Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-08 / 236. szám
1 PEST MEGYE1 HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. OKTÓBER 8., SZOMBAT 3 Megkezdte tanácskozását a KDNP-frakció Az Országgyűlés kereszténydemokrata frakciója tegnap megkezdte háromnapos kihelyezett ülését Hódmezővásárhelyen. A frakció tagjai tanácskozásukat megelőzően részt vettek a város új szennyvíztisztító telepének ünnepélyes avatásán. Hasznos Miklós, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának alel- nöke avatóbeszédében jelentős előrelépésnek nevezte az új létesítményt, amelynek felépítése 440 millióba került. A tisztítómű naponta 15 ezer köbméter szennyvizet fogad, a mechanikai és az iszapkezelő-vonal viszont 20 ezer köbméter kapacitásra épült ki. A korszerű tisztító technológia energiafelhasználása mindössze 30 százaléka a régi telep energiaigényének. A kereszténydemokrata-frakció az ünnepséget követően kezdte meg ülését az alföldi városban. Az ülés témája egyebek között az Országgyűlésben kialakult helyzet, a parlamenti demokrácia és a törvényhozási program. Ma délelőtt lakossági politikai fórumon vesznek részt a város kereszténydemokrata vendégei. A Fidesz javaslata Módosítsák az alkotmányt A Fidesz elnöksége azt javasolja a part parlamenti frakciójának, hogy két ponton is nyújtson be alkotmánymódosítást — nyilatkozta az elnökség tegnapi ülését követően Áder János. Az alelnök elmondta: véleményük szerint előnyös lenne, ha az alkotmány rendezné, hogy az önkormányzati és a parlamenti választások időről időre mindig azonos időpontban lennének. A Fidesz ugyanis úgy véli, hogy ha más országokhoz hasonlóan nálunk is fix időpontban rendeznék a választásokat, elkerülhetők lennének az ezzel kapcsolatos konfliktusok, és minden politikai erő számára kiszámíthatóvá válna a választási kampány időszaka. A fiatal demokraták másik javaslata az, hogy az alkotmányban rögzítse a parlament: a megválasztott képviselők négyötödének szavazata szükséges az alaptörvény megváltoztatásához. Ader János ezzel kapcsolatosan leszögezte: így megvalósítható lenne, hogy a pártok széles konszenzusán nyugodjék az új alkotmány. A Fidesz jövő heti országos választmányi ülésével kapcsolatosan Áder János elmondta: a testület valószínűleg jóváhagyja az elnökség azon jávasla- tát, hogy a párt maximum 10 millió forintot költsön az önkormányzati választás kampányára. Az országos választmány — mint megtudtuk — a jövő héten választja meg a testület új alelnökét is, mivel az előző alelnök, Hadnagy Csaba lemondott. Megkezdődött a Magyar Szocialista Párt IV. kongresszusa tegnap Budapesten, az Építők Székházában. A háromnapos tanácskozás feladata a tisztújítás mellett a párt rövid távú programjának elfogadása. Várhatóan elindítják azt az elméleti elemző munkát is, amelyek alapján hosszú táA távirati iroda információja szerint október 13-án ül össze az önkormányzati választások előtt először az Országos Választási Bizottság (OVB). A tervezett napirend szerint a testület megvitatja, hogy a megváltozott jogszabályi feltételek mellett melyek a legfőbb teendői. Az OVB-nek, mint ismeretes, öt, a parlament által választott tagja van: von meghatározzák az MSZP arculatát. A mai program Horn Gyula pártelnök-miniszterelnöknek az elmúlt két év politikai folyamatait és a szocialista párt tevékenységét elemző beszédével kezdődik. Délután zárt ülésen folytatja munkáját a kongresszus: ekkor választják meg az új vezetőséget. Németh János elnök; Kara Pál titkár; Kukorelli István, Horváth Sándor és Erdei Ferenc. A testületet rajtuk kívül kiegészítik az országgyűlési választásokon mandátumhoz jutott pártok (MSZP, SZDSZ, MDF, FKgP, Fidesz, KDNP, Agrárszövetség) delegáltjai. Így tehát az Országos Választási Bizottság létszáma jelenleg tizenegy fő. Az MDF számára elfogadhatatlan az expólemondás A veszteség nem számokkal mérhető Kezdetben ismét csak adatok, számok és tételek hangzottak el, mintegy igazolásként, hogy a világkiállítás nem lett volna elhibázott „beruházás”, mígnem a sajtótájékoztató végére kikerekedett: az expó kérdését az elmúlt időszakban sem lett volna szabad a puszta számadatok szintjére süllyeszteni. Egy több hónapon át tartó világkiállítás esély lett volna arra, hogy növekedjék a nemzet önbecsülése és több legyen végre a derűs arc. Ez pedig pénzben nem mérhető — hangzott el egyebek között a Magyar Demokrata Fórum tegnapi tájékoztatóján. A jelenlegi kormánykoalíció társadalomképébe azonban nem fért bele a világkiállítás, s a dologban most már csak az a furcsa, hogy a tervezett objektumok lényegében majdnem mindegyike végülis megépül (ezek a kiadási tételek), csak az nem, amely bevételt hozhatott volna. Barsiné Pataky Etelka szerint, a világkiállításra mintegy tízmillió látogatót vártak, s a becslések szerint 119 milliárd forintot költöttek volna el. A volt expófőbiztos rendkívül sajnálatosnak nevezte azt, hogy a lemondás után Magyarországról kedvezőtlen kép alakult ki a világban. A kormány viszont nem jelölt meg egy olyan koncepciót, amely mögé a lakosság — a világ- kiállítás helyett — fölsorakozhatna. Sajnálkozásának adott hangot amiatt is, hogy a világkiállítást támogató sok társadalmi kezdeményezés immár célját vesztette. Felvetette a kérdést, hogy mire fordítják majd a kormány előterjesztésében szereplő 45 milliárd forintos megtakarítást, továbbá döbbenetesnek nevezte a fővárosi közgyűlésben a fővárosnál levő expópénzek átcsoportosítását a Hungária körút rekonstrukciójának folytatására. A lépés — bár gazdaságilag érthető — törvénytelen, hiszen a parlamentben még nem született meg a világkiállítás végleges lemondásáról szóló döntés. Medgyasszay László MDF-es képviselő győri tapasztalatairól számolt be. Ebben a városban rendkívül nagy volt az érdeklődés az expó iránt, külön alapítványt is létrehoztak, arra 36 pályázat futott be, a vállalkozók pedig 1,8 milliárd forint értékű befektetést indítottak be. Véleménye szerint, a régiókban szervezett volt a világkiállításra való felkészülés, s félő, hogy elmaradása miatt most sok vállalkozó egyszerűen tönkremegy. A sajtóbeszélgetésen Szabó Iván frakcióvezető meggyőződésének adott hangot: az ÁV Rt. igazgatótanácsi tagjainak eltávolítása annak jegyében történt, hogy visz- szatér a hármas követelményrendszer, amelyben a politikai megbízhatóságé az elsőrendű szerep. Reagálva Hóm Gyulának azon nyilatkozatára, miszerint az ellenzék obstruál és húzza az időt a parlamentben, az MDF frakcióvezetője kijelentette, a kormány nem tartja be a saját maga által meghatározott törvényalkotási programot, így jelenleg szinte egyetlen tárgyalható törvényjavaslat sincs a T. Ház előtt. Emiatt a parlament jövő heti programját is alig lehetett összeállítani. (s. p.) Kéri Edit Strasbourghoz fordul Hollandia megnézi, kit támogat Nem volt ügynök a főbíró A mérce az emberi jogok A Fővárosi Bíróság tegnap másodfokon is bűnösnek találta Kéri Edit színművésznőt, az ellene Szabó András alkotmánybíró által tavaly márciusban indított rágalmazási perben. Jóváhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, amely a vádlottat nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűntette miatt elítélte és pénzbü- netéssel sújtotta. Szabó András annak idején azért perelte be a színésznőt, mert az egy újságcikkben az alkotmánybíró állítólagos ávós múltját firtatta. Kéri tüntetést is szervezett az alkotmánybíróság épülete ele, ahol — a bírósági iratok szerint — „távozz ávós” feliratú dobbal a nyakában megismételte Szabóra vonatkozó korábbi állításait. Boross Péter akkori belügyminiszter a rágalmazási per megindítását követően két nappal írásban igazolta, hogy a sértett nem volt tagja a lll/lll-as ügyosztálynak és nem tartozott a titkos állományú tisztek közé sem. A másodfokú grémium egyetértett az elsőfokon eljáró bíróság állásfoglalásával, amely szerint Boross Péter nyilatkozata kétséget kizáróan bizonyítja a vádlott állításainak valótlanságát. Kéri védője kifejtette: súlyos eljárásjogi hibának tartja, hogy a bíróság nem vizsgált meg minden felmerült bizonyítékot. Elmondta, hogy a védencét elmarasztaló ítélet esetén felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Legfelsőbb Bírósághoz. Kéri Edit kijelentette: ügyében kész egészen a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig elmenni. Lesz-e átvilágítás? Az Alkotmánybíróság hétfőn megkezdi ■ az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről szóló törvény, közismertebb nevén az ügynöktörvény alkotmányossági vizsgálatát. Az indítványozók egy része a törvény szinte valamennyi rendelkezését támadja, mások a bizottság felállítását kifogásolják, mert az álláspontjuk szerint hátrányosan befolyásolná a bírák politikai pártatlanságát és a végrehajtó hatalomtól való függetlenségét. Kinevezésre várva Németh Sándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Székesfehérvárott működő szárazföldi csapatok parancsnokságának vezetője lesz minden bizonnyal a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Erről tegnap értesült honvédelmi forrásokból az MTI. Hamarosan tehát ismét két személy irányítja a Magyar Honvédség parancsnokságát. Deák János vezér- ezredes, a jelenlegi parancsnok és vezérkari főnök utóbbi funkcióját adja át a vezérőrnagynak. Némethet ez év április 1-jén nevezte ki a korábbi honvédelmi miniszter előterjesztésére az államfő a szárazföldi erők parancsnokának, miután elődje, Gyu- ricza Béla altábornagy nyugállományba vonult. A fejlődés kérdése a mai holland politikai gondolkodásban címmel tartott előadást Hans Soondal, a Holland Királyság budapesti nagykövete tegnap Budapesten, a Ráday Kollégiumban. A diplomatát Hegedűs Lóránt püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kérte fel a beszámolóra. Hans Soondal többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Hollandia — az ENSZ 0,7 százalékos ajánlásával szemben — nemzeti jövedelmének mintegy 0,9 százalékát fordítja a fejlődő országok megsegítésére. Ennél csak Svédország költ többet erre a célra. A nyugat-európai ország 1994- ben 6,4 milliárd gulden értékben utalt át fejlesztési segélyeket, az 1995-re előirányzott összeg 6,6 milliárd gulden. A pénz 65 százalékát a kormányoknak utalják át, 25 százalékát multilaterális szervezeteken keresztül folyósítják, 10 százaléka pedig a ' holland NGO-k (nem kormányzati szervek) programjain keresztül jut el a fejlődő országokba. A fejlesztési segélyben részesülő országok kiválasztásánál a gazdaság és a szociálpolitika mellett figyelembe veszik az emberi jogok helyzetét is. A demokratizálódás fontos kritériuma annak, hogy egy fejlődő állam holland segítséghez jusson — hangsúlyozta Hans Soondal. Kenderessy, szegény, elsiette Tegnapi számunkban Sándor András idézte George Sorost: „Én magamat pénzügyi és filozófiai spekulánsnak szoktam nevezni. Mégsem... A spekulánsnak negatív mellékjelentése van. Vagyis hát, szerintem inkább gyakorlati gondolkodó és kalandor vagyok. Óvatos kalandor, de azért az”. Bizonyára észrevették kedves olvasóink, hogy szintén tegnapi számunk 13. oldalán Hernád birtokosáról, Kenderessy Istvánról írt Pogány György. Ő így fogalmaz: „Kenderessy Istvánt a kortársak és a későbbi történetírás mint a kor hírhedt kalandorát tartja számon”. No lám, egy újságban két kalandor, egy középkori és egy kortárs, igaz, kortárs kalandorunk önmagáról állapította ezt meg, míg Ken- deressyről a kortársak és a történetírók. Sietve hozzáteszem: George Sorosnak is sok olyan kortársa van, aki őt — vele egyetértésben — kalandornak, spekulánsnak tartja, olyannak, aki a zavarosban szeret halászni. A két kalandor közül Kenderessy, Balassa János és az egri vár hős védőjének, Dobó Istvánnak árulója végül is elnyerte méltó büntetését, börtönben fejezte be dicstelen életét. A másik kalandor, nemrégiben Göncz Árpádtól magas állami kitüntetést vehetett át. Ha van túlvilág, most Kenderessy ott így kurjant: de kár, hogy nem születtem négyszáz évvel később. (Vödrös) Zárt ajtók mögött Tisztújít az MSZP Összeül a választási bizottság Igazodás az új törvényhez