Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-19 / 219. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. SZEPTEMBER 19.. HÉTFŐ Látogatóban a Műhely Galériában Szentendrei festők, keresett képek Kereskedelmi célzatú kiállítás nyílt péntek délután a valaha Szentendrén élt, vagy élő, illetve Szentendréhez kötődő művészek alkotásaiból. A megnyitón — melyen zömmel maguk a művészek voltak jelen — Tóth Antal művészettörténész a következőket mondta el: a Műhely Galéria. vállalkozása nem előzménytelen. ABánovsz- ky-kiállítással kipróbált terv célja, hogy a történelmileg kialakult kortársi közösséget alkotó művészek friss alkotásai mellett a régi szentendrei festők képeit is forgalomba hozza. A galéria vállalkozása több mint egyszerű profil- és kínálatbővítés — a lokálpatriotizmus megnyilatkozása, melynek szempontjai összeegyeztethetők a műkereskedelem üzleti érdekeivel. Annál is inkább, mert a régi szentendrei festők képei, keresett és kelendő tárgyak a műtárgypiacon. A Műhely Galéria kezdeményezése nyomán lehetőség nyílik arra, hogy a helyi műkereskedelmi boltokban az átlagosnál nagyobb részarányban szerepeljenek a város félmúltjában alkotott festmények. Kevés az olyan műkereskedés — mondta ösz- szegzésképpen a művészettörténész —, amelynek falain ne függne, nincs olyan aukció, amelyen kalapács alá ne kerülne szentendrei kép, jó, gyakorta .kiugró árszínvonalon. A Fő téri képtárban október 2-ig megtekinthető művek alkotói: Bánáti Sverák József, Bálint Endre, Bánovszki Miklós, Barcsay Jenó', Boromisza Tibor, Czóber Béla, Deli Antal, Göllner Miklós, Heintz Henrik, Ilosvai Varga István, Istókovits Kálmán, Jeges Ernő', Kántor Andor, Korniss Dezső, Miháltz Pál, Modok Mária, Onódi Béla, Roz- gonyi László és Szántó Piroska. A képek árban meghatározott értéke széles skálájú. Az alsó határ 10 ezer forint, de látható itt 600 ezer forintot érő alkotás is. A tárlat hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között látogatható. (r.) Korniss Dezső': Küzdés Amiről a szeku sem tudott Befalazott oltárok Erdélyben Magas Déva várát csak egyszer kell látnia annak, aki a legendáját ismeri, s életre szóló élménye marad. Mi több: én úgy érzem, ez a legenda és a ma is szilárdan álló kőfalak sugallata túlmutat a hely és az idő határain, és egész létünket átszövi. súlyos áldozatok árán épült, és súlyos áldozatok árán maradt fent. S a püspökség épületének történetében is voltak Kőműves Kelemenek. Ezt az újabb igaz-valós legendát Schupler Tibor, a szatmári Római Katolikus Püspökség fiatal titkára mondta el. A szatmárnémeti oltár helyreállítás után Elgondolkodom, miért is kellett Kőműves Kelemennek befalaznia feleségét, akit szeretett? Mire volt jó ez a fájdalmas áldozat? S mivel a választ is tudom, immár azon elmélkedem tovább: minden befalazás lemondás, de ezen keresztül egyben átmenekités is, dacoló harc a létfolytonosságunk teljes megsemmisítése ellen. Hogy mi köze lehet mindennek a szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség épületéhez? Az Isten háza is egy vár, akár a dévai, a hit vára. Ez is — Szatmár egyik legreprezentatívabb épülete ez. Két szárnya van. Egyik a püspökség, a másik a hajdani egyházi — ma állami — gimnázium. Eredetileg a lélek szilárdításának erős vára volt. Egész a háború utánig. A kommunista hatalom a tömlöcbe vetette a püspököt és a papokat, s megsemmisítésre ítélte az egyházmegyénket. Híveink lelki gondozására nem maradhatott itt, csak néhány öreg tisztelendő és egypár apáca. Ők gondozták, vigyázták a püspökség épületét is mindaddig, amíg fel nem szólították őket: huszonnégy órán belül ürítsék ki az emeleti részt, mert kell a hatalomnak!... Mit tehettek hitünk várának megmaradt őrzői? A püspökség kellékeit, bútorzatát, kegytárgyait a kápolnába hordták, és Isten őrizetére bízva befalazták annak ajtaját... Ezután sok-sok éven át a katolikus püspökség épületét a leghírhedtebb elnyomó intézet, a szekuritáté bitorolta. A befalazott kápolnát az elvtársak azonban nem vették észre. Most, miután nagysokára visszakapták, nem is hasonlított (már) régi önmagára. A padlózat feltörve, ősi kőfaragásai festékkel lemázolva, a lépcsők összetöredezve... De legalább szabad volt megint!... Az 1989. decemberi palotaforradalom után az egyház visszatért, szolgái felbontották a kápolna befalazott ajtaját. Felemelő élmény volt: falat bontani negyvennéhány év után. Az elmúlt négy évtizedet két ember élte át a szatmári püspökség régi szolgái közül. Mindketten ott voltak, segítettek hitünk jelképeit kiszabadítani a falak mögül. „Megható volt — mondják, akik részt vettek a munkában —, nem is tudtuk köny- nyeinket visszafolytam. A kibontott fal mögül varázslatos világ tárult elénk, egy elmondhatatlan, leírhatatlan szépség. ” — Aztán akadtak ügyeskezű mesterek, s jött a külföldi segítség is — folytatja Schupler úr. Jó fél év alatt sikerült kijavítani a kápolnát, restaurálni a berendezést. A kazettás mennyezet is új életre kelt. Visszanyerte régi pompáját. Ezt látva méltán mondották az itt járt osztrák vendégeink: ....egy darab a Mennyországból..." M ert valóban az! Szatmárnémeti legszebb, leginkább áhítatra késztető helye ma a Római Katolikus Püspökség kőfalak mögül kiszabadított kápolnája, amely immár új életre kelve dicséri Istent és hirdeti ittlétünket. Feltámasztását és megmentését elsősorban Bódi Endrének köszönhetjük, akinek irányításával a szatmárnémeti székesegyház és a környék templomai is újjászülettek... Aki erre jár, feltétlenül tekintse meg, mert minden bizonnyal hitében megerősödve megy tovább. Annál is inkább, mert a szóban forgó kápolna számunkra még egy történelmi emléket őriz: ennek oltáránál esküdött örök hűséget egymásnak Petőfi Sándor és Szend- rey Júlia. Itt mondták ki a „holtomiglan, holtodiglant”... Viharok jönnek, dúlnak és elmúlnak. Erős váraink, kápolnáink, ősi otthonaink megmaradnak, új életre kelnek, minden tilalom, üldözés, „befalazás” dacára. S hogy milyen méltósággal, tartással őrzik meg magukat — s őriznek meg bennünket —, az egyedül mirajtunk múlik. Nagy Tibor Könyvespolc Kisfaludyék közös borító alatt Két testvér — két külön világ. Költőkként is. Egy kötetbe fogva*. A 16 évvel idősebb Kisfaludy Sándor a „letűnőbe hajló nemesi feudális társadalom” lantosa, kinek mintha verseiben keresett volna kapaszkodót a szerelme(te)s Magyarország „színe-java” — szájról szájra teijesztvén minden megjelent sorát, vallják többnyire a Sándor-kuta- tók. Nos, én ezt halkan megfellebbezem, mert nem csak az uradalmi körök világában terjedtek a Sándor-sorok, mint ahogy azt talán helytelenül tartja a kritika. Egyoldalúan. Ugyanis az én négyosztályos atyai nagyanyám is betéve zengte például a Himfy-da- lok legszebb sorait, így szerettette meg velem, mondván, hogy ő azokat szegény sorsú édesanyjától tanulta. És hogy a faluban a legszegényebb fiataloknak is az ő „rigmusai” jelentették a lelki beteljesülést. Az ébren álmo- dást. A romantikát. Az idillt. A tény viszont tény marad: olvasták. Rendszerektől függetlenül. És olvassuk ma is, mert olvasó nélkül — a leg- köztudottabb közhely szerint (is) — senki nem válik klasz- szikussá, mindamellett, hogy Kisfaludy Sándor lépten-nyo- mon hirdette: „... most van ideje, hogy hazájáért, nemzetéért, nyelvéért minden hazafi tegyen, amit tehet. ” 0 a „kiválasztottak” nevében tett költészetével; erényeivel — és hibáit is beletudva. Beletoldva. A 16 esztendővel fiatalabb Károly már a gazdagok kényelme helyett inkább az eszmei szabadsággal járó kive- tettséget vállalva verselt — a kivetetteknek. A kivetettekért. A gyönyörű sorozat eme válogatásába Kisfaludy Sándor az énekekbe, dalokba szedett strófákra tördelt, hosszú lélegzetű, láncszemkapcsolódású versei: A kesergő szerelem, A boldog szerelem válogatásai mellett a Csobánc és a Somló regék is bekerültek. Kisfaludy Károly versei viszont rövidebbek. Feszesebbek. Szerzőjük a nemzet igazi reprezentánsává emelkedett: „...világosságnak — írja F. I. az utószóban — és lírai szárnyalásnak, emelkedettségnek és bensőségnek, konkrét érzékletességnek és tisztító erkölcsi hevületének hangulatilag ritka összhangját teremtve meg.” Bár más-más fronton harcoltak, de céljuk közös volt: a nemzeti egység, együvé tartozás megteremtése, melynél aktuálisabb feladat ma is aligha van. Károlyt az apja kitagadta. A nemzet viszont befogadta. Fejedelmi temetése volt. A konzervatív huszártiszt költő Sándort pedig vénségére felejtették el. Ez a kötet egyformán méltó tisztelgés a költőtestvérek emléke előtt. Emlékezzünk! Reménykedjünk! Akárcsak Kisfaludy Károly — a bátyja nevében is: „El magyar, áll Buda még! a múlt csak példa legyen most, S égve honért bizton nézzen előre szemünk. És te virulj gyásztér! a béke malasztos ölében. Nemzeti nagylétünk hajdani sírja, Mohács!” Demeter József * A magyar költészet kincsestára sorozat, Unikomis kiadó, Budapest. 1994. Felújítják a nagytétényi kastélymúzeumot A XVIII. században épült Rudnyánszky-kastély, egyik legismertebb barokk stílusú műemlékünk. Az épület, az Iparművészeti Múzeumhoz tartozik, melyben régebben különböző kiállítások voltak megtekinthetők. Az elmúlt időben a kastély állapota nagyon leromlott, felújításra szorul. Az első ütemben a fűtést kívánják rendbehozni, de tervezik a teljes renoválását is
