Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-19 / 272. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. NOVEMBER 19., SZOMBAT A PEN Klub védi az erdélyi magyarokat A Nemzetközi PEN Klub 61. kongresszusának határozati javaslatát, amelyet a finn PEN-központ a fordítási és nyelvi jogok bizottságának egyetértésével terjesztett éld, a prágai tanácskozás résztvevői egy tartózkodás mellett, egyhangúlag fogadták el. Részletek a határozatból, amely A magyar kisebbség Romániában címet viseli: A szélsőséges nacionaliz­mus, az etnikai és kulturális ki­sebbségek elnyomásának for­máját öltve, jelenleg számos tragikus nemzetközi válság leg­nyomósabb oka. Ez a szélsősé­ges nacionalizmus egyének millióit és egész népességeket gátol meg a kulturális önazo­nossághoz és a kifejezési sza­badsághoz való természetes jo­gainak gyakorlásában. Európában az egyik legna­gyobb - nemzeti kisebbség a Romániában élő magyarság, amely ma a romániai népes­ség körülbelül 7 százalékát te­szi ki. Az 1956-os magyar forradalom után ezt a jelentős kisebbséget, amely régi és eredeti kulturális hagyomá­nyokkal rendelkezik, könyör­telenül üldözték, s még ha a jelenlegi román kormány nyi­latkozatokat tesz is a demok­ráciáról és a szabadságról, Romániában a magyar kisebb­ség helyzete nem javult kellő mértékben. A romániai magyarok szá­mára akadályokba ütközik a saját nyelvükön folyó oktatás minden szinten való igénybe­vétele, és Romániában nincs magyar nyelvű egyetem. Finnországban a svéd nyel­vet beszélő kisebbség a lakos­ság 6 százaléka. A finnországi svédeknek joguk van saját nyel­vükön tanulni minden szinten. Finnországban létezik egy telje­sen svéd egyetem és több svéd kollégium. A kétnyelvű Helsin­ki Egyetemen meghatározott számú helyet tartanak fenn a svéd nyelvet beszélő diákok­nak, hogy hozzáférhetővé te­gyék számukra a felsőbb okta­tást... A Nemzetközi PEN Klub 61. kongresszusa felhívja a ro­mán kormány figyelmét a romá­niai magyar kisebbség drámai helyzetére, és felkéri a kor­mányt arra, hogy a lehető leg­sürgősebben állítsa le a sovi­niszta és szélsőséges nacionalis­ta pártok magyarellenes propa­gandáját, és a Romániában élő népesség e jelentős része számá­ra tegye hozzáférhetőbbé a sa­ját nyelven folyó oktatást még egyetemi szinten is, tökéletesít­se a saját kultúrához és a kifeje­zési szabadsághoz való jogukat — áll a dokumentumban. F elettébb vigasztaló, hogy a párhuzamosok a végte­lenben találkoznak, de a glosszaíró horizontja tér­ben és időben lényegesen szűkösebb, így, kiváltképp, ha nem fizikus alkat, kénytelen beérni a mindennapok apró Ohm-törvényeivel. Ha nincs is időnk és kedvünk kivárni a végtelenben való találkozást, a fura párhuzam hónapok óta a magyar belpolitikai események jelzője. Van egy vonal, ahol a megválasztott új hatalom létezik, dolgozik és dönt, és van egy vele párhuzamos másik, ahol különböző infor­mációk, sokkok és üzenetek érik a társadalmat. Az előbbit most hagyjuk, szakértő kormányunk — mely­nek, mint tudjuk, nincs alternatívája — szánalmas botla- dozásait feltárja a megzsugorodott ellenzéki sajtó, látvá­nyosan leplezi-szépíti a liberálmédia, a választópolgá­rok, a nép majdcsak rájön, mi folyik itt. ~ De van azért egy elterelő hadművelet, a párhuzamos vonal folyamatos. Ez a párhuzam a csali. A lényegtelen, a nem odaillő, a hazug, az álprobléma állandó szinten tar­tása. Mi volt itt augusztusban az elviselhetetlen kániku­lán kívül? A frissen megalakult kormány még júliusban összehívta az új országgyűlést, percek alatt megszavaz­tak néhány, az alkotmány módosítását igénylő törvényt, amelyekhez négy éven át illendőségből sem nyúltak, az­tán nyári szünet. S hogy a vakáció ne legyen ilyen unal­mas, megjelenik az író, és augusztus elsején kifejti a Népszabadságban a vadkender ártalmatlanságát. Nem hi­szem, hogy Kondrád György, a PEN Klub egykori elnö­ke elküldte kéziratát a jeles nemzetközi szervezet tagjai­nak, ez a pamflet csak házi használatra készült. Lett is be­lőle sajtóvita, lekötötte írók, újságírók és újságolvasók fi­gyelmét és türelmét, azaz működött a párhuzamos vonal. Elvégre nincs fontosabb téma Magyarországon, mint a kábítószerek szabad élvezése. Szeptemberben aztán a hadügyminiszter lépett elő, hiszen mi is lehetne fonto­sabb kérdés hazánkban, mint az, hogy kik és hányszor fi­gyelték meg a feleségét. A NATO-csatlakozás ehhez ké­pest smafu. Lemondtuk az expót, csökkent a nemzetközi megítélésünk, a nagy dérrel-dúrral előkészített miniszter- elnöki pozsonyi vizit kudarcba fulladt, mindegy, vájkál- junk csak az elmúlt négy évben._ Októberben aztán kiderült, hogy nem lehet Mari néni­vel és Józsi bácsival, a vasutasokkal és a pedagógusok­* Ha egyáltalán voltak. — A szerk. A hágai bíróság megkezdte a délszláv bűnösök felderítését Háborúk és tettesek Egy évvel ezelőtt a belgrádi sajtó igencsak felháboro­dott, s egyértelműen kijelentette: Hágában teljesen hiá­ba hozták létre a délszláv háborús bűnök kivizsgálásá­ra felállított Nemzetközi Törvényszéket, Jugoszlávia an­nak döntéseit nem fogadja el, a gyanúsított személyeket pedig nem adja ki. A szerbek érvelése igen egyszerű: az ország jogrendje nem ismeri el a nemzeti igazságszol­gáltatáson kívül eső intézményt. Mint ismeretes — hason­ló eset —, a Szerbiából Bosznia felé vezető utakat és hidakat is az ENSZ köte­lékében szolgálatot tevők polgári személyként fel­ügyelik, tehát nem katona­ként, mert az már sértené Jugoszlávia tekintélyét és törvényeit. Persze azokban az idők­ben még Slobodan Milose­vic és Radovan Karadzic neve is a háborús bűnösök listáján szerepelt. Időköz­ben sok minden változott, ugyanakkor az is világossá vált, hogy a hágai bíróság működését sem támogatta egyformán valamennyi tag­ország, elég csak azt meg­említeni, hogy a törvény­szék ügyészének kinevezé­sével is ez év júliusáig vár­tak. Richard Goldstone igyekszik behozni valamit az elveszített időből; a dél­afrikai jogász előkészítette az első tényleges pert, egy boszniai fogolytábor szerb parancsnoka, Drágán Niko- liő ellen, s kezdeményezte a német hatóságoknál egy másik gyanúsított, DuSco Tadic kiadatását is. — Do­kumentumokat vizsgálunk, tanúkat hallgatunk meg, helyszíni vizsgálatot folyta­tunk — mondja Christian Chartier, a törvényszék szó­vivője —, ám üres szék el­len nem indítunk pert: amíg a gyanúsított nincs jelen, nem lehet szó vádemelés­ről, csupán az alapos gyanú megállapításáról. Goldstone kinevezése után azonnal a térségbe láto­gatott, és el is nyerte mind Zágráb, mind Szarajevó fenntartás nélküli támogatá­sát, Belgrád azonban to­vábbra sem ismeri el a há­gai törvényszék illetékessé­gét, s az egészet inkább az ellene irányuló „igazságta­lan rágalomhadjárat” részé­nek tekinti. A mai Jugoszlávia terüle­tén bőven találhatunk hábo­rús bűnösöket (sokan ezt nem is titkolják, sőt büsz­kén beszélnek tetteikről), ám jóval nagyobb a hábo­rús nyerészkedők száma, akik az összerabolt és -hará­csolt vagyonnal most a gaz­daságba beépülve, egyre erőteljesebb réteget alkot­nak, s nem kizárt, hogy oly­kor a háttérből a politika irányításába is beleszólnak. A hivatalos jugoszláv veze­tés ma békepárti, s teljes se­bességre kapcsolva küzd a szankciók feloldásáért. Az is elképzelhető, hogy — né­hány kirívó ügy esetében — Belgrád maga ültet majd egy-két személyt a vádlot­tak ’ padjára, semlegesítve ezzel a hágai bíróság fontos­ságát. Ez még belső haszná­latra is jól jöhet: lecsendesí­teni a szélsőségeseket. Lát­ványos áldozatokat nem csak sakkjátszmában szok­tak elkövetni. Egyelőre azonban ez a maximum. Nem valószínű, hogy egyet­len embert is kiadnának Há­gának. Ennek kockázatát a jelenlegi Belgrád egyszerű­en nem vállalhatja. S. P. A nagyvilág hírei % Kétnapos hivatalos láto­gatásra Kárpátaljára érke­zett Varga István kijevi magyar nagykövet, a me­gyei tanács elnökének meghívására. ¥ Légi és haditengerészeti támaszpontokra látogatott el Argentínában tegnap And­rás herceg, II. Erzsébet brit királynő fia, aki a héten ér­kezett négynapos látogatás­ra a dél-amerikai országba. Lltjával az 1982-es brit-ar­gentin háború utáni ellensé­ges kétoldalú viszony rende­zését kívánja megpecsételni. * Nem növeli Ausztria a külföldieknek kiadható tartózkodási engedélyek számát, de kedvezően mó­dosít bizonyos feltételeket — közölte Franz Lösch- nak belügyminiszter, aki a kancellár döntése értelmé­ben mégis megtartja mi­niszteri posztját. ¥ Észak-Korea az Egyesült Államokkal aláírt megálla­podással összhangban meg­tette az atomreaktorai és a hozzájuk kapcsolódó létesít­mények teljes leállításához szükséges lépéseket — jelen­tette be tegnap a phenjani külügyminisztérium szóvivő­je■ EGY HÉT Hová lettek a tyúkok?* kai, a műszaki értelmiséggel és az agrárdolgozókkal egyszerre tárgyalni. Nemcsak azért, mert időigényes, hanem a kereteket ismerve lehetetlen is. így az marad meg milliók májusi képzeletében, hogy ez a kormány, ellentétben elődjével, széles társadalmi alapon kezdemé­nyezi a párbeszédet. Hagyjuk ezt, eljött a november, s a szakértő kormány — miután két hónapot feleslegesen elfecsérelt a pótkölt­ségvetésre — rádöbbent arra, hogy illene előterjeszteni a jövő évi költségvetést. Megtette még azt az érthetet­len lépést, hogy a késedelmet elődjére hárította — ezzel például hülyének nézve sok millió választópolgárt —, aztán mégiscsak belátta, hogy bajban van. Érre mit tesz Isten, az ellenzék megígérte, hogy besegít, bármilyen rossz és felületes is a költségvetés tervezete, nem nehe­zítik annak időben való elfogadását. Páratlan helyzet, arról van tehát szó, hogy a kormány­zati felelősséggel nem rendelkező maroknyi ellenzék fe­lelősségtudata mentheti meg az ország komolyságát, külső megítélését — a felelősséget viselő elsöprő kor­mánytöbbség helyett. Le is ült a hét elején, szokásos időben a Koalíciós Egyeztető Tanács, s nem vitás, kifejezésre is juttatták, (szép tőlük), hogy az ellenzéki pártok hozzáállása re­ményt kelt arra, hogy még az idén elfogadásra kerüljön a költségvetés. Fontos ez a hír, körbe lehetne járni, mi okozta a késedelmet, valóban szükség volt-e a pótkölt­ségvetésre, hogyan értékelik az ellenzék hozzáállását stb. De nem. Beindul a párhuzamos vonal, s Pető Iván nyilvános sétát tesz a belügyminiszter pénztárcájában. Bár a múlt héten a Magyar Hírlap jóvoltából megtud­tuk, hogy George Pataki hány szobás, hány kandallós villában lakik, nálunk még szokatlan ez a módszer. Kü­lönösen az, hogy nem pletykalapok, színes képes maga­zinok világítanak rá, hanem a Magyar Köztársaság par­lamentjének sajtótájékoztatóján hangzott el. Megtudtuk tehát Pető Ivántól, hogy Kuncze Gábor a koalíciós posz­tért pénzt nem kap, belügyminiszteri fizetése bruttó 151 ezer, ez nettó 82. Képviselői illetményének felét, 28 ez­ret (nettó 13) is kézhez kap havonta. Mivel a belügymi­niszter védett személy, be kellett költöznie Budapestre, egy állami lakásba, ennek lakbére 30 ezer forint. Saját lakását is fenn kell azonban tartania — havi 15 ezer —, mert előre nem lehet tudni, hogy meddig övé a bársony­szék. Tekintsünk attól el, mennyire ízléses eme nyilatko­zat, még akkor is, ha állítólag Kuncze felhatalmazásá­ra történt. De baj van a számokkal is. Az összesereg- lett újságírók megtudhatták — van-e ennél fontosabb kérdés Magyarországon —, hogy kivonva a lakbérek összegét a keresetből, miniszterünknek alig ötvenezer marad. Bár ha a budapesti lakás rezsijét is beszámol­juk (sajnos Pető úr ezt nem hozta nyilvánnosságra), ak­kor éz még kevesebb. Kötve hiszem továbbá, hogy 28 ezernek 13 a nettója. Meg lehetett volna kérdezni a párt neves gazdasági-pénzügyi szakértőit, vagy egy bér­elszámolót. Hiteltelen ez az álőszinteségi roham azért is, mert azzal mond el többet, amit elhallgat. Mert szép-szép ez a nettópőreség, de hol vannak a költségté­rítések, hol a különböző illetmények és egyéb — jo­gos, másoknak is járó —juttatások? A pártelnök ezek­ről sajnálatos módon nem beszélt, persze nincs kizár­va, hogy erre nem kapott felhatalmazást. Újságírói kér­désként azonban elhangozhatott volna, miért kerül 15 ezerbe egy üres lakás fenntartása. Köztudott, hogy a belügyminiszter a fővárosi agglomeráció lakója volt, de biztonsági okokból Budapestre költözött. Nem tu­dom, üres-e a ház, nincs kacagás, fűtik-e, eteti-e vala­ki a tyúkokat, egyáltalán vannak-e, voltak-e tyúkok a Kuncze-portán? Csupa-csupa izgalmas, de megvála­szolatlan kérdés. Csak annyit tudunk, hogy amit nem tudunk, az havi tizenötezer. Számszakilag körülbelül így készülhetett az expó lemondása is. Merészet lépett a miniszterelnök is, aki, mint tud­juk, szintén elköltözött régi lakásából, de ezek anyagi kihatásairól a koalíciós párt elnöke nem tett említést. Szélnek eresztette híres-neves tanácsadó testületét, mert úgymond nem sikerült tisztázni a félreértéseket. S ejtelmem sincs, mit takar ez a magyarázat, miként az sem tudható, kik milyen bölcs tanácsokkal lát­ták el a kormányfőt. De egyszer minden kiderül, ha máshol nem, hát a végtelenben. Székely Ádám

Next

/
Thumbnails
Contents