Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-22 / 248. szám
Hazaszeretetre születve A forradalom szelleme tovább él — Nagyon örülök, hogy sok fiatal jött el a megemlékezésre, mert öli azok, akik majd tovább viszik ’56 szellemét — mondotta Horváth István, Dabas polgármestere annak a megemlékezésnek a kezdetén tegnap, melyet a város 1956-os emlékműve előtt tartottak. Ünnepség a Belügyminisztériumban Megyei kitüntetettjeink A köztársasági elnök kitüntetéseket adományozott. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetését kapta Vermes Győző, a Pest Megyei Köztársasági Megbízotti Hivatal főtanácsosa Vimola Károly felvétele Az ünnepség vendége Pongrátz Gergely, a Corvin közi felkelők parancsnoka volt, aki kifejezte örömét, melyet azért érzett, hogy szép számmal jelentek meg az iskoláskorúak. Hiszen, mint azt az egykori forradalmárok vezetője mondta: az övék a múlt, de a fiataloké a jövő. Annak idején — 1956 őszén — sok hasonló korú gyerek fegyverrel a kezében harcolt hazájáért: Magyarországért. Napjainkban azonban gyakran hallani a vádat, mely szerint a mai fiatalok nem olyanok, mint az akkoriak voltak. Azaz, nem állnának ki egy igaz eszme mellett. Pongrátz Gergely kijelentette: a két kor ifjúsága között ezen a téren nincs különbAz elmúlt két év tevékenységét és tapasztalatait hivatott összegezni a Magyarok Világ- szövetségének tegnap elkezdődött, s háromnaposra tervezett közgyűlése. A huszonhét ország magyarságát képviselő közel 250 küldöttet Sütő András tiszteletbeli elnök köszöntötte, s rövid beszédében nemzeti ügyeink tisztázásának fontosságát emelte ki. Csoóri Sándor elnök hosszasan fejtegette Trianon előzményeit, s az országszakadások okait, majd a jelenhez közelítve így fogalmaA Hizbullah rakétázására a Dél-Libanont megszállva tartó izraeli hadsereg és a vele szövetséges Dél-libanoni Hadsereg szárazföldi tüzérsége harci helikopterek fedezete mellett tegnap egész nap lőtte a rakétaindító állványok föltételezett körzetét. A síita fundamentalisták tegnapi rakétatámadása válasz volt az izraeli hadsereg csütörtöki ágyúzására, amelynek folyamán a dél-libanoni Nabatijja városkában hét ember, köztük négy polgári személy életét vesztette. Az amerikai diplomácia már pénteken éjjel élénk teség. A négy évtizeddel ezelőttiek pontosan olyanok voltak, mint a maiak. Ám amikor elérkezett a pillanat, tudták, hogy mit kell tenniük. A Corvin köz parancsnoka szerint a magyar gyerekek beleszületnek a hazaszeretetbe, s édesanyjuk beléjük neveli azt. Tudják, hogy ide tartoznak, ez a hazájuk. A Gyóni Géza Általános Iskola tanulóinak színvonalas műsora után megkoszorúzták az emlékművet, melyen a város ’56-os mártírjainak: Balia Pálnak, D. Szabó Ká- rolynak, Harminc Istvánnak és Lakos Jánosnak olvasható a neve. Az ünnepség után a polgármesteri hivatal falán is koszorút helyeztek el. N. L. zon: „Most, az ’56-os forradalom évfordulójára készülve, tudomásul kell vennünk, hogy a forradalmak kora lezárult, az életünkben, s a nagy váltás éppen abban fejeződik ki, hogy a véres forradalmak misztériumából mi is áttértünk végleg a szavazófülkék forradalmára.” Őt követően az alelnökök — Dobos László, Fónay Jenő és Jakabffy Ernő — számoltak be a három régió tevékenységéről, meg az együttműködés és összefonódás szükség- szerűségéről, hogy azután a vékenységbe kezdett a harci kedélyek lecsillapítására Dél-Libanonban. Warren Christopher külügyminiszter fölszólította Rafík al-Ha- rírí libanoni miniszterelnököt, hogy Bejrút fékezze meg a Hizbullah tevékenységét. Fárisz Bouis libanoni külügyminiszter a Hizbullah rakétatámadását kiváltó izraeli tüzérségi akciót azzal magyarázta, hogy a jeruzsálemi vezetés ezzel az akcióval kívánja lehűteni a tel-avivi terrorcselekmény kiváltotta indulatokat és elégedetlenséget. H. J. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 38. évfordulója, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 5. évfordulója^ alkalmából tegnap Göncz Árpád köztársasági elnök és Kuncze Gábor belügyminiszter elisme- résket nyújtott át a Belügyminisztériumban. Az elnökségben helyet foglalt Bo- ross Péter volt miniszterelnök és Kopácsi Sándor, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, akit a forradalom évfordulója alkalmából a belügyminiszter nyugállományú rendőr altábor- naggyá léptetett elő. Ünnepi beszédében Világosi Gábor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára szólt arról, hogy az 1956-os forradalom alapjaiban rendítette meg a politikai rendszert, és elvezetett az 1989-es politikai átalakuláshoz. Ma minden magyar ember méltán emlékezhet 1956-ra. Az is, aki vállalva a megpróbáltatásokat itthon maradt, és az is, aki a megtorlástól félve távozott az országból. Az 1956-os forradalom azokhoz is szól, akik abban az időben karonülő gyermekek voltak, vagy még meg sem születtek. küldöttek felszólalásai következhessenek. Ma az MVSZ szekcióülésekkel folytatja munkáját: véglegesítik az alapszabály tervezetét, megvitatják a honfoglalás 1100. évfordulója ünnepségének előkészületeit, valamint áttekintik a magyarok IV. világkongresszusára vonatkozó elképzeléseket. Holnap a küldöttek — külön programok szerint — részt vesznek az ’56-os forradalom nemzeti ünnepe alkalmából rendezendő fővárosi és vidéki megemlékezéseken. (s. p.) Dán diplomata ’56-ért Koppenhágában az 1956-os októberi magyar forradalom közelgő évfordulója alkalmából tegnap megkoszorúzták Povl Bang Jensen dán diplomata síremlékét. Povl Bang Jensen az ENSZ vizsgálóbizottságának tagjaként jelentést készített az 1956-os októberi magyar forradalomról az eseményeket követően, s dokumentumaiban felhasználta a magyarokkal folytatott személyes beszélgetéseit is. Ugyanakkor több ezer magyar ember életét mentette meg azzal, hogy még az ENSZ-főtitkárra gyakorolt szovjet nyomás ellenére sem volt hajlandó kiadni beszélgetőpartnerei nevét. Az 1959-ben tragikus körülmények között elhunyt dán diplomatát érdemei elismeréséért a Magyar Köztársaság elnöke posztumusz ’56-os Emlékéremmel tüntette ki. A Pest megyei kitüntetettek a következők: a. Magyar Köztársaság Arany Érdem- keresztjét vette át az ünnepségen Vermes Győző, a Pest Megyei Köztársasági Megbízotti Hivatal főtanácsosa. A belügyminiszter rendőr ezredessé léptette elő Nagy Károlyt, a Pest megyei Rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesét. Rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Horváth Az aula zsúfolásig megtelt emberekkel, munkanélküliek jöttek el abban a reményben, hogy sikerül álláshoz jutniuk. Valamennyien meghívót kaptak a munkaügyi központtól. Amíg a nagyteremben folyt az állásbörze, a térség polgármesterei, munkáltatói tanácskoztak a régió munkaerő-piaci helyzetéről. Érdeklődtünk a résztvevőktől, milyen sikereket hozott számukra a rendezvény. Csontos Pál, Túra: — Három hónapja vagyok munka nélkül, előtte 25 évig dolgoztam a MÁV-nál. Gépkocsivezető és gépkezelő vagyok, szeretnék dolgozni, de nem hiszem, hogy itt találok munkát. Nagyon alacsony fizetést kínálnak, András rendőr ezredesnek, a Pest megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének. Aranygyűrű emléktárgyat adományozott Kiss Huba polgárőr parancsnoknak és Őri Gábor polgári védelmi őrnagynak, a váci polgári védelmi parancsnokság helyettes parancsnokának, valamint Schmidt Gézának, a Pest megyei TÁKISZ igazgatójának. (ga. j.) bruttó tizenötezer forint volt a legjobb ajánlat. Kovács Jánosné, Hévíz- györk: — Két éve nincs állandó munkám. Most kaptam ajánlatot, elmegyek és megnézem, bár nem tudom, jó lesz-e, mert nagyon kevés fizetést adnak. Bruttó nyolcezer forint, hát mi az? Két gyereket nevelek egyedül, középiskolások, havonta nekem húszezer forintnál több még nem jött össze, nem is tudom, hogyan élünk meg belőle. Csorba László, a kerepes- tarcsai Intertár Raktározási és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. raktározási vezetője munkatársakat jött keresni, rakodókra és targoncavezetőkre lenne szüksége a cégnek: — Eddig még senkivel A tétlenség kormánya A Hom-kormány eddig a tétlenség kormánya volt, ahol a legnagyobb szükség lenne a cselekvésre, semmiféle érdemi intézkedésre nem szánta rá magát. Ezt Szájer József, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője jelentette ki sajtótájékoztatóján, értékelve a kabinet 100 napját. Mint rámutatott: a baloldali blokk gyorsan és tervszerűen megkezdte a kulcspozíciók megszállását, és egyre több, az „ántivilág- ban elhíresült illetékes elvtárs” bukkan fel ismét hatalmi pozíciókban. Törvénysértő az expó lemondása Az 1996-os expót meg kellene rendezni, ebben minden felszólaló egyetértett azon a expófórumon, amelyet tegnap tartottak az expó helyszínéhez közel a Vituki konferenciatermében a Dél-pesti Város-, Környezet- és Kultúra védő Társaság szervezésében. Az ösz- szejövetel szervezői között volt a Magyar Út Körök Mozgalma, valamint az Ifjúsági Demokrata Fórum is. Gáspár Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány az expó lemondásával törvénysértést követett el, mivel a végrehajtó hatalmat a törvényhozó hatalom fölé helyezte. Boross Péter MDF-es országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy az ország az expó elmaradásával mintegy 100 milliárd forintos bevételtől esik el. sem sikerült megegyeznünk. Voltak érdeklődők, de a többség gyenge fizikumú, s mert mindkét munkakörben sok fizikai munkát is kell végezni, nem alkalmasak az állások betöltésére. A rakodóknak tizennégy-, a targoncásoknak tizennyolcezer forintot tudunk fizetni, bruttóban. Tudom, nem sok, de ennél többet nem adhatunk. Az állásbörze mérlege, mint azt Széplaki Istvánné- tól, a Pest Megyei Munkaügyi Központ Gödöllői Ki- rendeltségének vezetőjétől megtudtuk: 2469 regisztrált munkanélküli jelent meg. A 612 álláshelyre 250 embert közvetítettek ki, hogy nekik sikerült-e megegyezniük a munkáltatókkal, az később derül ki. A felkínált munkahelyek több mint felét nem töltötték be. Tudvalevő, hogy olcsó ma a magyar munkaerő, s lehetséges, hogy a munkáltatók még ennél is olcsóbban szerettek volna hozzájutni. (pável) Tanácskozik a Magyarok Világszövetsége Az összefogásra is képesek vagyunk Tábornoki kinevezések A Magyar Köztársaság elnöke nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából — a honvédelmi miniszter javaslatára — Kovács Tamás vezérőrnagyot, katonai főügyészt és Németh Sándor vezérőrnagyot altábomaggyá; Asztalos Kálmán ezredest, Cserepes Tibor ezredest, Kárász János ezredest, Korsós László ezredest, Kovács Imre ezredest, Réti János ezredest, Sebe László ezredest, Somogyi Tamás ezredest dandártábornokká; a belügyminiszter javaslatára Kopácsi Sándor nyugalmazott, rendőr vezérőrnagyot rendőr altárbomaggyá, Orovecz István polgári védelmi ezredest polgári védelmi dandártábornokká kinevezte. A kinevezési okmányokat Göncz Árpád tegnap délelőtt a Parlament Munkácsy-termében nyújtotta át. Olcsó a magyar munkaerő' Betöltetlen állások százai A Gödöllői Agrártudományi Egyetem aulája adott helyet tegnap az Állásbörze 1994 elnevezésű rendezvénynek. A meghívott, illetve a bejelentés nélkül, érkezett munkáltatók 612 üres munkahelyet hoztak a börzére. Az érdeklődők 36-féle átképző tanfolyam közül választhattak, melyek költségeit teljes mértékben a munkaügyi központ fedezi. Van ezenkívül többszáz olyan tanfolyam, amelyek kilencvenszázalékos támogatást kapnak. A Hizbullah rakétákkal ló'tte Galileát Harc Dél-Libanonban Pénteken az izraeli Galilea vidékét több hullámban föld-föld rakétatámadás érte Dél-Libanon területéről. A becsapódó rakéták személyi sérülést nem okoztak. Az amerikai diplomácia erőfeszítéseket tesz a helyzet további elmérgesedésének megakadályozására.