Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-23 / 275. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. NOVEMBER 23., SZERDA Ady József-emlékkiállítás Százhalombattán Egy művész utóéletéből Jó tett helyébe jót várj! Ezt a népmeséi bölcsességet az élet nem mindig igazolja, s mégis, ha jót teszünk embertársainkkal, akkor ennek nemes erkölcsiségén túl, talán ki sem mondva ebben bízunk... Egy tragikus sorsú, erdélyi képzőművész, Ady József utolsó életévében Százhalombattán talált otthonra. Tény: utolsó hónapjainak legszebb alkotásai itt születtek, s ma már nem lehet úgy Ady József életművéről szólni, hogy erről a Pest megyei városról szó ne kerüljön. A város annak idején befogadta a művészt, s egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a mozzanat utólag nevet, hírt szerez a városnak. Most, három évvel a művész halála után a város kiállítással emlékezik a kiváló művészre. A városi televízió ma, november 23-án rövid emlékfilmben mutatja be a művész életútját, alkotásait. Ady József 1950-ben született a Marosvásárhelytől négy kilométerre fekvő Jedd községben, és vérrák végzett vele Budapesten, 1991 novemberében. E szűkre szabott, alig több mint négy évtizednyi élet elegendő volt számára, Ady József: Vigasztalás hogy olyan életművet hozzon létre, amely európai rangú. A művész a magárama- radottság, a bezártság, a lelki szenvedések poklait járta, mivel önemésztő, öngyötrő, visszahúzódó természetű volt. A kolozsvári képzőművészeti főiskola elvégzése után e Szamos-parti városban maradt, de a román Operában nem díszlettervezőként, csak díszletkifestő segédmunkásként alkalmazták. Egy 12 négyzetméteres kicsiny helyiségben lakott és dolgozott, ahol elkészültük után az ágyneműtartóba rejtette a ma már értékes kiállítási darabokká vált alkotásait. Bemutatkozni Kolozsvárott a Korunk folyóirat szerkesztőségében működő Korunk Galériában tudott két alkalommal, 1980-ban és 1983-ban, valamint a kolozsvári Magyar Színházban 1986-ban. Valamennyi tárlata nagyjából egy-egy alkotói korszakát zárta le. Először a nonfigurativitással kacérkodó, szimbolikus ak- varelleket mutatott be, majd a fekete-fehér ellentétére építő linómetszet-sorozatot, s végül, a harmadik kiállításra szénrajzokat készített. Azután állásából elbocsátották — s visszatért szülőföldjére, Marosvásárhelyre. Itt három év alkotói csend következett, vegetáció, épphogy létezés. És jött 1989 karácsonya, a diktátor házaspár bukása. Az események Magyarországra sodorták, s miközben itt végre egy féléves nyugodt alkotással, Csorba Simon társaságában felkészült egy kaposvári kiállításra, kiderült: gyorsan pusztító vérrák öli szervezetét. Százhalombattán, Rapp Éva mellett élete utolsó évében kiegyensúlyozott, lírai- an szép alkotásokat hozott létre. Az alkotás értelmet adott életének, bár fő témája a halál, az elmúlás volt. A város pedig nem tudta, nem tudhatta, hogy a szilágysági Ady család ezen férfi sarja milyen nagy büszkeségére lesz még. Csak most kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez az alkotó, akit Kolozsvárott Nagyhercegként tiszteltek évfolyam- társai, meghozza a mesebeli igazságot: a jóért jóval fizet a síron túlról is. Komoly tanulság, érdemes megszemlélni a kiállítást és szívünkké zárni az alkotót! Balogh Hona Ahol a hagyományőrzés mást (is) jelent A Hargita hangjai Budakeszin 25 eves a Kaláka A verstől Az igazságot megerősíti a rigmus — e szavakkal nyitotta meg Miklós Márton, a csíkmadarasi Forrás Népi Együttes vezetője azt a néptáncos, népzenés estet, melyet a Hargita hangjai címmel mutattak be az Erdélyből jött előadók Budakeszin. Nyitó szavainak megfelelve az együttesvezető verses köszöntőt mondott; „Elhoztuk önöknek falunk üzenetét / Székely fiainknak forró szeretetét”, majd átadta a szót Fodor Csabának, aki verses-humoros előjáró- beszéddel konferálta fel a műsorszámokat, így a legelső produkciót is — a székely népdalok csokrát. A csíki népviseletben fellépő fiúk és lányok falujuk, Madaras hétköznapjait, ünnepeit énekelték meg. Hamisítatlan hargitai hangulatot varázsolt a lelkes hagyományőrző csoport a budakeszi művelődési házba. Zengtek a Hargita hangjai... A dalcsokor után táncok következtek: marosszéki páros tánc és a helyi gyűjtésből származó táncjáték, mely egy székelyfonó világát volt -hivatva dallal s mozgással megeleveníteni. A műsorszámok között pedig újra és újra színpadra lépett humoros, rímekbe szedett történeteivel a falu hírmondója (Fodor Csaba), aki pletykált, anekdotáit, mesélt a madarasiak ízes nyelvén. A vidéken élők mindennapjait színesítő fordulatos, csípős népi humorral fűszerezett történetekkel mulattatta közönségét. A feleség s a hajnalban hazatévedt kicsapongó férj perlekedésétől kezdve, a technika vívmányait (a háztartási eszközöket) kétkedéssel fogadó kétkezi parasztember töprengésén át, a pityóko- san mosogatórongyot mosogatólé-levessel vacsoráié gazda balfogásáig elhangzott ott mindenféle eset, hogy e pillanatképekkel közelebb kerülhessünk a csíki emberekhez. A mezőségi szólótáncot csángó népdal s egy felcsíki leányszöktető játék követte; a műsor által pedig magunkénak tudhattuk az egyik elhangzott népdal szép soraival egyetemben (Ablakomon ne kopogtass / Jer bé, ha becsületes vagy!) a csíkiek szeretetét és barátságát. S bebocsáttattunk, mert ők, az Erdélyből jöttek a dalt „mint nyíló rózsát” adták át, s mi, a hallgatóság örömmel fogadtuk el azt, s tapssal jutalmaztuk közvetlenségüket és műsorukat, mely nem volt más, mint az életük. Az estet közös Himnuszéneklés zárta, s akinek tetszett az előadás, vagy csak támogatni akarta a népi együttest, az pénzadományával segíthetett, mintán a Budakeszi Székely Kör vezetője meghatódva átadta az egyesület ajándékait a csíkmadarasi vendégeknek. (novák) az igényes muzsikáig Szerdán sajtótájékoztatón tudatta a Kaláka együttes, hogy 25. születésnapját november 25-én, este 7 órai kezdettel tartja a Petőfi Csarnokban. Ez alkalommal mutatják be legújabb CD-jüket és kazettájukat, valamint azt a jubileumi kiadványt, amely az elmúlt negyedszázad történetét fogja át Kaláka 25 címen. A jubileum alkalmából a Magyar Posta november 25-én alkalmi bélyeget és levelezőlapot bocsát ki, amelynek elsőnapos bélyegzése a koncerten történik majd. A Kaláka 25 című CD és kazetta természetesen 25 dalt tartalmaz, háromszor 25 percnyi időben. . A Kaláka együttes negyedszázados, folyamatos fennállása azt bizonyítja, hogy a versek megzenésítésének, az igényes könnyűzenének és a természetes zenei hangzásnak megvan a maga helye a hazai zenei életben. Jelzi egyúttal, hogy az emberek igénylik azt a fajta emberi melegséget, amely egy-egy hangversenyen összetartja őket. Kép és szöveg: Donnán László SZÍNPAD Sexpirdili Gödöllőn A dolog akkor kezdődött, amikor Kálloy Molnár Péter (többedmagával) megnézett egy jópofa színicirkuszt Londonban, ami arról szól, hogy a bárdolatlan — elsősorban középiskolás — közönségnek nem kell annyit kínlódni, amennyit az általános műveltség megszerzése végett kénytelen volna. Ha egyetlen előadásban megtekintik Shakespeare összes műveit. A drámaíráscsúcsok korában teljesen kézenfekvő, hogy a drámaelőadásban is lehet gyorsasági világcsúcsokat felállítgatni és megdöntögetni. Az angolok állítólag 111 perc alatt adtak elő egy Borges- son—Long—Singer—Shakespeare izét, amit a hazai közönség számára fönt említett K. M. Petya lefordított. A fordítványról nyomban kiderült, hogy nem ide való, mivel száraz és kissé ötletszegény. K. M. Petya tehát társai — Kálid Artúr és Tóth Gáspár Miklós —, valamint a maga számára a hazai ifjúság előtt is előadható, bizonyos fokig eredeti izét alkotott a hozottból. A SÖR (Shakespeare Összes Rövidítve) a fővárosból Gödöllőre látogatott. Mint minden produkció, ez is úgy került Gödöllőre, hogy a Petőfi Sándor Művelődési Központ meghívta. Nevesítem: a városba látogató színházak jelenlétét konkrétan Kapuszta Katalin munkájának köszönhetik, aki minden magyar színházat sikerre visz, lévén, hogy a legjobb előadásaikat hívja meg. A három ifjú színész nyugodt szívvel könyvelheti el elismerésként magát a meghívást; jóllehet a — szintén többségében — középiskolás közönség hosz- szadalmas tapsviharral jutalmazta a komédiát. A játszók színlapjaikon illedelmesen köszönetét mondanak Kern Andrásnak, aki a kollektív rendezésből, illetve a rendezetlenségből néhány nagy ötlettel — bohóctréfaszerű betoldásokkal — és tanácsaival támogatta a produkció sikerét. Arról, miképpen néz ki 37 darab egybezsúfolva, miközben a keretjáték a lényeg, nincs mit szólni. Arról azonban igen, hogy a három színész minden nehézség nélkül bevonta játékába a közönséget. Kizárólag a gödöllői Opheliával volt némi huzavona: a kislány, akit barátja is biztatott, vonakodott a világot jelentő deszkákra lépni. A dolog vége az lett, hogy Kálid felkapta a hölgyet, és felvitte a színpadra, ahol is az ifjú hölgy, miután megtudta, mindösz- sze néma jelenlétére van szükség, mert az ő tudatának szféráiként a közönség beszél, ő csak tépelődik tiszte szerint, látszólag lecsillapodott. Agyában azonban rétegzett viharok dúltak: a közönség tiszta eró'bffl részt vett a játékban, korra, nemre, társadalmi státusra való tekintet nélkül. Amit mégis fel kell rónom: a játék időnként egészen leült (ez egy instrukció félreértéséből eredt). A poén azonban kifogástalan; a diliből kiragyogott a színház. Szitányi György Beregszásziak budapesti színpadon A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Shakespeare „Szentivánéji álom” című színművével ven-- dégszerepelt nemrég a Budapesti Kamaraszínházban. Felvételünk a darab egyik jelenetét ábrázolja. Képünkön Robin pajtás (Trill Zsolt ) az őt körülvevő tündérekkel, a sor végén Hermia (Veres Ágota) Krekács Róbert felvétele
