Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-16 / 217. szám

i PEST MEGYE1 HÍRLAP DOKUMENTUM 1994. SZEPTEMBER 16., PÉNTEK 9 A műkedvelő régész és a kommunista cenzúra A Kádár-rendszer népbarát éveinek kellős közepén megjelent egy könyv, amely akkor esett át a kommunis­ták szerint soha nem létezett cenzúrán, amikor piacra került. így az a furcsa és egyedi helyzet állt elő, hogy a könyvből ismerünk cenzúrázott és nem cenzúrázott, de azért azonos kiadást. (A cenzúra történetében rendsze­rint csak a cenzúrázott példányok ismertek kinyomtat­va, az eredeti szövegek általában csak a kéziratokban maradtak ránk.) Esetünkben a két változat csak né­hány apró dologban tér el egymástól, de ezek az aprósá­gok nagyon jellemzőek arra, hogy az elvtársak milyen éberen és kiváló szakértelemmel figyelték azt, mi jelenik meg, és mi nem jelenhet meg nyomtatásban. Lehet, hogy ma mindezt tagadják, de nézzük a bizonyítékokat. „1908. A Fcbr-i retteneté« vihar ledöntötte a templom előtt álló kereszt felső részét s 2 darabja eltört... Szöllős neve ezentúl: Vértesszöllős — Ez évben létesült az iskolai könyvtár..-1914. Jtin. 28-án megölték a gonosz szerbek, orosz biztatásra áldott jó trón­örökösünket: Ferenc Ferdinándot, nejével együtt. Feljegyzem ezt itt is, mert, ób, bár ne adná a jó Isten, e szörnyű gaztett iszonyú dolgoknak lesz szülőanyja, amelyek hullámai majd e kis plébániára is el fognak jutni...” „Vértesszöllősröl a világháborúban 230 lakos vett részt, közülük 32-en haltak hősi balált. (Magyar Vármegyék és Városok Múltja...) «• • 1915. Mikor lesz e szörnyű vérontásnak vége?... A villám becsapott a torony­ba is... leégette részben mindkét oltár aranyozását... A te haragodtól ments meg, Uram, minket!... Az új iskola javára kiadott könyveimre rá&zcttcm két ezer koronát. Most már hirdetem, hogy ingyen adom...” «> • • ■ 1920. A vörös diktatúra után jött a „keresztény kurzus" görögtűxzel. de kevés meggyőződéssel... Minél vagyonosabb valaki, annál kapzsibb.. ......1921. A pénzimádis tovább tart...” (H elybeli Krónikás feljegyzései) „1908. A Febr-i rettenetes vihar ledöntötte a templom előtt álló kereszt felső részét s 2 darabja eltört... Szöllős neve ezentúl: Vértesszöllős — Ez évben létesült az iskolci könyvtár..." .1914. Jún. 28-4n m*sö!tík... trónörökösünk«: Ferenc Ferdinándot, nej<vel együtt. Feljegy rent cd itt is. mert óh, bár ne adná a jó Isten, e tzórnyO gaztett mo- nyú dolgoknak lesz szülőanyja, amelyek hullámai majd e kis plébániára is cl fótiak jutni..." „ Vér lesszöl lésről a világháborúban 230 lakos’vett részt, közülük 32-cn haltak hősi halált..(Magyar Vármegyék és Városok Múltja...) .. I9I5. Mikor lesi c szörnyű vérontásnak vége?,.. A villám becsapott a torony­ba is.. . leégette részben mindkét oltár aranyozását... A te haragodtól ments meg. Uram, minket!.. Az új iskola javára kiadott könyveimre ráfizettem Lél czerkoro- náL Most már hirdetem, hogy ingyen adom...” * . (Helybeli Krónikás feljegyzései) Részlet Vértes könyvének 19. oldaláról (fenn az ere­deti, lenn a cenzúra utáni , javított” szöveg) Vértes László (1914— 1968) kétségtelenül tehetsé­ges, sokoldalú (a liberális magyarban = all round) amatőr volt, aki talán a há­ború miatt, vagy talán ép­pen azért, mert túlságosan sok minden érdekelte, nem tanult tovább. így nem vég­zett egyetemet sem, és éle­te végéig képzetlen szakem­ber maradt. Néhány sze­meszter orvosegyetem után volt ő karikaturista, akroba­ta, munkás, könyvárus, amatőr barlangász egy­aránt, és bár azokban az években elkötelezett kom­munista is volt, mégsem a vodkát, hanem az amerikai kukoricawhiskyt, a Ken­tucky Jim Beamet, és vala­mivel később a néger barát­nőket kedvelte (hiába, a finy- nyás liberális ízlés!). Vélet­lenek egybeeséséből, és alighanem a szakértelmet és szakértőket mindig is el­szántan támogató Párt jóin­dulatából került a Nemzeti Múzeumba, ahol élete vé­géig dolgozott. 1956. októ­ber 23-án például a Rádió ostroma közben ő, a hajda­ni akrobata verte le a múze­um oromzatáról a veres csillagot, amiért később fura módon a haja szála sem görbült. Már ebből is következik tehát, hogy Ni­caragua forradalma után alighanem buzgó liberális lett volna, ha 1968-ban meg nem hal. Vitathatatlanul hatalmas energiával vetette bele ma­gát az őstörténet rejtelmei­be, zsákutcáiba és barlang­jaiba, majd 1963-tól kezd­ve élete fő művén — Vér­tesszőlős nagyon régi őste­lepének feltárásán — mun­kálkodott. Mindig becsülni fogom azt a cikkét, amely­ben őszintén megírta, hogy egyetemi tanulmányok hí­ján sohasem tudta, ért-e va­lójában mindahhoz, amit csinál, vagy nem. Ő leg­alább beismerte, hogy hi­ányzik belőle a szakérte­lem. Ennek ellenére kitartó­an dolgozott Vértesszőlő­sön egészen 1967 októberé­ig. Az ásatások fő szenzáci­ója természetesen vértes- szőlősi Sámuel felfedezése volt 1965. augusztus 21-én. Erről a koponyada­rabról akkor azt hitték, hogy a kőeszközökkel együtt még az előemberek — Homo erectus — hagya­téka. Azóta kiderült, hogy némi szakértelem mégis se­gített volna, hiszen az egész telep a koponyama­radvánnyal együtt jóval ké­sőbbi, mint azt maga Vér­tes, és az általa akaratlanul is félrevezetett egész tudo­mányos világ sokáig vélte. Hiszen már a Homo sapi­ens korába, a középső őskő- korba tartozik, és így in­kább 80 ezer éves, mint 200, vagy 300, sőt 400 ezer esztendős. Vértes persze hitt felfe­dezésében, és abban is, hogy Európa egyik legré­gibb előemberét találta meg, és szokása szerint tá­jékoztatni akarta a nagyér­deműt. (Vitathatatlan, hogy ismeretterjesztő írásai hatá­sosak, olvasmányosak, és tudományos szempontból korrektek voltak.) Megírta tehát Kavicsösvény című jó könyvét, amely már csak halála után, valamikor 1969 nyarán jelent meg, 3700 példányban, a Gondo­lat kiadásában, Budapesten (az ára 64 forint volt). A könyvben, mintegy a törté­nelem menetét összefoglal­va, az ősmúltat, a régmúl­tat és a közelmúltat akarta ellenpontozva bemutatni, és ezért bevezetőjében hosz- szabban idézett egy névte­len vértesszőlősi krónikás (alighanem egy hajdani plé­bános) kéziratából. A króni­kás valószínűleg tót — bo­csánat, szlovák — anya­nyelvű volt. Mindenesetre ez a vértesszőlősi jó tót atyafi akkor még nem tud­ta, hogy az ő népét 45 év­vel később szlováknak kell majd mondani, és a tót szót használta. Vértes célja az volt, hogy érzékeltesse: még egy egyszerű falusi krónikás is fontos és jelen­téktelen események hosszú sorát ismerte a falu történe­téből 1866-tól kezdve. Mennyi ismeretlen ese­mény, hódítás, foglalás, tra­gédia, borzalom, ünnep, ke­resztelő, esküvő, halál és millió más esemény történ­hetett tehát Szőlősön Vér­tesszőlősi Sámuel óta — Vértes szerint 400 ezer év alatt —, amelyekről sem­mit nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni. Be kell ismernünk, hogy Vér­tes módszere ebben az el­lenpontozásban is hatásos volt. A névtelen krónika legel­ső bejegyzése 1866-ból így szól: Mivel a győri egyház­megyének 1866-ban nem volt papja, ki tótul tudott volna, az esztergomi egy­házmegyéhez fordultak... A krónikás elérkezett 1914-hez, és Vértes híven idézte sorait: 1914. jún. 28-án megölték a gonosz szerbek, orosz biztatásra, áldott jó trónörökösünket: Ferenc Ferdinándot, nejé­vel együtt. Majd elmúlt a világhábo­rú, szerencsére a kommün is, és az 1920-as bejegyzés már így szól: ...1920. A vö­rös diktatúra után jött a „keresztény kurzus" görög- tüzzel, de kevés meggyőző­déssel. ...minél vagyono­sabb valaki, annál kap­zsibb... ” (Remélem, e mondatnak lesz tanulsága az 1998-as választásokra is!) Megjelenésekor, 1969- ben kalandos körülmények között azonnal megvettem Vértes könyvét, el is olvas­tam, és érthető okokból va­lahogy megragadt bennen a vörös diktatúra emlegeté­se. (Mondom, Vértes, akit jól ismertem, ha nem hal meg, tán olyan lett volna, mint a Beszélő, s egy dara­big szidta volna a vörösö­ket, és csupa rossz híre lett volna számukra, majd 1994-ben, mint régi kom­munista, koalíciót csinált volna velük.) Aztán egy frankfurti nagy régészeti könyvtár elkérte tőlem a kötetet (évtizedekig hiába várt a szakértő világ Vértes­szőlős tudományos közlésé­re, meg kellett tehát eléged­niük ezzel a népszerű mun­kával), és én balgán odaad­tam, mit sem sejtve arról, hogy egy ritkaságtól szaba­dítom meg magam. Persze sajnáltam, hogy a könyvtá­ramból hiányzik, és min­den alkalommal izgatottan néztem az antikváriumok polcait, hátha egyszer fel­bukkan. Felbukkant. Meg is vettem, 80 forintért. Le­hetett ez úgy 1980 táján. Valamelyik üres órámban bele is lapoztam. Felderen­gett, hogy az én hajdanvolt kötetemben volt valami a vörös diktatúráról is. Nem találtam. Rosszul emlékez­nék? Lehetetlen! Mindig tudtam, hogy évtizedekkel korábban történt apró rész­letek is pontosan megragad­tak bennem. Egyetlen lehe­tőség maradt (könyvtárak­ban emiatt kutatni nem volt sem időm, sem ked­vem): elnapolni a kérdést és várni a jó szerencsét. A következő tíz év alatt talán ötször vagy hatszor ta­lálkoztam a kötettel antik­váriumokban, de mind­egyikből hiányzott a vörös diktatúra. Azután egy dél­után a Várban, az Ország­ház utcai antikváriumban ismét megpillantottam egy példányt. Ötven forint volt az ára (a blokk száma 4094), habozás nélkül fizet­tem érte, hónom alá csap­tam a kötetet és távoztam. Hazáig bele sem pillantot­tam, és szinte szertartás volt otthon annak elemzé­se, hogy tényleg emlékeze­tem gyongült-e meg vésze­sen, vagy mégiscsak volt előzetes és utólagos, szigo­rú cenzúra Kádár elvtárs legnépbarátibb éveiben. Volt! Könyvtáramban talál­ható az a két Kavicsösvény példány, mely igazolja ezt, és a mellékelt képen látha­tó is. Nagyon röviden: azokat a sorokat, amelyeket fen­tebb dőlt betűvel idéztünk, valamely cenzor a könyv megjelenése után nyilván pártos felháborodással kifo­gásolta. A megjelenés előtt erre bizonyára azért nem került sor, mert valójában Vertes mégiscsak megbíz­ható elvtárs volt, írásaiban kételkedni tehát legalábbis nem illett. A tótok, meg a gonosz szerbek, meg a go­nosz szerbeket egyre (és egészen máig) biztató oro­szok, meg a vörös diktatú­ra emlegetése természete­sen még Vértestől is sok, sőt sokk volt az elvtársak­nak. Ezért a 3700 példány­ban megjelent könyv köte­teit visszaszállították a nyomdába. A 17—20. olda­lakat a szorgalmas kötésze­ti dolgozók a Kossuth- nyomdában zsilettpengével minden kötetből kivágták, és beragasztották az újra­nyomott négy oldalt, ame­lyekből az idézett, és ké­pünkön aláhúzott részek már kimaradtak. Az egész operáció aligha volt olcsó, de sebaj, tellett erre is a dollárkölcsönökből. Lehet, hogy hivatalos cenzor fedezte fel Vértes poszthumusz merényletét, lehet, hogy csak egy olyan olvasója, aki vagy hitbuzgó komenista, vagy csak gyá­va adminisztrátor volt. A lé­nyeg, hogy jelentette az elv­társaknak, akik egy zsilett­vágással megoldották a kér­dést. Az igazi lényeg azon­ban mégiscsak a következő: még egy, tanulatlan, de párt­hű liberálisnak sem szabad átlépnie az elvtársak által megengedett keretek határa­it. Ha azonban mégis átlépi, haja szála sem fog görbül­ni. Leverheti akár a veres csillagot is az égről, aka­rom mondani, a Nemzeti Múzeum tetejéről. Legfel­jebb kijavítják a könyvét. Makkay János, a történettudomány doktora Forradalmárok, levert vörös csillagokkal, 1956-ban

Next

/
Thumbnails
Contents