Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-17 / 243. szám

i PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. OKTÓBER 17., HÉTFŐ 3 Pest megye jelöltje Gémesi György Regionális választások az MDF-ben Küldöttközgyűlésre készül a Magyarok Világszövetsége Véglegesítik az alapszabályt Az egyetemes magyarság szerte a világon megvá­lasztotta a képviselőit és a Magyarok Világszövetsé­ge legfelsőbb szervezete, a küldöttközgyűlés három napra összeül Budapesten — tájékoztatták a sajtó képviselőit szombaton a Semmelweis utcai székház­ban. (Ezzel egyidőben ülésezett az Anyanyelvi Kon­ferencia választmánya az épület másik termében.) A világ 26 országából 160, itthonról pedig 80 kül­dött, tagszervezet és egyéni tag érkezik a találkozó­ra. Az arány is jelzi, hogy milyen fontosságot tulaj­donítunk a határon kívül élő magyarságnak. Megválasztották szombaton az MDF-szervezetek orszá­gos gyűlésre kijelölt küldöt­tei az ország hét régiójában azt a hét személyt, akiket az október 29-én sorra kerü­lő elnökségválasztáson tag­nak kívánnak jelölni. Mint ismeretes, a küldöt­tek az MDF szeptemberi or­szágos gyűlésének első két napján Für Lajos személyé­ben csak pártelnököt válasz­tottak, s az új elnökséget az október 29-i harmadik ülés­napon bízzák meg. Az új alapszabály szerint a nyolc régió megnevezhet egy-egy elnökségitag-jelöltet, akiket A Fidesz országos választ­mánya (ov) két ellenszava­zattal leszavazta Wachster Tamás alelnök írásban ké­szült értékelését a párt gaz­dálkodását illetően, és elfo­gadta Ader János alelnök írásos válaszát a felvetések­kel kapcsolatban —jelentet­te be a párt szombati vá­lasztmányi ülésének szüne­tében tartott sajtótájékozta­tón Várhegyi Attila, a testü­let elnöke. A sajtótájékozta­tón kiosztották Áder János írásos válaszát, azt a levelet azonban, amire a válasz szü­letett, nem. Wachsler Ta­más sem kívánta az újság­írók megkeresésére észrevé­teleit a közvélemény elé tár­ni. A kiosztott anyagból, melyet az ov-ülés elfoga­dott, következtetni lehet ar­ra, hogy Wachsler eredeti levelében mit kifogásolt a Fidesz gazdálkodásában. Wachsler Tamás felvetette, hogy szabályozatlan a párt gazdálkodásának rendje, nincs gazdálkodási szábály- zata, és a pártalkalmazottak munkaköri leírások nélkül dolgoznak. Az Ader-levél Az állami költségvetés adó-, illeték és vámbevéte­lei szeptember végéig 680 milliárd forintot értek el. Ez az összeg az 1994-re szóló eredeti költségvetésben elő­irányzott bevételek 71 szá­zaléka. Mindez abban a le­vélben olvasható, melyet Békési László pénzügymi­niszter küldött az ország- gyűlési képviselőknek a központi költségvetés há­romnegyedéves bevételeiről. Személyi jövedelemadó­ként az év első kilenc hó­napjában 170,5 milliárd fo­rintot fizettek be az adózó állampolgárok a központi költségvetésbe. Ez az erede­ti éves előirányzat 72,2 szá­zaléka. A költségvetés álta­lános forgalmi adóból szár­mazó bevételei szeptember végén 235,5 milliárd forint­ra rúgtak, ez az éves eredeti előirányzat 70,6 százaléka. az országos gyűlés választ meg elnökségi tagnak. A ti­zenhat tagú testület másik nyolc helyére a küldöttek az országos gyűlésen állíta­nak jelölteket. A Pest me­gyei régió elnökségitag-je- löltjévé a küldöttek Gémesi Györgyöt Gödöllő város polgármesterét választották meg. * Lapunk értesülései szerint tegnap a budapesti régió küldöttei dr. Ferencz Csa­ba közgazdászt választották a régió elnökségitag-jelöltjé- nek. cáfolta, hogy a Fidesz túl­lépte volna éves előirányza­tait, és a párt kampánykölt­ségeit felhatalmazás nélkül fizették volna ki. Ugyan­csak nem ért egyet Ader Já­nos Wachsler azon kifogásá­val: összeférhetetlen Simics- ka Lajos gazdasági igazga­tói pozíciója a pártban a Ma- hir Rt. igazgatótanácsában betöltött posztjával. Az Ader-levélből ugyanis kide­rül: Simicska megbízási díj nélkül látja el a gazdasági igazgatói teendőket. Ader végül azt is leszögezte, hogy a Fidesz gazdálkodása az alapszabály és a megfele­lő testületi döntések szerint történik. A sajtótájékoztatón az ön- kormányzati választások költségeiről elhangzott: az országos választmány körül­belül 10 millió forintot .ha­gyott jóvá ezekre a célokra, így a párt jelöltjeinek jó­részt saját zsebükből kell fi­nanszírozniuk kampányaik költségeit. Az ov megerősí­tette Zupkó Gábort, mint a Fidesz főpolgármester-je­löltjét. Társasági adóként a gazdál­kodó szervezetektől 20,9 milliárd forint, a pénzintéze­tektől 18,6 milliárd forint folyt be az állami költségve­tésbe. A pénzintézetek társa­sági adója 80,7 százalékos teljesítést ért el, a gazdálko­dó szervezetek társasági- adó-befizetései azonban az éves eredeti előirányzatnak csupán 35,4 százalékát tet­ték ki. A fogyasztásiadó-be- fizetések 118 milliárd forin­tot mutattak. Illetékből 11,7 milliárd forint folyt be a költségvetésbe. így a fo- gyasztásiadó-be fizetések 63,3 százalékos teljesítést jelentettek, illetékből a befi­zetés az éves előirányzat 57 százaléka volt. A költségvetés forrásai közül a vám- és importbefi­zetések tervét szeptember végén már „túl is teljesítet­ték”. / Óvatos lépések az egészségügyben Elkészült az egészségügyi kormányprogram-javaslat, amelybe összesen kétszáz szakmai, érdekvédelmi szer­vezet és önkormányzat véle­ményét is beépítették. A ter­vezet széles körű szakmai vitájának egyik legelső állo­mása volt szombaton Várpa­lotán, ahol Kovács Pál nép­jóléti miniszter Veszprém megye orvosaival találko­zott. Az alapelvekről szólva Kovács Pál hangsúlyozta: ennek a programnak tükröz­ni kell a várható társadal­mi, gazdasági változásokat, amelyek bizonyítottan ha­tással vannak az emberek egészségi állapotára és az- egészségügy helyzetére is. Az alapelvek között arról is szólt a miniszter, hogy bebizonyosodott Európa- szerte: a csak piaci elven. működő egészségügy nem lehet sikeres és nálunk sem cél a teljes privatizáció. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne legyen jelen a ma­gánvállalkozás az egészség­ügyben,, hiszen ez már meg­jelent és főleg a háziorvo­sok körében igen eredmé­nyes is. A javaslat szerint megerő­sítik az üzem-egészségügyi hálózatot, amelyet az orvo­sok ötven százaléka már el­hagyott, és szükséges a gyermek- és iskola-egész­ségügy átszervezése is. El­engedhetetlen a háziorvosi betegkártya-rendszer módo­sítása és nemcsak azért, mert az Alkotmánybíróság ezt előírta. Jelenleg a 10 millió magyarnak 14 millió betegkártyája van. Fel kell oldani az évtize­des, esetenként évszáza­dos ellentéteket szomszé­dainkkal — hangoztatta Kovács László, a szom­szédainkkal megkötendő alapszerződésekről szól­va, a szocialista párt győ­ri őszirózsa-fesztiváljá­nak szombati vitafóru­mán. A külügyminiszter el­mondta, hogy tapasztala­ta szerint a jószomszédi kapcsolatokért tett erőfe­szítéseket észrevették és elismerték a külpolitiku- sok Tokiótól Washingto­nig. — Sem az Európai (Folytatás az 1. oldalról) Munkatársunk elmondta Julius Bindernek, hogy tartottunk egy közvéle­mény-kutatást a faluban, melyből kiderült, hogy a lakosság nyolcvan száza­léka az erőmű befejezése mellett áll, azért, hogy történjen már végre vala­mi. A nyilatkozat azon ré­sze tehát, mely a nagyma­rosiak véleményéről szól Az MVSZ nem azért szervez világtalálkozókat — fejtette ki Antall Ist­ván sajtótitkár bevezetőjé­ben —, mert szereti a nagy attrakciókat, hanem mert olyan helyzetet sze­retne teremteni, amely se­gíti a határon túli magyar­ság közösségeinek műkö­dését, autonóm szerveze­teinek létrejöttét. Az első napon, október 21-én a Magyar Tudomá­nyos Akadémia díszter­mében a három régió alel- nökei — Dobos László Kárpát-medence, Ja- kabffy Ernő nyugati ma­gyarság és Fónay Jenő Magyarország — beszá­molnak a két éven át vég­zett munkáról, és a proto­kolláris eseményeken túl hozzászólásokra és vitára is sor kerül. A második napon, októ­ber 22-én három szekció­ban folytatják a munkát. Véglegesítik az alapsza­bály-tervezetet a plenáris ülésre, „A magyarság jö­vője, a honfoglalás 1100. évfordulója millenniumi ünnepségeinek előkészíté­se” témáról értekeznek a második szekcióban, a harmadikban pedig kidol­Unió, sem a NATO nem fogad be olyan országo­kat, melyek nem tudnak együttműködni egymás­sal — hangsúlyozta. A fórum másik vendé­ge, Keleti György honvé­delmi miniszter bejelen­tette: az év végéig össze­sen kétmilliárd forint kü­lönféle járandóságot kell kifizetni a hivatásos állo­mánynak. A sorkatonák­nak emberséges bánásmó­dot ígért. Az idén kará­csonykor vagy szilvesz­terkor minden, sorkatona öt nap rendkívüli szabad­ságot kap. igaz, de a többi nem. Te­lepülésünk polgármestere nem tett ilyen kijelentést, nem is találkozott az el­múlt héten Binderrel. A közvélemény-kutatást csak Nagymaroson tartot­tuk meg, a velünk szom­szédos három településen nem, így nem tudom, az erre vonatkozó hír hoh- nan ered. (varga) gozzák a Magyarok Világ- szövetségének új stratégi­áját és megtervezik a ma­gyarok IV. világkongresz- szusát. Október 23-án pe­dig a közgyűlés küldöttei a nemzeti ünnepünk alkal­mából rendezett fővárosi és vidéki megemlékezése­ken vesznek részt. Bakos Istvánnak, az MVSZ új főtitkárának ja­vaslatára néhány nemzeti és nemzetközi intézmény vezetőjét is meghívták a tanácskozásra, valamint díszvendégeket, kormány­zati személyeket és egy­házi méltóságokat. Az idő rövidsége miatt a felszólalásokra mindösz- sze öt-öt percet tervez­tek, de a küldöttek írás­ban magukkal vitt mon­dandóikat az MVSZ kiad­ványban megjelenteti. (Kár, hogy így az élővitá­ból kimaradnak, s a hely­zet sem inspirálhatja őket.) Kézbe kaptuk a három­napos programot, sajnála­tosan túlzsúfolt és az ér­demi munkához viszonyít­va sok a protokoll. Jó, hogy a szervezők október 23-a előttre időzítették a találkozót, hiszen aki csak teheti, hazajön a for­radalom évfordulójára, persze október 23-án ter­mészetesen nincs munka. Pedig bizony nagyon kel­lene a harmadik nap is. Ahogy az új főtitkár is mondta; a nyilvántartott tagság mellett minden ma­gyar iskolát is, tagszerve­zetnek kell tekintenünk Sidneytől Új-Zélandig, és minden magyar igét hirde­tő templomot is szerte a világban. Annál is inkább több időt érdemelnének a küldöttközgyűlés igen fontos témái. * A sajtótájékoztató kere­tében szót kapott az anya­nyelvi konferencia három alelnöke. Pomogáts Béla elmondotta: a választ­mány nyilatkozatot adott ki, mely szerint a munká­ját ezután is pártoktól, napi politikától függetle­nül végzi. Kiállnak azért, hogy a szomszéd orszá­gok szervezetei ezután is olyan mértékű anyagi tá­mogatást kapjanak, mint az elmúlt években, és ne azt, ami jelenleg a pót­költségvetésben szerepel. A szervezet véleménye szerint a Duna Televízió a magyarság szellemi egy­sége megőrzésének egyik legjelentősebb vállalkozá­sa, ezért a választmány rendkívül fontosnak tart­ja annak független intéz­ményként való megőrzé­sét és fejlesztését. (ónody) Mi egyetértünk Horn Gyulával A miniszterelnök úr személyesen többször hangsúlyozta: az újságok versenyében dönt­sön a piac. Igaza van. Egyetlen újságot sem szabad a másik kárára terjeszteni, avagy az e^yik javára a másikat elrejteni az olvasók elöl. Mi elég régen küzdünk ezen a piacon, és sok mindent tudunk, ami bizony ellentmond a miniszterelnök úr elképzeléseinek. Kezemben van egy levél, amelyet Debrecenből kaptunk, s a levél írója október 6-án azt panaszolja, hogy képtelen lakóhelyén előfizetni a Pest Megyei Hírlapra, holott tudtunkkal ezt az ország bár­melyik postahivatalán megtehetné minden ma­gyar és nem magyar állampolgár. Az illető le­vélíró már október elsejétől szerette volna kapni a Pest Megyei Hírlapot, de képtelen volt megbirkózni a debreceni postán tapasz­talt ellenállással. A piac gondolatához vissza­térve éppen ezért azt szeretnénk, ha komo­lyan vehetnénk a miniszterelnök úr szavait, ha nem tapasztalnánk, hogy számos helyen a piac logikus működésébe (holmi minden bizony­nyal politikai manőverekkel) próbálnak szá­munkra hátrányosan beavatkozni. Amíg ezt egy tisztviselő megteheti, addig a sajtópiacon nem beszélhetünk egyenlő esélyekről. Mi nem előnyös megkülönböztetést kérünk, hanem csak annyit, hogy minden különösebb gond nélkül járathassa magának a Pest Megyei Hír­lapot az, aki szereti olvasni az írásainkat, s te­hesse ezt akkor is, ha lapunk tartalma a debre­ceni posta alkalmazottja ízlésének nem is felel meg. (Vödrös) Vita a Fidesz gazdálkodásáról Kevés a kampánypénz Elmaradások és túlteljesítések A költségvetés bevételei Öt nap rendkívüli szabadság Őszirózsás vitanap Téves hírek Nagymarosról Binder kiszínezte

Next

/
Thumbnails
Contents