Pest Megyei Hírlap, 1994. október (38. évfolyam, 230-255. szám)
1994-10-13 / 240. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. OKTOBER 13., CSÜTÖRTÖK A gödöllői művészeti alapítvány díjazottjai Akikben a szépség folytatódik Olyan szép kiállítást, mint amilyen Megtartó eró' címmel nyílt nemrég a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban, én még nem láttam. A bemutatandó tárgyak kiválasztása, csoportosítása — csodálatra méltó. Az ember, miután már mindent végignézett, csak ül a terem közepén elhelyezett székek egyikén boldogan és meghatottan mindattól, ami körülötte van. Nemcsak ötlet kelKörösfői és Nagy Sándor közös tárlatának plakátja lett ehhez a kiállításhoz — bár az ötlet kivételes —, nemcsak ízlés — bár az ízlés, mellyel készült, kiváló —, hanem, talán mindenekelőtt, szív. Szeretet, illőn ahhoz, hogy a család éve alkalmából rendezték. Különböző nemzedékekhez tartozó alkotók műveit láthatjuk, nagyapákét, nagyanyákét és unokákét, mesterekét és tanítványokét. Bebizonyítja a kiállítás, hogy nem a múlté a nagy hírű gödöllői művésztelep, hogy nem szakadt meg a folyamat, hogy az álmok, melyeket itt valamikor álmodtak a szépről, jobb, értelmesebb, harmonikusabb életről, nem voltak meddőek. Jelen vannak képekkel, szobrokkal a nagy mesterek, s életük szintén alkotótársai, Körösfó'i-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Nagy Sándorné, Remsey Jenó', Moiret Ödön, a nagybányai művésztelep hagyományait is képviselő Pirk János, felesége, Remsey Agnes, a képzőművész-, iparművészpályát választó leszármazottak, Remsey Iván, Remsey Gábor, Remsey András, Remsey Flóra. Elragadóan eredeti elképzelések megvalósulásai, meleg fészkek, magasztos' szentélyrészletek, elegáns tárgyegyüttesek a kiállítóteremben „a sarkok”, melyeket inkább csak az egyszerűség kedvéért neveznek a „Bada Márta sarkának”, „a Katona Szabó Erzsébet sarkának”, hiszen nem egyedül az ő műveik vannak ott. Szinte mindegyik saroknak tartozéka Kunszt Veronikának egy kéziszövésű, fehér-barna szőnyege. A Remsey Agnes készítette babák Fábián Dénes Zoltán gyerekbútorával alkotnak egységet. Katona Szabó Erzsébet bölcsőtakaró függönye, csecsemőre készült ruhadarabjai valódi bölcső kiegészítői, any- nyira valódié, hogy már nemzedékek ringtak benne, az 1915-ben született Remsey Ágnes nem is az első „lakója” volt, s a most kisgyermek Remsey Benjámin valószínűleg nem az utolsó. A bölcső fölött, a levegóbén Anti Szabó János csecsemőjátékai lebegnek — szívek fából. Egy másik sarokban, Remsey Flóra „bolondos párnái” és lepkés képei fölött lámpája van ugyancsak neki, a lámpa ernyőjén egymásba csavarodott lábakkal balerina áll. Kun Éva kék virágos, zöld szélű kerámia étkészletével megterítettek egy Galga menti lyukacsos fehér hímzésű abrosz- szal letakart asztalon — akár oda is lehetne ülni ebédelni. Szekeres Erzsébet „Az anya köténye mindent ösz- szefog és eltakar” címmel nagy kék kötényt függesztett az egyik falra, a kötény számos zsebében babákkal. László Lilla, aki nemcsak maga alkot, de jó néhány tehetséget nevelt, segített már kibontakozni, családtagjait örökítette meg falusi, tanyasi életképein. Bada Márta „Szent család” című olajképén csillagglória egy gyermek feje fölött, s a háttérben is kigyúlt egy csillag, ragyog, sugarazik négy sugárral... Folytathatnánk. A kiállításon — melyet Kecskés József, Remsey Flóra, Seres Imre, Szekeres Erzsébet rendezett — huszonnégy jelenleg élő, dolgozó művész került alkotásaival az eltávozott nagyok mellé. A Remsey Jenő Művészeti Alapítvány ez alkalommal átadott Nagy Sándor-díjával Remsey Ágnes személyében olyan művészt tüntettek ki, aki részese volt „a” művésztelepnek — könyvekben is megjelenítette annak életét —, de még ma is dolgozik, s mindemellett öt gyermeket nevelt fel. Seres Imrét mint a művelődési központ kiállításai létrejöttének állandó, szerényen háttérben maradó részesét jutalmazták. Nádudvari Anna Faipar a Kárpát-medencében Faipar a Kárpát-medencében ’94 címmel kiállítás nyílik holnap 13.30-kor a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában, az Országos Asztalos és Faipari Szövetség és annak budapesti és Pest megyei szervezete által megrendezett nemzetközi szakmai napok keretében. Xantus-festmények Nagytétényben Xantus Gyula festőművész emlékkiállítását rendezték meg a Budafok—Tétény Művelődési Házban. A művészre dr. Dávid Katalin művészettörténész emlékezett, közreműködött Xantus Barbara színművésznő. A tárlat november 11-éig tekinthető meg a Nagytétényi út 35. alatti galériában. Krekács Róbert felvétele Pérely Imre emléktárlata A pápáról portrét festett Pérely Imre emlékezete címmel nyílt kiállítás nemrég a Nyugat Irodalmi Emlékmúzeumban. A közszemlére tett munkák ízelítőt adnak a félévszázada elhunyt különös sorsú, méltatlanul elfeledett művész munkásságából. Az évfordulós tárlat november közepéig tekinthető meg a XII. kerületi Városmajor utca 48/B alatti gyűjteményben. Pérely 1898. október 25-én született Pápán, és egy nappal 46. születésnapja előtt, 1944 októberében hunyt el Németországban. Tanulmányokat folytatott az Iparművészeti Iskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán, és növendéke volt Iványi Grünwald Bélának, ám végül is egyetlenegy hivatalos művészképzőt sem fejezett be. Az ifjú Pérely Magyar fejek című, a század első negyedének kiválóságait megörökítő albumsorozatával robbant be a hazai képzőművészeti életbe. Az 1922-ben napvilágot látott kötet jelentős szakmai sikert hozott számára. Pérely szülővárosától római ösztöndíjban is részesült. Az örök városban az a megtiszteltetés érte, hogy a pápa portréját is megfesthette. Az alkotó Itáliából Franciaországba utazott, Párizs lett otthona és munkahelye majdnem egy évtizedre. A háború elől menekülve tért haza a francia fővárosból. Ekkor születtek József Attila összes verseihez készített illusztrációi, a kötetet a Cserép- falvy Kiadó gondozta. Pérely utolsó albumában Párizsból kimenekített rajzait adta közre Fekete-fehér képek címmel. Irodalmi estet szervez a Lite rátör című, nemrég alakult folyóirat szerkesztősége ma este fél 7 órakor a fővárosi Rátkay Klubban (Városligeti fasor 38.). Ezúttal Doby János, Serfőző Simon, Kiss Dénes, Ladik Katalin és Parcsami Gábor írásaiból hangzanak el részletek — Scheer Magda és Szennyai Mari színművészek előadásában; közreműködik Pallagi Éva hegedűn, Vizy Rita zongorán. Mozivászon Az éjszaka filmje Egy Oscar-díjas rendező és két kimagaslóan nagy színészegyéniség az alkotói a Budapestfilm Rt. forgalmazásában a ma bemutatásra kerülő fűmnek. Giuseppe Tornatore idén elkészült, s a cannes-i fesztiválra is nevezett alkotásának, a „Puszta formalitás”-nak a szereplői Gerard Depardieu és Roman Polanski. Csak a kóros álmatlanságban élők, s egynémely idült elmeállapotú ismeri az éjszaka igazi természetét. Bár olykor, kivételes esetekben megesik, hogy a sötét erők birodalma a nappal élők előtt is felfedi magát. Ebben a kivételes élményben volt része Guiseppe Tomatore, alkotóképességeinek zenitjén álló olasz filmrendezőnek is, aki, miként egy közelmúltban adott nyilatkozatában állítja, a Puszta formalitás sztorijára egy gyötrelmesen álmatlan éjszakán talált rá. Nem ő találta ki a történetet, mint ez a nappal élők esetében szokásos, hanem maga a történet — ha ugyan annak lehet nevezni — kopogott be hozzá. Bárki köznapi ember rémületbe esett volna tőle, Tomatore filmet készített belőle. Olyan is lett: félelmetesen lenyűgöző, sötét és rejtélyes, gúzsba kötő és kilátástalan, miként az éjszaka, azok számára, akiknek megmutatja magát. A filmnek, ha egyáltalában van története, úgy ez olyan, mint egy rossz álom. Az irodalomban Poe és Kafka, meg az örök révületben élő Dosztojevszkij, a filmben a Madarak alkotója, Hitchcock látott csak hasonlót. E történetnek — nevezzük csak így —' minden kuszasága ellenére azért folyamatossága van, egy sajátos logika szerint rendeződik. Minden más film esetében a potenciális nézővel - szembeni illetlenség lenne elmesélni a történetet, most viszont bátran kivételt tehetünk, minthogy ebben az esetben nem is annyira az történik, ami a szereplőkkel megesik, Gerard Depardieu és Roman Polanski, a fogoly és a felügyelő sokkal inkább az, ahogyan mindezt magunk éljük át, s ezt akár egy beavatási szertartásnak is tekinthetjük. Kilátástalan éjszaka van tehát, dörög és villámlik, kíméletlenül esik az eső, majd a totál plánban mutatott fegyvercsőből apró torkolattűz tör ki, s valaki, a főszereplő, őrült rohanásba kezd. Rendőrök karjába fut, s mert nincs nála semmiféle irat, amivel igazolhatná magát, egy valószerűtlenül nyomorúságos őrszobára kísérik. Időtlennek tűnő ideig vár, míg néhány óra múlva megérkezik a felügyelő, hogy kihallgassa. Ekkor derül ki, hogy a fogoly Ónojf, a híres író, a felügyelő pedig az író nagy tisztelője, aki ennek valahány könyvét betéve tudja. Egyszerű kíváncsiságból-e avagy egy rejtélyesen meggyilkolt nő gyilkosának felderítése végett, mindenesetre megkezdődik az író kihallgatása. Hajnalodik már, mire véget ér ez a kegyetlen tortúra, s az írót, akit úgymond puszta formalitásból hallgattak ki, hazaengedik. A nappal felold és elkötöz, de ezt az éjszakát nem lehet feledni. Bízom benne, hogy mint ajánló, nem váltam illetlenné, miként abban is, hogy sikerült felkeltenem tisztelt olvasóink érdeklődését e nem mindennapi élményt nyújtó film iránt. Paizs Tibor Körösfóí-Kriesch Aladár és felesége, Ujvárossy Ilka (1910 körüli felvétel) Literátor-est a Rátkayban
