Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-25 / 250. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. OKTOBER 25.. KEDD Mai magyar művészek galériája Szlovákiában Dunaszerdahely példája 1994. október 20-án két autó- busznyi képzőművész, újságíró, tévés és más érdeklődő anyaországi magyar utazott el Csallóköz fővárosába, Du- naszerdahelyre, hogy részt vegyen a Kortárs Magyar Galéria bemutatkozó kiállításának megnyitóünnepségén. A galéria létrehozását a város vezetősége kezdeményezte. 1994 elején megalapították a Kortárs Magyar Galéria Alapítványt, melynek támogatói: Dunaszerdahely Városi Önkormányzata, a szlovákiai Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyarok Világszövetsége, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, valamint a Rákóczi Szövetség. Példás az a gyorsaság, amellyel a kiállítást létrehozták. A 61 mű magyarországi és szlovákiai magyar művész alkotása. Sokféle stílust, sokféle szemléletet képviselnek a kiállított képek: az európai iskolától a legújabb irányzatokig (szürrealista, konstruktív, nonfiguratív, újrealista törekvések). A dunaszerdahelyi galéria első kiállítása főleg a festészetet reprezentálja, csupán négy kisplasztika képviseli a képzőművészet másik ágát. Ezek egyike Nagy Jánosnak , a kiváló szlovákiai művésznek „Niké” című szobra, melynek fényképével illusztráljuk ezt a rövid beszámolót. A kiállító magyarországi festők között olyan nevek találhatók, mint Csáji Attila, Gerson Pál, Gyarmathy Tihamér, Kéri Imre, Kuruc: D. István, Luzsicza Lajos, Schéner Mihály, Stefanovits Péter, Sváhy Lajos, Végh András, a hét szlovákiai művész közül Nagy János mellett említsük meg Szabó Gyulái. és Lipcsey Györgyöt. A kiállítás anyaga természetesen nem ad, nem adhat átfogó képet a mai magyar képzőművészetről, de alkalmas arra, hogy betekintést nyújtson művész kortársaink alkotóvilágába, és alapja legyen egy általános érvényű gyűjteménynek. A galéria távolabbi terveiben szerepel egy nemzetközi magyar kiálNagy János: Niké lítás megrendezése is. A megnyitóünnepségen dr. Mag Gyula múzeumigazgató bevezető szavai után Pázmány Péter alpolgármester tájékoztatta a megjelenteket az alapítvány munkájáról, majd megnyitóbeszédet mondott dr. Milan Jan- kovsky, a Szlovák Kulturális Minisztérium művészeti szekcióigazgatója és dr. Szűrös Mátyás országgyűlési képviselő. Jankovsky szavaiból megtudtuk, hogy tervezik egy hasonló funkciójú galéria megnyitását (szlovák változatban) Békéscsabán is. Nyilvánvaló hát, hogy északi szomszédaink kulturális vezetői tisztában vannak a művészetek összekötő szerepével. Ezt a gondolatot hangsúlyozta Szűrös Mátyás is. A műsort néhány számmal a révkomáromi Comor- ra kamarazenekar és a dunaszerdahelyi Vox Camerata énekkar is gazdagította. A hatalmas kiállítótermet teljesen megtöltötte az érdeklődők tömege. Reméljük, ez jó előjel arra nézve is, hogy a jövőben ugyancsak nagy számban fogják felkeresni e galériát a látogatók. Bízunk benne, hogy rövidesen megnyílik Békéscsabán a mai szlovák képzőművészek galériája, s ezt a jó példát a többi környező államban is követni fogják. Török Bálint Bagi János vitéz Budakeszin Drámapedagógia vagy színjátszás? El lehet- e játszani színházi előadásként a János vitézt, de az eredetit, Petőfi költeményét teljes egészében, az első sortól az utolsóig? A bagi általános iskola hatodik osztályosainak „Fapi- he” színjátszócsoportja bebizonyítja, hogy igen. Már amikor a mintegy húsz, mindvégig jelen levő szereplő kivétel nélkül azt játssza, hogy „nagy melege vagyon”, felvillanyozódik a nézőtér, történetesen a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Házban, ahol a színjátszó szakmai nap* egyik programjaként láthattuk a bagi gyerekek bemutatóját. Már bizonyosak lehetünk benne, hogy eredeti felfogású, igazi élményt jelentő előadásban részesülünk. A színpadra alkalmazó Leszkovszky Albin persze kihagyott sok mindent, alaposan megrövidítette a költeményt, ám ezt nem érzékeljük, hiszen sorra megjelenik mindez, amire emlékszünk. A falu, a zsiványtanya, a huszárok menete, a francia királyi udvar, az óriások földje, a boszorkányok, a tündérek. A szereplők végigvándorolnak minden helyszínt, eljátszanak minden helyzetet Fodor Mihály, a bagi általános iskola igazgatója rendezésében. Egy hosszú kék lepel, egy iétra a legkülönbözőbb dolgokká . változik, bármire használható, amire éppen szükség van ahhoz, hogy megtörténjék, aminek történnie kell. A gyerekek birtokukba veszik a költeményt, öröm, buzgóság, büszkeség a kis arcokon, miközben előadják, nagy biztonsággal mondják Petőfi sorait, magától értetődően válnak egyik vagy másik szereplővé. Mert nem egy János vitéz és nem egy Iluska van, s a többi szerepet sem egy-egy valaki alakítja. Hanem mindannyian. Kendőt köt a fejére egy kisfiú: ő Iluska. A Jancsik és János vitézek pedig éppenhogy egymásnak adják a főhősi lehetőséget, kézzel foghatóan is, a fejükön viselt süveg, kezükben fogott vándorbot átadásával. . Drámapedagógia vagy gyermekszínjátszás — ez volt a központi témája a be- mutók utáni szakmai tanácskozásnak, erről cserélték ki gondolataikat Pest megyei amatőr színjátszócsoportokat vezető, a munkát megyei szinten összefogó, s vendégként az ország más részéről érkezett szakemberek. Véleményük elmondása, a gondok sorolása közben nemegyszer említették a bagiak János vitézét példaként arra, hogy sikerülhet a kettő egy- beötvözése. N. A. * A színházi szakmai nap tanulságairól beszélt lapunk 21-ei számában Nagy András László A vetélkedő díjazottjai Rokon népek költészete Rokon népek költészete címmel országos vers- és prózamondó verseny döntőjét rendezte meg a hét végén az Országos Versmondó Egyesület. A finnugor nyelvrokonainak irodalmát bemutató fesztivál házigazdája az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola volt. A huszonöt résztvevő két-két népi, illetve műköltészeti alkotással szerepelt a kétnapos döntőben. A versenyzők — fiatalok és idősek — közül nyolcán Juvan Sesztalov, a hazánkban is ismert manysi költő-író műveit adták elő. A zsűri — amelynek elnöke Domokos Péter profesz- szor, a finnugor népek irodalmának kutatója, az ELTE finnugor tanszékének vezetője volt — a megosztott első helyezést a székesfehérvári Farkasné Dőry Magdolnának és a gyöngyösi Salmási Gabriellának; a második helyezést Szabó Anitának és Keresztes Mónikának; a harmadikat Kerekes Mónikának és Barkó Ottíliának; a negyediket pedig Barta Ildikónak ítélte oda. Domokos Péter a versenyzőkhöz intézett beszédében hangsúlyozta, hogy mint az olimpiákon, itt sem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, hiszen nem kis nehézséggel jár nyelvrokonaink már magyarul kiadott irodalmának felkutatása is. Könyvkiadásunknak ezen a téren is nagy adósságai vannak. T. Sz. Egykor betiltották a fordítást Ratkó-kötet Nagykállón Könyv alakban jelentette meg Patkó József költő egykor hallgatólagosan betiltott Antigoné-ior- dítását a Nagykállói Városi Könyvtár. A kötetben — melynek kiadásához Nagykálló Barátainak Köre és a Nagykállóért Alapítvány adott támogatást — olvasható a költő Kreón című tragédiája is, amit Szophoklész remekművének mintegy folytatásaként alkotott. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykál- lóban öt évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig élt és alkotott Rátkó József évekig dolgozott az Antigoné fordításán, hogy maradéktalanul megőrizhesse a szophoklészi szavak közvetlen jelentését. A fordítást végül 1986-ban fejezte be, s addigra már a nyíregyházi és a debreceni színház szerződésével is rendelkezett, a két teátrum felajánlotta a tragédia bemutatását. A mű színpadra mégsem kerülhetett, mert a döntéshozókat az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztette. Ezért ha nyíltan nem is, de valójában indexre került Ratkó Antigonéja. A költő barátai szerint ez játszott szerepet abban, hogy a remekművet folytatta Ratkó József, s megírta az Antigoné egyik szereplőjének — a manipulátorból élők és holtak fölött ítélkező uralkodóvá vált —, Kreónnak a tragédiáját. Könyvespolc Versek a forradalomból Szilagyi Ferenc kötetéről Az eltemetett versek közé tartozik Szilágyi Ferenc most megjelent kötetének összesen hatvanegy darabja. Legalábbis ebben az összegzésben, hiszen első három verse, az Elő- hangok — bevezető — ciklus legkorábban születettként egy 1954. február 2-án megírt verset közöl, legutóbbiként pedig 1956. október 10-én kelt, tizenhárom versszakost. (A közbülső 1955. szeptember 9-én íratott.) Néhány versét 1989-ben Jancsó. Adrienne által vezetett esten Bánffy György mondta már a szerző által erősen átválogatva, mivel a rendszerváltás akkor még nem volt befejezett tény, és a versek nagy része akkoriban még elő sem került. A Világ csodája című kötet a napokban hagyta el a nyomdát. A versek keltezése az 1956-os forradalom és szabadságharc alatti, illetve nem sokkal utáni. A legutolsó, a Hatalmak című negyvenkét soros 1956. december 20-ai keltezésű. Stílusában csak kevéssé tér el az előzőktől; és egyben arra is mutat, hogy szerzőjének volt köze a nyelv- tudományokhoz. A korábbi szövegeinek — értve ezen a forradalom életéről szólókat — nemegyszer kelepeléssze- rűen, sortűzhangúan torlódó, általában kemény, zöngétlen zárhangokkal súlyosbított, nehezen mondható, inkább olvasható nyelvezetét átrendezi a visszazuhanó életsors. Szétlazulnak a formás versszakok, és ódon varázsszövegeket is felidéző módon párhuzamos szerkezetek jelennek meg. Ezek stilisztikai jelentősége itt kettős: egyfelől az állandó ismétlődésben keletkező feszültség adta fokozás válik — bár mintegy föld alá tePetry Béla grafikája metkezetten — fojtott kiáltássá, másfelől az ekként is értendő ráolvasásritmus a magyar költészetnek és prózának közös gyökereiből ismert. Míg a gyökerekhez nyúl, kapcsolódik a magyar mellett a régi biblikus szövegek hatásához is, amivel a magyar sorsfordulók verselői gyakorta éltek: a túlságosan súlyos mondanivalóhoz erőt ad a bibliai szövegek stílusának veretessége. Ilyen és ehhez hasonló esetekben csupán az általában vett esztétikai értékek alapján kell ítélkeznünk: a szorosan vett forradalmi időszak alatt, a napok sodrásában keletkezett ötvennyolc versnek —- amelyek közül rövidnek alig féltucatnyi mondható — egész egyszerűen nem volt ideje a „megérésre”. Hát még a csiszolásra, a képek, érzetek és fogalmak esztétikailag és nemcsak etikailag igaz ítéletté emelésére. Méltánytalanok lennénk, ha számon nem kérhető dolgokat keresnénk az érték mérésére. (Szenczi Molnár Társaság, Budapest, 1994) Szitányi György Biatorbágyi tárlat Boros István „1942 II.” című kiállítását nemrégiben nyitották meg a biatorbágyi faluházban. A november elejéig látogatható tárlat nem véletlenül kapaszkodik a rég volt időhöz. Mert látomásos. Visszaidéz régi életeket. Káprázatos színfoltok, vonalak szelik át, imitt-amott kódexek szövegmaradványai tűnnek föl, hogy egy-két sarokban szomorú férfifej tekintse át a festett vásznat. Elmúlása és jelenvalóság ötvöződik a képeken. Nosztalgia és fájdalom. A jövő féltése. Mindez együtt tetten érhető a művész munkáin. (f-b) Lengyel építészeti kiállítás Konrad Chmielewski építészete címmel nyílt kiállítás a Magyarországi Lengyel Intézet és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal rendezésében a lengyel intézet Táncsics Mihály utca 1. alatti kiállítótermében. Chmielewski jelentőségét Hadik András művészettörténész és Ra- fal Wisniewski, a lengyel intézet igazgatója méltatta. A tárlat november 13-ig tekinthető meg
