Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-19 / 245. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. OKTOBER 19., SZERDA Szűkebb hazánk kincse Sóskúton a közterheket együtt viselik A ko vitte hírét szerte a világba A Attila csillaga még a dicsőség zenitjén állt, amikor a Sóskút helyén húzódó római ha- ■ diutat már felverte a gaz, s a catalaunumi síkságon elvesztett vereség után még I J négy és fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy Árpád apánk Sóskút térségében késziil- jön fel a Dunántúl meghódítására. Ebben az időben Ad Fontéin Salsumnak nevezték a mai község helyén álló települést; később Anonymus Campus Putei Salsi néven említi. Az 1231-ből származó Csáki Miklós-féle végrendelet az első okmány, amelyben írásos utalást találunk Sóskútról, de csak egy későbbi, 1392-es oklevélben szerepel Sóskútként. Horváth Lajos történész szerint a sóskút sós forrást, vagy források együttesét jelenti az akkori értelmezésben, s nem ásott vagy fúrt kutat, mint manapság. Amiből is arra kell következtetnünk, hogy Sóskút éppen a sós forrásai révén vonzotta az embert erre a tájra. A sós vizet tartósításra, elpárologtatva sónyerésre, sőt gyógy- célokra is használták. A török hódoltságig bezáróan számtalan gazdája volt a vidéknek, hol egyháziak, hol világiak. Ekkoriban már nem a só, hanem az innen kitermelt kő adta a község jelentőségét. Nyilván ezért Sóskút a hódoltság idején indul fejlődésnek, az innen kitermelt kőből építik fel majd’ minden fürdőjüket és dzsámijukat a Magyarországot megszállva tartó törökök. A török félholdat az osztrák kétfejű sas követi, Sóskút további sorsáról Mária Terézia dönt 1777-ben. A Székesfehérvári Püspökségnek adományozza, de előbb tótokat és svábokat teletve a nagyipari mezőgazdaság tizedelte meg. Nem véletlen, hogy a tulajdonosi viszonyok rendezése során a sóskútiaknak volt a legtöbb vitája a Sasad Tsz-szel, s a község polgármestere azzal az aligha felemelő élménnyel kérkedhet, hogy egy egész sor pereskedésnek volt emiatt szenvedő alanya — hol mint alperese, hol mind felperes. Ki-ki a saját zsebe alapon Az utcákat járva az idegenben az a kép alakul ki, hogy módos községbe vetődött. Sok az új ház, de a régiek is jól karbantartottak, s a Szent Flórián tér környéke egyenesen olyan, mint egy rangos kisváros központja. Pedig lé- lekszámát tekintve Sóskút csak közepes nagyságú község, 2500 lakossal. Ehhez jön még 4-500 ideiglenesen bejelentett személy, viszont ha az öreghegyi zártkertek és hétvégi házak számát is amit 30 ezer forintért megkaptak, s december végéig a második ütem is lezárul, de ez is csak a ki-ki a saját zsebe alapon. A község egy részében nem volt vezetékes ivóvíz, vagy csak közku- tak voltak. Ennek pótlására kaptunk az államtól 1,2 millió forintot, s ugyanennyit adott az ön- kormányzat is. Sót akinek nem telt a bekötésre, azoknak megelőlegeztük. Majd részletben visz- szafizetik. Mert a víz létszükséglet, ezzel nem szabad spórolni. Ugyanígy gondolkodunk az utak állapotáról is. Mert egy település arculatát a magán- és köztulajdon állapota közösen adja meg. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, az emberek mégis nehezen értik meg, hogy a tulajdonosi szemléletnek nemcsak a portán belül, hanem kívül is érvényesülnie kell. Ehhez mindenkinek egyenlő arányban szükséges hozzájárulni. Ezt látva, tapasztalva, a külföldi tőke is hamarabb ránk talál, s ha valaki komolyan befektet nálunk, annak az egész község látja a hasznát. Az utcák, közterek, középületek felújítására, korszerűsítésére 30 milliónál többet költöttünk csupán az elmúlt két évben. A 18 kilométeres úthálózat egyharmada új burkolatot kapott, s a napokban átadásra kerülő egészségügyi központ is 10 millió forinttal apasztja az idei költségvetésünket. Az egykori óvoda évekig üresen állt, nem volt jó semmire. Viszonylag kis beruházással rendbe hoztuk, s ma hatvan idős embernek szolgál második otthonul. Reggeltől estig gondjukat viselik, naponta háromszor kapnak meleg ételt, ellátjuk őket tévével, rádióval, magnóval, hogy ne unatkozzanak. Ráadásul ez az otthon két célt is szolgál. A társalgójában jönnek össze a különböző önszerveződő egyesületek, s itt tartják a gyűléseiket a pártok is. A testület beváltja az ígéreteit Aki némileg is ismeri a sóskúti közhangulatot, az tudja, hogy a polgármester megítélése közel sem egységes. — Az emberek hajlamosak arra, hogy csak azokat kedveljék, akik adnak. Én az effajta népszerűséget kevésre becsülöm. Adok, de kérek is. Az az elvem, a közterheket ne csak a szegények viseljék. Márpedig jó néhány példát mondhatnék ennek az ellenkezőjéről. Nemrég bejött egy polgár, és nagy hangon reklamálta az utcájuk állapotát. Mint mondta, ez főleg abból a szempontból érinti, hogy vett egy több millió Díszkút a község főterén A szerző felvételei forintos kocsit, amit aszfaltra terveztek. A háza értéke is milliós nagyságrendű, kirí a környékből. Nos, ez az ember hivatalosan éjjeliőr egy telepen. A valóságban iparengedély nélkül működő kőműves. Adót nem fizet, közterhet nem visel. De jön és követel! Amíg ilyen emberek vannak, addig soha nem lesz rend ebben az országban, s azok, akik szót emelnek emiatt — mint én is —, azok ne számítsanak osztatlan népszerűségre, sem most, sem az elkövetkező ciklusban. Kummer János nyakas, makacs ember hírében áll, 1990-ben függetlenként az MDF. a kereszténydemokrata és a kisgazdapárt koalíciójának támogatásával indult a választásokon. Hogy most ki fogja támogatni, azt még nem lehet tudni. — Négy évvel ezelőtt a testület, s velük én is, egy konkrét programmal indultunk, melyben a közművesítés és községfejlesztés központi kérdésként szerepelt. A ciklus végéig maradéktalanul elvégezzük a vállalt munkát, s szerintem ez a fontos. Függetlenül attól, hogy a lakosság kikre voksol az elkövetkező négy évre — szögezte le Sóskút első embere. Matula Gy. Oszkár Az 1848—49-es szabadságharc hőseinek emlékére emelt obeliszk és a pártállami diktatúra áldozataira emlékező kopjafa. Az elsőt felújította, a másodikat maga emelte az önkormányzati testület Az oltárképeknél értékesebb a templom tulajdonában lévő két aranyozott ezüstkehely, amelyek közül az egyik Augsburgban készült a XVIII. században (mesterjeggyel ellátva); a másik pedig Pasber- ger János kitűnő és közismert pesti ötvös műve 1829-ből, ugyancsak mesterjeggyel ellátva. Panter Nóra lepít a térségbe. (A két meghatározás nem pejoratív jellegű, az akkori dokumentumokban így szerepel.) Lehet, furcsa hasonlat, de számomra Sóskút olyan, akár egy donor, aki egy nélkülözhető szervét engedi át másnak, másoknak, s ezzel a szervvel tovább él és megszépíti a mások életét. Ez a szerv a kő. Ebből épült fel szinte minden középület Budapesten a XIX. század második felében, a XX. század elején, s a második világháborút követően e kőből pótolták a háború által elszenvedett rombolások nyomait Buda- peten. De megtaláljuk Krasznahorkán az And- rássy-síremlékben, Bécsben és Temesváron, ahol színházat emeltek a sóskúti mészkőből. ’90 előtt semmi fejlesztés A Sóskút határában húzódó földek a domborzati adottságok miatt kevésbé alkalmasak gabonafélék termesztésére. Ezt felismerve a XVIII. században betelepültek a hegylejtőkön megvetik a gyümölcs- és szőlőtermesztés alapját, s lát-' va az eredményeket, az őslakosság is követi a példát. Ennek emlékei — régi pincék és présházak — ma is láthatók. Az igazi gazdasági fellendülést mégsem ez hozta, hanem az olasz származású Andretti Károly által felvirágoztatott kőbánya. Azt viszont aligha mondhatjuk, hogy a második világháború utáni, majd az államosítást követő évtizedek rablógazdálkodása kedvezett volna a bányának, s az ott dolgozó sóskútiaknak. Az 1990-es rendszerváltás egy csőd szélére jutott, agonizáló üzemet örökölt, egyiket a sok száz közül, melyek a pártállami gazdaságpolitikát tükrözték. Ami pedig a gyümölcs- és szőlőtermesztést illeti, azt a téesz, iltekintetbe vesszük — több mint 1200 —, akkor érthető a szembetűnően fejlett kereskedelmi és egyéb inffasturkturális hálózat. Arra a kérdésre, hogy Sóskút tehetős település-e, Kummer János polgármester visszakérdez. — Az a kérdés, hogy a lakosságra, vagy az önkormányzatra érti. A lakosság mindenesetre jobban áll, mint mi, négy éve, amikor megörököltük a községet, a testület azt sem tudta, hol kezdjen neki az évtizedek alatt felgyűlt hiányok pótlásához. A vezetékes vízen kívül gyakorlatilag nem történt itt semmi fejlesztés, a középületeket hagyták „leépülni”, az utakat is elhanyagolták, egy tisztességes ravatalozója nem volt a községnek. A központi alapból leosztott költségvetés 45-50 millió forint évente, ehhez jön 30-35 millió forint, ami helyi adókból, nem lakás céljául szolgáló építmények — zártkerti hétvégi házak — után fizetett adókból folyik be, melyek tulajdonjoga visszaszólt a községre. Sóskúton a gázprogram 700 portát érintett, ennyien osztoztak az önerős nagyberuházás 62 millió forintos költségén. Az egy portára eső 60 ezer forint némileg több az országos átlagnál, lévén, hogy az önkormányzat csak 2,5 millió forinttal járult hozzá a programhoz. — A népszerűségünk érdekében felvehettünk volna 10-20 millió forint kölcsönt, hogy csökkentsük a hétszáz család terheit. De vajon mennyire etikus az ezzel járó hátrányokat arra a kétszáznál több családra is kiteijeszteni, akik nem kérték a gázt? — magyarázza a polgármester a döntésük miértjét. — Hasonló módon jártunk el a teléfonprogram esetében is. Tavaly, az első ütemben ötszázan kértek készüléket, A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Sóskút római katolikus templomát a jezsuiták emelték, de felszentelése után közvetlenül, 1773- ban már a székesfehérvári káptalan birtokában találjuk. A „Szűz Mária születése” titulust viselő templom barokk épülete egyszerűsége ellenére is hangulatos eleme a településnek, a fák közül kiemelkedő, szép arányú, hagymasisakos tornyával. A templom és tornyának erőteljes párkányai, valamint a megtört vonalú órapárkány a barokk építészet jellegzetes fény-árnyék hatását előnyösen juttatják érvényre. Ez minden további faltagolást fölöslegessé tesz. A templom belseje még külsejénél is egyszerűbb: csak a torony alja és a szentély boltozottak. Oltárképeit Jakobey Károly (1823—1891) pesti festő festette, aki sokat foglalkoztatott mester volt a múlt században. Számos oltárképet és arcképet festett, amely utóbbiak közül jó néhányat őriz a Magyar Nemzeti Galéria és a Magyar Történelmi Képcsarnok Budapesten. Az itteni oltárképeit 1879-ben festette. Sajnos a főoltár „Mária születése” képe megsérült és 1939-ben a restaurálás alkalmával meglehetősen átfestették, így eredeti értékéből sokat veszített. A mellékoltár képe is Jakobey műve.
