Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-06 / 234. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP

VILÁGKIÁLLÍTÁS

1994. OKTOBER 6., CSÜTÖRTÖK

Barsiné Pataky Etelka hozzászólása

Segélykiáltás az expóért

Olvasóink kérésére teljes terjedelmében közöljük Barsiné Pataky Etelka ország- gyűlési képviselőnek a világkiállítás megrendezése érdekében kedden elhangzott parlamenti felszólalását. A beszédet technikai okok miatt nem tudtuk már tegnap közreadni.

E

lnök Úr! Tisztelt Ház! A Hom-kormány 13 nappal a hatalomra lépése után lemondta az expót. Néhány héttel korábban, a választások második fordulója előtt, ugyan még a párt kampány lapjában az volt olvasható, hogy mindent meg kell tenni az expó sikeres megvalósítása érdekében. Jöttek a koalíciós tárgyalások, és a koalíciós tárgyalások után a szakértői kormány fütyült a világkiállítási szakértők véleményére, fütyült a közigazgatásra annak szakértőire, és lemondta az expót. A társadalommal párbeszédre törekvő kormány fütyült a társadalmi szervezetekre, azok véleményére, a Világkiállítási Társadalmi Tanácsra, és lemondta az expót.

Tizenhárom nappal a hatalomra jutás után, bár el kell ismerni, rendkívüli módon csűrte- csavarta de közölte az országgal, hogy bár a parlament még nem döntött, a dolog lényegében el van intézve, és lemondta az expót. Közölte a társadalommal, hogy ebben az ügyben nem lehet népszavazást tartani. Akkor miben lehet népszavazást tartani?

A döntő lépés tehát megtörtént. Augusztus

1-jén a külügyminiszter a kormány nevében közölte a Világkiállítások Nemzetközi Irodájával, a BIE-vel, hogy nem kíván expót rendezni. Kérte a BIE és a tagországok megértését.

A BIE elnöke ezt körlevélben még aznap közölte az összes országgal. A világ tehát tudja, hogy Magyarország jelenlegi kormánya nem kíván világkiállítást rendezni.

Hogyan is történhetett, hogy a világkiállítást előkészítő szakemberek meghallgatása nélkül a kormány —- ahogy a BIE levelében van — két hét alatt áttekintette a világkiállítás állását? Ezalatt a kormány a Világkiállítási Programiroda részéről egyetlen anyagot, egyetlen számítást, egyetlen jelentést, egyetlen beszélgetést nem tartott szükségesnek. Máig is rejtély, hogy ezeket az anyagokat honnan szerezte be. Elképzelhető talán, hogy kölcsönkérte a fővárostól vagy esetleg a parlamenttől. A Világkiállítási Programiroda mindenesetre nem szolgáltatott ehhez anyagokat. Ennyi idő alatt — 13 nap alatt — jószerével az expó tartalomjegyzékét nem lehet megismerni, nemhogy felelős döntést hozni. Ez csak egyféleképpen lehetséges: ha a döntés borítékolva van, ha az ítélet — mint a Tanú című filmben — hamarabb elkészül, mint a tárgyalási jegyzőkönyv.

Vajon a koalíciós paktum hány titkos záradékára fog még fény derülni? De ha már titkosságról beszélünk, a kormány az expóra vonatkozó titkos 3000-es határozatokról beszél. Kérem, titkosnak minősített 3000-es határozat volt például az Universitas-kötvény kibocsátásának a feltétele, nem a kibocsátás, a feltétele. Ezt, kérném szépen, egy éve óriásplakátokon az egész országban hirdetik. De ugyanilyen titkosnak minősítették például azt a 3000-es határozatot, amelyik a vállalkozói kedvezményekre vonatkozó kormányzati munka kimunkálásáról szól, és amelyet a meghozatal napján saját magam ismertettem a teljes magyar sajtóval.

Hogy ebben szerepelt például áfamentesség azokra a termékekre, amelyeket a külföldi kiállítók nem külföldről hoznak be — amelyhez egy világkiállításnál joguk van —, hanem Magyarországon vásárolnák, magyar termékekről van szó, és erre szól az áfamentesség, ezt felróni szégyen és gyalázat.

D

e ha már titkos eljárásokról beszélünk, a világkiállítás döntése szupertitkos eljárás keretében hozatott meg.

Kedves Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket, amikor a világkiállítási előterjesztést tárgyalta a közigazgatási értekezlet. akkor ezt ott osztották ki, a közigazgatási értekezlet után beszedték, senki nem vihette haza, senki nem beszélhette végig a szakértőkkel a minisztériumban. Arról van szó, hogy ez volt a szupertitkos anyag. Nem is várom el a kormánytól, hogy ezt teijessze be a parlament elé.

Az expó finanszírozási adatait és szerkezetét 1992 őszén fogadta el a Világkiállítási Tanács, a kormány és a BIE, azóta ez nem változott, csak az infláció. Azóta ez 93,7 milliárd forint folyó áron. Hogyan duzzadt fel a 93,7 milliárd forint a kormányanyagban közel a duplájára, 177 milliárd forintra?

Képviselőtársak, nem fogják elhinni. Az expó 1996-ban bezárja a kapuit, lebontják, ’97-ben elindul a második egyetemi program, amely tart majd az ezredfordulóig. Nos, ennek a költségét is hozzáadták az expó költségéhez, hogy több legyen. Ez 20 milliárd forint. A költségvetésből fizetett beruházásoknál hozzáadták az áfa költségeit. Ha a költségvetés áfát fizet, azt vissza is kapja. Csakhogy így megint többnek tűnik az expó költsége 25 százalékkal. Ha vállalkozó élne ilyen lehetőséggel, hogy a kiadásainál feltünteti az áfát, a bevételeinél meg hallgat róla, üzleti sandasággal vádolnák.

Hogy az 52,9 milliárd forintos fővárosi fejlesztések címszó alatt mi szerepel? Nagyon nehéz tudni, hogy ezt mire költi a főváros, mert ez az előteijesztők titka. Ez sem a júliusi kor- mány-előteijesztésben, sem a parlamenti előterjesztésben nem szerepel. Homályosan' azért egy-két dolog kiderül. A lágymányosi expó-ki- adások címszó alatt a kőbányai főgyűjtő, a csepeli víztisztító költségei vannak fölsorolva. Ugyan, ezt önkormányzati céltámogatásból fizeti a kormány, nem az expó pénzéből.

A

z expóval kapcsolatos kiadásoknál és kötelezettségeknél 20 milliárd önkormányzati forrás van feltüntetve. Azt gondolom, hogy minden elismerésem az új kormánybiztosé, neki néhány hét alatt sikerült az, ami nekem két év alatt nem, nevezetesen, hogy a főváros vezetése 20 milliárd forintot tegyen le az expó asztalára. Csak egy kis gond van, hogy erről a főváros közgyűlése nem tud. Ilyen határozatot ugyanis nem fogadott el. De persze ezzel is több az expó költsége.

A legérthetetlenebb azonban az, hogy miért szerepel az expó kiadásai között a lágymányosi híd. Erről ugyanis az Országház 1992 májusában — az expótól teljesen függetlenül — külön határozott. Eszerint — 2492. sz. országgyűlési határozat — a Belügyminisztérium fejezetében éves bontásban jelenik meg a lágymányosi híd költsége, és nem az expónál. Ha ez a pénz az a pénz, akkor miért szerepel az expónál? De ha nem erről van szó, hanem rosszul kalkuláltak, rosszul használták föl a pénzt, és elfogyott, akkor be kell hozni a parlament elé, hogy lássuk.

Sajnos, a fővárosban ez már lassan gyakorlat, hiszen a világkiállítási alapból átutalt 5 milliárd forintból mindössze néhány százmilliót használt föl a főváros a közgyűlés által jóváhagyott célokra, miközben a pénz jelentős része elfogyott, és nem kis részben a napi működést finanszírozza.

Pedig érdekes lenne, ha a parlament is tudná, hcigy ebben mint expóberuházásban a Fővárosi Állat- és Növénykert pálmaház-rekonstruk- ciója, az expóhoz kapcsolódó egészségügyi beruházásokban pedig a Természetgyógyász Kórház szerepel.

Zűrös ez nagyon, miniszter úr! Óhatatlanul eszébe jut az embernek a főpolgármester, Demszky Gábor kijelentése — idézem: ,Mi a kormánnyal expóul beszélünk. Mindig expóba csomagoljuk a városfejlesztési elképzeléseinket, ügyeinket. Úgy gondolom, nem érdemes velünk azon vitatkozni, hogy ez az expó szükséges vagy nem. Ez egy nyelv, amit használunk, mi a kormánnyal expóul beszélünk.” Úgy látszik, mindegy, hogy melyik kormánynyal.

így jön össze ez a 177 milliárd forint, így lehet ijeszteni az embereket azzal, hogy az ő adójukból, hogy az ő kis pénzükből készül a világ- kiállítás.

Tisztelt Miniszter Úr! Lenne még néhány javaslatom, például a lágymányosi hídon kívül az expó költségeihez lehetne számolni az Ml-es, M0-s autópálya építését, a hegyeshalmi vonal rekonstrukcióját — még nagyobb lehetne a szám, 200-300 milliárd —, hiszen ezek nélkül aztán tényleg nem lehetne expót rendezni. Hogy eközben elkészül külföldi tőkebevonással, persze erről nem beszél senki.

A legdöbbenetesebb az, hogy az expóra 1997-ig, három évre még — mi összesen 42 milliárd közpénzt kértünk, hogy befejezzük és megvalósítsuk az expót.

A pénzügyi kormányzat ehhez képest úgy

döntött, hogy csökkenti a kiadásokat, leállítja az expót, és csökkentett kiadásként az önök előterjesztésében a 42 helyett 80 milliárd szerepel. Hát ennyit a számháborúról és a számokról.

De ha már a számokról beszélünk és arról, hogy üres a kassza, hogy nincs pénz az expóra, akkor álljunk meg egy szóra. A költségvetés bevételeiről miért nem beszélünk? ’94 tavaszán készítetté el a Hungexpó — nem az expó — azt a tanulmányt, amely a kiállítások gazdasági hatásairól szól. Ha ezt az expóra alkalmazzuk, akkor kiderül, hogy a magyar gazdasági szervezetek bevétele ’96-ban 119 milliárd forint lesz, s ebből 30 milliárd többletadó-bevétel származik. A felmérést a Szonda Ipsos készítette. Nem vádolható részrehajlással. Ezt elfelejtették közölni az adófizetőkkel. Mármint, hogy ez elmarad. Ha megengedik, azért egy év múlva, a ’95-ös költségvetés parlamenti vitájánál erre emlékeztetni fogok.

Mostanáig azoknak a nyelvén szóltunk, akik nem akarnak expót. Az expó ugyanis ténylegesen megosztotta a magyar társadalmat. A kormány-előteijesztésben az szerepel, hogy jelentősen visszaesett az expó támogatottsága. A magyar társadalom valóban megdöbbent, amikor a nyaralásból visszatérve kiderült, hogy lemondták az expót. S minden különösebb beavatkozás nélkül, mindenféle hangzatos beszédek nélkül. Nagyon hamar összegyűlt az a sok tízezer aláírás, amely megerősít bennünket, minket, akik az expóért dolgoztunk, s engedjék meg, hogy köszönetét mondjak.

A Gallup Intézet — amely pártatlan közvélemény-kutató intézet — felmérése szerint szeptemberben Magyarországon az ország lakóinak 61 százaléka támogatja az expót, s mindösz- sze 35 százaléka van ellene. Budapesten ez az arány más. Budapesten a lakosok 75 százaléka van az expó mellett. Tényleg megosztja az expó a magyar közvéleményt. Csak hát éppenséggel kétharmad van mellette, egyharmad ellene.

Tehát mostanáig szóltunk az egyharmad nyelvén, szóljunk most a kétharmad nyelvén.

Az expó ténylegesen sok pénzbe kerül: 93,7 milliárdba. Persze ez nem annyi, mint amennyi az előterjesztesben szerepel. Ezért — miután ez sok pénzbe kerül — mi mindent úgy terveztünk, hogy ami megmarad, az értéket jelentsen ’96 után. A megújuló óriási dél-budapesti térséget, az új Universitas első épületeit. És örülök annak, hogy amit elkezdtünk, legalább az egyetem épül. De túl sok elhúzott beruházást láttam ahhoz, hogy aggodalom nélkül örüljek.

Ami átmeneti, ami az expó öt hónapjára szól, annak finanszírozására készült az expó üzleti terve. Az üzleti terv, amely minden vállalkozás alakja. Egy üzleti tervnek vannak kockázatai, de teljesen megkérdőjelezni? Hát nem nagyon vall valami üzleti gondolkodásra! Valamint az sem vall üzleti gondolkodásra, ha két évvel a rendezvény előtt kérik számon a bevételei.

Ü

zleti tervet persze nem lehet íróasztalközgazdász szakértő kezébe adni. Mert az ott keresi a külső tőkét, ahol az nem lehet jelen. Ott pedig, ahol a tőke részt vesz a vállalkozásban, ott nem ismeri fel. így történhetett például az, hogy az expó — nem fogom az összesét felsorolni — két legnagyobb vállalkozása, a teljes nemzetközi pavilonrendszer, az ötvenezer négyzetméter vagy az idegenforgalom és a jegyeladás, ez valahogy elsikkadt az értékelésben. Az a két legnagyobb vállalkozás, amelyet magyar középvállalkozók nyertek. Pedig ezeknek igen sok tőkét kell befektetniük ahhoz, hogy az megvalósuljon. Csak hát ez nem az expó mérlegfőkönyvében szerepel. Ez a tőkebefektetés a vállalkozónál szerepel, annál a vidéki magyar vállalkozónál, aki vállalta, hogy helyettünk megtervezi, felépíti, majd elbontja és utóhasznosítja az ötvenezer négyzetméter nemzetközi pavilondrendszert. Mindezért nekünk .csekély díjat kell fizetni. Miközben négyzetméterenként hatszáz dollárt szedünk be a külföldi kiállítóktól. S ez a vállalkozó tudta, hogy hol az üzlet, mert tőkét fektetett bele. De hát jó üzlet volt ez az expó szervezői számára is.

De ugyanezt mondhatjuk el azokról is, akik az idegenforgalmat vállalták. Ez is egy magyar középvállalkozó iroda. S engedje meg miniszter úr, hogy tájékoztassam arról, a szállodaszövetség, amelynek a véleményét bizonyára meghallhatták volna, ha kíváncsiak rá, a szálloda- szövetség kérte azt, hogy ne szorgalmazzunk több szállodaépítést Budapesten. A budapesti szállodák ugyanis ötven százalékban kihasználtak.

Figyelmen kívül hagyni azt, hogy a kiállítás költségeinek a harmadát a külföldi kiállítók fedezik, és hogy ennek jelentős részére a kormányok már garanciát adtak, hát ez enyhén szólva hozzá nem értést tükröz. Igaz, ez sem jelenik meg az expó mérlegfőkönyvében.

Csak hát így történhetik az, hogy hiába magyarázza valaki ezeket a dolgokat, a süket nem hallja a dalt, és így történhetik az, hogy egyesek Cato módjára hajtogatják, hogy nem vállalkozói az expó, hogy törvényellenesen készült.

E

ngedjék meg, hogy valamit felolvassak. Itt már nagyon sok felolvasás történt, de ez talán fogja érdekelni a Tisztelt Házat. Ez ugyanis néhány mondat egy bizottság jelentéséből, amely közel áll a Tisztelt Házhoz. Ezt úja a bizottság jelentése: „Az elterjedt hiedelmekkel szemben sem az előkészítés, sem a törvény a világkiállítás jellegét nem határozta meg. Folyamatosan állami költségvetésből és vállalkozói bevételekből együttesen megvalósítandó beruházásként tárgyalta.” Kérem, mi úgy gondoljuk, hogy megtartottuk a törvény előírásait, úgy gondoljuk, hogy ott terveztünk állami pénzeket, ahol ezt a közösség használja. Mi úgy gondoljuk, hogy takarékosan bántunk az adófizetők pénzével. Mi úgy gondoljuk, hogy tisztességes üzleti tervezéssel minimálisra szorítottuk a kockázatot.

Tisztelt Ház! Két éve az expóra irányuló pergőtűzben élő főbiztosként azt hittem, hogy az expót ellenzők már nem tudnak meglepetéssel szolgálni. De tévedtem. Az az általános iskolai dolgozat, amelyet a képviselők tájékoztatására csatoltak az előterjesztéshez, és általában az expóról szól, ez óhatatlanul eszembe juttatta, hogy Taejon nem abban különbözött elsősorban Budapesttől, amit az általános iskolai dolgozat megemlít. Hanem abban, hogy a kormány, a taejoni kormány ott megszavazta, hogy minden általános iskolás megtekinthesse a világkiállítást. Az utazás és a belépőjegy költségeit a kormány viselte. Igaz, hogy ezzel hozzájárult az expó bevételeihez. De ugyanakkor formálta és csiszolta az általános iskolás korú gyerekek világát.

Tisztelt Ház! Mi ott Taejonban a köztársasági elnökünk látogatásakor átvettük több mint száz nemzet előtt a világkiállítások zászlaját. Téved a kormány, ha néhány udvarias diplomata levele alapján azt hiszi, hogy jó üzenetet küldött a világnak. Az 1996-os expó ténylegesen nemzetközi sikernek ígérkezett. Udvariasságból a világ összes államát meghívtuk, 182 nemzetet. De — és ez sosem hangzik el — lehetőséget a BIE-től ötven országra kaptunk, mert a területünk ezt engedi meg. Ezzeí az ötvennel kell összevetni azt a huszonnyolc országot, amelyek két évvel ezelőtt már jelentkeztek. Ez még soha nem volt a világkiállítások történetében, hogy ennyien érdeklődjenek egy világkiállítás iránt.

A világkiállítással foglalkozó diplomaták tudják, hogy az elmúlt két évtized legsikeresebb világkiállításai B-kategóriásak voltak. A vancouveri, ahol 53 ország, a brisbane-i, ahol 27 ország volt jelen, és Budapest 50 országgal ehhez csatlakozott volna. Az a 28 ország, amelynek a zászlói ott lengenek még mindig a zászlók terén, és amelyeknek a diplomatái alaposan tájékozódtak pozitív döntésük előtt, ennek a 28 országnak a kormánya jobban bízott ebben az országban, mint a saját kormányunk. (Taps a jobb oldalon.)

A

z amerikai tanácsadó cég hivatalos jelentéséből idézek: „A projekt előrehaladásával nagyon elégedettek voltunk. Budapesten rendelkezésre álltak a megfelelő feltételek egy világszínvonalú kiállítás megrendezéséhez.”

(Folytatás a 12. oldalon)