Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-26 / 225. szám
Jl PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ 13 Üzenet a fiatalokhoz Szegény magyar ifjúság! Miért kell folyton bűnhődnöd? Kevesen vagytok! A születések száma a mélyponton van. A tanulási lehetőségek egyre nehezebbek az ingyenesnek mondott oktatás pénzügyi vonzatai miatt. Ha nem tanulsz, azért nem kapsz állást, ha tanulsz, de nem jó szakmát választottál, azért kell kilincselned és protekciót keresni. Miből élsz meg? Tudsz-e családot alapítani? (...) Önkormányzati iskola, alapítványi iskola, egyházi iskola, mind érted van. Melyiket válasszad? A szüleid döntsenek helyetted, vagy elég érett vagy arra, hogy meg tudd ítélni, merre orientálódj? Kívánom, igazodj el ebben a változó, sokszor hazugságokkal tarkított magyar valóságban. Magyar? Istenem, de szép szó! Érzed azt, hogy magyar vagy? Őszintén tedd föl magadnak ezt a kérdést és gondolkodjál el rajta. Egy francia, egy ír, egy német, egy ukrán, egy kínai, egy izraeli fiatal büszke arra, hogy hazájában élhet és hogy annak a nemzetnek a fia. Mit vétettél te, hogy a Himnusz hangjaira nem állsz vigyázzba, mert nem tanítottak meg rá? Miért nem érted meg a Szózat érted síró hangjai között, hogy „itt élned, s halnod kell”? Neked kell talpra állítani ezt az- országot, amelyet Szent István számodra is alapított. Hinned kell önmagadban, és le kell vetkőznöd a beléd plántált internacionalizmust, a kollektív bűnösség tudatát és a más népekkel szemben érzett kisebbségi érzést. Ne hagyjátok magatokat farizeusok, antikrisztusok által félrevezetni! Jogotok van az egészséges, szép magyar élethez ebben a hazában. Ez nem nacionalizmus, hanem igazi hazaszeretet. Ne higgyetek az olyan hazug állításoknak, hogy jogaitokban sért és korlátoz, ha nem fogyaszthattok marihuánát és egyéb drogot. Felháborító a humanistának kikiáltott Konrád György Nép- szabadságban megjelent cikke. Ne hallgassatok rá! Olvassátok el Páskándi Géza reflexióját a Heti Nemzeti Újság szeptember 2-i számában, vagy dr. Réthy Lajosnak, az orvosi tudományok akadémiai doktorának a Pest Megyei Hírlap szeptember 3-án megjelent írását, amelyek Konrád javaslatát bírálják. (...) Dr. Bartalis Imre állategészségügyi főtanácsos Tapolca Nincs pénz? Olvasva az Új Ember legutóbbi számában megjelent beszélgetést Fodor Gábor miniszterrel, megdöbbentem. Ismét egy törvény felrúgására készülnek, ismét egy szószegésre! Ez a cinizmus felháborító! Nem tudtam, hogy egy miniszter és pártja nincs tudatában annak, hogy országunkban mindenki egyenrangú állampolgár kell hogy legyen. A vallásos szülők gyermekei nem lehetnek ipásodrendű állampolgárok. Azért sem, mivel szüleik, nagy- szüleik e hazában fizetnek adót és minden más járulékot. Mi nem adományt kérünk, amikor elvárjuk az egyenlő elbírálást az ön- kormányzati, vagyis állami iskolákkal. Hiszen az HISTÓRIA Tizenhárom kivégzés Szarazajtán (II.) Akire Berszán, a falubeli román azt mondta, meg kell lőni, azt meglőtték, vagy lefejezték a tőkén. És ez a Berszán család ott élt korábban is Szárazajtán. Ha nem érkeznek meg a szedett-vedett, toprongyos, német meg szovjet fegyverekkel dühöngő vasgárdisták, nem kerülhetett volna sor a mészárlásra. De az évtizedek alatt elfojtott kisebbségi érzés ott munkált a Berszánokban és társaikban, hát „ítélkeztek”. A szárazajtai vérbíróság- kereste az ilyen-olyan indoklást az ítélethez. Kitalálták a gyűrűmesét, továbbá azt, hogy „fegyveres ellenállásra” készültek Szárazajtán. Később a brassói katonai bíróság tárgyalta a gyilkosságok perét. Idézünk az 1945-ös magyar sajtóból: (Népi Egység, 1945. április.) — „Jellemző, hogy a gyilkosok bűnpere alkalmával — 1945. április — a brassói katonai bíróság először szinte minden vádlottat, később csupán Gavril Olteanut, a hírhedt véreskezű kapitányt ítélte életfogytiglani börtönre. Nem tudni, hogy ebből mennyit ült le. A többiek, Birsan Trai- an, Stana Traian, a bárdos hóhér, aki hivatalosan meg nem erősített értesülés szerint 1990-ben bekövetkezett haláláig szabadon élte világát, mindössze néhány hónapot ültek börtönben...” (Szabad Szó, 1945. ápr. 23.) — „Borzalmas és tanulságos per folyik a brassói hadbíróság előtt, az Észak-Erdélyben garázdálkodó maniuisták bűnpere... A védelem azzal igyekszik a mentség útját keresni, hogy a falu magyar részéről is próbál kimutatni hasonló kegyetlenséget... De sehol semmi nyoma, hogy a falu egyszerű földműves népe vadállati kegyetlenségeket követett volna el sebesült román katonákon. Sőt, a tanúk vallomása szerint ápolták a sebesülteket... Szombat délelőtt a tanúk egész sora vonult fel, köztük a legyilkoltak hozzátartozói... A tanúk egyöntetűen vallják és bizonyítják, hogy négy sebesült román katona maradt a faluban a visz- szavonuláskor, azokat ápolták a magyarok... Most Nagy István öreg gazda következik, aki apja volt a két lefejezett Nagy fiúnak... Vallomása szerint Olteanu azt mondta: a lefejezés idején ha valaki megmozdul, az előkészített gépfegyverekkel halomra löveti a népet... És idős Nagy István rámutat a hóhérra a bíróság előtt: — Ez maga ajánlkozott a hóhérságra. Azt mondta, hogy akár mindenkinek levágja a fejét. Ártatlanok voltak a fiaim — hangoztatja, és sírásba fül a hangja. Nagy István még elmondta, hogy az önkéntesek Birsan Teodóráié) lakmároztak egy sertésből, amelyet a faluból szereztek... Később ösz- szeszedtek a lakosságtól 3-4 szekér ruhaneműt és elszállították.” (Szabad Szó, 1944. nov. 14.) — „Itt van az ideje, többé nem lehet elhallgatni: a magyar falvak lakossága szörnyű terror alatt áll. Félkatonai alakulatok, akik magukat Maniu gárdistáinak nevezik, járják be a székely falvakat, és minden emberi jog megcsúfolásával, önhatalmúlag a kegyetlenkedések egész sorát követik el.” Valóban nem lehetett ezeket a szörnyűségeket véka alá rejteni, ugyanis nem csak Szárazajtán, de számos faluban is szárnyra kapott a hír, hogy ölik a magyarokat Észak-Erdélyben a románok. Kurkó Gyárfás, a meggyőződéses kommunista — ám jószándékú ember — azok közé tartozott, akik a kommunizmus szélárnyékában vélték megoldhatónak a romániai magyarság sorsát. Keserűen csalódott, s ez személyes tragédiája is, hiszen Márton Áron püspökkel ellentétben vallotta ezeket a nézeteket, ahhoz, hogy együtt börtönözzék be a hit és a magyar nemzet hősével, Márton püspökkel a kommunisták, éppen a magyarság ügyének ostobán naiv védelme miatt. Kurkó Gyárfás volt a Magyar Népi Szövetség elnöke, maga készült .Szárazajtára kivizsgálni egy szebeni hadbíróval együtt a gyilkosságokat. Ebből nem lett semmi, mert a hadbírát visz- szahívták Szebenbe. A drámai döbbenetben élő falu rémülten vette tudomásul, hogy a hivatalosságok részéről elmarad még a helyszíni vizsgálat is. A román hatalom nem volt kíváncsi az igazságra, sőt. Amint az a tárgyalások során is kiderült, kellemetlen incidensnek tekintette az „esetet”, ugyanis Erdély sorsa még nem dőlt el. A román királyság és annak nacionalista körei mindent megtettek, hogy ne kerüljön nagydobra a gyilkosságok sora Erdélyben, hiszen „ezek a felelőtlen könnyelműségek rossz fényt vethetnek az országra a béketárgyalások idején...” Jellemző, hogy ítélethirdetéskor a hadbíró százados közönséges bűncselekményekként minősítette 13 szárazajtai férfi és nő meggyilkolását, és nem politikai tettnek. Micu Emil és Nicoara Adrian védőügyvédek szemrebbenés nélkül kijelentették — és ehhez ragaszkodtak —, hogy az elkövetett gyilkosságok indokoltak és igazságosak voltak Szárazajtán, ezért fölösleges volt minden tárgyalás és ítélethirdetés. Egyik vádlott, Ion Lazar az utolsó szó jogán kijelentette: „Eszem ágában sincs, hogy valaha is arra gondoljak, hogy lelkiisme- ret-furdalásom lesz a gyilkosságok miatt.” Olteanu századost távollétében életfogytiglani börtönre, közvetlen társait — négyet — életfogytiglani kényszermunkára ítélte a brassói román hadbíróság. Ugyanakkor vád alá helyezte (!) Nagy Dániel, Incze Gyula, Nagy Gyula és Nagy Viktor szárazajtai lakosokat, akik a védelem szárazajtai — román! — tanúi szerint sebesült román katonákat és tiszteket kínoztak és öltek meg. Rendkívül ismerős lehet ez az egész bírósági komédia, ha arra gondolunk, hogyan börtönözték be ártatlanul a zetelaki székelyeket 1990-ben, és engedték szabadon élni a gyilkos sze- kus, milicista tábornokokat, tiszteket, tűzparancso- kat adó román politikusokat, a mai napig is. A képlet, mondjuk, ismerős. De nem megnyugtató épp most, mikor a félszáz évvel ezelőtti gyilkosságokra emékeznek Erdélyben ismét, és nem csak Szárazajtán. És lám, 1946. december elődeinktől elvett vagyo- nokkal, tisztességes, hazát építő munkánkkal bőségesen megalapoztuk már unokáink tanulásának lehetőségét abban az iskolatípusban, ahol szüleik jónak látják. Semmi extra kívánságunk nincs. Az egyházi iskolákban tanuló gyermekek ugyanazt a tananyagot sajátítják el, mint az önkormányzati iskolákban. Nagyon kilóg a lóláb, miniszter úr! Nincs pénz? Ha majd önkormányzati iskolába kényszerülnek átmenni gyermekeink, akkor lesz pénz? Nem csodálatos?! Unalmas is már mindenben a pénzhiányra hivatkozni. Jelen esetben sem erről van szó. Ismerjük a liberálisok vallás- és er- kölcsellenességét! Nem furcsa, hogy míg az egyházi iskolák támogatására nincs pénz, addig a szekták támogatására kinyílik a „pénztárcájuk”? Köztudott a szekták ellenszenve, sőt uszítása a történelmi egyházakkal szemben. Talán éppen ezért kapnak majd támogatást? Ennek érdekében? (...) Csak ne felejtsék el, miniszter úr, hogy nekünk, nagymamáknak, annyi megaláztatás után, amiben 45 évig és e néhány hónap alatt (mióta ez a szociálliberális kormány van), úgy megerősödött az akaratunk, hogy unokáinkért mindenre képesek vagyunk! Az ő jussukat nem hagyjuk! Tisztelt Nagyszülők! Szülők! Kérem, írják meg véleményüket ezzel az újabban készülő törvény- tiprással kapcsolatban. B. E. Gödöllő (Teljes név és cím a szerkesztőségben) elsején megjelenik az ösz- sze- és megbékítő cikkecske a Népi Egységben. Ez aztán valóban ismerős kommunista zöngemény, mely román—magyar barátsá- gozva próbálja elmaszatol- ni, semmibe venni apák, testvérek, hitvesek fájdalmát. Nézzük csak: „A szárazajtai események hullámai is elültek a sajtóban. Nem így a faluban. Megindult a szóbeszéd, a vádaskodás..., embereket idéztek a törvényszékre, a hadbíróságra, vizsgálati fogságba, gyűjtőtáborba kerültek sokan... Szárazajtán egyes érdekelt körök igyekeztek a végsőkig feszíteni a húrt. A becsületesen dolgozó népet szipolyozó reakció elégedetten dörzsölte kezeit: sikerült a jobb sorsra érdemes népet félrevezetnie, egymásra uszítania...” És így tovább, a kommunista megbékélés jegyében. 1946 decemberében még sor került a megye- székhelyen egy bizottsági ülésre. A székelyek tódultak, ítéletet vártak. Diaco- nescu Gheorghe csendőr őrnagy számyparancsnok így beszélt az igazságra szomjazok előtt: „Egyformán védek és büntetek mindenkit a törvény szellemében. Itt nem látok bűnöst, csak áldozatot. Tegyünk pontot a múltra, és együttes erővel lássunk hozzá ahhoz a közös munkához, amelynek eredményeképpen a béke, bőség és boldogság fakad...” (Vége) Czegő Zoltán Daróczi Ferenc Kitelepítési parancs 1708. szeptember 26-án, a Hatvan ban tartott megye- gyűlésen súlyos Ügyben kellett dönteni a vármegyének. A hadihelyzet romlása miatt Rákóczi parancsot adott Pest vármegye urainak, hogy a Pest és Buda környéki falvak lakóit Szemere László briga- dérossal egyetértésben Nógrád és Heves megye területére telpítsék át, „hogy az ellenségnek ne tudjanak szolgálatot tenniV A megyegyűlés leszögezte: „engedelmeskedni akar a fejedelem parancsának” de levelet írnak Rákóczihoz, melyben kérik, hogy vegye figyelembe: ha a lakosságnak a szüret és a gyümölcsszedés ideje előtt kell elhagynia lakóhelyét, akkor kétévi munkája pusztul el. Kijelölték azokat a személyeket is, akiknek Szemere Lászlóval kellett megbeszélni a kiköltöztetés módját. A megye elhatározta: az érintett falvak lakóit körlevélben értesíti, bátorítja a népet és megnyugtatja ókét, hogy „a jövőben majd visszatérhetnek lakóhelyükreMeghagyták azt is, hogy költözés esetén a falvak lakói ne szakadjanak el egymástól, hanem „büntetés terhe alatt seregekbe tömörülve haladjanakA szolgabírák feladata lett, hogy a kitelepítés előtt a vármegyének járó adókat és természetbeni juttatásokat szedjék be. A kitelepítésre azonban nem került sor, legalábbis szervezett formában. Pest vármegye területét szinte teljes egészében a császári csapatok vették birtokukba, & a falvak népe — jobb híján — behódolt a labanc megyének. Pogány György
