Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-27 / 252. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK X3 A PMH védelmében Tisztelt Giczy György! Tisztelettel kérjük, hogy — felelős kiadóként, országgyűlési képviselőként és nemzetközi tekintélyű keresztény újságíróként — mindent tegyen meg annak megakadályozására, h,ogy a Pest Megyei Hírlap tulajdonjoga — akár részben is — a Vico cég kezébe kerüljön. Az ügy jelentősége túlmutat egy egyszerű megyei lap eladásán, hiszen az ország mára már egyetlen keresztény-nemzeti szellemű napilapjáról van szó. A lap alkotói gárdájának, szellemiségének megőrzése elsőrendű köl- telesség. Minden idegen érdekű beavatkozás ellen a megye határain túl élő olvasók nevében határozottan tiltakozunk. Vörös Zoltán, Maácz. Ágnes Tiszavasvári Hát ide jutottunk? A gonosz birodalom meg- rendítésében részt vállaló hősök sírjainál azok gyilkosainak utódai ünnepelnek, kiragadva kezünkből a kegyelet zászlaját! Jól tudjuk, hogy a Kun Béla, Szálasi, Rákosi és Kádár nevével fémjelzett rémuralmakért a magyarság nem egyetemlegesen felelős. Kun Béla, Szálasi Ferenc és fő cinkosaik felelősségre vonása, és a tetteik miatti megtorlás megtörtént. Senki sem bocsátott meg nekik! Most a megbocsátás és a „fájdalmainkat békévé oldja az emlékezés” szólamait halljuk vissza az ország vezetőivé megválasztott egykori kollaboránsoktól, illetve a gyilkosok utódaitól. Az 1948 óta történt folyamatok — lassan készülnek a .feltárások — már csak időtartamuk miatt is súlyosabb pusztítást vittek végbe nemzetünkben biológiai, szellemi és lelki értelemben egyaránt, mint a világháborúk. Ezért mi, ’56-osok bocsássunk meg? Igen! De meg kell érteni: ezekért a bűnökért a magyarság nem egyetemlegesen felelős. Álljanak elő a bűnösök, tárják fel bűneiket ország-világ előtt és kérjenek bocsánatot. A néppel együtt, egyetemlegesen mi is megbocsátunk, de tudnunk kell, hogy kinek és milyen bűnökért kell megbocsátanunk. Vagy talán elvárják tőlünk, hogy vállaljuk a felelősséget a mai folyamatokban halmozódó bűnökért is? Bóna Barnabás a Pofosz II. kerületi csoportja nevében U. i.: A fenti'gondolatok október 23-án, 10 órakor tolultak elő bennem a 301-es parcellánál. Ki a magyar mindenkor? Érdeklődéssel olvastam az újságomban (Pest Megyei Hírlap, október 11.) a Ki a magyar ma? című olvasói levelet, amely erre a feltett kérdésre próbál választ adni, minthogy manapság igencsak HISTÓRIA A mágikus jószágorzés A juhászkampó nyu- • gátról, a merinó juhokkal került el hozzánk. Nyugati német területeken (Lüneburgi Heide) a juhászkampónak lapátforma nyúlványa van. Ezzel göröngyöket dobál a pásztor a tilosba tévedt, a nyájból elmaradozó juhok után. A Kiskunságban a fakampót bőrrel, zsineggel erősítették a bot végére. Ez jellegzetes nyugat-balkáni szokás. A dél-erdélyi pásztorok is használnak ilyen kampókat. Gyakori az alföldi gulyások körében, hogy levedlett kígyóbőrt húznak a botjukra, s ezzel dörzsölik meg a tehén beteg tőgyét. A szokásból arra következtethetünk, hogy a dunántúli, palóc, székely pásztorbotokra és más pásztortárgyakra (ivó- csanak, kanál) faragott kígyónak is valami védő, elhárító jelentősége van. Sajátságos pásztorbotokat használnak a kisalföldi, szigetközi, csallóközi pásztorok. A botra láncot, fémkarikákat erősítenek. Az erdős, bokros legelőkön, az ártéri bügecsekben a karikásostor elakad. A botra erősített karikák hangjára az elmaradt tehén követi a csordást. A házból bot nélkül távozó csordás láttára kutyája meg se mozdul. A bot csörrenésére azonban felfigyel, talpon van, mert tudja, hogy gazdája a csordához indul. Hasonló csör- gős botokat használnak Burgenland s a szomszédos szlovákiai vidékek pásztorai is. A csörgősbot különböző változatait ismerik a gömöri szlovák, a szepesi gorál, a csíki székely és a román pásztorok. Nem beszélve az ilyen botok skandináv és északi német, lengyel elterjedéséről. A csörgősbot nemcsak terelőeszköz. Kultikus funkciója is volt. Hangjával a szellemeket, ártó hatalmakat riasztották el a nyájtól. így a stájereknél a vad asszonyt. A szigetközi pásztor éjszakánként megzörgette a csörgősbotot, hogy a boszorkányok közeledésének útját állja. A betlehemesek csörgősbotjuk hangjával a rontó szellemeket tartják távol a magukkal hozott betlehemi jászoltól. De maga a földbe szúrt bot is őriz. A pásztort helyettesíti. A Szigetközben a csordás letűzte a jószág mellett a csörgősbotot, rátette a kalapját, s a jószág nem ment el mellőle. Az ásványi Kollár Mihály begyalogolt Győrbe, bevásárolt, s mikor visszatért, állatai még akkor is nyugodtan legeltek a bot körül. Különös emlék él Kelemen Ferenc cikolai (Szigetköz) pásztorról, aki — írja Ti- maffy László — felmászott a látófára, fenn megrázta a csörgős botját, s ezzel maga köré parancsolta a csordát. A botját más kezébe nem adta, éjjelre is maga mellé fektette, s azzal is temették el. Az említett látófa magas oszlop, amelyre keresztbe lépcsőként erősebb ágakat erősítenek. A pásztorok, csőszök másutt is állítottak ilyen látófákat, hogy a környéket áttekinthessék, a legelő jószágot, a gyanús kódorgókat figyelhessék. Gólya, gó- réfa, gulyifa, láz, messzelá- tó, őrfa s más néven is ismeretesek. A Balkán keleti részén a szőlő- és kukoricacsőszök négy oszlopra építik az ilyen megfigyelő messzelátókat (csárdák). Hasonlóak a moldvai magyarok szőlőiben napjainkban is feltűnnek. A Hazánk s a Külföld című folyóiratunk 1867-ben valahonnan az Alföldről közöl a balkáni csárdákhoz hasonló építményt, amelynek a tetején a gyerekek csőszködnek. Á földbe szúrt bottal való mágikus jószágőrzésről tudnak Erdélyben (Gyi- mes. Udvarhely), a Tiszántúl falvaiban. Békésben (Csabacsüd) számon tart a hagyomány egy Kamud Mihály nevű gulyást, aki görcsös botját letűzte a legelőn, mellé heveredett a pulija, s ő maga naphosz- szat távol lézengett. A gulya délben nyugodtan az állásra vonult. Estig tűrte a szomjúságot is. A pásztornak soha egyetlen jószága sem veszett el. A Hortobágyon (Balmazújváros, Új- szenthargita) is emlegetnek olyan juhászokat, akiknek földbe szúrt kampójuk mellől a juhok nem távozhattak el. A juhász még rá is akasztotta szűrét, kalapját a botra, és ment mulatni a kocsmába. Csak késő este tért vissza, s a bot, kalap és a szűr őrizte a juhokat. A kocsmába a díszesebb botját vitte magával. A gulyás, a juhász felesége nem vette kézbe a botot, mert akkor tovább nem alkalmas őrzésre. A jószág szétszaladt. Farkas Sámuel haj- dúszoboszlói juhász esküdött arra, hogy volt olyan kampója, amely mellől nem csatangolt el a juh. Ő ezt azzal magyarázta, hogy a kampó átvette „a juhász szagát”. A kampó nyelét egy bükki vándor meszestől vásárolta. A Nagy-Sárrét pásztorairól tudjuk, hogy kígyóbőrt húztak a botra, amelyet leszúrtak a legelőn. A tehenek, ökrök a legnagyobb zivatarban sem távoztak el mellőle. (A kígyóbőrös bottól már csak egy lépés az olyan bot, amelyre felfelé kúszó kígyót faragnak. Tanulságos példája ez a varázserő átformálódásának. Éppen úgy, mint a következő eset.) Szatmár- ban, ha olyan bottal őrzi a csordás a teheneket, amely- lyel Szent György napja előtt kígyót ütött agyon, még a tolvajok sem hajtják el az állatait. Az ilyen bot átvette a kígyó óvó, védő szerepét. Tudunk arról is, hogy az ottani legelőkön a kettétört bot vékonyabb végét szúrta le a gulyás a földbe, hogy állatai helyben maradjanak. Ha a vastagabb végét szúrta le a botnak, akkor a gulya elbolyong. Más hagyomány szerint a legelő négy sarkába lopott járomszeget szúrnak le, saroglyaláncot ásnak el, s így akadályozza meg a tudós pásztor a kezére bízott jószág szétszéledését. A sírból kiásott koporsószeget hét ünnepen át megszenteltetik, s a pásztor a botja végébe veri. Ha az ilyen botot a gulya közé hajítja, egyetlen állata sem távozik el a legelőről. A vízimalom bitójából szótlanul lefaragott s a legelőn elásott három szikács is egybetartja a jószágot. A Nyírségben Szent György-nap éjjelén a méhes elől homokot s egyetlen méhet lop a pásztor. Kifúrja a botját, s a lyukba beleteszi a méhet, a homokot, majd ónnal bedugja. A somogyi Karádon a juhászkampóba méhet, szentelt ostyát vagy néhány hajszálát illeszti bele a juhász. A nyáj mellé leszúrt ilyen bot mellől az állatai nem kóborolnak el. Bakonyi emlékezet szerint az egyik juhász naphosszat csak üldögélt, botot, tükröst faragott, mert az ördög őrizte helyette a falkát. Egy Sopron megyei boszorkányperben (1743) olvashatjuk, hogy a bojtár- kodó Somogyi Jánosnak ördöge volt, akire szűrét rávetette, a botját kezébe adta, s utána bárhová elmehetett, a nyáj együtt mazavaros a helyzet ebben a tekintetben. A liberális világfiak még gúnyt is űznek a nemzetiségből és szimbólumaiból. A levélíró végkövetkeztetései helyesek, ámbár a kérdésre a választ a negatívumok között keresi, s a pozitív tartalmú választ a szerkesztő is igényli. Az eredménytelenség onnan ered, hogy a levélíró a kérdést tudati oldalról vizsgálja (megnyilvánulásaiban), ami végeredményben helyes, de így a feltett kérdésre nem ad határozott választ. A magyarság élménye ugyanis gyökereiben nem tudati, hanem érzelmi kategória, s csak fejlődésében válik tudatihoz hasonlóvá (Ha- lasy-Nagy József: Az ember lelki élete, lásd „intel- lektualizálódott érzelmek”). A magyar nyelv is világosan kifejezi ezt, amikor azt mondja valakire: „magyar érzelmű ember”. Szerintem az az igazi magyar, akinek a másik magyar sebe is fáj. Együttérez vele, mert az neki „teste-vére”: testvére. Ilyen magyar volt például Pöltemberg és Leiningen- Westerburg az aradi vértanúk közül, s még sokan mások. Az együttérző magyarság élményének — intenzitása szerint;— fokozatai is vannak. így lett a „legnagyobb magyarrá Széchenyi István, aki a nemzete sorsába beleőrült! A közösségek együttérzését a szimbólumok fogják össze. Ezért szent az igazi magyarnak István király koronája, s ezért szent imádságunk, a Himnusz. Csépió' István Kismaros radt. Az ördög és a pásztor kapcsolata általános az európai néphitben. A jó kapcsolat egyik példája az a német hagyomány, hogy a hitetlen juhászt gazdaggá teheti az ördög. A pásztorok a rájuk bízott jószágot, borotválkozó tükörrel is őrizték. Ti- maffy László kitűnő közlése nyomán mondom el, hogy Hajtó Sándor szigetközi kondásnak volt egy faragott fadobozba illesztett borotválkozó tükre. „Ezt letette a tarlóra — írja Timaffy L. — , és megparancsolta a disznóknak, hogy csak körülötte legeljenek. Azt mondta, hogy ő messzire meglátja a tükörből, hogy melyik megy tilosba, és messziről is vissza tudja parancsolni. Sokszor volt úgy, hogy közel száz disznó simára kilegelte a tarlót, de nem ment tovább egy se, leheveredtek, turkáltak a tükör körül, amíg a hajtó vissza nem jött.” Az elbitangolt barmot a „tudós” ember meglátta dolmánya kifényezett fémgombjában. A pásztor védheti, őrizheti az állatait varázsszavakkal is. A beregi Szemye-mo- csár mellékén a megrontott (nyugtalan, szétszaladni készülő) üszőcsordát — írja Ferenczi Imre — a tudós pásztor úgy csendesítette le, hogy botjával a földet verte, s közben ezt mondta: mócs! Utána a kalyibában ütötte a gubáját. Érre kimerültén odaszaladt a komája, s könyör- gött: Ne öljön meg, koma! A társa abbahagyta a guba püfölését, s így szólt: Te azt hitted, hogy neked több van a fejedben? Vigyázz! Tudd meg, hogy kivel kötöttél ki! (...) (Vége) Gunda Béla Intézkedések Rákóczi ellen Pest vármegye közgyűlése 1703. október 27-én Budán ülésezett. Az urak elsősorban az udvar intézkedéseit és parancsait vették tudomásul, melyet Bécs a mind jobban terjedő /?4£ócz/-szabadságharc ellen rendelt el. Az udvar — hogy megnyerje a közvélemény támogatását — tudatta: az ország 4 milliós adójából 1 milliót elenged és megszünteti a katonai behajtásokat. Az engedmények mellett az uralkodói parancs kijelölte a felkelő csapatok gyülekezési helyét. Pest vármegyére külön feladat hárult: mivel a Duna mentén húzódott, az udvar elrendelte: „a megye minél nagyobb számban figyeltesse és őriztesse a Duna gázlóit”, nehogy az ellenség — Rákóczi hada — átkeljen a Dunántúlra. Pest megye a parancsot tudomásul vette és Újlaky Andrást bízta meg a folyót figyelő egységek irányításával. Az uralkodó feltételezte: „Mivel a lázadáshoz sokan csak erőszak következtében csatlakoztak”, utasította az országban harcoló csapatának parancsnokát, hogy a magukat megadok kegyelmét fogadja el. Rákóczi fejére vérdíjat tűzött ki: „ha megölik 10 000, ha élve fogják el 6000 forint a jutalom.” A Rákóczi ellen fordulókat azzal is kecsegtette a parancs, hogy akik egy vagy több lázadót megölnek, vagy „elfogva a császári parancsnokoknak átadják, ezeknek birtokait és javait megkaphatják.” A fenyegetés és ígérgetés azonban nem sokat ért, a kuruc had az ország területének egyre nagyobb részét ellenőrizte. Pogány György
