Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-29 / 228. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 29.. CSÜTÖRTÖK 13 Mit elemeznek a „liberálisok”? Tisztelője vagyok Bibó Istvánnak. 1 Egyik könyve itt van a szekrényemben, szívesen olvasom gondolatait. Évekkel ezelőtt örömmel hallottam, hogy fiát, ifjú Bibó Istvánt választották az újjáalakult, nagy hagyományú református gimnázium, a Baar-Madas igazgatójává. Később azonban meglepetten figyeltem fel, amikor az újságban olvastam a nevét azok között, akik a Demokratikus Chartához csatlakoztak. Ez határozott, liberális irányultságú politikai elkötelezettséget jelzett. Ez az irányultság az iskola tantestületének szellemét is jellemzi, erről a hozzám eljutott hírek meggyőztek. Az 1994-es választások előtti médiaháború idején például a diákok számára kört alakítottak, ahol azt elemezték, hogy hazánkban a sajtószabadság milyen nagy veszélybe került. Vajon az a tanár, aki az előbbi vitakört vezette, ad-e lehetőséget manapság a diákoknak arra, hogy az SZDSZ Horn Gábor által előterjesztett, az egyházi iskolákra vonatkozó javaslatát elemezzék? • Van egy ötletem arra az esetre, ha a kormányon levő SZDSZ javaslata törvényerőre emelkedne, és emiatt a Baar-Madas anyagilag sokkal hátrányosabb helyzetbe kerülne, mint az előző négy évben volt. Tegyenek egy alapítványt. Az alapítvány célja lehetne egy kísérlet bevezetése az iskolában: „Hogyan javítja a diákok hangulatát a marihuánaszívás egy gimnáziumban, még nehéz körülmények között is?” Ez az alapítvány még pénzt is hozna. Lennének támogatói. Biztosan támogatná a Demokratikus Charta is, amelynek oszlopos tagja, Konrád György a marihuánafogyasztás kedvező hatásairól kívánta meggyőzni a parlamentet, nem értve egyet azzal, hogy ilyen „lágy” kábítószerek fogyasztását továbbra is ellenezzék. Nem hiszem ugyan, hogy ez az alapítvány megfelelne a Baar-Madas híres, jellemformáló hagyományainak, de szerintem a mai, hazai liberális szellem sem felel meg annak (abortuszkérdés, egyházak szerepe a társadalomban, erkölcsi nevelés az iskolákban, kulturális és gazdasági nemzeti értékeink jelentősége stb.). A nevemet, kérem, ne írják ki a levelem alá, mert én mostanában félek a liberális-baloldali kormány nemrég megismert módszereitől. T. M. (Teljes név és cím a szerkesztőségben) / Úti keserveink Szerbiában § A nonprofit alapon működő veresegyházi Utazók Klubja második félévi nagy utazását a közelmúltban Görögországba indította. (...) A klub harmadszor utazott Szerbián át, és mint eddig minden esetben, most is rosszul járt. Az autópályadíjak csillagászati összegűek, s az úton lesben áll a rendőr, aki mindent megvizsgál — és persze hibát is talál. Előszeretettel figyeli, hogy az útkö- zi sebességkorlátozást betartják-e, majd jönnek a különféle vizsgálatok (nincs vonóhorog, hólánc [!] és egyéb elképesztő kifogások). A rendőr kiveti az 50 márka bírságot, azután lehet alkudni, a bírság egy részét megváltani vodkával, konyakkal, Marlboro cigarettával. Nekünk 620 márkánkba és rengeteg italunkba, kávénkba, csokoládénkba, kólánkba került, és még elég jól megúsz- tuk. Miért nem tesznek valamit ez ellen a rendszeresen külföldi utakat szervező utazási irodák és idegen- forgalmi szerveink? És még mindig ott van a határoknál való várakozások, vizsgálatok réme! Odamenet hat és fél óráig álltunk, tülekedtünk, s fizettünk sarcot a szerb— macedón határon. Visszafelé pedig ugyanez volt a helyzet a szerb—magyar határon, ahol csak számtalan ügyeskedéssel jutottunk el a határőrszervekig, s „csupán” öt órát álltunk. (...) Könnyelmű az, aki nem tömött márkás bukszával és nem tengernyi ajándékkal indul a Balkánra! A többi, amiről beszámolhatok, már pozitívum. HISTÓRIA Herczeg Ferenc élete (/.)* Ahol egykor lovat áldoztak Herczeg Ferenc 1863. szeptember 22-én született a bánsági Versec városkában, éppen száz évvel azután, hogy Mária Terézia a hétéves háborúban elfáradván, kiadta gyarmatosítási pátensét, s ezzel a Nagy Frigyes hatalma alá került délnémet emigránsok ezernyi tömegben szállták meg a Bánátot. Ez a népvándorlás azonban Herczeg Ferenc őseit már Versecen találta. Ahova 1720 táján kezdtek szállingózni elzásziak és délnémet telepesek. A kolónia 1740 körül néhány sziléziai családdal gyarapodott, köztük Herczeg Ferenc őseivel is, kik az alibunári mocsarak és a delibláti homokdombok között telepedtek meg. „A nagy rónaság, amely Budától idáig terjed, itt hirtelen véget ér. Sötét hegylánc emeli ég felé izmos és kecses kontúrjait. Egy magas csúcson csonka vártorony áll, egy kisebbiken fehér templom.” Ez a verseci dombvidék, amelynek lépcsőzetes emelkedéseit így hívják: Szamárhegy, Kápolnahegy, Várhegy, Törökfő, s ezeket karéjban, mint va-, lami félszigetet, beláthatatlan mocsárvidék öleli körül. A mocsarakat a dolgos és áldozatkész magyarság már régen kiszárította, s * Részletek a szerző Herczeg Ferenc című, a Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. által gondozott, 1925-ben megjelent díszkiadásából. ahol egykor a nádasban „kopjás, emberek kergették a bölényt, s lovat áldoztak az ő ázsiai istenüknek, ahol aztán ötszáz évvel később félholdas sereg járt és asszonyokat hozott magával nyurga tevéken”, ahol végül szorgalmas svábok estek kapával és ásóval neki a jó televénynek, ahol tegnap, a költő gyermekkorában még zúgó nádasok körül ezüstös víztáblákon vadhattyú, gólya, gém, bíbic és sirály kiabálása verte fel a csendet: ott ma fekete, zöld és kénsárga kis kockákra van osztva a bánáti mező, ott most szántanak, lucernát és repcét termesztenek, „ott a város is szétterpedt, piroskucsmás házgombák burjánoznak mindenfelé a hegy lábán, a város közepén új, nagy templom fúrja hegyes tornyait a levegőbe, a távolban vékony gyári kémények füstölögnek, a Ludas felől pedig pöfékelve jön a vasút” — és a vizektől, futóhomoktól, vaderdőktől, ugartól elhódított földi paradicsom már nem tartozik Magyarországhoz, Ez volt az úgynevezett temesi bánság, amelyet a török uralom után alakítottak Temes, Torontál és Krassó-Szörény vármegyékből s amely hol Szent Istvánnak, hol az osztrák császároknak koronája alatt Magyarország dolgos, okos, hazafias svábjainak csendes kis birodalma lett, s amely Herczeg Ferencet ajándékozta a magyár irodalomnak. ( Az író szülővárosa, Versec, a múlt század hatvanas éveiben már önálló törvényhatóság volt, de húszezer lakosának több mint a fele német, a másik fele szerb és oláh, magyarság csak egy maroknyi, alig kétezer fő. Az író családja, a Her- zog-család, a legtekintélyesebb német települők közül való volt. A Hét sváb című regényben maga az író így írja le a németek utcáit: „A girbe-gurba rácváros mellé, amely már a temesvári vilajet idejében is ott állott a maga helyén és amelynek zeg-zugaiban itt kallódott török emlékek poshadnak, négy nyílegyenes, hosszú utcát tűztek ki a katonai mérnökök: ott laknak a sváb telepesek. A németvárosnak nincs se titka, se emléke, de józan, tiszta és nyílt utcáit szabadon járhatja a szél és a napfény. Ott trappban mennek a szekerek, mindig hajszol ják egymást az emberek, onnan terhek alatt görnyedő munkások lihegése, hordók kongása, kalapácsok csattogása hallatszik. Rettenetes sietségükkel és brutális lármájukkal a németek felriasztották és elkeserítették az egész Bánságot, amely addig oly édesdeden sütkérezett virágos mocsarai között.” De Versec már akkor magyar város volt. Pedig az osztrák kormány azért szakította ki újra a magyar közigazgatásból, hogy „megnyerje a magyarok ellen a délszlávok fegyveres segítségét. Az osztrák poli- tiká akkor maga jelölte ki határait a nagyszerb aspirációknak. De a szerb Bánát és a Vojvodina kreálása a már akkor is fejlett kultúrájú svábokra nézve azt jelentette, hogy szőröstül-bőrös- tül ki lesznek szolgáltatva a balkáni barbárságnak. A svábok ez ellen védekeztek, fegyvert fogtak, a magyar seregek pedig, amelyek a segítségükre siettek és kiverték a szerbeket, akkor tulajdonképpen Ausztria szlavizáló és kultúrát- lanságot protegáló politikája ellen a német kulturális fölényt védték meg. Ausztria akkor karddal és puskatussal verte a svábok fejébe, hogy itt, ebben az országban a rendnek, a biztonságnak és a haladásnak csak egy őre van: a magyarság — minden más hatadom, amely itt meg akarta vetni a lábát, az anarchiát és a barbárságot hozza magával. A svábok levonták a véres leckéből a tanulságot és átpártoltak az osztrák császár hűségéből a magyar királyhoz.” És ez a hűség őszinte és maradandó volt. A költő, aki egész életén át gyengéd szeretettel figyelte szülővárosa sorsát, maga írja később: „Rabelais meséli, hogy Pantagruel kalandos útján Görögországban jó szállást kaptunk Asprovalta városkában és sikeresen megküzdöttünk a konyhai hiányosságokkal is. (...) Önellátók lévén rengeteget főztünk, és sokkal jobban éltünk, mint otthon. (...) Fazekas Mátyás Veresegyház A magyar nyelv eredeti szépsége A magyar nyelv védelmében írt vezércikkük kapcsán szeretnék néhány gondolatot és idézetet eljuttatni önökhöz. Hiába óvjuk, ápoljuk az ágakat s a leveleket, ha a gyökeret halni hagyjuk. A nyelvjárásokról nagyon sokan azt gondolják, hogy azok az irodalmi nyelvnek valami elrontott változatai; vagyis hogy a nyelvjárások az irodalmi nyelvből származnak. Éppen fordított a helyzet. Irodalmi nyelvünk a nyelvjárásokból alakult ki, illetve alakították ki. Egy nyelv dallamosságát legjobban a zenei élet kiválóságai érzékelik. Kodáiy Zoltán írta: „Fatális, szinte tragikus tévedés, hogy a teljes hangsorú magyar beszédet tájnyelvnek tekintik, a hiányosat, színtelenebbet »irodal- mi«-nak, műveltnek!” „A színészet fénykora ismerte és használta a magyar tájnyelvet. Jászai Mari, Márkus Emma, Beöthy Zsolt, Szinnyei József, Végh János tájszólásban beszélt, mert így a magyar nyelv teljes skálája szólt az ajkukon. Beszédükben még csalhatatlanul élt nyelvünk teljes hangrendszere.” „Úgy látszik, senki sem emlékszik, hogy a színészet fénykora ismerte és használta a zárt „e”-t. Akiket még hallottunk. Bele kell nyugodnunk, hogy velük leáldozott a teljes magyar nyelv, és csak szűkített hangkészlete maradt, mint egy elhangolt, romos zongorának, amelynek egész sor sípját elvitte a bomba?” Az idézeteket az alábbi könyvből válogattam: Kodály Zoltán: Magyar zene, Magyar nyelv, Magyar vers. Szépirodalmi Könyvkiadó — Budapest, 1993. Tisztelettel: Fejér Tibor Budapest olyan hideg vidékre is eljutott, ahol megfagyott hangok hullottak le a levegőből. Az én gyermekkoromban a verseci levegő tele volt megfagyott hangokkal. Agyúdörgés, lármaharang jajgatása, dobpergés, hazafias szónoklatok pátosza, támadó vörössapkások csatadala, haldoklók hörgé- se — szóval a negyven- nyolcas évek hangzavara még ott keringett a háztetők felett. A békés svábok annak idején belezuhantak a bánáti harcok tűzfészkébe, és húsz esztendővel Világos után még hősies rémületben zakatolt a város szíve. Csak szóba kellett ereszkedni valakivel az idősebbek közül és rögtön kisült, hogy Damjanich katonája volt, és a tűztől, amely a leikéből kicsapott, megolvadtak a megfagyott hangok és forró szózápor alakjában zuhogtak le reánk.” ( Folytatjuk) Surányi Miklós A pákozdi csata Az 1848—49. évi forradalom és szabadságharc jelképévé vált a pákozdi csata, Jellasics hadának megállítása. Az ütközet nem tartozott a szabadságharc nagy és véres összecsapásai közé — a horvátok 10Ó fó't, a honvédek 7 halottat és 37 sebesültet vesztettek —, hatása mégis roppant nagy volt. Elsősorban azáltal, hogy egyáltalán sor került rá. A bán hadai elől addig folyamatosan visz- szavonultak a magyar csapatok. Szeptember 28-án este a sukorói templomban haditanácsot tartottak, melyen a tisztek többsége azon a véleményen volt: be kell várni lamberg gróf küldetésének eredményét, addig nem szabad összecsapni. Heves vita bontakozott ki a radikális Perczel és a tisztek között, az elmérgesedett helyzetet Batthyány la jós fellépése mentette meg. Indítványára a haditanács elfogadta, hogy a honvédség nem támadja meg Jellasics seregét, de ha a bán csatát kezd, felveszi a harcot. 29-én, másnap meginduljak a horvát csapatok a magyar állások ellen. Átkaroló hadműveletük nem járt sikerrel, a magyar gyalogság visszaszorította a támadókat Dél körül Jellasics újabb támadást indított, de ez a roham is összeomlott A bán délután 3 órára beszüntette a harcot, és bár a tüzérség mindkét oldalon késó' estig ágyúzott, az ütközet lényegében befejeződött A bán fegyverszünetet kért, és csapatával erőltetett menetben Bécs felé indult Mó- ga, a honvédség főparancsnoka október 3-án indult üldözésére. Pogány György
