Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-07 / 209. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. SZEPTEMBER 7., SZERDA Játsszunk együtt! Az én listám, a mi listánk Lezajlott az évszázad koncertjének kikiáltott Omega-buli. Ami azt illeti, volt jobb is, sőt Kóbor János szavait idézve „ez volt a legrosszabb Omega-buli.” Az időjárás sem volt kedvező, így legalább van mire fogni a hibákat. A közönség előlegezte a bizalmat, a szakadó égi zuhatag azonban nem volt Ezüst eső. Elmaradt a várva várt hármas dobszóló, a tervezett 30 számból csak kevesebb hangzott el, viszont volt, nem is egy, ami többször. A bőrig ázott közönség kitartott a végletekig, mégis a megjelent állami vezetőknek köszönte meg többször is Kóbor a kitartást. Klaus Meine hangja egyszerűen felüdülés volt és Schuker gitárjátéka mellett még Szekeres Tamás is profi volt. Az Omegások felett sajnos elmúlt az idő. Talán túl sokat vállaltak magukra. Kicsit illúziórombolók voltak a hibák, de szerintem ezt el kell nézni nekik. A tűzijátékot, a látványt köszönjük. Bár nagyon szerettük volna, ha a mi Omegánk korábbi előzenekarával, a Scorpionsszal ma is legalább egyenrangúak lennének, de sajnos csak előzene- karként szerepelhetnének az ő bulijukon. A Love, a mostani Bocking Granp viszont már bizonyítottá a tehetségét. Mindenesetre ezek után nagyon várjuk az új Ómega-lemezt, hiszen a nagy csapatot a mostani, kissé félresikerült próbálkozás ellenére is nagyon szeretjük. Talán ők is érzik, hogy az elmúlt tíz év kimaradását pótolni szinte lehetetlen. Az Omega-koncertalbum mellett az utóbbi időben igen sok lemez jelent meg. Ezek közül Sipos F. Tamás: Nincs baj, Baby című albuma, Csutka és a Jam: Tűz van, babám, Kimnowak a Manhattan legújabb szüleménye. Az elmúlt alkalommal feltett kérdésünkre a helyes válasz így hangzik: Horváth Charlie első szólóalbumáért kapott nem régen aranylemezt. Hamarosan a Tátrai-banddal közös CD és kazetta is a boltokba kerül, amin szintén Charlie énekel. Most pedig jöjjön a Zenebonadiszkonttal (Budapest, Kálvin tér, Városkapu Üzletház) közös játékunk. A kérdést ismét Beck Sándor üzletvezető teszi fel. A hét végén lemez- bemutató koncertet adó Homonyik Sándor korábban rövid ideig egy igen jó zenekar énekeseként, sőt annak lemezén is szerepelt. Melyik zenekarról van szó? Segítségként elmondjuk, hogy ez a csapat szeptember 24-én a BS-ben ad nagykoncertet. A válaszokat, kérdéseket, listákat továbbra is várjuk. Címünk: 1446 Budapest, Pf. 311. Pest Megyei Hírlap. A legutóbbi helyes megfejtők közül a CD-t Adorján Judit (Bp.) nyerte, a kazettát Tóth Tünde (Vác), míg a Petőfi Csarnok belépőjegyeit Fekete István (Gödöllő) használhatja. Most pedig az e heti magyar lista: TOP 10 1. Dalok a szerelemről 2. A Fenyő 3. Szép az élet és... 4. Életem a zene 5. Charlie 6. Nincs baj, Baby 7. Ártatlan évek 8. Egy életen át kell játszani 9. Tűz van, babáip 10. Ez az életem Demjén Ferenc Fenyő Miklós Pa-dö-dő Homonyik Sándor Horváth Charlie Sipos F. Tamás Azok a fiúk Hevesi Tamás Kimnowak Szörényi Örs A Budai Park Színpadon ma Sipos F. Tamás, lemezbemutató koncert, 9-én Budapest Ragtime Band, 10-én Homonyik Sándor vendégei: Varga Miklós, Vikidál Gyula és Menyhárt János lépnek fel. Szeptember 5-én, hétfőn nyílt meg Budapesten a IX. kér. Török P. u. Kosztolányi-udvarban a Rolling Stones Klub, illetve Zenebolt, amely hétfőtől péntekig déli 12-től este 6-ig tart nyitva, ezt követően este 10-ig a klubban várják a szórakozni vágyókat. Rocky Docky Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, köziiletek, magánszolgáltatok a kartonon hä szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük; a beérkezéstől számított negyvennyolc órán tjeiül megjelentetjük hirdetését Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára ái a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. Ma este záróhangverseny Egyházzenei fesztivál Ma este fél 8-kor kezdődik a Zeneakadémián a csaknem egy hete tartó egyházzenei fesztivál záróhangversenye. A műsorban Beethoven C-dúr miséjét és Kodály Zoltán Missa brevis című művét hallhatjuk. Közreműködik a Magyar Szimfonikus Zenekar, a Debreceni Kodály Kórus (karigazgató: Kamp Salamon), valamint Pászthy Júlia, Andó Mária, Tas Ildikó, Takáts Klára, Tóth János és Kováts Kolos (ének), vezényel: Medve czky Adám. Felújítják a piacot ••aát Mint korábban hírt adtunk róla, július- (wié’ ^an felújítás miatt bezárt a váci Köztársaság úti piac, és ideiglenesen a Csányi László krt. 52. alatti Vörösházba költözött. Mint megtudtuk, a felújítás várhatóan jövő év augusztus 31-ig fejeződik be, a műszaki átadás legvégső határideje szeptember 1-je. A nagyszabású építkezés kivitelezői munkálatait a Váci Magasépítő Kft., a teljes beruházást a váci Kom- ber Kft. végzi, melynek igazgatója elmondta: a piac korábbi arculata alapvetően nem változik meg, de a régi árusítóhelyhez képest sokkal több üzletsort, piaci standot állítanak fel. E kettős beruházás a tervek szerint 125 millió forintba kerül, melyből kétharmad részt ä váci önkormányzat fedez, a fennmaradó egy- harmad részt az üzlettulajdonosok fizetik. Az új piac jövőre már szép környezetben, korszerűsítve, közmű- vesítve, gázzal, villannyal, telefonnal ellátva nyitja meg kapuit, mind a kistermelők, mind a vásárlók előtt. Adj esélyt! információs telefonok pályakezdő munkanélküliek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Budapest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126- os mellék. Állásajánló A szentendrei Hold utcai óvoda felvesz főiskolai végzettséggel rendelkező óvónőt. Érdeklődni lehet Ma- ráczinénál a (26)-311-510- es telefonszámon. Szentendre Város Ön- kormányzata felvesz 2 férfi munkatársat 45 éves korig portaszolgálati feladat ellátására, középfokú -végzettséggel és büntetlen előélettel. Bérezés a köz- tisztviselői törvény alapján. Jelentkezni lehet Szentendre Polgármesteri Hivatalánál (Városház tér 3. I. em. 5.) vagy a (26)-311-137-es telefonszámon. A jogász válaszol Évekkel ezelőtt váltam el a férjemtől. Kiskorú gyermekünk tartására a bíróság által megállapított mértékű tartásdíjat férjem illetményéből havonta megkaptam, amíg munkaviszonyban állt. Az utóbbi másfél évben a férjemtől, aki egyéni vállakozó lett, gyermektartásdíjat kérésem ellenére sem kapok, a fizetését pedig most már nem lehet letiltatni. Milyen összegű tartásdíjra tarthatok igényt, s miként érvényesíthetem — fordult hozzánk kérdésével F. M. budapesti olvasónk. Olvasónknak a gyermektartásdíj megállapítása iránt — a megváltozott körülményekre tekintettel — a bírósághoz kell fordulnia, mivel, mint leveléből megtudjuk, férje az önkéntes, megállapodáson alapuló gyermektartásdíj fizetésétől elzárkózott. A gyermektartásdíj megállapítása %-os mértékben (s egyúttal egy minimál összeg meghatározásával) a bérből és fizetésből élők esetében lehetséges. Egyéni vállalkozók esetében a bíróság csak havonta fix összegű tartásdíjat tud megállapítani. A nehézséget általában az okozza, hogy az egyéni vállalkozók átlagos jövedelmének megállapítása sokkal bonyolultabb. A bíróság figyelembe veszi a kötelezett adóbevallását, adózott (nettó) jövedelmét, valamint számos más szempontot is, s ha szükséges, bírósági szakértőt is igénybe vesz döntése megalapozásához. Ebben az esetben is irányadóak az általános szabályok, hogy a tartásdíj mértékének megállapításánál a következőket kell figyelembe venni: először a gyermek tényleges szükségleteit, másodszor mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyait, harmadszor a szülők háztartásában eltartott más saját, illetőleg mostohagyermekeket, negyedszer a gyermek — esetleges — saját jövedelmét. Az egy kötelezettel szemben érvényesíthető tartási igény a jövedelmének 50%-át nem haladhatja meg, így több gyermek esetén a bíróságnak úgy kell döntenie, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe, különösen akkor, ha nem egy családban nevelkednek. Olvasónk nem tehet mást, minthogy forduljon keresettel ahhoz a bírósághoz, amelyik eredetileg a gyermektartásdíjról rendelkezett (a korábbi ítélet perszámára hivatkozással); adja elő a tényállást és kérje, hogy a bíróság a megváltozott körülményeknek megfelelően kötelezze volt házastársát megfelelő ösz- szegű havi gyermektartásdíj fizetésére. Felhívom egyúttal figyelmét, hogy a tartásdíj általában hat hónapra visszamenőleg érvényesíthető, de kivételt képez, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. A bíróság által megítélt tartásdíj esetleges nem fizetése esetén a kötelezettel szemben az ingókra és ingatlanra is kiterjedő végrehajtás kérhető, így a nem teljesítés a kötelezettnek sem állhat érdekében. Dr. F. G. Burgonya és hagyma olcsóbban Tanszervásár A gödöllői Petőfi ■ tér 10. alatti Nebuló 1 papírboltban szeptemberben is tart a kedvezményes tanszer- és írószervásár. Az első—negyedik osztály füzetcsomagjai 225, az 5—7. osztályosoké 229, a 8. osztályosoké 243 forintba kerül. Ezenkívül a patronos töltőtollak patronnal együtt 150, a cip- záros tolltartók, golyóstollak, töltőtollak 199, az írószerkészletek 250, a dymo- gép 199, az A/5-ös füzettartó 99, az 5 és 7 cm-es Európa iratrendező 250, a 80 g-os Herlitz fénymásoló papírok csomagonként 375 forintért kaphatók. Az írószerek megrendelhetők a (28)-310-085-ös telefonszámon, valamint ezen az akción a nagycsaládosok 5 százalék kedvezményt kapnak. A darazsak őszi irtása Szeptember elején már több szőlő- és gyümölcsfajta érik, amelyen igen tetemes kárt okoznak a darazsak. Az érett szőlőbogyókon, a gyümölcsök közül pedig főleg az almán és a körtén a kártételük nemcsak abban nyilvánul meg, hogy elhordják a gyümölcs egy részét, hanem tetézik azzal, hogy a megrágott, de el nem vitt bogyó vagy gyümölcs megrothad, hasznavehetetlenné válik. Ha a kertben vagy annak közelében vernek tanyát a darazsak, akkor igen nagy kárt okoznak, ezért feltétlenül irtani kell őket. A leghatásosabb módszer természetesen az, ha a darazsakat és a fészkeiket a leendő utódokkal együtt elpusztítjuk. A fészkeket a legkülönbözőbb helyeken találhatjuk, földi lyukakban, kamrákban, padláson, de belefészkelnek eldobott rossz edényekbe, sőt a levélszekrényekbe is. Ha megfigyeljük, hogy a szőlőn vagy gyümölcsön lakmározó darazsak milyen irányból érkeznek és milyen irányba szállnak el, akkor a darazsak maguk is rávezetnek bennünket a fészek helyére, így egyenként felderíthetjük azokat. A fészkek felfedezése után következik a darazsak elpusztítása. Ez veszélyes is lehet, mert a megbolygatott darazsak csapatostul támadnak a háborgatójukra, ezért az irtást este végezzük, amikor a darazsak már nyugovóra tértek a fészekben. Ha a fészek földbe vájt lyukban található, nézzük meg, hány bejárata van, ezekből egyet szabadon hagyunk, a többit betömjük. A szabadon hagyott lyukba töltsünk kis pohárnyi benzint. A benzingőz reggelre kiirtja a fészek minden lakóját. Padláson vagy más helyen szabadon álló fészket este sötétedés után kell elpusztítani. A fészekre egy határozott mozdulattal húzzunk rá egy fóliazacskót, majd csavarjuk össze annak száját. A zacskót darazsastul dobjuk forró vízbe. Hozzáférhetetlen helyen napnyugta után permetezzük meg a bejárónyílást és a lyuk belsejét rovarölő szerrel. Épületben ügyeljünk a permetezőszer tűzveszélyességére. (széli) Szeptember 11-én és 18-án délelőtt 9 órától a leányfalui Petőfi Művelődési Ház előtti parkban kedvezényes burgonya-, hagyma- és almavásár lesz- A burgonya kilóját 25, a hagymát 28, az almát 25 forintért lehet megvásárolni.