Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-23 / 223. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. SZEPTEMBER 23.. PENTEK Beszélgetés Tőkés László református püspökkel Szentelddjék meg a közélet Tőkés László, királyhágómelléki református püspök a Felvidéken járt nemrégiben. Kőrútjával viszonozta Duray Miklós, az Együttélés politikai mozgalom országos elnökének januári erdélyi látogatását. Rövid kassai tartózkodása idején többek között a kisebbségben élő magyarság helyzetéről, közös gondjairól kérdezte Balassa Zoltán, lapunk felvidéki tudósítója. — Erdélynek megvan az az előnye, hogy intézményes és infrastrukturális állami hagyománnyal bír, ami máig érződik. Az erdélyi fejedelemségre gondolok. Ez a magyarság képes államalkotó nemzet módjára viselkedni, teljes társadalmi képletet felmutatni az oktatástól a kultúráig, az egyháztól a politikai önszerveződésig. Ez egy olyan előny, mely Erdélyt megkülönbözteti a többi utódállambeli magyarságtól. Ezzel szemben a román nacionalizmus — ennek tudatában — kellő erőket vet be az erdélyi magyarság elnyomására. Azt hiszem, hogy külön kamarilla működik Bukarestben, amely minden figyelmét és erejét arra összpontosítja, hogy szétzúzza ezt az államalkotói nemzetre jellemző tudatot és hagyományokat. Ez a politika messzemenően meghatározza az erdélyi magyarság sorsát. Az elmúlt hetvenöt év alatt a romániai politikai gyakorlat semmit sem változott. Annak koncepciója és folytonossága, hogy a magyarságot el kell tüntetni Erdély földjéről. Ez határozza meg ma is a román politikai törekvéseket. Egyfajta békés Endlösung. Nem állítom azt, hogy véres népirtásra vetemedne a román hatalom, mint például a szerbek. Viszont azt állítom, hogy lényeges módosulás nem történt a román politikai szándékokban. Ceausescu szelleme él. Nekünk tehát naponként azzal kell számolnunk, hogy minden demokratikus álszínben jelentkező engedmény csupán pillanatnyi időnyerés és halogatás jelentőségével bír. Semmiképpen sem számíthatunk a demokratikusnak vagy demokratizálódónak nevezett Románia kegyelmére. Ebben a helyzetben nem lehet tovább folytatni az alkudozást, a kis lépések eufémizmusát, ami apró lépéseket jelent előre, de nagyokat vissza! Itt egy minőségileg más politikai magatartásra van szükség. Egy új nemzedékre, melynek fején másképp nő a haj. Az egyházakra kell építeni — Miben lát különbségeket és miben hasonlóságokat a két országban élő magyarság helyzete között? — Hadd kezdjem egy vázlatos társadalmi és egyházi összképpel. Hetvenöt éve csak becsülni tudjuk lélekszámúnkat, mert igazán hiteles népszámlálás nem volt. Mintegy egymillió protestáns és ugyanany- nyi katolikus magyar él Romániában. Meg kell említenem a mintegy 30 ezer lelket számláló magyar evangélikus egyházat. A szászok is evangélikusok voltak, de ők kivándoroltak, illetve Ceausescuék eladták őket. Végül a hetven vagy százezer lelket számláló unitárius egyházat. A romániai katolikusság a gyulafehérvári püspökség — nem régóta érsekség —, illetve a temesvári, nagyváradi és szatmári püspökség alá tartozik. A történelmi Erdély református püspöksége Kolozsvárott székel. Mintegy 600 ezer lélek tartozik hozzá. A királyhágómelléki püspökség, melyet irányítok, a Dunától a Tiszáig terjed, Erdély nyugati, a Partium Romániához eső részét és a Bánságot foglalja magában. Mintegy 350 ezer hívünk van ezen a területen. A felsorolt négy történelmi egyház szoros egységben működik együtt népünk szolgálatában. Nem csupán lelki üdvéért végezve szolgálatot, hanem egyben minden olyan kérdésben is, amely népünk jelenét és jövőjét érinti. Tehát valóságos népszolgálatra törekszik. Ezekhez az egyházakhoz csatlakozott 1989 után az önállósodó Országos Magyar Babtista Szövetség. Az ökumenikus együttműködés jól halad. Biztos vagyok benne, hogy ez nemcsak protokolláris, hanem mélyből fakadó, komolyan motivált kapcsolat. Ugyanakkor egyházaink szorosan együttműködnek az RMDSZ-szel, mely egy népképviseleti ernyőszervezet. Ez magába foglalja az ösz- szes létező magyar politikai pártot és szerveződést, szakmai, kulturális és művelődési egyesületet. Az egység jegyében a maga pluralizmusával szolgálja a romániai magyarságot, de nem elhanyagolható az országos értelemben vett demokratikus fejlődésben, próbálkozásokban kifejtett szerepe sem. A világi és az egyházi, a polgári és a szakrális szféra ilyetén összefonódása egészen természetes. Hívő népünk és közpapságunk mindig is igyekezett betölteni megcsonkult társadalmunk nemzetmegtartó hivatását. A lelkipásztorok java természetes vezetője volt népünknek. Az elvilágiaso- dás nem öltött olyan méreteket mint Magyarországon, vagy úgy tűnik, a Felvidék egyes részein. Nálunk az egyház és a társadalmi szféra mindvégig megőrizte összefüggéseit, és ezekre jól lehet építeni. Egyes vélemények szerint, egyházaink nélkül nem lehetett volna az RMDSZ-t megszervezni. Az újrakezdés elején fontos szerepet töltöttek be. A vezető helyen álló klérus tagjai — enyhén fogalmazva — nem a legmegfelelőbben viselkedtek ezekben az időkben. Az egyházakban folyamatos volt az állami behatolás, az egyházi vezetők megszerzése, megfélemlítése, lecserélése vagy lekenyerezése. De ez más kérdés. Maga az egyház, a gyülekezet, mint funkció létezett és meghatározó szerepet töltött be. Hangsúlyoznom kell, hogy nálunk az egyházi és a nemzeti szinte egybeesik. Van például 200 szlovák reformátusunk Arad megyében, de semmi olyan gond nem merült fel, mint Szlovákiában az utóbbi időben, hogy még a Nemzetközi Református Világszövetségben is hullámokat kavartak egyes szlovák nacionalista, félrevezető manipulációk. Szlovákia nem lóghat ki A katolikus egyház teljes mértékben azonosul a magyarsággal, leszámítva azokat a csángó katolikus papokat és a csángó eredetű vadromán püspököt, aki Bukarestben székel és aki elfelejtette eredetét és janicsárpapjaival együtt közreműködik a maradék moldvai csángó magyarság elro- mánosításában. A Vatikán számára kedvesebb a román katolicizmus terjesztése, mint a magyar ajkú katolikusok anyanyelvének védelme. így vélnek az ortodoxia rovására terjeszkedni. Ami a magyarság politikai életét illeti, tán fordított volt a fejlődés. Nálunk egy szövetség jött létre s az differenciálódott, Szlovákiában több jött létre, és most egyesül. Akármennyire laza is lenne ez az egység, akármilyen ellentétek is volnának, egy kötelező egységminimumról soha sem szabad elfelejtkezni, s azt az igazságot ismerem fel, látom érvényesülni a választások közeledtével. Ehhez külön gratulálok Duraynak. Szlovákia nem lóghat ki annyira az európai államok sorából, mint egy balkáni vagy keleti ország. Közelebb van a Nyugathoz. A geopolitikai helyzet határozza meg magatartását. Lehet, hogy ez csupán felületes benyomás részemről. — Nem gondolja, hogy az ország nagysága is befolyásolja viselkedését? — Bizonyára. Valahol olvastam, hogy Kovács külügyminiszter azt mondta, azért nem gyakorolnak nyomást Szlovákiára, mert kisebb, Romániára azért, mert nagyobb Magyarországnál. De ezt csak zárójelben jegyeztem meg. A szlovák és a román nacionalizmus között szintén különbséget látok. Gondoljunk a marosvásárhelyi vérengzésre. Nálunk vér is folyt. A román nacionalizmus sokkal merészebb, kérlelhetetlenebb és agresszívebb, mint a szlovák. A román titkosszolgálat és nacionálkommunista hatalom, mely puccsszerűen az első pillanattól kezdve átmentette magát forradalmi mezben, egy pillanatig sem teketóriázott. Egy hónappal a „dicső” és felfújt forradalom után lecsapott, ahová kell. Abban a pillanatban, amikor elérkezettnek látták az időt, hogy vérontást provokáljanak, a román nacionálkommunisták egy pillanatig sem teketóriáztak. Jegyezzük meg, hogy ezt akkor tették, mielőtt kitört a háború a volt Jugoszláviában. A hatalom nem olyan lágy szívű, mint itt, Szlovákiában. Most Mátyás király szobrára utalok csak. De hát ne kiáltsam el magam! Remélem, hogy itt gyöngébb kezű a nacionalizmus. Hamis és igaz próféták — Ön szerint visszarendeződésről kell beszélnünk? — Ezt mi is tapasztaljuk. A múlt olyan erővel bír. hogy nemcsak a kommunizmus rendeződik vissza, hanem a nyugati partnerek is. A nyugati, fennen dicsőített demokráciák ugyanolyan képtelen módon viselkednek, mint a keleti földindulás előtt, mint Ceausescu idejében. Ne beszéljünk az egyházi életről, az ökumenéről vagy a Magyar Egyetemes Zsinat kérdéséről. Az egész Református Világszövetség zsinórra úgy viselkedik, mint korábban. Pont úgy megkövezne, mint öt éve. ’90-ben megszeppentek, hogy én lettem a püspök, s elődöm lett a száműzött. Meghívtak, tegyek tanúságot Krisztus Urunk szabadításáról. Most rájöttek, elsietett dolog volt. De ez csak csepp a tengerben. Ugyanúgy eteti őket az ortodoxia. Mindenre kaphatók. Ez egy nagyon szomorú fejezet. Ebben a helyzetben mit várjak én a kétkezi munkástól, a földművestől, akit a társadalom a maga képére formált, amikor magas szinten a nemzetközi politika nem tudja magát túltenni saját korábbi beidegződésein!? Nem tud önrevíziót tartani. Nem tudja revideálni nézeteit. Újraértékelni a helyzetet. Ehhez képest gyülekezeteink népét, parasztságunkat tartom legtöbbre, amely a legegészségesebb ösztönösség- gel megérzi, hogy ki a hamis próféta és ki az igaz. Válaszd az életet... — Ön mint püspök és az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, politikai szereplése miatt támadásoknak van kitéve. Mi a válasza ezekre a vádakra ? — Ezt nem én választottam, hanem valamiképpen ezt a sorsot, ezt a pályát jelölték ki a ’89-es temesvári események. Több emberre való tennivaló nehezedik a vállamra. Az egyház természetesen nem végezhet napi politikát. Inkább erkölcsi jelenléte a fontos. Én nem azért állok ki, hogy kampányt csapjak — mondjuk — az Együttélésnek. Én a választás etikai dimenzióját nézem. Annak alátámasztására idéztem Mózes V. könyvéből az igét, mely úgy szól: Válaszd az életet, hogy élhess mint te, mint a te magod. Itt az élet erőinek a szolgálata hangsúlyozódik ki, és azt kell választanunk, ami meggyőződésünk, lelkiismeretünk, életképességünk, értékrendünk szerint leginkább szolgálja az életet. Ha kell, a hitet, ha kell, az anyanyelvet. Egy ilyen mérlegelésre szükség van, és nem külsősé- ges propagandafogásokra, hanem a valós értékek képviseletére kell helyeznünk a hangsúlyt. Látjátok, milyen politikai fenevadak jámak-kelnek a választási kampány idején. Hangzatos demagógiával akarják eladni portékájukat. Figyeljünk oda, ne engedjük magunkat becsapatni. Én csak ilyen értelemben vállalom a politikusi, politikai szerepkört. Az Isten és embertársaink szolgálatának fogom fel. Ez a veleje a jó politikának. A Felvidékre is ez a nemzetpolitikai felfogás hozott el, mely egészében nézi a nemzetet. A határok felett álló valóság késztet arra, hogy segítsünk a délvidékieken, amennyire tudunk. Ez kötelezze Magyarország mindenkori kormányát, hogy érettünk etikailag és értékelhető módon politizáljon. Talán a magyar kormányzatot a politikai rezon nem készteti arra, hogy értünk harcba szálljon, vagy megtegye a második mérföldet is. De ez a fajta etikai késztetés és motiváció, amelyről szóltam, meg- kerülhetetlenné teszi a kérdést. Kommunista koholmány Borzasztó, ha a világból, az egységes világképből valamit kiemelnek, és azt diabolizál- ják. Kikiáltják ördöginek, mocskosnak. Véleményem szerint, a politika éppúgy emberi dolog, mint az élet bármely megnyilvánulása. Nem mocskosabb, mint a kenyérharc. A szerelem is tele van kurvasággal, mégsem utasítjuk el. Egy szűkkeblű, pietista és kegyes mentalitás akarja kifüstölni a hitből a politikát, a társadalmat, a közéletet. Mindent, ami „világi”. Ezzel — paradox módon — az ateista-kommunista mentalitást támogatja, amely száműzni akarja a politikát az egyház életéből, hogy ezzel semlegesítse a gyűlölt erkölcsi erőket. S az a teteje a dolognak, hogy a mélyen kongó, szűkkeblű vallásosság ugyanazt a célt követi, mint az ateista-kommunista manipuláció és propaganda. Ennek az lett az eredménye, hogy engem egyként szidnak a papjaim és a kommunisták, akik újból szeretnének viszatémi oda, ahová 45-50 évig tett a kommunizmus minden lelkipásztort. Ez agyrém! Mondtam is a papoknak, ti támadtok, hogy közéleti szerepet vállalok? Hát olvassátok el társadalmi-politikai szemmel legalább az Ószövetséget. Ott nincs kegyes maszlag! Az napi politikai állásfoglalás. A hatalom, elnyomás szükség és vezetők kérdéséről szól. Úgy érzem, kommunista koholmány, hogy a világ egyházra és világra oszlik. Véleményem szerint, egy egységes világszemlélet keretében minden mindennel összefügg. Mint minden területét az életnek — egységes szemlélettel közelítve —, meg kell tisztítani a politikát. Az is lehet maffiatevékenység, országrabló, gátlástalan, konspirativ aktivitás, de ezzel szemben lehet népszolgálat, olyan kölcsönös bizalmon és partnerségen felépülő viszonyrendszer, amely akár Teleki Pál öngyilkosságához is elvezethet. A Rákóczi-család éppen úgy jelent számomra példát és indíttatást a különböző felekezetek együttműködésére, mint a kuruc politika folytonosságára. Ezt szétválasztani vétek volna, még ha a szlovák nacionalista politika megint támad az egyházi szolgálat közéleti szerepléssel való ötvözése miatt. A szálkát keresik szemünkben, közben a gerendát nem veszik észre sajátjukban. Gondoljunk csak az első Szlovák Köztársaságra s annak vezetőjére, Tisóra, vagy a román nacionalizmus egyházi személyiségeire, akik a nagyromán elmélet atyái voltak. Ez is hozzá tartozik a képhez. Érdemes ezen elgondolkozni. A helyzet receptje az evangélium tanítása lehet. Persze nem a jelszavak értelmében, hanem elvek és eszmények vonatkozásában. De végső soron a tiszta, szigorú erkölcsű politikusok, váteszek, karizmatikus és nagy formátumú személyiségek, valamint a tiszta politikai szándékú néptömegek a hordozói és programadói ennek a folyamatnak. Ha megtisztul egy nép, akkor politikája is kitisztul. Ha hívőbb egy nép, akkor politikájában is érződik ennek hatása. A közélet ne legyen a mocskosnak nevezett politika színtere, hanem szentelődjék meg. Erkölcsi értékek hordozójaként töltse be hivatását társadalmunk életében. A politikumnak csak így van számomra értelme!
