Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-20 / 246. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. OKTÓBER 20.. CSÜTÖRTÖK Kibújt a szög a zsákból A délszláv háború kezdete óta Szerbia vezetői és a kőkemény ellenőrzés alatt levő médiumok ínszakadtukból azon erősködnek, hogy a Drina folyótól keletre levő térségnek semmi köze sincs a horvátországi, majd pedig a boszniai öldökléshez. Ez a propaganda-hadjárat kétségkívül a hazai közvélemény azon részének szól, amely csak a tévé híradóiból értesül az eseményekről. Rabin megszakította londoni látogatását Véres merénylet Tel-Avivban A Hamász iszlám fundamentalista szervezet tegnap tö- meghaláit okozó merényletet hajtott végre Tel-Avivban. Lapzártáig az akciónak huszonnégy halálos áldozata volt. Negyvennyolc ember megsebesült. Izrael teljes zárlatot rendelt el Ciszjordániára, és lezárta a gázai autonómiaterületét is. Jichak Rabin miniszterelnök a merénylet hírére megszakította angliai útját. A világ előtt ugyanis kezdettől fogva egyértelmű a tény: a milosevicsi rezsim pénzzel, fegyverrel, kenyérrel és emberállománnyal is hathatósan támogatta Radovan Karadzsícs boszniai szerb vezér területrabló hadjáratát. A békeharcos szervezetek és egyének megdönthetetlen bizonyítékokat tártak fel a szerbiai álkatonai alakulatok, pontosabban, a rablóbandák garázdálkodásairól, de Milosevicsék ezt is — természetesen — szemrebbenés nélkül letagadták. Amikor azonban felbomlott a szocialisták és a radikálisok hallgatólagos parlamenti koalíciója, és Vojisz- láv Seselj csetnikvajda bejelentette, hogy feloszlatta a „felszabadító” harcokban részt vett önkéntes csetnik- alakulatait, a hivatalos politika halkabbra fogta a „nem létező” rablóbandák tagadását. A napokban ez a visszafogott propaganda ismét kapott egy jókora pofont. Az egyik szerbiai kisvárosban a megalakulásuk negyedik évfordulóját ünneplő, az Interpol körözése alatt álló Zselj- ko Razsnyátovics-Arkan által vezetett „Tigrisek”-től. Ma már a hivatalos sajtó is nyíltan ír a Fehér sasákról és más álkatonai alakulatokról, természetesen mint a béke és a más nemzetekkel való együttélés megátalkodott ellenségeiről. A rezsim szinte ujjal mutogat rájuk, s ez a pálfordulás egyáltalán nem meglepő. A világ, minden tehetetlensége ellenére, komolyan vette a háborús bűnösök feletti ítélkezés szándékát és Szerbiában is tudják, hogy a rigómezei csata 600. évfordulóján ki üzent hadat a horvátoknak és a muzulmánoknak. Egyelőre azonban Milosevicsről le kell vakami a „balkáni hóhér” vádját, ugyanakkor, lehetőleg minél alacsonyabb politikai szinten bűnbakokat kell keresni. (b. m.) Az izraeli Tel-Avivban lévő Dizengoff téren tegnap tömeghalált követelő merényletet hajtott végre a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom egyik öngyilkos tagja. A terrorista a testére kötözött, mintegy tíz kilogrammos robbanóanyaggal fölszállt egy autóbuszra, majd működésbe hozta a pokolgépet. Az autóbusz utasai közül mindenki életét vesztette, negyvennyolc ember pedig a környéken megsebesült. A Tel-A vív városi központjának is számító elegáns Dizengoff tér, a merénylet színhelye körül valóságos mészárszékké változott: a környező fák ágain, a házak ablakaiban mindenütt emberi testrészek lógtak. A gyilkos akció hallatán Jichak Rabin miniszterelnök azonnal megszakította angliai útját, és elindult haza, Jeruzsálembe. Jasszer Arafat, a PFSZ'vezetője nyilatkozatban ítélte el a Hamász akcióját, részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, s egyben fölajánlotta biztonsági szolgálatának a segítségét a merénylet kitervelőinek a kéz- rekerítésére. Az izraeli katonaság a merénylet után egyelőre bizonytalan időtartamra zárlat alá helyezte Ciszjordánia (nyugati part) palesztin településeit, illetve a Gáza-övezetbeli palesztin önkormányzat területét. Az Izraelben dolgozó összes palesztin munkást már tegnap visszairányították a zárlat alá helyezett területekre. Sevah Weiss, a Kneszet (az izraeli parlament) elnöke a merénylet után véradásra szólította föl a honatyákat, amire a tegnapi nap sor is került. A jeruzsálemi rádió tegnap többször is önkéntes véradásra hívta föl az ország lakosságát. Bili Clinton amerikai elnök a tel-avivi merénylet után kijelentette, hogy a történtek ellenére is részt vesz az izraeli—Jordán békeszerződés ünnepélyes aláírásán a jövő héten. Elijáhu Hamra, a Szíriái zsidóság tegnap Izraelbe vándorolt főrabbija kijelentette, hogy a további vérontás elkerülése végett a jeruzsálemi kormánynak párbeszédet kellene kezdeni a Hamásszal. Éhud Barak tábornok, izraeli vezérkari főnök a merénylet színhelyén a jeruzsálemi rádiónak adott nyilatkozatában megemlítette, hogy az izraeli hadsereg a Hamász legutóbbi akciójára minden eddiginél erélyesebb eszközökkel fog válaszolni. Mindenesetre a Hamász tegnapi merénylete után új fejezet kezdődik az izraeli—palesztin kapcsolatok, valamint Jasszer Arafat személyes politikai pályafutása terén. Hering József A nagyvilág hírei * II. Erzsébet királynő, brit uralkodó moszkvai látogatását befejezve tegnap a volt orosz fővárosba, Szentpétervárra utazott * Ivan Gasparovic, a leköszönő szlovák parlament házelnöke egy nyilatkozatában a szlovákiai magyarok autonómiáját feszegető kérdésre válaszolva — többek között — kijelentette: „A legegyértelműbben meg kell állapítanom, hogy a szlovák politika részéről az autonómia teljes mértékben elfogadhatatlan. * Libanon legfelsőbb bírósága hét palesztint ítélt el tegnap egy jordániai diplomata januári bejrúti meggyilkolásáért. Négyen közülük életfogytig tartó börtön- büntetést kaptak. ^ Borisz Jelcin elnök tegnap „vad kacsának” nevezte a Viktor Csemomirgyin kormányfő és Andrej Kozirev állítólagos távozási szándékáról legutóbb felröppent értesüléseket. Négy személlyel a fedélzetén lezuhant az orosz határőrség egyik helikoptere Tádzsikisztánban, közel az afgán határhoz. Mind a négy katona életét vesztette. VÉLEMÉNY Gondolatok egy könyv olvasásakor „Egy irodalomtörténész a politika peremén” — ez a címe a személyes utószónak. (Pomogáts Béla: A negyedik esztendő. Balassi Kiadó, Bp., 1994). Az irodalomtörténész azonban — helyesen — a mai magyar élet, ha tetszik: közélet szinte minden területét vizsgálja a könyvben. Méghozzá a parlamenti ciklus negyedik évében — innen a cím —, amikor már rálátása van a szemlélőnek az eseményekre. Polgárság és értelmiség, a magyar girondisták, Szárszó, pártpolitika és mozgalmi politika, keresztény megújhodás, helyünk és sorsunk Európában — ezek csak a kiragadott fejezétcímek. Megmutatják, hogy a szerzőnek fontos és okos gondolatai vannak mai világunkról. Jóleső érzéssel veszi kezébe a könyvet az olvasó. A gyakorlati politikusok számos baklövése, esetenkénti tévútja mellett a szellem embere megszólal: higgadtan, visz- szafogottan, az egész horizont átfogásának szándékával. A megírt és megírandó recenziók, ismertetések meg fogják adni az átfogó képet a könyv mondanivalójáról. Az alábbiakban nem az ismertetés a cél, inkább azoknak a gondolatoknak a felemlítése, amelyek a felelősen gondolkodó magyar értelmiségiben felvetődnek. Mégpedig felvetődnek napról napra, s egy ilyen könyv legfeljebb az alkalmat adja meg ahhoz, hogy a töprengő gondolatok formát öltsenek. Politikai hitvallásnak is beillik, amikor a szerző azt mondja magáról, hogy az evolúció és a tolerancia híve. Nem Kossuth a mai kor példaképe, hanem Széchenyi. Számos magyar gondolkodót, politikust nevez meg a könyv, s a nevek olvastakor is megállapíthatjuk azt, amit a szerző határozottan kimond: a nemzeti liberalizmus eszmevilága áll hozzá a legközelebb. Ha a lakiteleki tanácskozás hiteles jegyzőkönyvét is felütjük — szeptember végén már hét éve is elmúlt, hogy összejöttek; azóta egy egész történelmi korszakot éltünk át —, -a szerzőtől, a felszólalása végén, a következőket olvashatjuk: (a nyilvánosság)... a „vizsgáját jelenti a reformértelmiségnek, hogy ezzel a nyilvánossággal milyen mértékben tud élni. Ez a vizsga fogja eldönteni, hogy ez a sátor, amiben most vagyunk, valóban a nyilvánosság fóruma, vagy pedig egy olyan bunker, amiből nincs kijárat és nincsenek légzőnyílások sem.” A sötétebb alternatíva hét évvel ezelőtt — valószínűleg — nem arra vonatkozott, ami bekövetkezett. Inkább azt az aggodalmat fejezte ki, hogy meg tud-e felelni a reformértelmiség mindenben a reá váró feladatoknak. Ez a minden azt jelentette, hogy a toll embere ki tudja fejezni a kor érzéseit, törekvéseit, a politikus pedig — a politika ügyességével, hajlékonyságával — meg is tudja azt valósítani. Ha a jobbközép az elmúlt választásokat nem veszti el ilyen arányokban, e kérdések ajigha merülnének fel. De a választásokon a baloldal győzött, s azok, akik elveszítették a versenyt, ma sem találnak önhibát, ma is a kikerül- hetetlenségre hivatkoznak. Pedig — ezt éppen Pomogáts Béla könyve mutatja, s még számos, mostanában megjelenő, hasonló világlátású könyv — a toll, a szellem emberei a helyükön voltak. A fáklyát azonban nem vitték tovább a mindennapokban, hanem félretették, hogy majd világítson, ha szükségét érzik annak. * * * Itt érkezünk el a gyakorlati kérdés lényegéhez: a politikusok megtettek-e mindent azért, hogy a szellem embereinek a templomát felépítsék — s a magyarságnak újabb századokra vessék meg a jövőjét —, s ami ezzel szorosan összefügg; a politika mikor, milyen mértékben ragaszkodjék értékes elvekhez, s mikor kell a cselekvés során a világot a holtponton átsegíteni. Nagy megrázkódtatások idején, azokat követően, a liberális felfogású politika válaszút elé kerül: vagy a liberális elveiből következően tétlen szemlélője lesz a megrázkódtatás utáni, szükségképpen a korábbitól eltérő berendezkedésnek, vagy — a történelmi helyzet kényszere folytán — élére áll az új világ építésének. Az 1980-as évek végén bekövetkezett világméretű átalakulás, a kommunizmus eltűnése legalább olyan megrázkódtatás, mint a második világháborút követő átalakulás: a megszállt országok visszatértek a korábbi struktúrájukhoz, a legyőzőiteknél pedig gyökeres — a társadalmi élet minden terére kiterjedő — átrendeződés vált szükségessé. Képzeljük el, hogy a háború után akár Franciaországban, akár Németországban új kormányok alakulnak, a felső közigazgatásba az új éra emberei kerülnek, ugyanakkor a tömegtájékoztatás monolit erőként folytatja tovább ott, ahol a háború befejezése pillanatában abbahagyta. A szóhasználat más lenne, de a személyek a szándékok azonosak. A politikusok pedig mindezt azzal a megadással néznék tétlenül, ami világnézetükből, liberalizmusukból következik. Tudjuk, hogy az események nem ezt az utat követték, a radikális átállítás mindenütt bekövetkezett, nemcsak a tájékoztatásban, de az oktatásban, a közigazgatás mindennapjaiban. Amikor ezek az országok mindezt végrehajtották, senkinek nem jutott eszébe, hogy diktatúrát vagy diktatórikus szándékot kiáltson. A közvélemény, de a világ- politika közvélekedése is tudomásul vette, hogy első az átállítás, és utána kell a társadalmat a liberális politikai elvek szerint felépíteni. Nálunk is, jó néhány környező országban is a politikusok megrekedtek a szabadelvű igézetnél, s elmaradt az új társadalom alapjainak a kialakítása. Az egész társadalom tekintetében az történt, mintha — hogy egy gazdaságból vett hasonlattal éljünk — az állami vállalatokhoz azért nem akartak volna hozzányúlni, mert a jogfolytonosság elveivel nem tartották volna összeegyeztet- hetőnek a privatizálást. Ma már tűnődhet azon az elmélkedő állampolgár: miért történt mindez így? Az egyes politikusok látókörének behatároltsága miatt-e, vagy mert egyszerűen nem találtak megfelelő garnitúrát? Avagy — éppen a liberális laissez faire — laissez passer jelszavától megmámo- rosodva azt gondolták, hogy mihelyt a törvényi keretek megszületnek, az átalakulás magától bekövetkezik? * * Az írók, gondolkodók egymás után jelentetik meg azokat az írásaikat, amelyekből részben az aggódásuk tűnik elő a magyar közélet ügyében, részben pontos kifejtését adják annak a világképnek, ami szerint — véljük mi is — az országot be kellene rendezni. Éppen ez, ezek az írások mutatják azt, hogy az írók, gondolkodók a teljes látóhatárt átfogva rögzítik a számos tennivalót. Ezenközben azt kell látnunk, hogy politikusaink csatát vesztettek. Az útravaló, az ellátmány rendelkezésre állt, de a kivitelezésbe hibák csúsztak. Ezért kell a jobbközép soraiban az a fajta megújulás, ami minden értéket megőriz, nem enged a szélsőségeknek, de személyi állományában is felfrissülve, a politikai cselekvéshez szükséges biztos ösztönnel tudja.vezetni az országot, ha üt az óra.
