Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-19 / 245. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. OKTÓBER 19., SZERDA Szemétládák A cionisták megkésett támadása A megújult Panoráma A lacsonyan repül a Magyar Hírlap-írás. Mióta vonalas füzetét kockásra cserélte fel, a szín éppúgy oda lett belőle, mint a vonal. De hát a kockás füzetnek sem veszi sok hasznát. Az ugyan lehet, hogy miközben kivonja magát a felelősség alól, megtalálja a számításait, az viszont tény, hogy aki a hamis illúziókeltéssel (milyen eufemisztikus megfogalmazása a hazugságnak) adja ösz- sze magát, lehet, hogy „szabad véleményt”, de „szent hírt” semmiképpen nem közöl. Mindenesetre attól még bőven százezer feletti az expót, illetve az ügyben népszavazást támogatók névlajstroma, ha a Hír-Lap minapi címe „csaknem százezer” aláírásról szól. Ez a hír olyan, mint a nagymama híg palacsintája: csúsztatott és átlátszó. Úgy ám, a lámpásban kevés a spiritusz, jószerével már csak ecet ég benne, savanykásan. Bizony, hol vannak azok a lánglelkű gyújtogatok, a fullánkos tollúak? Megmondom: bajban vannak. Mert míg négy esztendőn át azért fizették őket, hogy a tüzet rakják, mára megváltoztatták munkaköri besorolásukat, s a tollnok bére most a tűz elleni biztosításért jár. Úgy bizony, elapadt a téma ere. Mert példának okáért, ugyebár a Magyar Hírlap-írás számára az mégsem téma, amiről minap értesültem a rádióból egy szemérmes félmondat formájában. E szerint a szövetkezeti törvényt olyan formán készülnek majd módosítani, hogy a tagoknak ne álljon módjába esetleges kilépésüket kezdeményezni. Fintorogjanak csak, ha már egyszer beleléptek. Hol van már a hajdani kemény kritikai él, amikor csak úgy, kancsal bajvívókként, szabták-vágták a kormány valahány rendelkezését? Nem es volt az acélból — mondaná erre a székely. S hogy mennyire igaza van, példa rá a Magyar Hírlap-írás nagy Székelye, alias R. Júlia, akinek palavesszeje mára teljesen elkopott, már csak a svájci demokrácia és egynémely telefonszolgáltatás díjára telik a puha palából. Akadt azért mégis valaki, egy szóforgató tollforgató, (véletlenül se csináljunk reklámot neki), aki megkísérelte minap a bíráló hangot. Ez a hatodrangú skribler, akiből tizenkettő egy tucat, huncutul, egy metafora fedezékéből vízipuskájával sután és szellemtelenül a Szemétládákat vette célba. A Szemétládákat, akik a maguk 28 képviseleti százalékával mindig rossz helyen állnak, nem lehet tőlük akadálytalanul közlekedni. Tudják-e, tisztelt olvasóink, hogy kik ezek a Szemétládák, akikre toll- nokunk utal? Mi vagyunk azok, én, és te, és ő, akik nem a jelenlegi koalícióra szavaztunk. Mi vagyunk az útjukban, bennünket kell kerülgetniük. Itt hajdani kommunista főszerkesztőmet szeretném idézni, aki egy alkalommal, mikor alig volt az asztalán kézirat, imigyen dorgált meg bennünket: így nem lehet gátlástalanul szerkeszteni. Nos, tisztelt társaim a Szemétládában, mi vagyunk azok, akik miatt nem lehet bármit gátlástalanul megtenni. Nem lehet például szó nélkül úgy megváltoztatni a szövetkezeti törvényt — a magánosítás örökös hangoztatása közepette —, hogy a tagoknak ne álljon módjában kiválásukat kezdeményezni. Nem lehet gátlástalanul a demokráciát hadonászni, miközben egy hátraszaltóval diktatúrába ugrunk vissza. Mert a Szemétláda mindenütt ott van, s mindig az útban. P ersze a Szemétládákat félre is lehet állítani az útból, magyarázza házmesteri leleményességgel a Magyar Hírlap-író. Ha üresek, akár félre is lehet rugdosni őket. Csakhogy ezek a Szemétládák, s ezt talán tollnokunk nem tudja, súlyosak. Súlyosak, nem utolsósorban attól a felelősségtől, amelyet az országlakóknak, a bánatukban eltévelyedet- teknek is tartozik. És persze egyre súlyosabbá válnak, mert gyűlik bennük a szemétség. Bár szívem szerint én ezt kulturáltabban, a dolgokat nevén nevezve szerettem volna leírni, de hát metaforára metaforával illik válaszolni. Kihívóm választotta a fegyvernemet. Paizs Tibor A Panoráma című tévéműsor az elmúlt néhány esztendőben valóságos gerenda volt a magyar nyelven megjelenő sajtótermékek firkászainak a szemében. Magyargyűlölettől megittasodott tökmag- jankók mintegy öt esztendőn át ügyködtek, mocskolódtak, szórták a sarat. Lestek a Panoráma dőltére. Fáradhatatlanul áskálódtak, sovinizmussal és antiszemita hangulatkeltéssel vádolták a műsor vezető munkatársait, akik idejük jó részét azzal voltak kénytelenek tölteni, hogy megcáfolják az ilyen jellegű állításokat. Sugár András például valóságos postaforgalmat bonyolított le David Krausz, Izrael Állam budapesti nagykövetével, a magyar média közkedvelt sztárjával. A túlzott magyarságszeretettel nem vádolható Krausz úr nagyköveti kinevezése előtt éveken keresztül Izrael országos rendőrfőkapitánya volt. Magas pozícióját még a jobboldali, a közel-keleti viszály békés megoldását következetesen elutasító Likud-kormánytól kapta jutalomképpen, s nevéhez igen sok ártatlan ember — főleg palesztin — meghurcolása fűződik. Valószínűleg ez szolgáltatta az erkölcsi alapot a nagykövet úrnak arra, hogy a Panoráma egy- egy Izraellel foglalkozó, egyébként objektivitásra törekvő műsora után antiszemitázó, vádaskodó levelekkel árassza el az azóta menesztett — Krausz úr társaságának jóvoltából — Sugár Andrást, a Panoráma főmunkatársát. A médiumbeli sokat emlegetett szőnyegbombázás jóvoltából azóta megszűnt a Panorámában korábban követett antiszemita hangvétel. A szociálliberális harci pilóták pontos találatokról számolhattak be a földi irányítóközpontnak. A kiszemelt objektumokat a gépezet megsemmisítette. Magát a régi Panorámát is. Krausz úr most már megkönnyebbülve sóhajthat föl szentföldi otthonában, hiszen a budapesti rádióban és tévében tiszta munkát végeztek a hatalom újdonsült urai. Ma már nincsenek kikö- zösítők, antiszemita uszítok a Panoráma alkotóműhelyében sem. Éppen ezért egy kicsit anakronisztikusnak találom a magyarországi cionisták (ilyen is van...) havilapjának — Erec — legutóbbi számában a teljes oldalas, Panorámát antiszemitázó irományát. Álljunk meg itt egy szóra. A cionista mozgalom (filozófiai alapokra a budapesti születésű Herzl Tivadar fektette) legfontosabb célkitűzése nem a diaszpórabeli országok médiájának a bírálata, hanem a világon szétszóródott zsidóságnak az Izraelbe vándoroltatása lenne. Más szóval: a magyarországi szaloncionisták jócskán szerepet tévesztettek. így aztán senki se csodálkozzon azon, hogy az antiszemita, kirekesztő magyar honból szinte csak mutatóba vándorol ki egy-egy zsidó polgár az ősatyák földjére. Persze most már nem is érdemes kivándorolni, amikor az utóbbi időkben szinte szörnnyé növesztett Panoráma új köntösben, emberibb hangnemben jelentkezik a hétfői napokon. A szőnyegbombázás hetei alatt hiába meresztgettük a szemünket — Izraelről, a Közel- Keletről egy árva szót sem ejtettek az új szakértők. Se jót, se rosz- szat. Az elmúlt hétfőn aztán végre megtört a jég: terítékre — pontosabban imaszőnyegre — került Szaddám Húszéin, akit „őrült diktátortól” kezdve az összeállítás készítői mindennek elmondtak, csak nagyságos úrnak nem. Eközben gúny tárgyává tették az iraki elnök imádkozási szokásait is. Az Izraelt ért 1991-es föld-föld rakétatámadás ürügyén pedig a zsidó államot tömjénező narrátorszöveget hallhattunk a pergő képek alatt. Az újdonsült szentföldi béke- Nobel-díjasokról szólva is kitettek magukért a stúdió Közel-Kelet- szakértői. Izraelről szólva az ottani Munkapárt kormányzásáról beszéltek a műsorban, holott a jeru- zsálemi kabinetnek olyan világviszonylatban is ismert, a koalíciós Merec-csoporthoz tartozó miniszterei is vannak, mint Sulamit Alo- ni asszony, Amnon Rubinstein, Jáír Cábán stb. Nachson Wachs- man, a Hamász által elrabolt izraeli katona kivégzését pedig a Panoráma narrátora Gázába, Jasszer Arafat székhelyére helyezte át. Pedig erre a tragikus eseményre — kedves szakértő urak — nem Gázában, hanem attól jóval nyugatabbra, a Jeruzsálem melletti Bír Naballah faluban került sor. Magyarán, Ciszjordániában. Üsse kő, végül is a külpolitikai stúdióban nem kötelesek ismerni a Szentföld földrajzát. Ilyen apróságokra csak a Panoráma úgynevezett „antiszemita korszakában” fordítottak figyelmet. A megújult Panoráma legutóbbi, Közel-Kelettel foglalkozó adásának a legépületesebb megállapítása a műsorkészítők vallási tájékozottságáról tanúskodott, amikor megállapították, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök gyakori imádkozása közben Kelet felé fordul. Az igazság ezzel szemben az, hogy a jámbor muszlim hívő — lett légyen a világ bármely pontján — ájtatoskodás közben szigorúan a szent város, Mekka irányába fordul. A mekkai Kába-szentély az iszlám ima iránya, a „kibla”. Márpedig, ha valaki Irakban imádkozik, akkor déli irányba kell fordulnia! Mindenesetre az arab világ dolgaiban és az iszlám civilizációjában járatos Chrudinák Alajos keze alól ilyen kínos tévedések nem kerülhettek volna ki. E gyébként Kelet felé ima közben azok az urak fordulnak — amennyiben vallásosak —, akik a legutóbbi tisztogatás következtében ma már szép számban megtalálhatók a tévé és a rádió berkeiben. Hering József Hol fasizmus van, ott fasizmus van Benedek Istvánnak, tisztelettel (Folytatás a 2. oldalról) A valóságban egy színházra való statisztát is nehezen szereztek pénzükért, de a technikát a hazugság szolgálatába állították. Ám Kahána és Báruch Goldstein zelótái csak maroknyi kisebbség Izrael népén belül, akárcsak partnerük, a Hamász a palesztinok között. Konrád Charta-fasisztái is mindössze egy-két ezren vannak, eleve elidegenedve a csaknem százezres magyar zsidóságtól. Csakhogy övék minden tömegkommunikációs eszköz és a nagy példányszámú sajtó pozíciói. S akik elszántan szemben állnak velük, nem antiszemiták. Véletlenül sem azok. Velük antifasiszták állnak szemben. A ködfüggöny mögött ott a fasizmus, a szabadságfojtogató liberalizmus álarcában: menetel és nyomakodik. Megismerni a fasizmust tömegkommunikációs és sajtómonopóliumáról, s a maffiastruktúráról, arról a társadalmi légkörről, melyben a politika úgy itatja át az életet — a nyilvánosságtól a legbelső privátszféráig —, mint kovasav, vul- kános terepen, a fa szöveteit. A demokráciát a mérsékelt po- litizáltság jellemzi: választástól választásig ä társadalom a maga változatosságában, szabadon él, mozog, nyüzsög, cserél, beszél, űzi kultuszait, elköveti apróbb-nagyobb bűneit, termel, eloszt és gesztikulálva alakítgatja az elosztás arányait. A demokráciában szólás- és gondolatszabadság van, változatos sajtó, egyenlő esélyek a forgalomban, kevés egyezményesen szentté avatott érték, de az a kevés vitathatatlan és sérthetetlen. A fasizmusban szemétdombra kerül az erkölcs, minden politikává válik, minden „vagy-vagy”: aki nem az abszolút uralkodó táborhoz, valláshoz, ideológiához, „izmus”-hoz tartozik, ellenség és üldözendő. A fasizmusban élvezet az erőszak és az irtás, ha úgy tetszik, a „szőnyegbombázás”. A fasizmus eleve terrorista; tábláról töröl, kiradíroz, öl és megsemmisít. Egyre megy, hogy „Nemzetiszocialista Párf’-nak nevezi magát, vagy „Demokratikus Chartá”-nak, egyre megy, hogy álja, zsidó, római, szkíta, arab, vagy bármily más felsőbbrendűséget hirdet, egyre megy, hogy a szagtalan pénzt ehhez Hjalmar Schacht vagy George Soros adja, s egyre megy, hogy a hamis prófétát Alfred Rosenbergnek vagy Konrád Györgynek hívják. Ha ma található antiszemitizmus Magyarországon, az ő bűnük, ők szennyezték szánt szándékkal a lelkeket. Öt évvel ezelőtt még nem volt. Azóta eszeveszett provokációval gerjesztették szüntelen — hiszen szükségük volt rá. Azok a „világérdekeltségek” (eufemizmussal él, mert kénytelen reá, bármit gondol is magában a szegény) álltak mögöttük és súgtak nekik, melyeknek szükségük van a Kárpát-medencének erre a magyarlakta közepére, mint támaszpontra, keleti kiaknázó műveleteikhez. A „big business”-ről van itt szó, mely most úgy játszik népekkel és nemzetekkel, ahogyan világraszóló érdekei megkövetelik; zsidók, keresztyének, magyarok, szerbek, horvátok, bosnyákok, ukránok, lengyelek, nekik csak ömlesztett anyag, vödörbe-lapátra való szerves lötty és törmelék. Ez a globális fasizmus, amelynek igájába akarják hajtani a világot, más, mint a harmincas évekbéli modell volt: amaz „nacionalista”, antantszijjas, marcona, csizmás és militarista. Ez transznacionális, és a láncokat világpénzből kovácsolja, az agyakat ragadja meg, ösztönökkel játszik és meglovagol éhséget, kéjvágyat egyaránt. Zsarnokságának eszköze a műhold és a fényszedéses sajtó; a korbács mézesmadzag, mely korbáccsá bármikor visszafonható. Ennek a hol filantróp, hol liberális, hol demokratikus jelmezbe öltöző globális fasizmusnak SA-legényei a Konrá- dok: nem magyarok ők és nem zsidók. Faji felsőbbrendűség-tudatuk, kiválasztottságtudatuk szélhámosság és egyfajta „Damell-tréning”: szellemi heroin, melynek segítségével túl tudnak lépni Istenen, emberen, természeten és erkölcsön. A hatalom, mely szervezi és energiával tölti őket, nincs az országhatárokon, még csak nem is a Kárpátok koszorúján belül. Hatalmuk „vasmag”-ja tengereken túl, talán Long Is- landen, talán másutt, de hangszigetelt és all-round elektronikával fölszerelt szobában rejtezik, hol világbíró telefonnal kezében és műhold kiszolgálta képernyő előtt ül valaki és Istent játszik, míg erre Istentől idő adatik neki. Három sötét alagút méretett ki megpróbáltatásként a magyarra ebben az apokaliptikus században. Kettőn, ha megnyomorítva is, már túljutott, s látjátok: él. A történelem légörvénye most szippantja be a harmadikba. Ebben a poklok alagútjában harmadszor esnek neki a démonok, ugyanazok, mint az előző kettőben. Akkor „német”, majd „orosz” álarcot viseltek, most „zsidót”. Gyötörjenek bár, zsaroljanak bár, ne engedjük és ne higgyünk nekik. Hazudnak. Azért tették és teszik, hogy elámítsanak, hogy németekkel, oroszokkal és zsidókkal szemben keltsenek bennünk elkeseredett gyűlöletet. Ne essünk csapdájukba. A németek, oroszok és a zsidók embertestvéreink: nem jobbak és nem bűnösebbek, mint mi magunk. A fasiszták a XX. század emberszabású démonai. Kezükbe estünk, immár harmadszor, de ne hagyjuk szakadékba csalni magunkat. Illúziókat se tápláljunk: nekik kár mondani, hogy „a haza minden előtt”. Nem ismernek hazát, nem ismernek semmit, ami emberi. Magyarok és nem magyarok, atyánkfiái, zsidók és keresztyének — emberek, fogjunk össze és vészeljük át őket. Képernyőről, hangszóróból, telenyomott papírlapokról, melyek a szabadság és a magyar fogalmaival hivalkodnak, ne engedjük belénk hatolni bénító mérgüket. S kiknek nyakába csimpaszkodtak, szocialista Szindbádok, ne arra menjenek, amerre ők akarják. Ennyit Konrádról és rohamosztagáról. Mert Haynau rossz ember volt. O még ember volt. (Sándor .András)
