Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-19 / 219. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1994. SZEPTEMBER 19.. HÉTFŐ Megkérdeztük Elérte-e célját a vadásznap? Szombaton az Üllőhöz közel eső Dóra-major várta Hubertus-napra a megye vadászait. A reggel kezdődő programokat csak az ősz kezdetét jelző égi áldás zavarta meg. Vajon elérte-e célját a rendezvény? Erről érdeklődtünk Rácz Gábortól, a Vadászok és Természetvédők Közép-magyarországi Szövetsége elnökétől, aki a nap főrendezője volt. — A vadászok a természetet szerető, a természetben élő emberek, akik nem rettennek vissza egy kis esőtől — mondta Rácz Gábor. — Reggel, amikor a Hubertus-misével elkezdődött a nap, kissé aggódtunk, de egy-két órán belül megteltek a sátrak, nagy volt a forgalom a színpad előtt. Nagy sikert aratott a vadászkutyák és az íjászok bemutatója, a lovasbemutató, melynek fő attrakciója a Szegedi Gábor határőr százados által hajtott pusztatízes volt. Nagy örömünkre szolgál, hogy díszvendégünkként és Pest megye vadászai zászlajának felavatójaként özvegy Széchenyi Zsig- mondnét üdvözölhettük a vadásznapon. Az eső csak a solymászok bemutatóját mosta el, azonban így is gyönyörködhettünk a ragadozó madarakban. Külön örülünk annak, hogy sok nem vadászó ember is eljött a Dóra-majorba. Célunkat már akkor elértük, ha közülük néhányat sikerült megnyerni a vadászat és a természetvédelem ügyének, hiszen ez a két fogalom ma már nem választható ketté. A vadászat úgy része a természet- védelemnek, mint a természetvédelem a vadászatnak. Remélem, hogy a Hu- bertus-nap is hozzájárult ahhoz, hogy Pest megye vadászainak hatezer fős tábora tovább gyarapodjék. (feke) Új gyógyszerek a láthatáron A Sclerosis Multiplex Társaságok nemzetközi konferenciája szombaton kezdődött és 22-éig tart Budapesten. A tanácskozásnak a tizedik születésnapját ünneplő magyar SM-társaság adott otthont, melyen mintegy 48 ország képviselője ismerkedik meg a hazai kutatásokkal. A sclerosis multiplex évtizedekig tartó, sok esetben folyamatos fizikai leépüléssel járó betegség, mely mozgáskorlátozottsághoz vezet. Sajnos még nem találták meg a gyógymódját, de a betegek kezelése egyre jobb módszerekkel történik. A 27. világkongresszuson a világ első számú kutatói vesznek részt. Orvosok, ápolók, s maguk a betegek is, hogy megismerjék a sclerosis multipex gyógyításának lehetőségeit, eredményeit. A tanácskozáson azok a gyógyszer- gyárak is képviseltetik magukat, amelyek készítményeikkel elősegítik a gyógyulást. Várhatóan új gyógyszerek kerülnek forgalomba jövőre, melyek remélhetőleg csökkentik a kór aktivitását s késleltetik a beteg állapotának romlását. (v. cs.) Vélemények az expóról Rajtunk nevet az egész világ! A kormány expóval kapcsolatos elutasító döntése felkavarta az ország közvéleményét. A lakosság jelentős része helytelennek tartja a döntést, s mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több tízezren írták alá azt az ívet, mely a népszavazásra szólít a világkiállításért. Lapunk hasábjain az aláírókat kérdeztük, hogyan vélekednek az eseményekről, a népszavazás kezdeményezéséről: — Az expó körül most hatalmas a kavarodás — mondta a nyugdíjas Pán- czél Tiborné. — Két évvel ezelőtt még ellene voltam a rendezvénynek, mert úgy véltem, rengeteg pénzt felemésztene. Persze azért előnyöket is láttam a dologban, például azt, hogy előtérbe kerülnének a magyar áruk, hogy a külföldiek megismernék a magyar népművészetet. Ahogy a kormány nyilvánosságra hozta az álláspontját, azt egyszerűen nem lehet minősíteni. Amióta tudom a döntést, megváltoztattam véleményem, s határozottan kiállók az expó mellett —-jelentette ki. — A világkiállítást nem most kellett volna megkérdőjelezni. Most, hogy félúton vagyunk kénytelenek visszafordulni, az egész világ rajtunk nevet. Azt, hogy a népszavazással mit érünk el, nem tudom megjósolni. Ha összegyűlik a kellő számú aláírás, bizonyos, hogy elmegyek szavazni, mert ezzel is teszek valamit a világkiállításért — fejezte be. (varga) Egyházmegyei zarándoklat Vácott Az egyházmegye jószerével minden /szegletéből érkez- ''c ^ • tek zarándokok a hét végén Vácra, hogy részt vegyenek az ország egyik leghíresebb Mária- kegy hely ének, a Hétkápolnának nagy hagyományokkal rendelkező búcsúján, ami Keszthelyi Ferenc megyés püspök kezdeményezésére tavaly óta egyház- megyei zarándoklat is egyben. A kétnapos búcsú, illetve zarándoklat fő eseménye, a Hétkápolna-temp- lom mellett lévő szabadtéri oltárnál tegnap tartott ünnepi szentmise volt, melyet a nyár elején elszenvedett autóbalesetéből szerencsésen felépült Katona István segédpüspök celebrált. Lévén, hogy 1994 a család éve, a főpap a családi béke és boldogság fontosságáról szólt a szentbeszédben. — A keresztény családok, melyekben minden más családhoz hasonlóan adódhatnak s óhatatlanul adódnak is problémák, a nézeteltéréseket közös imával nagyon egyszerűen megoldhatják — mondta. Ma, amikor a szabadosság egyre nagyobb teret hódít Magyarországon, s nagyon sokan például még a gyenge kábítószerek élvezete törvény általi biztosításának gondolatát is elfogadhatónak tartják, nagyon fontos, hogy a hívő családok jó példával járjaAz áhítat pillanata A kálváriadombi templomban sokan gyújtottak gyertyát nak elől — tette hozzá kijelentve: ha egyre több együtt imádkozó család lesz hazánkban, semmi, Esküt tettek az újoncok (Folytatás az I. oldalról) Ezután Márk József alezredes, laktanyaparancsnok állhatatos, kitartó munkára, a kiképzési feladatok lelkiismeretes elvégzésére felszólítva az esküt tett fiatalokat, kifejezte reményét, hogy valamennyien ismeretekkel gazdagodva, épségben- egészségben szerelnek majd le katonaidejük lejártakor. Márk József beszéde után díszmenet következett, majd a Szózat elhangzásával véget ért az eskütétel. A most esküt tett katonafiataAz önkormányzati és választási törvénymódosítás tervezetét jelenleg csupán a két kormánypárt támogatja, márpedig 1994-ben a kormánypártok a kormányzásra kaptak felhatalmazást, nem pedig a rendszerváltoztatásra, az alkotmányos intézmények módosítására, megváltoztatására a hat parlamenti párt együtt, közösen kapott meghatalmazást s így ebből nem lehet ki- rekeszteni az ellenzéki pártokat — jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke szombaton Visegrádon „Az önkormányzat és a választások” címmel a fiatal demokraták és a Friedrich Naumann Alapítvány közös konferenciáján az MTI-nek adott nyilatkozatában. A párt alelnöke szerint a Fiiok zömmel a fővárosból, valamint Pest—Nógrád—Borsod- Abaúj-Zemplén, illetve Szolnok megyéből kerültek a laktanyába — tájékoztatta lapunkat az ünnepi esemény után a híradóezred parancsnokhelyettese, Egeres Béla alezredes. Érdeklődésünkre azt is elmondta: a jelenlegi 12 hónapos szolgálati idő még csak-csak elegendő a híradós katonák kiképzésére, ám ha a tervezett két hónapos csökkentés valóban bekövetkezik, gondok adódhatnak ezen a téren. R. Z. desz kifogásolja, hogy az ön- kormányzati törvényt a kormány több ütemben kívánja módosítani. A Fidesz álláspontja az, miszerint a választások előtt lenne indokolt a módosítás, méghozzá átfogó módon, mert a választásokon induló képviselőknek tudniuk kell, hogy egyáltalán mire vállalkoznak, milyen feltételrendszerben dolgoznak majd, ellenkező esetben egyfajta vakrepülésre kényszerülnének. Másfelől amennyiben a választások után történnek meg a módosítások, úgy ismét fennáll a veszély, hogy a kormány a választási eredmény függvényében a számára legkedvezőbb irányba terelgeti a további változtatásokat, ezzel pedig párt- politikai érdekeket valósíthatna meg. Nemzetközi falunap Fontos küldetést teljesítenek itt a határ mentén: a népi diplomácia eszközeivel segítik egymáshoz még közelebb kerülni a magyarokat és horvá- tokat — hangsúlyozta Kun- cze Gábor belügyminiszter a Zala megyei Releznán rendezett nemzetközi falunap alkalmával mondott tegnap délutáni beszédében. Hozzátette: a határ menti települések népi diplomáciája nagyban elősegítheti, hogy valóban békében élhessünk Közép- Európában. A belügyminiszter kifejtette: helyes és értékes minden olyan, a beleznai- hoz hasonló hagyományápolás, történelmi múltidézés és közös előretekintés, amely a kapcsolatokat javítja. Szentmise az áldozatokért A Regnum Marianum-templomot 1951-ben romboltatta le Rákosi Mátyás. A fogadalmi imahely hívei emlékezésre gyűltek ösz- sze szombaton, melyen engesztelő' szentmisét tartottak az elmúlt negyven év áldozataiért. Eljöttek mindazok, akiknek fáj a templom elvesztése, s akik újjáépítését kérik az egyházi kártérítésből. Az ünnepségen részt vett fiatalok versekkel, énekekkel s pantomimbemutatókkal elevenítették meg a templom jelképes újjáépítését A Regnum Marianum helyét megújult emléktábla hirdeti: Vándor, állj meg, vidd hírül, megcselekedjük, amit megkövetel a hitünk. Ott, ahol kő kövön nem marad, ott újra a lendületes, buzgó élet fakad Vimola Károly felvételei még az óriási méreteket öltő szabadosság sem tehet kárt a magyar kereszténységben. (ribáry) Fidesz-álláspont Indokolatlan a módosítás