Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-12 / 266. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. NOVEMBER 12., SZOMBAT . i Vajdaság gyásza Vajdaság emlékezett. Öt­ven évvel ezelőtt rendeztek vérfürdőt a betóduló parti­zánok, elrettenteni az ott élő — ártatlan — lakossá­got. Az új „néphatalom” nem várta meg a bírósági tárgyalásokat — önkénye­sen és gyorsan cselekedett. Hűsz-negyvenezer magyart löktek a tömegsírokba. E napokban értük gyűl­tük a gyertyák, hozzájuk szólt a kegyelet hangja. Megannyi vajdasági város­ban és településen, közöt­tük Szabadkán is, ahol a helyi önkormányzat a soro­zatos fenyegetések ellené­re mégis felállította és fel­avatta Kalmár Ferenc szob­rát, amely így él most már a köztudatban: A vergődő madár. Amely — ha seb­zetten is — mégis felre­pült. A lelkek kiengesztelé­seként. (s. p.) A vergődő madár emlékeztet az ötven évvel ezelőtti tömeggyilkosságra Dormán László felvétele M ég gombócból is sok, annyi minden történt ezen a héten. S akár hiszik a Köztársaság téren vagy a Mérleg utcában, akár nem, sorsdöntő események történ­tek, s aki ezt nem hiszi, az járjon utána. A pénzügyminiszter üres zsebbel jött haza Nyugatról, a miniszterelnök személyesen is megjelent az azonnali kérdések óráján, az Országgyűlés lemondta a világkiállí­tást, Amerikában elsöprő győzelmet arattak negyven év után a republikánusok. És november hetedikén a szocialis­ta frakció egynegyede a Római-parton vacsorázott. De mielőtt taglalhatnánk a bekövetkezett eseményeket, a Népszabadság Sonda Ipsosa már hétfőn megadta az alaphangulatot, közölve a legújabb népszerűségi listát. Mintha a Tv-Híradó és az Objektív különkiadása lenne. Elképesztő, hogy több mint másfél száz nappal a választá­sok után, megismerve baloldali kormányunk szakértel­mét, döntéseit, stílusát és szándékait, ez lenne a társada­lom válasza. Első Göncz, 22. Boross. S közöttük elöl a koalíció, hátul az ellenzék. Szegény Baráth Etelét oda­nyomták a 14. helyre, mintegy vízválasztóként (előtte csak Deutsch és Orbán áll, akik évekig az élmezőnyben tanyáztak), ami érthető, hiszen főpolgármester-jelölt. De akkor hol van Latorcai? És ha huszadik Maczó Ágnes, a parlament alelnöke, akkor hányadik a szintén alelnök, SZDSZ-es Kóródi Mária? Sonda, miért nem felelsz ne­kem? Békési landolt Ferihegyen, majd bejelentette, hogy nem kapunk egy árva vasat sem. A dolog megrázó is le­hetne, lám-lám, szegény magyarok, megint magunkra ma­radtunk, nem segít senki, fogjunk össze. A helyzet azon­ban nem megrázó, hanem cinikus. Éveken át olvashattuk politológusaink, glosszaíróink, szakértőink tollából, hogy milyen előnnyel rendelkeztünk kelet-európai társainkkal szemben, amit elfecséreltünk. Most a lényegesen keve­sebb adóssággal rendelkező (nóta bene jobboldali kor­mánnyal bíró) Csehország a mennybe száll, mi pedig, sze­gény nemzetek, visszaszavazott szocialista-kommunista kormányainkkal nem kapunk semmit. De miért kell ezen csodálkozni? A dolog pikantériája, hogy a 2 milliárdos ECU-hitelt a siker-miniszterelnök, Horn Gyula vetette fel. Megjegyzendő, hogy a taxisblokád idején, amikor há­romnapos olajtartalékokkal rendelkeztünk, Helmuth Kohl Statárium a boszniai „szerb államban” Közeleg a végjáték Amióta Szerbia, ha ímmel- ámmal is, de lezárta a Bosz­nia felé vezető katonai után­pótlási vonalakat, a Diánától nyugatra szerb fennhatóság alatt levő területeken az el­múlt hetekben néhány sú­lyos és megalázó vereséget szenvedtek a területrablók. Annak ellenére ugyanis, hogy a haditechnika szem­pontjából többszörösen fö­lényben vannak, a legalább 160 000 katonát számláló muzulmán kormányhadse­reg egyre-másra ér el sikere­ket a fronton. A végső vere­ség előjeleként is értelmez­hető, az önmagát boszniai szerb államnak kikiáltó terü­let vezetőségének legújabb Háborús bűnösök Boszniában 18 ezren gyanú- síthatóak háborús bűncselek­mények elkövetésével, a bű­nösök legtöbbje azonban va­lószínűleg sohasem áll majd bíróság elé — jelentette ki tegnap Bekir Gavrankapeta- novic, a háborús bűncselek­mények adatait gyűjtő bosz­niai állami bizottság elnöke. A muzulmán illetékes üd­vözölte, hogy a hágai Nem­zetközi Törvényszék meg­kezdte az egykori Jugoszlá­via területén elkövetett hábo­rús bűncselekmények elköve­tőinek felelősségre vonását. parancsa, amellyel bevezet­te a hadiállapotot és statáriu­mot hirdetett. Radovan Ka­radzic szerb vezér egymást érő nyilatkozataiban halállal fenyegette meg mindazokat, akik nem hajlandók végre­hajtani a „kormány és a had­vezetés” parancsait. Az erélyes és pánikszerű intézkedések valódi okát csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy Boszniában rohamosan fogy az élelmi­szer és az üzemanyag, s a katonák harckészsége a várt­nál gyorsabban csökken. A muzulmán hadak már nin­csenek annyira kiszolgálta­tott helyzetben, mint né­hány hónappal ezelőtt, hi­Az iraki külügyminisztert és az ország ENSZ-nagykö- vetét is a meglepetés erejé­vel érte a Húszéin elnök ál­tal hirtelen elrendelt októbe­ri csapatfelvonulás a kuvai­ti határ mentén — írja arab és amerikai forrásokat idéz­ve a The Independent. A brit napilap tegnapi száma szerint Irak akkor már egy hónapja eldöntette, hogy elismeri a szomszédos emirátust, s Tárik Aziz kül­ügyminiszter éppen e hírt készült a világ elé tárni az ENSZ székhelyén, amikor szén a Biztonsági Tanács fegyverszállítási határozata ellenére is folyamatosan ér­keznek elsősorban a nehéz­tüzérségi, a légelhárító és a tankelhárító eszközök és lő­szerek. E tények tudatában a boszniai szerb vezetés egyre szorultabb helyzet­ben van, s minden bizony­nyal még a tél beállta előtt igyekezni fog minél többet visszavenni a muzulmánok által felszabadított területek­ből. A kedvezőtlen időjárás és a rossz terepviszonyok ugyanis inkább a könnyű fegyverzettel rendelkező, nagy létszámú kormánye­rőknek kedveznek. (b. m.) Húszéin elszánta magát a váratlan lépésre. A lap által névtelenül idézett iraki bennfentesek tudni vélik: az elnök hirtelen attól kez­dett tartani, hogy külügymi­nisztere és Oroszország olyan dicsőséget arathat le az elismerés New York-i be­jelentésével, amelyből az ő személyére semmi sem ve­tülne. „Szaddám soha nem viselné el, ha egy ilyen horderejű fejlemény esetén nem ő állna a középpont­ban” — mondta az egyik idézett iraki forrás. A nagyvilág hírei * Oroszország a „fejlett parancsuralmi rendszer” felé halad: a végrehajtó hatalmat a lakosság nem tudja ellenőrizni, s nem váltak valóra a reformok­hoz, illetve a Borisz Jel­cin elnök személyéhez fű­zött remények. A leg­jobb, amit az államfő te­het: most és önként le­mondani a hatalomról — vélte Mihail Gorbacsov. ¥ Fokozott éberségre szólí­totta fel a londoni zsidó kö­zösséget a Scotland Yard, amelynek figyelmeztetése szerint a felekezetnek hosz- szú távon kell számolnia a közel-keleti rendezés ellen­ségei részéről várható ter­rorfenyegetéssel. * A járvány, amely szep­temberben pusztított In­dia egy részén, valószínű­leg nem pestis volt, aho­gyan hivatalosan jelentet­ték. Indiai orvosok most azt állítják, hogy egy ha­sonló tüneteket okozó fer­tőzésről volt szó. % Sikeresen útnak indult tegnap a kazahsztáni Baj- konur űrállomásról a Prog- ressz—T—25 teherűrhajó, amely a tervek szerint két nap múlva kapcsolódik a Mir űrállomáshoz. Ez volt az utolsó start az idei orosz űrkutatási programban. Szaddám pánikban döntött EGY HÉT Nagy Októberi Vacsora a kórházban fekvő Antall Józseffel folytatott telefonbe­szélgetés után segített. Ehhez képes most Békési azt mondta savanyún, hogy magunkon kell segíteni, akkor az EU is megsegít. így állunk. Néhány körszakállas, kopaszodó filosz kita­lálta — a parlament munkáját meggyorsítandó — az azon­nali kérdések óráját. Az ötlet jó, ám a gyakorlat igazolta, hogy a pipafüstben kiagyalt szándék a mindennapokban nem mindig igazolódik. Már a múlt héten is nemhogy dö­cögött, csikorgott a folyamat — emlékezzünk, a házelnök állandóan kikapcsoltatta a mikrofont időtúllépés miatt —, az egész kabaréba való volt. Most megjelent a miniszter- elnök, válaszolt is hat kérdésre, de mindenkiben hiányér­zet maradt. S a koalíció pechjére, egy kisgazda képviselő kérdésére, Hóm Gyula válaszában az indulat játszotta a főszerepet. A végkielégítések kapcsán a kormányfő azt ta­lálta mondani, hogy őt ne oktassa ki senki, ő igazán tudja, mi a szegénység. Ekkor mint egyszerű tv-néző felemel­tem a fejem. Mi a szegénység? Lehetnek gyermekkori emlékek, de válaszadónk évtizedeket töltött el az appará­tusban, majd szerencsés részese lehetett a határnyitásnak, amit, mint tudjuk, anyagilag is# méltón honorált Bonn. Sokmilliós értékű autóval történt a sajnálatos baleset is, ezek után a szegénységgel riposztozni eléggé hiteltelen. Amerikát most hagyjuk, lényeg az, hogy a rádió tudósí­tója — gondolom, nincs köze Sondáékhoz — esti jelenté­sében a Krónikában közölte, hogy George Patakinak meg­csappantak az esélyei. Ehhez képest másnap győzött. A parlament lemondta az expót. A szavazási arány nem meglepetés, bár én naiv, azt hittem, derék Szűrös Mátyáson kívül akad még néhány honfi, aki nem fél és önállóan gondolkodik. De úgy látszik, nincsen. Az egyéb­ként egyértelmű szavazást megmételyezte a vitát lezáró államtitkár sajátságos beszéde is. Nem tudom, Soós Ká­roly Attila mély habitusa miért nem céltáblája glosszaíró­inknak. Ez a lángész évekkel ezelőtt a kárpótlás helyett húszezer forintot javasolt az érintetteknek. Hány százezer gazda kapta vissza azóta a földjét, nem érdekes, egy hú­szast két este el lehet költeni. Éz a lángész néhány hete azt javasolta, hogy legyen expó akkor, ha a vállalkozók most befizetik azt az összeget, amit ’96-ban kasszírozná­nak. Egy lángossütő például most fizesse be azt a pénzt, amit két év múlva kap majd lángosaiért. Tényleg zseniá­lis, különösen, ha egy államtitkár gondolkodik így. Fel­borzolta a kedélyeket azzal is, hogy az expóval kapcsolat­ban fiaskót és kudarctörténetet emlegetett, továbbá Horn—Kuncze kormányról beszélt. Kérdés, hogy ez utób­bi humor, vagy pedig egy államtitok kiszivárogtatása. Nánási út, szakszervezeti üdülő, van-e vitézek, széles e föld felett szebb dolog az végeknél? Ötven magyar ösz- szehajol, s máris itt a botrány. Azaz itt lenne, ha a sza­bad magyar sajtó is úgy akarná. De nem akarja. Ott va­csorázik öt ven walesi bárd a Nánási úton, akik azért jöt­tek össze, mert rosszul érzik magukat. (Micsoda szalag­cím lehetne.) Mi nem voltunk — legalábbis lélekben — felkészülve az MSZP győzelmére (mekkora téma). Nem lehet egy országot, egy népet birkaként kezelni — hang­zott el. Ezt még a bulvársajtó is használhatná, megfelelő képanyaggal. Elvesztettük a szabad morgolódás jogát, utána kellene nézni néhány káderdöntésnek — a témák valóságos kincsesbányája lehetett ez az összejövetel. Ah­hoz képest, ahogy szétcincálta a sajtó annak idején az MDF-et, most MSZP-vacsora, körötte csend és néma tar­tomány. A Magyar Hírlap megnyugtat, hogy nem bom­lik a koalíció. Horn szerint sincs veszély, hiszen nincs már demokratikus centralizmus. Ha nincs, nincs, ne iz­gassuk magunkat. Mosoly-Szekerest, a frakcióvezetőt meg sem hívták, legalább ezt körbejárhatta volna a sajtó. (Mit szól hozzá, sértődött-e, szakadás, lemondás, mi lesz ebből, és a többi.) A témát pro és kontra is fel lehetett volna dolgozni. Címjavaslatok: A pártütők hátba támad­ták a frakcióvezetőt, avagy: Elég volt a Szekeres-terror­ból. A sajtó azonban szerencsére nem ilyen harsány, a va­csorából szellemi műhely lett, a vitákból útkeresés a párton belül. S ez a fene nagy önmérséklet oda vezetett, hogy azt sem tudjuk, mi volt a menü. Székely Ádám

Next

/
Thumbnails
Contents