Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-15 / 216. szám
12 PEST MEGYEI HÍRLAP LATOHATAR 1994. SZEPTEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Az anyanemzethez vezető híd Megyénkből könnyen eljuthatunk a közeli Párkányba, ebbe a vegyes lakosságú dél-szlovákiai kisvárosba. A Dunán átkompozó turistát megragadja az esztergomi bazilika látványa, amely azután végigkíséri őt párkányi barangolásai során, ugyanis a Főszékesegyház épülete a város sok utcájáról látszik. Ha az ember nem tudná, hogy a két települést elválaszthatja a Duna, azt hihet- né, hogy a bazilika ott áll a szomszéd utcában. A „szocializmus” éveiben szokássá vált „átugrani egy sörre” Párkányba, ám az igazi attrakciót a híres-nevezetes Simon Júda vásár jelentette októberben, az elsősorban cipő- és ruhavásárlás (no meg a sörözés) miatt ideutazó magyaroknak. Ma már a szlovák és magyar oldalt sok minden ösz- szeköti, ám mindenekelőtt a közös cél: felépíteni a második világháborúban elpusztult Mária Valéria hidat. 1989 óta számos rendezvény, tárgyalás zajlott le a híd újjáépítése érdekében, amit az expóra való készülődés jegyében szerettek volna megvalósítani. Koncerteket is rendeztek-rendeznek. A jelmondat szerint minden belépőjegy egy csavar a híd- ba... Most, az expó lefújása után minden kérdésessé válhat. Kérdés, hogy megma- rad-e a párkányiak és az esztergomiak lelkesedése, vagy továbbra is ott meredeznek majd az égbe a híd pillérei — Európa közepén, Európa szégyenfoltjaként. Párkány város önkormányzata elöl jár a szlovák—magyar együttműködés terén. Az önkormányzat havilapja a Párkány és Vidéke mindkét nyelven tájékoztatja az olvasókat. Lenin szobra hála Istennek már jó pár éve eltűnt a főtérről, mint ahogy eltűntek a kötelező kis vörös csillagok is a lámpaoszlopokról. Szép új üzletek vátják a vásárlókat, mostanában tatarozzák a Szent Imre-templomot, ízlésesen kifestették az éttermeket. Van olyan könyvesbolt, ahol csak magyar nyelvű könyveket és újságokat lehet kapni, és amelyeknek a zöme magyarországi kiadású. Kapható olyan képes levelezőlap, amelyen a település neve és a látványosságok leírása magyarul és szlovákul is olvasható. A Csema- dok helyi szervezete évkönyvet ad ki Párkányi Szemle címmel. Ennek utolsó oldalán a város neve az évkönyv címének szlovák fordításában is ősi magyar nevén szerepel, s a városháza homlokzatán ott büszkélkedik a ka- kasos párkányi címer. Persze az épületekre ráférne még a szakszerű restaurálás, és már semmi sem olyan olcsó, mint régen, s főképp nem az ott élőknek. Egy kenyér tizenhat szlovák korona, a kétliteres üdítőitalért 40, a fagylaltért 2,5 koronát kell fizetni. Nekünk, maHIRDETÉS APRÓHIRDETÉS ADÁS-VÉTEL NAGYKŐRÖS, Szőlő út 19. alatti családi ház eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. (205373/4H) RÓMAIFÜRDŐ legszebb helyén, az Ernőd utcában eladó egy ikerház fele: 2 szoba-összkomfort, terasz, garázs, kerttel, luxus kivitelezéssel, 2 telefon fővonallal: 7,8 M Ft-ért. 250-1017, 187-1132. (205491/19K) KUKORICAPATTOGTATÓ gép töké letes állapotban, 62 000 Ft-ért eladó. Tel.: 282-2629. (205562/5K) ÁLLÁS HIRDETÉSSZERVEZŐKET keresünk országos hálózathoz, 26%-os jutalékkal. Tel.: (06-1)-115-2280. (204405/8H) KÖNYVELŐIRODA, kettős könyvvitelhez értő gyakorlott könyvelőket keres. Tel.: 156-4318. (205201/4K) VOLÁNBUSZ Járműtechnika Kft., gyakorlott hegesztőt keres. Bérezés megegyezés szerint. Cím: 1134 Budapest, Szabolcs u. 17., Zsidai Tibor üzletágvezető. (205260/2H) A KERTÉSZETI Egyetemi Tangazdaság keres. Budakeszi kerületébe megfelelő képzettséggel rendelkező mezőőröket, a szőlőszüret időtartamára kb. másfél hónap időtartamra. Szükség esetén vadász- fegyvert biztosítunk. Érdeklődés: Nagymi- hály Ádám, 286-0302. (205422/1H) A KERTÉSZETI Egyetemi Tangazdaság keres, végelszámoláshoz kapcsolódóan, mezőgazdasági ingatlanértékesítésben jártas munkatársat. Jelentkezni lehet: dr. Szilágyi Zsolt végelszámolónál. Telefon: 286-0393. (205423/1H) VEGYES SZŐLŐOLTVÁNYOK, lugas, csemege-, borszőlők termelői áron. Árjegyzék díjmentes. Valiskó szőlész, Gyöngyös. (06-37)-317-682. (202613/3H) ANGOL—NÉMET fordítást vállalok. Tel.: 220-4490. (203677/3K) EPERPALÁNTA, Gorella korai, bőtermő, nagyszemű, vírusmentes megrendelhető. Galántai, 2022 Tahi, Erdész u. 19. Telefon: (06-26)-385-141. (205050/3K) BUDAPESTI bejegyzésű kft.-t előnyös feltételekkel, kapcsolatokkal átadjuk 149-0777. (205344/6K) VÁCON, utcára nyíló, korszerűsített, 32 m2 független házrész vállalkozás céljára, hosszú távra kiadó. Érdeklődni: (06-27)016-181. (205370/4K) 10 ÉVES futamidejű, külföldi hitellehetőséghez, illetve bankhiteligérvényhez, garanciához teljes körű szaktanácsadás. Érdeklődni: (06-60)077-764. (205418/1H) IFA szippantó, munkával, felszereléssel bérbe adó, vagy eladó. Érdeklődni hétköznap: 17 órától. Cím: Bara Sándor, 1204, Eperjes út 38. (205559/2K) □ MAGÁNTERÜLETEN álló, 20 négyzetméteres üzlet, alsó 20 négyzetméteres raktárral, WC, öltözővel, berendezéssel együtt eladó, vagy kiadó. Érdeklődni lehet: Harányi Sándor, Fót, Kodály Z. u. 11. szám, 2151. □ ABONYBAN ház eladó, nagy kerttel, víz, villany van. Érdeklődni lehet a helyszínen: Jáger Istvánnénál, 2740 Abony, Táborhely d. 101 szám. □ TELKIBEN, 35 négyzet- méteres vegyesbolt, és különálló két és félszobás családi ház, 300 négyzetméteres, összközműves telken eladó. Cím: Telki, Rózsa út 35. szám. Ára; 10 millió forint. □ ELADÓ Volkswagen Golf, fehér, 1986-os, 1.5 köbcentiméter, automata sok extrával; irányár: 470 000 forint, Kartal, Petőfi u. 30. szám, Bereczki (benzines). □ TÖKÖLÖN, Fő út 116. szám alatt, forgalmas helyen bevezetett cukrászda eladó. □ CEGLÉDBERCELEN két család részére is alkalmas, négyszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni 16 óra után lehet a (06-53)-370-081 telefonon Mezőrdi Antalné Ceglédber- cel, Béke u. 9. Up0i tetők szigetelése, korszerű technológiával. Gyors kivitelezés. Olcsó ár. 10-15 évi garancia. Országos referenciák. NEOTECH Kft. Budapest, Halász Gábor u. 23.1039 Tel.: 160-8561, (06-30F425-567, (06-30)-425-563 Két hónap alatt 180 000 Ft-ot kereshet! A jelentkezési anyagot 100 Ft-ért postázzuk. Enon Kft. Pécs, Megyeri u. 25.7623 Gépkocsijába autórádió, autóriasztó és központi zár beszerelését elvégzi: a PESTMETÁN Gmk. Megrendelhető a (29)-352-415-ös telefonszámon, mindennap 16 órától 20 óráig. BÉRSZABÁS! 1 Az ERF0 textilüzeme bérszabást vállal Érdeklődni lehet Szabó Bélánénál, a 122-8430-as telefon ^ 34-es mellékén. J Az Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Rt. várja azoknak a megbízható, leinformálható vállalkozóknak A jelentkezéseket, a jelentkezését, „Tápbolt” jeligére, akik partnerek lennének a Dabas, keveréktakarmány Szabadság út 3. 2370 címre küldjék el. Telefon: (29)-360-155, értékesítésében, illetve tápbolt üzemeltetésében. (29)-360-156 A szerző felvételei gyarországiaknak is sok még a tennivalónk Párkány és Esztergom, illetve Szlovákia és Magyarország közlekedése ügyében. Az említett híd híd lehetne az ottani magyarok számára az anyanemzethez. Nem szabadna elvetnünk a nagyszerű tervet, hogy Szlovákiát és Magyarországot egy újabb híd kösse össze. Am addig is — és ez tényleg nem kerülne sokba — illenék már átkeresztelni azt a kompot, amely még mindig a dicstelen Zalka nevet viselve szállítja a határfolyón átkelő utasokat. Tóth Szilárd Töltőállomást, üzemanyag-tárolót építők és üzemeltetők figyelmébe! Világcégek termékeit szállítjuk: átfolyásmérők, víztelenítőszűrők, szivattyúk, kompresszorok, gumitömlők minden méretben, tömlőcsatlakozók, ZVA automata töltőpisztolyok, csepegésmentes kuplungok, biztonságtechnikai felszerelések, továbbá töltőállomások berendezései és tartozékai. MINEN Kft. Budapest II., Csalogány u. 13-19/B fszt. 1. (1027) Tel.: 202-7705 Tel./fax: 115-9551 Isaszeg Nagyközség Önkormányzata kczművesített (víz, villany, gáz) épitési telkeket értékesít A telkek három méretben és háromféle áron kerülnek eladásra. Az 540 m2-es 570 Ft/m2, a 700 m2-es 600 Ft/m2, az 1000 m2-es 620 Ft/m2. Érdeklődni lehet a polgármesteri hivatalban, Vidra József építésügyi főelőadónál, cím: Isaszeg, Rákóczi u. 45.2117, telefon: 166-4947. Isaszeg Nagyközség Önkormányzata 8C€ m2-es külterületi telkeket értékesít a horgásztavak mellett, 240 Ft/m2-es áron Érdeklődni lehet a polgármesteri hivatalban, Vidra József építésügyi főelőadónál, cím: Isaszeg, Rákóczi u.. 45. 2117, telefon: 166-4947.