsámbék— Vác II, Cegléd—Törökbálint. ■ • • ■ • A Labdarúgó Bajnokok Ligája ötödik fordulójának eredményei: A csoport: Galatasa- ray—FC Barcelona 2-1 (0-1), IFK Göteborg—Manchester United 3-1 (1-0). 1. Göteborg 4 0 1 9-6 8 2. Barcelona 2 12 10- 7 5 3. M. United 12 2 7-114 4. Galatasaray 113 3-5 3 Az utolsó fordulóban XII. 7-én: Manchester United—Galatasaray, FC Barcelona—Göteborg. B csoport: Bayern München—Paris SG 0-1 (0-0), Szpartak Moszkva—Dinamo Kijev 1-0 (0-0) 1. Paris SG 5 0 0 8-2 10 2. Sz. Moszkva 1 2 2 7-8 4 3. B. München 1 2 2 4-6 4 4. D. Kijev 10 4 4-7 2 Az utolsó fordulóban: Dinamó Kijev—Bayem München, Paris SG—Szpartak Moszkva. C csoport: Steaua Bucuresti—RSC Anderlecht 1-1 (0-1), Benfica Lisboa—Hajdúk Split 2-1 (1-0). 1. Benfica 3 2 0 8-48 2. Hajdúk S. 2 214-36 3. Steaua B. 0 3 2 3-5 3 4. Anderlecht 0 3 2 3-6 3 Az utolsó fordulóban: Hajdúk Split—Steaua Bucu- resti, RSC Anderlecht— Benfica Lisboa. D csoport: AC Milan— Ajax Amsterdam 0-2 (0-1), AEK Athén—Casino Salzburg 1-3 (1-2). 1. Ajax 3 2 0 7-28 2. Casino S. 13 14-55 3. AC Milan 2 12 5-53 4. AEK Athén 0 2 3 3-7 2 (Megjegyzés: az AC Milan—Salzburg találkozót 3-0-lal vették figyelembe, de a Milántól üvegdobálás miatt két pontot megvontak.) Az utolsó fordulóban: Casino Salzburg—AC Milan, Ajax Amsterdam—AEK Athen. Alba—Dunaferr a képernyőn A Magyar Jégkorong Szövetség versenybírósága értesítése szerint a televízió — a sajtóban korábban megjelentekkel ellentétben — hétfőn 18.45 órától a Tv 2-n nem a Ferencváros-Whirlpool—UTE-Office and home mérkőzést, hanem az Álba Volán—Dunaferr bajnoki találkozót közvetíti. Bajban az AC Milan