Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-13 / 240. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK 15 Sporttörténeti mérkőzés Először Veresegyházán A felnőttek után az utánpótlás korú labdarúgók is szerepet vállalnak, hiszen ma délután Veresegyházán játszik a 15 éven aluliakból összeállított válogatott. Pisid Elemér szövetségi kapitány csapata 14 órai kezdettel vív barátságos nemzetek közötti találkozót az orosz tizeneggyel. Veresegyházán nagy a készülődés, elsősorban az iskolások körében. Erre való tekintettel, a korai kezdés miatt, úgy döntöttek, hogy az utolsó órákról elengedik a tanulókat, hogy minél többen szurkolhassanak a mieinknek. Mint megtudtuk, ez lesz az első válogatott mérkőzés Veresegyház sporttörténetében, s az ötlet a ferencvárosi serdülőcsapat egyik vendégszereplését követően született meg. A polgármesteri hivatal támogatásával már hetek óta készülnek a helyiek, az elmúlt napokban a pálya felújítását végezték. A magyar válogatott a közelmúltban sikeresen szerepelt, hiszen a románok hasonló korú együttesét előbb idegenben 4-1-re, majd hazai pályán 3-0 arányban győzték le. (oláh) Juhász és Tóth a legjobb dobók / A félidőben még az Érd vezetett A megyei kézilabda-bajnokság téliesített fordulójában a szabadtéren játszó csapatoknak az időjárási viszonyokkal is meg kellett küzdeniük. A Szupercsoportban az újonc Abony női együttese kettős győzelmével az élre ugrott. A férfi mérkőzésekre a szoros végeredmények voltak a jellemzőek. A forduló legjobb dobói Juhász 15 (Mogyoród) ill. Tóth K. (Túra) 13 góllal voltak. Szupercsoport, férfiak: Domony—Albertirsa 10*21 (8-10). Ld.: Raffai (8) ill. Darányi (5), Tisza- kécske Kocsér—Dabas 24-25 (11-12). Ld.: Dér (9) ill. Márai Á. (7). Abony—Gödöllő KC II. 19-18 (10-10). Ld.: Takács (5) ill. Tímár, Varga (5-5), Mogyoród—Tököl II. 29-29 (14-13). Ld.: Juhász (15) ill. Orosz (8). Ifjúságiak: Kocsér—Dabas 21-23, Abony—Gödöllői KC 23-21, Mogyoród—Tököl 15-14. Nők: Abony—Érd 19-16 (6-8). Ld.: Nagy Zs. (7) ill. Simó (8), Tóalmás—Túra 14-24 (7-14). Ld.: Kiss M. (4) ill. Tóth K. (13), Abony—Marton- vásár 31-15 (18-7). Ld.: Kiss (12) ill. P. Szabó (5), Ifjúságiak: Abony— Érd 21-7, Tóalmás—Túra 9-22, Abony—Martonvá- sár 14-4. Megyei I. osztály, férfiak: Veresegyház—Dunakeszi SE 16-34 (7-18). Ld.: Novák (8) ill. Balogh Gy., Balogh J. (7-7), GEAC— Vecsés 17-22 (8-8). Ld.: Dupák (5) ill. Reznák (7). Ifjúságiak: Veresegyház—Dunakeszi VSE 9-15. Nők: Tököl II—Veresegyház II 41-10 (21-5). Ld.: Vukov M. (9) ill. Mag- lódi (7), Veresegyház II— Pilisszentiván II 14-14 (7-7). Ld.: Rádler (8) ill. Varga (5). Ifjúságiak: Tököl— Penc 18-5, Terre Vác—Vecsés 30-6, Gödöllő DSE— Sülysáp 25-8, Gödöllő DSE—Erdőkertes 20-10. Berthóty Attila Ócsai körzeti foci Szökik az élboly Az ócsai körzeti labdarúgóbajnokság hetedik fordulójában kijavította elmúlt heti tatárszentgyörgyi botlását a megyei II osztályból idén kiesett Üllő együttese. A forduló mérkőzésén a második helyezett Ócsa első csapatát fogadták hazai pályán, s a találkozó elején szerzett két gyors góllal otthon tartották a három bajnoki pontot. A vendégek ugyan hátrányuk tudatában az egész mérkőzést végigtámadták, de halovány csatárjátékuk miatt igazán nagy gólszerzési lehetőségük nem adódott. Az éllovas Tatárszent- györgynek sem ment valami fényesen, ám gyengébb játékuk ellenére idegenben is begyűjtötték a három pontot. A két eddigi pont nélküli csapat találkozóján a Pusztavacs idegenben győzte le Ócsa második együttesét, s így már csak egy nyeretlen (Ócsa II), és egy veretlen (Tatárszent- györgy) csapat van a körzeti bajnokságban. Az eredmények: Üllő— Ócsa 2-0, Albertirsa II— Tatárszentgyörgy 1-2, Ócsa II—Pusztavacs 2-4, Táborfalva II—Felsőpa- kony 2-1, Nyáregyháza II—Inárcs 1-4. A bajnokság állása: 1. Tatársz. 6 620- 8 19 2. Üllő '5 1 I 25-10 16 3. Ócsa I 5-2 25- 4 15 4. Inárcs 4 2 1 13- 7 14 5. Albertirsa II 3 1 3 13-12 10 6. Tábori. II 2 32 8- 8 9 7. Felsőpakony 2 1 4 9-11 7 8. Nyáregyh. II 2 1 4 14-22 7 9. Pusztavacs 1-6 7-32 3 10. Ócsa II-7 7-27 0 Nagy Hétszázezer dollár labdarúgásunk megsegítésére Biztató döntetlen a németek ellen Barátságos labdarúgó-mérkőzésen: Magyarország—Németország 0-0 Népstadion, 15 000 néző. Vezette: Michel Zen-Ruffmen (svájci) Magyarország: Petry — Bánfi (Váczi 46.) — Lipcsei, Lőrincz — Kozma, Halmai (Bérczy 46.), Urbán, Détári (Véber 55.), Duró (Szlezák 46.) — Kiprich, Klausz (Lisztes 67.) Németország: Köpke — Matthäus (Reuter 46.) — Kohler — Schuster — Strunz, Todt, Hässler, Eilts (Wagner 46.), Weber — Klinsmann, Bobic (Marschall 85.) Sárga lap: Urbán (13.), Duró (35.), ill. (Wagner 83.) Két fontos esemény előzte meg szerdán a Magyar- ország—Németország barátságos mérkőzést. Időrendben- az első sikert, a második egyértelmű vereséget hozott. Délelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetség kötött együttműködési szerződést a német szövetséggel. Ami pedig ritkaság, a németek azonnal „léptek”. Hétszázezer dollárt — csekk formájában — vehetett át Benkő László az MLSZ elnöke, a magyar futball támogatására. S, hogy erre mekkora szükségünk van azt bizonyítja a délutáni utánpótlás-válogatott találkozó, ahol a vendégek már nem voltak előzékenyek és 3-0 arányban verték a mieinket. Este viszont kezdetét vette a „főműsor”, harmincadszor került egymással szembe a két ország nemzeti tizenegye. Mészöly 'Kálmán szövetségi kapitány -nem változtatott az eredetileg kijelölt kezdőcsapaton, melyben a ferencvárosi Lipcsei Péter immár 25. válogatottságát ünnepelhette. A németeknél a három újonc, Schuster, Todt és Bobic mellett a 118-szoros válogatott Matthäus képviselte a tapasztalatot. Az első negyedórában játékosainkon látszott, túlságosan is tisztelik a világbajnokságon csalódást okozó németeket, s a cél, egy gyorsan bekapott gól elkerülése. Az ellenfél ennek ellenére nem sokat veszélyeztette Petry kapuját, bár a 7. percben Klinsmann villant, 23 méterről lőtt, de a Belgiumban profis- kodó kapusunk biztosan hárított. Ezt követően .Kiprich kerülhetett volna tiszta helyzetbe, ha kihasználja Köpke elcsúszását, ám „Kipu” későn ébredt. A németek továbbra is többet birtokolták a labdát, de az „ászok” — Matthäus, Hässler, Klinsmann — azúttal semmi különöset nem produkáltak. A félidő vége felé az elég pontatlanul játszó Détári veszéA ritka pillanatok egyike, a 119-szeres válogatott Matthä- ust átjátszottak lyeztetett, 20 méteres lövése azonban pont a kapu közepén tartózkodó Köpke kezei közt „tűnt” el. így az első játékrész válogatottunk számára a jónak mondható döntetlennel zárult. A szünet után mindkét szövetségi kapitány cserékkel szándékozott „fazont” adni csapatának. A mieink játéka láttán úgy tűnt, hogy elhitték, a németek ellen sem elérhetetlen a győzelem. Sokkal lendületesebben kezdtek, átadásaik rendre pontosak voltak. Az 55. percben pedig Lipcsei akár a vezetést is megszerezhette volna. A tizenhatos bal oldalától cselezte magát középre, lövését. Köpke a léc alól, újheggyel tolta fölé. A beívelt szögletet követően ugyancsak a ferencvárosi játékos „tüzelhetett”, de a védőkön elakadt a labda. Mészöly Kálmán újabb cserékkel frissítette csapatát, pályára lépett Véber, majd nem sokkal később a mezőny legfiatalabbjaként Lisztes Krisztián. A játék képe azonban nem változott sokat. Az ellenfél „világbajnoki formában” futballozott, mi pedig az utóbbi idők sorozatos vereségei — kivétel a törökökkel szemben elért 2-2 — után vigyáztunk az értékes döntetlenre. A játékrész végén Klins- mannék még megpróbálták döntésre vinni a dolgot, de csak „halvány” lehetőségeik voltak. Ezzel maradt a gólnélküli eredmény, s a magyar válogatott küzdőképessége feltétlenül dicséretet érdemel. Oláh György Lőrincz Emil megfelelően láttál el feladatát, ő rajta is múlt, hogy védelmünk nem kapott gólt---------------------j---------------------------O rszág-világ LABDARÚGÁS. Pelé, a brazil és a nemzetközi labdarúgás koronázatlan királya újra visszatér a Santoshoz, ahol egykor elindult fényes karrierje. Az utóbbi időben technikai igazgatóként tevékenykedő Pelét a múlt hónapban tanácsolta el a klubtól Miguel Neto elnök, mert a fekete gyöngyszem szót emelt a hatalmas összegeket felemésztő játékosvásárlás ellen. Az egyesületnek azonban nettó 1,5 millió dolláros veszteséget okozott, így most neki kellett távoznia, utódja pedig, Abdul Hack visszahívta Pelét. TENISZ. Már az első fordulóban búcsúra kényszerült Krocskó József a 290 000 dollár összdíjazású ostravai tenisztornán. A magyar Davis Kupa-játékos a holland Siemerinktől szenvedett sima vereséget két szettben 6:1, 6:2 arányban. ATLÉTIKA. A Brit Atlétikai Szövetség (BAF) új döntése értelmében a jövőben minden doppingellenőrzés eredményét nyilvánosságra, akár negatív, akár pozitív a teszt. Tony Ward, a BAF sajtószóvivője szerint ez is egy fontos lépés lehet a dopping elleni harcban. KARATE. A Magyar Kyokushin Karate Szervezet szombaton rendezi 17. alkalommal a nyílt clicker országos bajnokságot a budafoki BMTE-Törley sportcsarnokban. Az OTP-Stabilitás kupáért folyó viadalon a karatékák 17 kategóriában versenyezhetnek a bajnoki címért. ÁZSIAI JÁTÉKOK. Nagy vihart kavart a 100 méteres síkfutás döntője. A versenyt, ahol öt hibás rajt után csak a hatodik sikerült, a katari Talal Mansoor nyerte 10,18 mp-es idővel. A győztes egyenesen csalással vádolta a rendezőket, mondván, azért volt szükség hat rajtra, hogy mindenképp japán futó diadalmaskodjon. Az Ázsiai Amatőr Atlétikai Szövetség elnöke, Maurice Nicholas is kifejezte nemtetszését, aki el sem tudja képzelni, miként fordulhat elő ilyen eset egy rangos nemzetközi versenyen. Összeállította: Réti J. Dóra Sándor emlékére Dóra Sándor emlékére nemzetközi sportlövőversenyt rendez a hét végén a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Sportegyesülete. Az eseménynek a főiskola Ecseri úti sporttelepe ad otthont, ahol szombaton a selejtezőket, vasárnap reggel 8 órától pedig a döntőket bonyolítják le. A díjakat ezt követően, este 6 órától az üllői Dóra-majorban adják át. A viadal erősségét jelzi, hogy a hazai élmezőny tagjai mellett Ausztriából, Horvátországból, Olaszországból és Szlovákiából is érkeznek versenyzők. A Hollandiában futballozó Kiprich az első félidőben a legjobbak közé tartozott Krekács Róbert felvételei