Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-19 / 272. szám
IRODALOM PEST MEGYEI HÍRLAP 1994. NOVEMBER 19., SZOMBAT Ratkó József Segítsd a királyt! (részlet) István: Jó reggelt, Isten! — Inkább jó napot! Világ födelét fölnyitottad immár, s fényed özönlik, nyitnak csodáid is — szellő bólyol, madár ujjongva szólal, minden teremtett lélek, lelkes állat, a millió fű mind s külön-külön, az érzéketlen kő is megragyog. Édességét, jó ízeit a létnek hatalmas karral terjeszted közöttük. Dicséret érte! — Emberről nyugodt vagy? Törődsz velünk. — Három halál ma is. Kettő rajtam — s a harmadik tiéd. S vajh, szerte mennyi — számon tartod-e? Be sok halált átéltem a nevedben — be sok halállal intettél pedig! A hit vezérelt, nem Te — már tudom; s az én bűnöm, hogy nem értettelek. — Zúgó zápornak Te ki utat osztasz, hogy gyenge fűnejs^jpvését kihozza — engem eképpen rpiert nem segítesz? Vagy bűneimmel kötöztél magadhoz? Rám nehezedtél, útaim elálltad! Jóságomat is megtorlód, Uram! — Te, aki látást követelsz a vaktól, s a lába-vesztett embertől, hogy járjon, s imára fogja kezét a kezetlen, Uram, ne kérd azt, ami lehetetlen! Aki most tanul, tanúnak ne hívd! A hit, ha vak, akkor csak bajt okoz! Rosszul mérted fel, Uram, az én erőmet! Málhádat tovább nem tudom cipelni. Nincsenek immár csak halottaim! agyon lázították a port a Kácsa utcában a gyerekek: a méta nevű játékban, amelynek legközelebbi rokonai a baseball és a krikett, bizony sokat kellett futni. De hiszen mi volt ez a porfelhő a tengődi esőhöz képest, mely néven a táltos széllel érkezett homokvihart illették azok, akiknek esztendőnként részük volt benne. Mint ennek a három alaknak is ni, akik nagyon célirányosan lépkednek a porlódi utcán, melyet a várost elnyelő árvíz előtt titokzatos módon még Liba utcának hívtak volt. Messze-é kenyér né’kű? A kérdés egy napsugárdíszes ház előtti pádról érkezett, egy deres harcsabajusz alól. Csak ide, Becsey uramhoz kaszáé’, felelte az egyik tengődi ember, akinek szalma volt tűzve a kalapja mellé. Meg is álltak mindjárt a következő háznál, ahol egy esőverte, napszítta kasza hirdette a vasárus dicsőségét. Nézhetöm a métát, kérdezte a gyerek, aki nagyon formázott az alacsonyabbik férfihoz. Nézhedd, hangzott a felelet. Szívem szerint ezt a kaszát vönném mög, mondta a fiatalabb férfi. A szalmaszálak megrendültek a kalapján. Csak olyat tösznek ki, ami jó. Félig mán mögötte a rézsda, legyintett a másik, és belépett az ajtón. A szalmáskalapú követte: nem azért hívta ide’kaszaválasztónak Tóth Jánost, mert annyira biztos lett volna dolgában. A takácsmester, aki mindinkább aratógazdai keresményéből és tekintélyéből élt, megvárta, míg előkerül a vasboltos, aki ugyan nem hallott még harangozni egy Mikszáth nevű, modernista íróról, de annál jobban üs- mérte Tóth uramat. Kaszát gyüttünk nézni, mondta köszönésképpen Tóth János. Ami azt jelentette: De nem biztos, hogy vöszünk is! Hát nézzenek csak körül kendtök, mondta a kereskedő, és visszament a raktárba. Nem az ő idegeinek való volt, ami ezután következett. A fiatalabbik férfi olyan gondolomformán kiválasztott egyet a mezők kardjainak rengetegéből, a szájához emelte; és rákiáltott: Hukk! De bizony a kaszapenge nem szólt vissza. Már nyúlt is a következőért. Letört a kalapja mellé tűzött szalmából egy gyufaszálnyit, megnyálazta, keresztben a kasza ormára tette — szépen hosszára fordult, mint a parancsolat. János bátyám, ezt nézze mög!, mondta bizakodón. Tóth János elővett a zsebéből egy krajcárt, lapjával végighúzta a kasza élén — az érme többször is megszaladt. Mindenesetre nem ragadt. Ennél még égy sarló is jobb, Mátyás, adta ki a verdiktet. Némi kedveskedés is volt e szóban, mert a kaszavásárlót eredetileg Mihálynak keresztelték. Belügyminiszteri engedéllyel változtatta meg a nevét Hugyozó Mihályról Hugyozó Mátyásra. Más baj nem volt véle. Én azért bízok hozzá, erősködött a Mihályból lett Mátyás, de nem tudom möghatározni magamat, mögvögyem-é vagy sé. Ezért vagyok én itt, gondolta Tóth János. Mög azér’ mer’ a kendörvászon rőtjiér’ mán két kiló rozsot sé adnak, mondta benne egy másik hang. Lekapta a kalapját, a pengét lapjával a fejére tette, és szó nélkül meghúzta a két végénél. A kasza elgörbült. Válasszon kend, János bátya. Hugyozó Mihály belenyugodott sorsába. Pedig hasonlatos volt ez ahhoz, mintha feleséget választana neki az aratógazda. Tóth János méltósággal nyomta a fejébe a kalapot. Hosszasan szemrevételezte a pengeerdőt. A szeme megállapodott egy fehéren csillogó kaszán, amely egy árnyalatnyival világosabb volt a többinél. Kézbe fogta, óvatosan végighúzta az ujjait az élén meg a fokán. Az arca nem árult el érzelmeket. Váratlanul rácsapott vele egy üllőre, és földobta a levegőbe. A penge tiszta, magas hangon zengett, mint az elsőáldozó lányok kórusa a templomban. Tóth János lehajolt érte az olajos, fűrészporral beszórt padlóra. Ez lössz a’, mondta. Erre a szóra a boltos is előkerült. Hogy adi?, kérdezte Tóth János. Ahogy tavaly. A vaskereskedő ezzel útját állta minden alkudozásnak. Mit volt mit tenni, fizetni kellett. Mán tavaly is nagyon főcsapta az árát ez a vasáros, mondta odakünn az aratógazda az újkaszásnak. Mintha még picillötte is vóna érte a pénzt! Hugyozó Mihály Mátyás az orvénál fogta a vállának támasztott pengét, akár egy kardot. De evve’ e’vághat- nád a csontját is, mondta a kaszaválasztó. Odaértek a métázókhoz. A régibül fűrészt csinyá- lok, mondta a megszépült nevű. Palkó! A gyerek az első szóra hozzájuk futott. Nem kérdezett semmit, akinek volt szeme, láthatta a kaszát, meg a tulajdonos büszke arcát. Akarsz-é vasáros lönni, Palkó?, kérdezte Hugyozó Mihály, illetve Mátyás. Akar a ménkű, mondta a fiú óvatosan. De magában egy nótát dúdolt imigyen: Én mán többet nem kapálok, bótosinasnak állok... Hát hunn lössz az áldomás, Mátyás, kérdezte az apja. Mög né bántódjék kend érte, de odahaza, a Masa szülém bormérésibe. Nagyon möglelkölt a felesé- göm, hogy még napszállat előtt otthon lögyek! T óth János megvetően hallgatott. Amikor elindultak, Palkó közbekottyintotta: És mi vóna, ha ez a kasza mégsé vágna majd rön- dösen? Az apja kész volt a felelettel: Ha nem úgy vág, ahogy köll, akkor vagy a kasza, vagy a kű, vagy az embör, vagy a fű az oka. Hogy kétségé ne maradjon, az embör szóra tette a hangsúlyt. Zsögödi Nagy Imre: Gyerekek a pataknál Temesi Ferenc Kasza, embör Nagy Gáspár Magyar Karácsony Uraim, most már emelt fővel szégyenkezhetnek! És vihetik a koszorút, gyújthatják vagy elfújhatják a gyertyát: várhatják karácsonyt, [hisz megnyerték ezt a háborút.] Most már dicsérhetik is az ÁCSOT, aki nem barkácsolt, de ácsolt, és vitte súlyos keresztjét. Uraim önök megtettek mindent, — bedobtak ezeregy gáncsot, — hogy siettessék elestét! * * * Itt egy kicsi ország most megnagyult Családja, mégis csonkán, riadtan várja a legszentebb Estét. (1993. december 12.) Békebeli kannibálok í. Mint a békebeli kannibálok egymást zabálják föl a barátok mintha nem volna már ki ellen hurrá hajrá most egymás ellen! 2. Eljött itt van ütött az óra álmainkból mi válik valóra ha már az első szabad percben „perben haragban” egymás ellen. 3. Akikkel eddig egy asztalnál most külön ülünk hamis boroknál nézzük a jövőt ködbe térül fölös homállyá hitünk nélkül. 4. Csontjaink vádlón ittmaradnak nevezik őket ENNEK ANNAK... kiken fogott a magyar átok hetedíziglen kannibálok (1989) Följegyzés Több tételt is mondhatnék, de például Jézus kisorsolt köntöse is ott szárad a nagy-nagy tisztítás után a kerületi Patyolatban, v-^s akik előbb még marakodtak rajta, majd tombolán — (ó, farsangi erkölcsök!) — rendben hozzájutottak, már nem is tudják önbizalmukat hogyan csalta meg a sejtés egyszerűsített törtjével a ledér tavasz, csak nézték kábán a hóhérolást, szép volt, fiúk, üzenhetnék, ha volna kedvem meg maradék humor-szövetem s szövegem, mikor már nem a szív, de a benne megforgatott penge dobogott, akkor ismét sorsot húztak a kínálkozó szabadságra, s a vesztesek — szabad dühükben — tökélyre fejlesztették megfeszítést-ama golgotás díszletek között. A Hangsúly irodalmi és művészeti alapítvány idén Nagy Gáspár költőnek ítélte oda a Ratkó József-dí- jat, azí a költői és közéleti magatartást ismerve el, amely egyként meg tudta őrizni esztétikai és morális értékeit a rendszerváltozást előkészítő' és követő'időkben. Nagy Gáspár Budakeszin él. A díjat holnap adják át a nyíregyházi művelődési központban.
