Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-23 / 275. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 23., SZERDA 13 Már csak azért sem... á Tegye a szívére a kezét minden ma- gyár, és vallja 1 meg: biztos volt abban, hogy a százhúszezer aláírás nem lesz elegendő!... Azt ugyan felajánlották, hogy aki kételkedik a hiteles, igazságos elbírálásban, az darabonként átnyá- lazhatja mind a száztízezer (?), száztizenötezer (?), százhuszonnégyezer (?) aláírást (eddig ennyiféle ősz- szegben jelölték meg az aláírások számát). Köszönjük szépen, nem élünk ezzel a nagylelkű engedéllyel. Mondjuk ki őszintén, számítottunk erre az eshetőségre. Számítottunk a gyűjtés hanyagságára is, hiszen könnyen előfordulhatnak ebben hibák. De bárhogyan is történt, az biztos, hogy a százezer hiteles aláírásból tizenötezer-hatvan- hat hiányzik. Mindazok, akik változatGőgös Béla 1943-ban érettségizett a pápai bencés gimnáziumban. Mindenki tudta róla az osztályban, hogy Polgár Jóskával együtt a vitorlázórepülés szerelmese. Már serdülőkorban elkezdték az ismerkedést a szép sporttal, akkor még a pár évvel idősebb Cziráky Jóska avatta be őket az ismeretekbe. A második világháború teljes erővel tombolt. Az alig 19 éves ifjút a repülőakadémiára vették fel, 1944 őszén avatták repülőshadnaggyá. Akkoriban már közvetlen légiharcokra nem nagyon került sor, részben a benzinhiány, részben a szövetségesek túlereje miatt. De még a háború végén is gyakran bevetették őket a földi harcok támogatására, páncélosok ellen vezetett támadásokban. Fokozatosan vonták őket mindig nyugatabbra, a háború vége Ausztriában érte őket. A kapituláció napján, 1945. május 9-én az egység elindult haza, Magyar- országra. A határt átlépve nem jutottak messzire, s noha a háború befejeződött, május 12-én Szombathelyen orosz hadifogolytáborba terelték őket. Foksániban még vigasztalta a volt rajz- és művészettörténet-tanárát, szegény Bodó Aurélt, a törékeny művészembert, aki a kezei között lehelte ki a lelkét. Ő maga a Szaratov—- Moszkva gázvezeték építésére került, 1947 augusztusában jöhettek haza, s mindjárt beiratkozott a lanul akarjuk a világkiállítást, reméljük, hogy 15 066 hiány miatt a Pest Megyei Hírlap sem fogja abbahagyni — már csak azért sem — az aláírások gyűjtését, és újult erővel kikényszerítik a népszavazás és a világkiállítás megrendezését. Én személy szerint is felajánlom közreműködésemet ebben. Továbbra is remélem, hogy a kormány belebukik az expó derékba törésébe. Paczók Ferenc Budapest Szegény miniszterek No lám, milyen gyorsan változik a világ. Négy évig szinte naponta olvastuk — főleg a liberális és baloldali sajtóban —, hogy a képviselők és a miniszterek milyen sokat keresnek. Különböző kimutatások is nyilvánosságra kerültek, bizonyítva, hogy lám, milyen jól élnek ők, miközben semmit nem csinálnak, mi pedig, akikért tenniük kellene, mennyire szegények vagyunk. Mára változott a kép. Ma már tudjuk, hogy a miniszteri fizetésből nem lehet megélni, és a képviselők is alig jönnek ki a bérükből a hó végén. Fel kell emelni tehát a fizetésüket legalább 20 százalékkal, és biztosítani kell számukra az összes létező földi javakat még akkor is, ha nekünk, kisembereknek ugyanilyen arányban csökkeni fog a jövedelmünk. Fordított világot élünk. Az elmúlt négy évben a képviselők és a miniszterek voltak gazdagok, és mi szegények. Ma már fordítva van? Érdekes, ennek ellenére mégis az MDF vezette kormány volt a szociálisan érzéketlen... A miniszterelnök ma „szociálisan érzékeny”, legalábbis a miniszterek és képviselők erszényére. Bár előfordulhat, hogy a mi jóságos miniszterelnökünk lemond a fizetésemeléséről,, hiszen kell a népszerűség, ami úgyis gyorsan és látványosan csökken. Veér Gyula Budapest Nem gyémánt, hanem rubin f Október 28-án írtam róla egy levélben, hogy dr. Uhr Győző, atyai barátom, egykor Veresegyházon gyógyító orvos, akit 1914-ben avattak orvossá, gyémántdiplomát kapott, és ezért egykori betegei nevében gratuláltam neki. Győző bácsi a minap levélben keresett fel, s ebben többek között ezt írta: „... a cikkben volt két hiba. Én még „csak” 94 éves vagyok, a másik hiba, hogy én nem gyémántdiplomát kaptam, hanem rubint, a gyémántdiplomát tíz évvel ezelőtt kaptam meg. Ötven évre arany-, hatvan évre gyémánt-, hatvanöt évre vasdiplomát és hetven évre rubintdiplomát. Az aranyHISTÓRIA A hazalátogató veterán Műegyetemre. Volt repülőbajtársai közül az egyik gyakorta felkereste, buzdította, hogy készen kell állni az oroszok kivonulásakor a kommunista párt egyeduralmának a megakadályozására. Ezzel egyet is értett, aztán kiderült, hogy a volt katonatárs agent provocateur volt: egyszer egyenruhában jelent meg nála, a szolgálati pisztolyával zsonglőrködött, Béla barátai iránt érdeklődött. Az eredmény: 1948. március 15-én 11 társával együtt — ezek között a volt repülőtisztek mellett jogász, állatorvos és egyéb szakma is szerepelt — letartóztatták, aztán májusban már át is adták őket a szovjet katonai bíráskodásnak. A vád: kémkedés, szabotázs, szervezkedés (az oroszoknál jól ismert 58. § 6., 8. és 11. bek. alapján ítélték el őket). A szovjet hadbíróság július 14—17. között tartott tárgyalásán, Baden bei Wienben hirdetett ítéletet: a társaság felét 20 évi, a másik felét 25 évi kényszermunkára ítélték. Béla a második csoportba került. A börtönállomások: Neukirchen (Ausztria, 2 hónap), Budapesten át Lvov (4 hónap), decemberben Moszkva: a hírhedt Lubjanka-börtön. Három évig tartották magánzárkában, a sétákon sem találkozhatott más elítélttel. E három évet a pokol mélységének nevezi: az első évben az ember a múltját gondolja végig — amint meséli —, a második évben a jelenét és a várható jövőjét. A harmadik évben már beszélni is majdhogynem elfelejt, s gondolkodni is képtelen. 1951 decemberében számára megváltást jelentett, hogy Vorkuta körzetében, a sarkkörön túlra, a hírhedt büntetőtáborok egyikébe vitték, egy szénbánya mélyére. Lett, litván, észt, ukrán, német, magyar rabokkal került egy táborba, de volt közöttük amerikai is. A magyarok között találkozott Kovács Bélával, az oroszok által törvénytelenül elhurcolt kisgazdapárti vezetővel, az elítélt Mindszenty hercegprímás egyik titkárával, egy teológiai profesz- szorral, néhány régi pilóta- bajtárssal. 1955 végén Moszkván keresztül hazaszállították őket. Útközben már szabad emberként mozoghattak, aztán a magyar határon néhányuk- ra újból rázárták a vagonajtót: a jászberényi börtönben, ítélet nélkül közel egy éven át fogva tartották őket. A forradalom előtt néhány héttel helyezték őket szabadlábra. A forradalom alatt Pécs mellől felhozta Kovács Bélát, ő még elkísért egy fegyverszállítmányt Dél-Ma- gyarországra, majd az orosz invázió után — amikor keresni kezdték —, egy orvoscsoport kimenekítése során ő is velük ment. 1956. december 21-én lépett kanadai földre. Uránbánya, vendéglői mosogatás: a magyar menekültek törvényszerű életkezdése odakint. 1957 elején megnősül, feleségül veszi Szigethy Varga Zsuzsát, a háborús évek hazai neves futónőjét (aki különben egymástól függetlenül, hét testvérével menekült az Újvilágba ’56-ban és azt megelőzően), decemberben megszületik a kislányuk. 1959 és ’62 között Torontóban a műegyetemet végzi el, s summa cum laude minősítéssel avatják mérnökké. Még ebben az évben átmegy az Egyesült Államokba, s novemberben — kicsit az USA-ban élő egyik sógor segítségével is — megkapja a letelepedési engedélyt. Az IBM- nél helyezkedik el, s nyugdíjba meneteléig ott is marad. Az IBM-nél szép karriert fut be, volt idő, amikor 100 mérnök dolgozott a keze alatt. A cég öt szabadalmát vásárolta meg. 1987-ben ment nyugdíjba, mindjárt irodát alapít, az eddigi pályától különbözőt: lánya és veje javára szervezi meg az adó- és könyvelési irodát, ami évi 30-40%-os növekedés mellett szépen prosperáló vállalkozássá fejlődik. 1989-ig — noha többször jön át az IBM ügyeiben-Európába — nem kap Magyarországra beutazási engedélyt. Amikor a kommunizmus összeomlik, ő is kap vízumot. Akkor meg a körülményei hátráltatják a hazautazást, végül megérkezik, s boldogan látja viszont azokat, akik diplomát körülbelül hetvenen, a gyémántot tizennyolcán, a vasdiplomát négyen (te is ott voltál!), a rubindiplomát csak én kaptam...” Kedves Győző bátyám! Azóta befordultál a 95. évedbe — ne fiatalítsd magad, nem vagy te nő! A lap nyilván elfogadja a helyre- igazítást. Gratulálunk tehát a rubindiplomádhoz! Egyben megkérdem: hogy is hívják azt a diplomát, amit a 75. évfordulóra, s majd azután fogsz kapni?... Fazekas Mátyás Veresegyház Tiltakozás Tóalmásról A tóalmási cigányok nevében tiltakozunk a kisebbségi cigány önkormányzat létrehozása ellen. A tóalmási önkormányzat polgármestere és önkormányzata a mi érdekeinket i: Oláh Sándor Oláhné Radies Anna Kállai Dezső Bogdán Anita Radics Miklósné XXX Szénási Sámuel Szénási Sámuelné Szénási Szilvia Kiss Rozália Gazsi László Jakab Csabáné Jakab Csaba Fehér István Radics Sándor Radics Sándomé képviseli. Fehér Tibor Fehér Tibomé Fehér András Fehér Andrásné Radics Antal Fehémé Púpos Veronika Púpos Dezsőné Púpos Dezső Farkas Ferencné Fehér Dezső Radics Antalné Danyi Jánosné Danyi János Szénási Sámuelné Szénási Zoltán Szénási Zoltánné Szénási Gabriella még életben maradtak a családból. Édesapja még 1939-ben elhalálozik, az édesanya 1971-ben, de előtte még odakint meglátogatja gyermekét. Harmadmagával voltak testvérek, mire hazaér, a másik két testvér sincs már az élők között. Most a családból a kis unokahúg a legközelebbi otthoni hozzátartozó. Akit nem próbált meg ennyire az élet, szinte elképzelni sem tudja a kiállott testi és főleg lelki kínokat. Az idén nyáron feleségével együtt itthon járt, a volt repülőbajtársakkal tartottak — az avatásuk emlékére — 50 éves találkozót, Béla a bepótolt előléptetés szerint immár repülőezredesi egyenruhában. Egyidejűleg a volt gimnazista diákok is ösz- szejöttek a régi barát köszöntésére. — Emlékeztek-e fiúk, a bencés tanítására: Óra et labora, imádkozzál és dolgozzál. A megpróbáltatások idején e két szó vált életem vezércsillagává. Nem elég a testet edzeni a magánzárkában vagy a bánya mélyén, a lelket is fel kell erősíteni a nehéz sors elviselésére. Nekem sikerült. S ha jövőre még élek, újra hazajövünk Zsuzsával együtt. Harsányi László Szentmártonkátaiak panasza 1705. november 23-án a vármegye Cegléden tartotta gyűlését. Elsősorban azokkal a panaszokkal foglalkoztak a megye urai, melyek különböző falvakból jutottak tudomásukra, és a katonaság visszaéléseiről. erőszakoskodásairól adtak hírt A vármegye sérelmezte, hogy Tárkányi Pál, a szolnoki vár helyettes parancsnoka Abony lakóit sanyargatja, s .Mkasztófát, karóba húzást és kerékbetörést emleget”, ha nem teljesítik követeléseit A vármegye utasította a szolgabírákat és az esküdteket, hogy nyomozzák ki: pontosan milyen kár érte Szentmártonkáta, Úri, Süly, Szecső, Cegléd, Körös, Kecskemét, Csókás, Vacs helységek népét. Szentmárlonkáta ügyében úgy döntött a vármegye, hogy külön levélben fordulnak Szent-Miklósi János jász kapitányhoz, ugyanis a falut a jász katonák dúlták, a „bíró házát megsértették, az embereket kékre és majdnem agyonverték és bizonyos embereket a prédiumról a fóldesúr tiltakozása ellenére elhurcoltak.” Felszólították a jászok kapitányát, hogy „Erre választ a fó'urak színe előtt adjon.” Szecsei Márton, a megye paraszthadnagya ellen is voltak panaszok, őt a zsámbokiak vádolták különféle kihágásokkal. Mindezek ellenére Sze- cseit utasította a vármegye, hogy „gró/ Bercsényi Miklós generális parancsa szerint 90 hajdúval menjen Hatvanra Barkóczi Ferenc generálishoz, s aztán oda, ahová az parancsolja.” Pogány György
