Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-27 / 226. szám

4í PEST MEGYEI HÍRLAP XXXVIII. ÉVFOLYAM, 226. SZÁM Ára: 13,50 forint 1994. SZEPTEMBER 27., KEDD Ne haljon ki A magzat A feliratos lelet a kádárok abortusz után és a pártállami ősi mestersége Sándor András írása szakértelem (5. oldal) (7. oldal) (13. oldal) Szabó Iván véleménye a parlamentben a így nem lesz olcsóbb állam NATO-gyakorlat Erdélyben A Ziua című bukaresti na­pilap tegnapi értesülése szerint október során NA- TO-hadgyakorlatra kerül sor Erdélyben. Az újság magukat meg­nevezni nem akaró román katonai forrásokra hivat­kozva azt írja, hogy a had­gyakorlat a második lesz a maga nemében a Lengyel- országban a múlt héten vé­get ért hasonló akció után. A rendezvényen a NATO és a békepartnerséget elfo­gadó országok csapatai és megfigyelői vesznek majd részt. Az újság címlapján, egész oldalas cím alatt közli az információt. A hadgyakorlat pontos szín­helyét a Ziua szerint még nem jelölték ki, vagy a Nyugati-hegységben kerül rá sor, vagy Erdély északi részén. A román hadsereg külön­ben már bejelentett egy hadgyakorlatot, amely Er­dély több pontján szeptem­ber 28. és október 3. kö­zött zajlik — erre meghív­ták a sajtót és a NATO-or- szágok, illetve a békepart­nerségben részt vevő orszá­gok megfigyelőit. Az Országgyűlés tegnapi plenáris ülése , Varga Mi­hály (Fidesz) képviselői mandátumának igazolásá­val kezdődött. Az új kép­viselő a mandátumáról le­mondott Eperjes Károly helyét foglalta el a fiatal demokraták frakciójá­ban. A parlament ezután részletes vitára bocsátot­ta a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló tör­vény, valamint az önkor­mányzati választással kapcsolatos törvények módosításáról szóló ja­vaslatokat. Ezt követően az Országgyűlés elfogad­ta e heti tárgysorozatát, majd — mivel a házbi­zottságban korábban nem született konszenzus a kérdést illetően — ar­ról határozott, hogy lezár­ható-e az önkormányzati, valamint az önkormány­zati választási törvényja­vaslat részletes vitája a tervezett alkotmánymódo­sítás részletes vitájának befejezése előtt. A T. Ház úgy döntött, hogy a két törvényjavaslat rész­letes vitájának befejezé­se megelőzheti az alkot­mánymódosítás részletes vitájának lezárását. Az Országgyűlés határozott arról is, hogy az önkor­mányzati képviselők és polgármesterek választá­sáról szóló törvényjavas­lat részletes vitája lezá­ruljon. Ezt követően folytat­ták a pótköltségvetés tár­gyalását. Rodolfó bűvészmutat­ványaihoz hasonlította Szabó Iván, a Magyar De­mokrata Fórum vezérszó­noka a pótköltségvetési törvényjavaslatot, amely felmutat egy 50-60 milli­árd forintos deficitet, majd az eredeti költség- vetési hiányt csupán egy- milliárd forinttal megha­ladó új előirányzatot fog­lal törvénybe. Szabó Iván szerint az is csak szemfényvesztés, hogy a költségvetési hiány az in­tézkedések nélkül elérhet­né a 390 milliárd forin­tos összeget, mert ehhez szeptember, október és november hónapokban át­lagosan 65 milliárd forin­tos deficitnek kellene ki­alakulnia, ami összessé­gében megegyezik az év első nyolc hónapjának együttes hiányával. Sza­bó Iván az ország szem­pontjából igen károsnak nevezte, hogy az előző kormánytól átvett öröksé­get a valósnál sötétebb színben tüntetik fel, s ez riasztja a külföldi befek­tetőket. Szerinte: tanács­adói rtiegtévesztették a miniszterelnököt, amikor a gazdasági helyzetről tá­jékoztatták, és ezért ne­vezhette Horn Gyula ka­tasztrofálisnak a helyze­tet. Szabó Iván a pótkölt­ségvetés indoklásából idézett számokkal indo­kolta ezt: a nettó reálkere­setek az első félévben 8-9 százalékkal emelked­tek, a lakossági megtaka­rítások növekménye a ta­valyi félév 97 milliárd fo­rintos szintjéről 140 mil­liárd forintra nőtt, az árak mérsékeltebben emelkedtek 1994-ben, mint 1993-ban és a GDP az idén 1-2 százalékkal fog nőni. Kokainfogás Ferihegyen A repülőtér fennállása óta a legnagyobb, tizenkilenc kilo­gramm súlyú kokainszállít­mányt lepleztek le a hét vé­gén — tájékoztatott a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnoksága tegnap. A koka­int egv kompresszorban fe­dezték fel a vámosok, Peru­ban adták föl egy magyaror­szági korlátolt felelősségű tár­saság címére. A küldeményt azért vetették alaposabb vizs­gálat alá a pénzügyőrök, mert feltűnt, hogy napokig senki sem jelentkezett a Limából származó kompresszor átvéte­lére. A kompresszort először egy röntgenkészülékkel vizs­gálták át, s a röntgenkép iga­zolta a fenntartásokat. A ké­szülék légtartályába rejtették a feladók a kábítószert. Az 1. Számú Repülőtéri Vámhiva­tal ismeretlen tettes ellen felje­lentést tett, a rendőrség illeté­kes szervei megkezdték a nyomozást. Répaszüret a ceglédi határban Eljött az ideje a cukorrépa-betakarításnak. A Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Rt. Cegléd határában nagy ütemben kezdett a cukorrépa felszedéséhez. Alig kerül ki a földből a termés, máris indul a Szolnoki Cukorgyárba feldolgozásra Erdó'si Agnes felvétele A szabaddemokratáknak lépniük kellett Ahogy közeledik a helyhatósági választások tervezett időpontja, úgy veszíti el mindjobban a fejét a Szabad Demokraták Szövetsége. Legalábbis ez a benyomása a felületes szemlélőnek, aki a napokban Tölgyessy Péter és Kuncze Gábor renitens véleményére figyelt. A kormány az egyfordulós, egyszavazatos választá­si elképzelésével ismét túllőtt a célon, ám kérdés, hogy ez az SZDSZ-es hátakon valóban felborzolta-e a szórt. Ugyanis nem hihető', hogy a neoliberális párt háza táján bárkit is váratlanul ért volna a választá­sok eddigi rendjén változtató ötlet, amely tudvalevő­leg a koalíciós megállapodások része volt. Sokkal in­kább az a felismerés rázhatta meg a szabaddemokra­tákat, hogy amennyiben életbe lép ez az ellenszenves önkormányzati reform, az a pártnak — a parlamentá­ris demokrácia állítólagos elkötelezettjének — a vá­lasztási esélyeit rontja, hiszen nevét adta e „reform­hoz”. Mindenki eló'tt világos, hogy az alacsony részvételi küszöb a fegyelmezett szavazóbázissal rendelkező' MSZP-nek kedvez, szemben az egyre inkább besáro­zódó kistestvérrel. Az SZDSZ-nek tehát lépnie kellett, hogy elhitesse a választópolgárral: nem szimpatizál a közös tervvel, s csupán a szocialisták nyomásának en­ged. Kérdés, hogy a választók bedőlnek-e a fortélyos furfangnak, s elhiszik-e, hogy az SZDSZ úgy támo­gatja a tervet, hogy közben ellenzi. Bánó Attila Dunakeszi tisztiorvosának véleménye A hulladék veszélyes az ivóvízre Továbbra sem járul hozzá Dunakeszi tiszti főorvosa a pemyesalak lerakásához a város közelében működő hulladéktárolóba, miután ki­értékelte a szakértői vizsgála­tok eredményét. Vörös Jó­zsef főorvos az MTI munka­társainak elmondta: az elem­zések tanúsága szerint meg­felelő műszaki védelem nél­kül feltételezhető, hogy a ne­hézfémeket tartalmazó, Bu­dapestről érkező salak-per­nye keverék veszélyes a kör­nyezetre, a talajba szivárog­va megmérgezheti a város ivóvízbázisát. Mint ismeretes, Dunake­szi polgármestere leállíttatta a fővárosból a Dunakeszi kö­zelében létesített szeméttáro­lóba érkező salak- és pernye- szállítmányokat, mert felme­rült a gyanú, hogy ezek az anyagok károsítják a környe­zetet. A fővárosi önkormány­zat azonban szeptember első napjaiban újra indította a kér­déses hulladékok szállítását arra hivatkozva, hogy annak elhelyezésére nincs más lehe­tőség. A két város polgár- mestere között kialakult vita következtében a szemétszál­lítást három hétre ismét fel­függesztették. Dunakeszi azonban — éppen a leg­újabb vizsgálati eredmény is­meretében — továbbra sem kívánja a nehézfémeket tar­talmazó anyagokat fogadni, ezért most Örményi László polgármester kéréssel for­dult a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Főfelü­gyelőséghez, hogy akadá­lyozza meg a pemyesalak- szállítások engedélyezését Dunakeszi közelébe. Rendkívüli kormányülés Várkonyi beperelte a tévét A kormány rendkívüli ülést tartott tegnap. A tervek szerint az 1995. évi költségvetés irányelveiről tárgyaltak a kor­mánytagok. Információk sze­rint a jövő évi költségvetés főbb számai szerepeltek a kabi­net ülésének napirendjén, eze- et a számokat a mai tanácsko­záson kívánják véglegesíteni. A Magyar Televízió nyár közepén elbocsátott belpoli­tikai főszerkesztője, Várko­nyi Balázs keresetet nyúj­tott be a bírósághoz munka­viszonyának helyreállításá­ra. Döntésének okairól kér­deztük. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents