Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-11 / 265. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. NOVEMBER 11.. PENTEK Ahol a természet önmagát mintázza Elekné Ványi Piroska pátyi kiállításáról A fák lombjai sárgán-barnán-ró'tvörösen ragyognak a pátyi erdőkben, a késő őszi napsütésben. És ragyognak bent is, a képeken, a közösségi ház falain. Csakhogy itt benn ezek az erdőrészletek akvarellben megfogalmazva — szerencsére — nem csupán puszta másolatai a valóságnak, hanem annak „égi másai”. Ennek a festészetnek azért is örül a néző, mert Elekné Ványi Piroska nem hivatásos festő, nem végzett főiskolát, de naivnak sem mondható. E kis faluban általa valósul meg egy világjelenség, mely rég nem profira és amatőrre osztja az alkotókat: egy mértéket ismer el, a művészi értéket. Nem mondom, hogy kiegyensúlyozott ez a munkásság, hogy egyenesívű fejlődési korszakokra osztható. Hogyan is mondhatnám, amikor Piroska néni élete is egyenetlen, drámai fordulatokban gazdag. A kiállított anyag színvonala is változó, elvétve még akad egy-egy „másolat”, az is inkább a virágcsendéle- tek között. Elekné Ványi Piroska pátyi lakos, ma túl a hetvenen, főleg két témát festett egész életében: az erdőt és a virágokat. Megfestette ugyan a zsámbéki templomot is (meglehetősen furcsa módon — környezetéből kiemelve lecsupaszítottan) és a híres pátyi pincesort, de ezek a képek ritka kivételek. A kiállítási teremben forró teát szürcsölgetünk a hidegben, ő mosolytalanul réved a távolba, mintha ott se lennénk. Nehezen indul a beszélgetés, helyette inkább Judit asszony, tanár lánya felelget. A kezdeteknél időzünk, amit az emlékezőnek nehéz tetten érni. Húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt három gyermekének selyemszalagra könyvjelzőket festett, majd nagy fehér selymeket színes, kanyargós, szokatlanul gazdag vi- rágözönnel borított be... Praktikus célokat szolgáltak; blúzokat, ruhákat varrt belőle. Pest legelegánsabb szalontulajdonosai bizonyára boldogan árulnák ezeket az álomszép darabokat. Piroska asszony azonban soha egyetlen fillért sem kért (s nem is kapott) egyetlen munkájáért sem. Ebben az értelemben amatőr, a szó legnemesebb jelentésében. Ő a nagy ajándékozó. Nem is tudja, milyen gazdag lehetne, ha a munkáinak legalább a javát értékesítené. Elekné Ványi Piroska a tárlaton Nem tudja, de nem is érdekli. Számontartja viszont azt a „megrendelőt”, akitől kapott egy darab viaszosvásznat, amire a képet festette. Ő ugyanis nem hagyományos vászonra fest, és nem olajjal, hanem a viaszosvá- szon hátoldalára. Egyszer régen nagy festhetnékje támadt, nem volt más otthon, és egy öreg asztalterítő akadt a kezébe. Azóta ezt az anyagot használja. — Ettől olyan melegek és fényesek a színek — magyarázza a legnagyobb méretű és talán a legértékesebb képe előtt. — Meg attól — mutatok kezére —, hogy létre tudja hozni ezeket a hatásokat. Végre elmosolyodik, aztán ismét sokáig hallgat. Mi pedig beszélgetünk a közösségi ház vezetőjével, Szabó- né Peregovics Vilmával. Lassan-lassan az is kiderül, hogy Piroska a festészetről soha nem cserélt eszmét egyetlen hivatásos festővel sem, nem jár, és nem járt kiállításokra. Még Macskássy Izolda selyemfestészetét sem ismeri, pedig mennyire el akart menni zsámbéki kiállítására! Páty szerény lakója elzártam bezártam még a családon belül is elszigetelt magányban festett évtizedek óta, és fest ma is, mivel képtelen lemondani e „bűnös szenvedélyéről”. Csak Judit lánya a partnere, akinek a padlásán ha kell, a hidegben, csizmát, kabátot, sapkát öltve is dolgozik. Munkájának értékét megítélni nem tudja — ez sem fontos a számára — csak az, hogy ami kikívánkozik belőle, teret kapjon. Az ágya fölötti festményét például nem tartja sokra. Bizonyára ezért maradt meg. Pedig roppant érdekes munka. Piroska néninek két kiállítása volt élete során, mindkettő itt a szomszédban — Baj- nán és Zsámbékon. Most először állít ki otthon Pátyon. Jó lenne máshol is megmutatni — esetleg Budakeszire, Budapestre vinni — a sok gonddal összegyűjtött, háromte- remnyi tárlatot. A festőnek pedig eljövendő képeihez erőt, mosolygós éveket kívánunk. Onody Éva Erdőrészlet Erdősi Agnes felvétele Mosonmagyaróvárról Bilbaóba Ősbemutató a bábszínházban Wiedemann Bernadett, az Állami Operaház legfiatalabb mezzoszopránja a Malév támogatásával részt vesz Bilbaóban a november 25-én kezdődő nemzetközi énekversenyen. Hat áriával, továbbá orosz, olasz és spanyol szerzők dalaival készül a spanyolországi megméretésre, amelyen nyugat-európai színházak igazgatói és impresszáriói értékelik majd a hallottakat, s kínálnak szereplehetőséget a verseny legsikeresebb résztvevőinek. A mosonmagyaróvári születésű énekes pályája Győrött indult, zeneakadémistaként a Győri Nemzeti Színházban énekelte az Álarcosbál Ulrikáját, s azóta is visszajár a Rába-parti városba. Oktat a helyi zeneművészeti szakközépiskolában, s ezekben a hetekben vendégművészként énekli Suzuki szerepét Puccini Pillangókisasszony című operájának győri előadásán. A fiatal művész immár harmadik külföldi versenyén vesz részt, Karlovy Vary és Genf után most Bilbaóban. Az ifjú Árgyélus királyfi kalandjai elevenednek meg a Budapest Bábszínház legújabb premierjén. Lázár Ervin Árgyélus királyfi című mesejátékának ősbemutatóját holnap 16 órakor tartják az Andrássy úton. A mesejáték címszerepét Beratin Gábor, kedvesét, Tündér Ilonát Kenyeres Zsuzsanna játssza. A bábokat és a díszleteket Koós Iván tervezte. Németh Árpád váci tárlata Németh Árpád, festőművész alkotásaiból összeállított kiállítás nyílik ma 17 órakor Vácott a Katona Lajos Városi Könyvtár Galériájában. A december 9-ig tartó tárlat megnyitójára, melyen közreműködik Macha Adrienn előadó- művész, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Németh Árpád: Tülekedők (az Álarcosok sorozatból) SZÍNHÁZ Téli zsoltár Apáczai Csere János évszázadokon átsugárzó, legendás alakja és életútja ihlette Kovách Aladár 1940-ben írott drámáját, melyet a reformáció ünnepének előestéjén mutatott be nagy sikerrel az Evangélium Színház. Apáczai, a bölcseleti író, a tudomány, nevelés és iskolaügy tizenhetedik századi apostola magyar nyelven nyitott kaput a világ megismerésére, „népe tanítója volt, aki a szívében lévő mennyországgal akarta ezt a szomorú földet beoltani” (Udvaros Béla, az előadás rendezőjének szavai). Regényes élete, „vas hite és tűz szelleme” a 19. század óta irodalmi alkotásokban (versben, visszaemlékezésben, drámában) újra és újra megelevenedik: Bőd Péter, Bethlen Miklós, Almási Balogh Pál, a XX. században Németh László, a kortárs irodalomban Páskándi Géza, Kányádi művei közvetítik, fogalmazzák újra — Apáczai nyomán — a figyelmeztetést: a keresztény ember társadalmi felelősségét. A Téli zsoltár története ott kezdődik, amikor az erdélyi tudós — miután az utrechi egyetem tanárává avatják — úgy dönt, hazatér szülőföldjére, hogy Descartes, Milton, Erasmus modem tanait a honi bevetetlen és műveletlen földben is meggyökereztesse; de felvillantja helytállását távol a hazától, s szép jelenetekben pergeti házasságát a mindvégig hű hitvessel, aki férje halála után se tér vissza Hollandiába, Kolozsváron temetik el, legendás hűségét Aprily Lajos — Tavasz a házsongárdi temetőben címmel -— megverselte. A Téli zsoltár súlypontja viszont inkább Csere János (nem tudni miért írják Cserinek, noha tisztázódott, családi neve Csere) iskolaügyi reformkövetelései, tudományos-pedagógiai munkássága és elvei, gyulafehérvári vitái s az azt követő kolozsvári „száműzetése” köré szerveződik. S a tragikus véggel, szárazbetegségének kiújulásával és halálával zárni. Romantikus dráma a Téli zsoltár. Szerzője lágy tollvonásokkal rajzolta meg e különös, áldozatos sorsot; ábrázolása érzelmes, végletes és fordulatos, nyelvébe sok lírizmust vegyít. Dialógusai elevenek, itt-ott a hitvitázó drámák szikrázó szócsatáira emlékeztetők. Alakjait éles fényben exponálja: Apáczai lelki nagyságát, heroizmusát, félmegoldást nem ismerő nemes szenvedélyességét és a körülötte gáncsoskodók lelki és szellemi restségét, bárdolatlansá- gát, szűkkeblűségét. Legélesebben a fejedelemmel folytatott vitájában, aki kikiáltja a közjó ellenségének, a köztársaság háborgatójának, s elrendeli: „a Marosba vettessék”, amiért a „presbiteriánus theológusoknak s cartheziánusoknak követője”. A dráma nyelvezete — lírai elemekkel átszőtt, mondtuk fentebb — érték és mértéktartóan archaizáló. O. Szabó István játékában (Apáczai) sugárzó művészi tisztasággal és erővel közvetített. A nyelvi idő mégis illúzió, akár a jelmezek (Huros Annamária tervezte) régiesek, de ma is hordhatók. Díszlete puritán: népi szőttesek, búbos kemence, az asztalon pedig könyv: a Biblia. Igazi keresztény hajlékot reprezentáló. Balázs Adina A novemberi szám tartalmából Csoóri Sándor: Emlékezés 1956 novemberére; Si- monjfy András: Ott, egyedül (Bibó István); Tőkés László: A magyar—román nemzeti megbékélési politika buktatói; VERS: Döbrentei Kornél, Ferenczes István, Fodor András, Kalász Márton, Kerék Imre, Rózsa Endre, Szepesi Attila, Tamás Menyhért, Tari István; Borbándi Gyula: Nagy Ferenc emigrációban; Molnár Cs. Attila: Emlékszilánkok Illyésről; PRÓZA: Ferdinandy György, Mécs Károly; And- rásfalvy Bertalan: Jövőnk gondjai; Mezey László Miklós beszélgetése Incze Lászlóval, a kézdivásárhelyi múzeum igazgatójával; Barcsa Dániel: Érzelmes utazás; Várnagy Ildikó: A szobrászatról 1994-ben; KRITIKA: Bánffy Miklós, Esterházy Péter, Gion Nándor, Kertész Imre, Novák Béla Dénes és. Rózsa Endre könyveiről. Öbölből vödörbe a Karinthy Színházban Guy Foissy kortárs francia író „Öbölből vödörbe” című fanyar komédiájával vendégszerepei a tatabányai Jászai Mari Színház- Népház a fővárosban. A kétszemélyes kamaradarabot a XI. kerületi Karinthy Színházban tekinthetik meg az érdeklődők vasárnap, illetőleg kedden 19 órai kezdettel. A házaspár szerepében Sára Bernadett és Cseke Péter lép színpadra. Az előadást Eless Béla rendezte. A darab magyarországi nagyszínházi premierje idén februárban volt a Komárom megyei városban, amelyen jelen volt a szerző is.
