Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-02 / 257. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1994. NOVEMBER 2., SZERDA 5 Francia vendégek Százhalombattán Decemberben elkészül a kollégium Tapasztalatcsere a közösségi életről “g1 Savoyából érkezett Ilf az a tizennyolc fős PV francia delegáció, mely országunk nagyvárosait bejárva Százhalombattán töltötte magyarországi látogatásának utolsó napját. A százhalom- battaiakkal való találkozást Takács Péter, a Barátság Művelődési Központ igazgatója szervezte meg. Érdeklődésünkre elomondta, a magyarországi közösség- fejlesztés tanulmányozása céljából érkezett hazánkba a csoport. — Százhalombatta előtt a társaság járt Szombathelyen és Tatabányán is, ahol az ottani turizmus kérdéseivel foglalkoztak, s emellett a helyi munkanélküliség problémáit tekintették át — tájékoztatta lapunkat a művelődési ház igazgatója. — Nálunk a polgári szerveződések után mutattak nagy érdeklődést. Igaz, csak egy délutánt töltöttek városunkban, de e kevés időt kihasználva találkoztak a battai Szülők Fóruma Egyesület vezetőjével, s betekintést nyerhettek a szervezet munkájába is. Egyelőre keveset hallani a battai Óvárosról, hiszen a kis közösségeket ott még nem igazán sikerült megszervezni. Tán változik a helyzet a közeljövőben, hiszen nem olyan rég adták át a felújított művelődési házat, mely otthont adna egy- egy polgári szervezetnek. A francia küldöttség azokkal az emberekkel találkozott Óvárosban, akik hajlandóak lennének felvállalni a közösségi élet, a művelődés ügyét. (varga) Iskolák a város szélén Hamarosan befejeződik Vá- )JL) colt egy tavasszal kezdődött beruházás első üteme: ha az elkövetkező hetekben semmi nem hátráltatja a munkát, többszöri határidő-módosítás után december 15-ig elkészül a város északi határában lévő Szérűskert, pontosabban a volt Esze Tamás laktanya területén több lépcsőben kialakítandó oktatási központ kollégiuma — tájékoztatta hétfőn a város vezetését a kivitelező Investechnik Kft. — A kollégium, melynek a beruházás ütemterve szerint augusztus 15-ig el kellett volna készülnie, 200-250 férőhelyes lesz s zömmel a Boronkay György Műszaki Szakközépiskola kollégistái lakják majd — mondta lapunknak Harmati Ferenc alpolgármester. — Ezek a fiatalok korábban a Konstantin téren található iskolában lévő diákszállón éltek, ám az intézmény ennek helyet adó épületrészét az önkormányzat a nyár folyamán visszaadta korábbi tulajdonosának, a katolikus egyháznak. Pontosabban a rendszer- változás hajnalán újra indult piarista gimnáziumnak. — Jelenleg hol laknak a műszaki szakközépiskola kollégistái? — Részben a Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumában, részben munkásszállón. — Miután jogos kérésére a katolikus egyház a közeljövőben visszakapja az önkormányzattól az annak helyet adó épületét is, a Boronkay kollégiuma mellett a Madách Imre Gimnázium is a szérűskerti oktatási központba költözik. Ez mikorra várható? — Ha minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, jövő ősszel válik esedékessé a gimnázium költözése. Megjegyzem: ugyancsak akkortájt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola is a Szérűskertbe költözik. — Az oktatási központ létrehozásának, a gimnázium odaköltözésének terve nem aratott osztatlan sikert a városban, sokan kifogást emeltek ellene. Mi a tapasztalata, változott az elképzelés megítélése a beruházás kezdete óta? — Noha köztudott Vácott, hogy a már otthontalanná vált illetve ezután azzá váló oktatási intézmények elhelyezésére nem kínálkozott más lehetőség, továbbra is sokan berzenkednek az oktatási központtól, azaz inkább attól, hogy a komplexum a város szélén lesz. Jómagam e berzenkedés ellenére bízom benne: belátva, hogy ez volt az egyetlen lehetőség, a város lakossága végül elfogadja a kényszerűnek mondható megoldást. — Szóljon kérem a beruházás költségeiről is! — A város, a visszaadott egyházi ingatlanok fejében, a vonatkozó törvénynek megfelelően központi támogatásban részesül. Ennek végösszege mintegy 500 millió forint körül lesz, ami minden bizonnyal elegendőnek bizonyul majd a beruházás megvalósításához. — Megítélése szerint mikorra nyeri el végső arculatát a központ? — Úgy gondolom, 8-10 év múlva lehet majd elmondani, hogy a város „belakta” a Szérűskertet, azaz hogy e korábban elszigetelt terület Vác szerves részévé vált. (ribáry) Európai változásokhoz európai parlamentet! Beszélgetés Horváth Lajos főlevéltárossal (Folytatás az 1. oldalról) — Tisztázzuk akkor, mi az Országgyűlés levéltárának dolga, melyek a gyűjtőkörei? — Ami a történelmi folyamatosságot illeti, sajnos eléggé töredékes anyagot őrzünk. De büszkék lehetünk arra, hogy már 1832-ben keletkezett irataink is vannak. A parlamenti naplók 1867-től kerültek rendszeresen be a levéltárunkba. Nagy veszteség érte a hivatalt 1945-ben, amikor elégett a tárolt anyag, s a hivatali szervezet munkáját dokumentáló források nagy része. Hasonló pusztulás érte a parlamenti múzeumot is: ez az intézmény azóta sem tudott talpra állni. Egykori, megmaradt anyagait szétosztották a különféle múzeumok és levéltárak között. — Változott-e másfél év alatt a parlamenti levéltár gyűjtőköre? — A gyűjtőkör mindig adott, csupán az változik, hogyan tud a feladatnak eleget tenni az intézmény. A világ valamennyi parlamenti levéltára a törvényhozás során keletkező iratanyagokat gyűjti, őrzi és dolgozza fel. — Többször is említette már a feldolgozást. Változott-e ezen a téren a levéltár munkája az évtizedek alatt? — Éppen ebben léptünk a legtöbbet előre: korábban semmiféle nyilvántartás nem volt a parlamenti irattárnak nevezett raktárban. Hároméves munkánk legnagyobb eredményének tekintem, hogy a nálunk tárolt mintegy 800—900 folyóméter eredeti, egypéldányos forrásokat sikerült úgynevezett fondokba rendeznünk; azokat pontos, a visszakeresést megkönnyítő raktári jelzéssel ellátni. Ezen túlmenve, sikerült az alaplevéltárakat és a fondjegyzéket is elkészítenünk. Határozott eredménynek tartom, hogy a fent említett munka révén 80 százalékban feldolgoztuk az iratokat az elmúlt három év alatt. — Egy levéltár hasznát a széles körű nyilvánosság csak akkor láthatja, ha az ott található iratokat tudományos összegzésekben, történelmi tárgyú munkákban olvashatja. Készül-e folyamatosan ilyen jellegű feldolgozás a parlamentben? — Levéltárunk nyitott a kutatók előtt. Sajnos, s ez személyes bánatom is, ma inkább az országgyűlési képviselők életrajzával, családfájával, az egykori felsőházi tagok személyes ügyeivel foglalkoznak szívesebben a kutatók. Ugyanakkor sok olyan eredeti dokumentumunk van, melyek megérdemelnék a hiteles, s a nyilvánosság számára is hozzáférhető, közérthető feldolgozást. Elég ha csak azokra az iratokra gondolok, amelyeket ideérkezésemkor a szó szerint a szemétből bányásztam ki, s mentettem meg ekképpen a leendő, jövőbeli kutatónak. Ilyenek voltak például a főrendi ház szüneteltetésének idejéből, 1918—1927 közötti időszakból származó iratok, az úgynevezett őrködő bizottmány írásos anyagai. — Mennyire teljes, s milyen mértékben feldolgozott a közelmúlt történelmének írásos levéltári anyaga? — Ami a feldolgozást illeti, az elég hiányos, pedig az 1955-ből, 1956-ból fennmaradt anyag meglehetősen érdekes. Különösen az a része kívánkozik feldolgozásra, mely az 1956-ban, a megyei képviselő csoportoktól bekért igazoló jelentéseket tartalmazzák. Ezek a dokumentumok őrzik, hogy ki, mit csinált, holt volt 1956—1957-ben, amikor egy őszi és egy tavaszi ülésszak elmaradt, csaknem háromnegyed évre szünetelt a parlament munkája. — Személy szerint ön nem gondolt arra, hogy egy- egy ilyen feldolgozatlan levéltári anyaghoz nyúl, s azt publikálja? — Természetesen nekem is vannak szívügyeim. De jelenleg annyira leköt a munkám, s az a tevékenység, melyet Pest megyében és falumban, Veresegyházon végzek, hogy nincs időm további kutatómunkát folytatni. Mindemellett fel lehetne dolgozni a korábbi korok képviselőinek adatait, s meg lehetne azokat vizsgálni történelmi korszakonként, vagy aszerint, mely társadalmi rétegből érkeztek a személyek a parlamentbe. Hasonlóan érdekes eredményt hozna annak feldolgozása, milyen utóélete volt az egyes képviselőinknek. — Veresegyházat említette. Magam is ott hallottam először az ön nevét. Sőt legutóbb, amikor a helyi általános iskolában jártam, az igazgató asszony asztalán az ön által szerkesztett-írt hely- történeti tankönyvet találtam. .. — Nos, a dolog onnan indul, hogy szakmám szerint eredetileg történész vagyok. Csak később végeztem el a levéltár szakot. A kettő azonban nem olyan idegen egymástól, mint ahogyan egyesek vélik. Azt szoktam mondani, hogy kétféle történész létezik: egyik levéltáros képzettségű is, a másiknak nincs efféle végzettsége. Rajtam már messziről látszik az előbbi: ha kezembe veszek egy könyvet, először a jegyzeteket nézem meg. Nos, ami Veresegyházat ilHorváth Lajos: Családunkban az, hogy a magyar népért tenni kell, olyan természetes dolog volt, mint a levegővétel Erdősi Agnes felvétele leti, annak teljesen hétköznapi története van. Fölvégi gyerekként úgy éltem át, hogy a patakon innen és a patakon túl „más-más” népek élnek. E „kétféle” veresi lakos közötti különbséget már felnőttként kezdtem el vizsgálni. Csupán idő kérdése volt, hogy megjelenhetett az első helytörténeti monográfiám és tankönyvem. Amit ön látott, az ennek a korai változatnak a bővített kiadása. A szellemi munka közben — bár ez irányú végzettségem nincs — régészeti ásatásokat is folytattunk Mesterházy Károly régésszel Veresegyházon. Ez évben felkértük Kulcsár Valériát, az aszódi múzeum régészét, hogy folytassa a helyi leletmentő ásatásokat. A korábban fellelt lelőhelyek anyaga ezáltal tovább gazdagodott. Kiderült, hogy településünk helyén bronzkori, avarkori népek éltek, sőt már a X—-XI. században is laktak itt magyar emberek. Szinte egyedülálló helytörténeti anyag gyűlt össze Veresegyházon. Bánatom ma már csupán amiatt van, hogy mind a mai napig nem tudjuk helyben kiállítani a feltárt anyagot. Szeretném létrehozni Veresegyház helytörténeti múzeumát. — Egész idáig vártam, hogy a beszélgetésbe egyszer csak beleszövi származását, családi indíttatását, a feltételezhetően egy életre meghatározó gyermekkorát. Nem tette, tehát megkérdezem: honnan ered önben ez a makacs, kitartó, szívós munkavágy, a magyar múlt kutatásának, az egykori honi — és helyi — emlékek megőrzésének rendíthetetlen vágya? — Talán beszélni nehezebb erről, mintsem érezni, érteni mindazt, amit az ember a szívében, a génjeiben, a cselekvő sejtjeiben hordoz. Mint egy film forog bennem az életem, s ez olykor megáll egy-egy eseménynél. így például annál, amikor egyik nagybátyámat a csehek majdnem lelőtték, amint ő a jeges Dunát úszta át, vagy azok a képek, melyek apámról, ki szememben hős volt, s annak katonaélményeiről őrzök magamban. De ugyancsak meg- megállva pereg előttem az a film is, melyen először egy német katona jelenik meg, amint 1944 őszén nálunk lakott, majd azután hozzánk beköltözött orosz katona tűnik fel. Meghatározó élmény maradt számomra kettejük különbözősége. És természetesen pereg a film a Honvédelmi Minisztérium előtt, mikor 1956. október 24-én reggel három perc alatt kétszer is megsebesültem. A mi családunkban az, hogy Magyarországért, a magyar népért tenni kell, olyan természetes dolog volt mindig, mint a levegővétel. Igaz, senki sem volt nemzetközi hős a rokonok közül, de valamennyien igazul, emberien szolgáltak. S én ebben a közösségben nőttem fel. Mailár Éva Nézzen egy nagyot!
