Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-14 / 215. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. SZEPTEMBER 14.. SZERDA A polgármester bízik Váckisújfalu jövőjében Egy kapával nem lehet gazdálkodni... Mielőtt egy-egy falut fölkeresek, hogy a Tájolóban né­hány jellemző vonást fölvillantsak róla az olvasónak, egyetlen személlyel szoktam előre időpontot egyeztetni: a polgármesterrel. Nos, ez Váckisújfalu esetében lehe­tetlennek bizonyult. Nem csupán azért, mert a falu első emberének, Nagy Mihálynak nincs telefonja — előfor­dul az ilyesmi bizony még máshol is —, hanem azért sem, mert az önkormányzat épületében hivatalosan he­tente csak egy alkalommal, csütörtök délelőttönként ta­lálható a polgármester. A közjegyző pedig Galgamá- csán lelhető fel. Ha az olvasó ilyen előz­mények után azt hiszi, hogy Váckisújfalu egy „lerob­bant”, elhanyagolt falu — mint ahogy hittem érkezé­sem előtt én is —, az téved. A főutcán számos emeletes ház épült — állapotukból, stílusukból, méretükből ítél­ve — a közelmúltban. Igaz, ugyanakkor nem egy épület ugyancsak elhanyagolt, la­katlannak tűnik. Az először ide látogatóban mégis kedve­ző az összbenyomás, különö­sen akkor, ha befordul abba az utcába, ahol az ugyan­csak rendben tartott iskola és óvoda, valamint a templo­mok találhatóak. S melles­leg a polgármesteri hivatal is, ahol persze — a galgamá- csai telefonközpontos hölgy állítását igazolandó — zárt ajtókat találtam. A polgármesteri hivatal helyett hát az első utamba akadó portára nyitottam be. — A polgármestert kere­sem... — mondtam a kutya­ugatásra előkerülő idősebb férfinak, ahogy a bemutatko­zásnál kiderült, Klenovszki Jánosnak az udvarán. — Tudja, szeretnék írni a falu­ról... — magyaráztam kérdő tekintetét látva. — Váckisújfaluról? Hát ez olyan kis falu, ahogy a ne­vében is benne van. Nem laknak itt még ötszázan sem. Többségük szlovák eredetű, akár az evangélikus temp­lomba járnak, akár a katoli­kusba. Az a baj, tudja, hogy sok a nyugdíjas. Vagy mert öreg, vagy mert leszázalé­kolt, mint magam is. . — Vannak itt azért fiata­lok is — intettem a fejem­mel a kutyával játszó tizen­évesforma fiú felé, aki ugyancsak az érkezésemre került elő. Nyilván, hogy le­csendesítse az acsarkodó ál­latot. Meg aztán kíváncsi le­hetett maga is... — Vannak, vannak, de nem sokan. Mostanában már inkább maradnak, mert­hogy nincs hová menniük... (Később Galbos Gábor egykori téeszelnökkel be­szélgetve jegyeztem fel az, azt hiszem, többek vélemé­nyét tükröző mondatot: „Csak azt sajnálom" — mondotta —, „hogy itt tar­tottam a fiam. Felsőfokú vég­zettsége van, de nem ér vele semmit, mert nem tud elhe­lyezkedni. ") — Munkanélküli mennyi van a faluban? — kérdez­tem a Klenovszki Jánost. — Lehetnek egy páran... — mondta elgondolkozva. — Azelőtt sokan dolgoztak a téeszben, aztán az meg­szűnt, a melléküzemágakból meg káefté lett, vagy micso­da. Egy nyomda meg egy műanyagfeldolgozó. Nem nagy fizetéssel, gondolhatja. (Ez a nem nagy fizetés, tudtam meg később, ugyan­csak kicsi: a nyomdában van, aki alig keres 10 ezer forintot, a műanyagfeldolgo­zóban pedig vannak 8 ezer forintos fizetések is...!) — 5 a földeket kivették most, hogy lehetőségük nyílt rá? — Egy kapával nem lehet sok földet kivenni — legyin­tett Klenovszki János. — Van ugyan egy-két kárpó­tolt, aki műveli a földjét, de nem könnyű máma újgazdá­nak lenni. Mi, téesztagok in­kább bennhagytuk a rész­aránytulajdonunkat, így leg­kat... Talán otthon megtalál­ja — mutatott az út túlolda­lán fekvő egyik házra. A polgármesterre végül az egykori kultúrház előtt akadtam rá: a tetőn villany- szerelők dolgoztak, az ő munkájukat figyelte. — Az utolsó pillanatban jöttek — mondotta —, hol­nap esküvő lesz a kultúrház- ban, ha nem érkeznek meg, bizony bajban lettünk volna. De jöjjön be, nézze meg az előkészületeket. A fedett előtérben az asz- szonyok „hada” foglalatos­kodott a sütéssel-főzéssel. Két disznót is vágtak az alka­lomra, s persze került aprójó­szág is a fazékba. Szükség is volt rá, hiszen, ahogy az örömapától megtudtam, két esküvőt készültek tartani: mindkét gyermeke egyszer­re házasodott. — S a faluban maradnak a fiatalok? — A fiam igen, a lányom nem. — Tudja — vette át a szót a polgármester —, ezek az első esküvők, amelyeket a kultúrházban tartunk. Amire a polgármester a bizodalmát építi... alább kapunk aranykoronán­ként úgy 15—17 kiló takar­mányt. Mert baromfit meg egy-két disznót szinte min­denki tart. — Végül is ön szerint meg fog maradni a falu? Az idős ember néhány másodpercig töprengett. — Hát nem sok jövője van — válaszolta végül —, de talán nem fog kihalni. Az üres házak egy részébe pesti­ek költöznek, általában per­sze nyugdíjasok. Túdja — folytatta némi szünet után —, azelőtt, amikor még a galgamácsai tanácshoz tar­toztunk, nem sokat törődtek velünk. Legalábbis én így lá­tom... Amióta önállóak let­tünk, némileg javult a hely­zet: idén télen talán már gáz­zal fűthet a falu. Megépült a telefonközpont is, igaz, a te­lefont már tavalyra ígérték... — Javult az ellátás is — szólt közbe a felesége, aki a tornácon álldogálva hallga­tott bennünket. — Van már két boltunk is, abban elég sok mindent lehet kapni. Amit meg nem, azt is meg­hozzák, csak szólni kell. — De azért feltétlen kér­dezze meg ezekről a dolgok­ról a polgármestert is — nyújtotta a férfi a kezét bú­csúzásul. — Mégiscsak ő tudja jól ezeket a dolgo­Akik a közelmúltban háza­sodtak a faluban, azok in­kább máshol tartották az es­küvőjüket, mert Váckisújfa- luban, mondjuk 150 vendég fogadására, általában kicsik az udvarok. így aztán kény­telenek voltak máshol tarta­ni a lakodalmat. De elmenni sem igen tudnak a közleke­dési nehézségek, no meg az állatok esti etetése miatt... Ezért aztán az önkormány­zat rendbe hozatta az épüle­tet, s így végre van egy hely a faluban, amely ismét min­denféle rendezvény tartására alkalmas. Ez is hozzájárul­hat a fiatalok megtartásához. S ahol régebben, amíg helyben volt a téesz központ­ja, legalább egy-egy énekes felléphetett a falu szórakoz­tatására, jutottak eszembe Klenovszki János szavai. Idéztem is a polgármester­nek a vele való beszélgetést. — Látom, már sok min­dent tud — mosolyodott el Nagy Mihály —, nekem leg­feljebb csak ki kell egészíte­nem az említetteket... De jöjjön, üljünk le az asztal­hoz. Éppen tegnap tartot­tunk egy körzeti képviselő- testületi ülést... Az összejövetelen, tud­tam meg a polgármestertől, a térség ugyancsak fontos gondját, a galgamácsai vészé ­lyeshulladék-tározó ügyét vi­tatták meg. A tározó osztrák tulajdonosa által letétbe he­lyezett 200 millió forintból szerették volna több környe­ző településre a gázt bevezet­ni. A pénzhez azonban csak akkor tudnak hozzájutni, ha teljesítik az osztrákok újabb feltételét, vagyis hozzájárul­nak a telep befogadóképessé­gének a megkétszerezésé­hez... Nagy Mihály szerint azonban erről szó sem lehet. — Úgy tudom, már beve­zették a gázt... — említet­tem meg a polgármesternek. — Igen, azt végül is sike­rült más forrásokból megva­lósítani, ezért most már a csatornázásra fordítanánk az összegeket. Erre is égetően szükség van, mert némelyik kút már annyira elszennye­ződött, hogy csak öntözésre lehet használni a vizét. Még szerencse, hogy a vízbeveze­tést már magunk mögött tud­juk... — S lesz, aki majd mond­juk ötven év múlva is hasz­nálni fogja ezeket a beruhá­zásokat? — kérdeztem a pol­gármester véleményét is a falu jövőjéről. — Meggyőződésem, hogy lesz! — mondotta hatá­rozottan. — De ha kételyei volnának, nézze meg az óvo­dánkat és az iskolánkat — állt föl. Váckisújfalun nincsenek távolságok, így aztán hamar az egy épületben lévő óvodá­hoz, iskolához értünk. Köz­vetlenül mellettük található — ugyancsak egy fedél alatt — a polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő. Péntek délután lévén, éppen ügyele­tet tartott a galgamácsai or­vos. Vártak is rá szép szám­mal. — Tudja — mesélte a pol­gármester —, néhány évti­zeddel ezelőtt egy atomhul- ladék-tárolót építettek a Ez is a váckisújfalui valósághoz tartozik: elhagyatott porták A szerző felvételei szomszédos Püspökszilágy határába... — De ugye nem azt akar­ja mondani, hogy a betegek magas száma és aközött va­lamiféle összefüggés van?! — Ezt én nem mon­dom... Az viszont biztos, hogy a faluban sokan tarta­nak tőle... Közben az épületet meg­kerülve az óvoda és az isko­la közös udvarára értünk, ahol a polgármester, összeta­lálkozva valakivel, hosszas megbeszélésbe kezdett. — Ilyen a polgármester élete — mondta a megbeszé­lés végeztével. — Mindig mindenki rendelkezésére kell állnia. Sokszor még este is rám nyitják az ajtót. Ezt persze nem panaszképpen említem — tette hozzá mo­solyogva. — S indul az önkormány­zati választáson? — Még nem döntöttem. Tiszteletdíjas polgármester vagyok, de burkoló a szak­mám, így aztán az el nem vállalt munkák miatt évi több százezer forinttól es­tem el — jegyezte meg. — No de itt vagyunk az iskolá­nál... Váckisújfaluból a felső ta­gozatot a hatvanas-hetvenes évek fordulóján telepítették át Galgamácsára. Visszatele­pítésének a polgármester vé­leménye szerint nincs realitá­sa, az alsót azonban semmi­képpen nem engedik el. Eltö­kéltségük bizonysága, hogy az iskola és óvoda épületét, udvarát rendben tartják, sőt az iskola felszerelését folya­matosan bővítik. Tanító csak egy van, Dió­szegi Károly, ami egyben azt is jelenti, hogy a tanítás elsőtől negyedikig osztat­lan. Nem vagyok hivatott ar­ra, hogy a pedagógusok kö­zötti régi vitában, vagyis sza­bad-e ily módon oktatni a kisgyerekeket — állást fog­laljak. Az viszont bizonyos, hogy a polgármester szerint semmilyen hátrányuk nem származik a gyerekeknek eb­ből az oktatási módszerből, a váckisújfalui tanulók ugyanúgy megállják a helyü­ket később, mint azok, akik osztott osztályban sajátítják el az alapismereteket. Ennek persze a tanító gyermeksze­retetén s nagy szakmai tudá­sán kívül az is az oka, hogy a négy osztályban összesen 19-en vannak. Elsősök pél­dául csak hárman. — Ez bizony elég kevés­nek tűnik... — jegyeztem meg. — Csak átmeneti a csök­kenés — így a polgármes­ter. — Jövőre már majd há­romszor enyien lesznek... S aztán sokáig tartósnak tűnik a magasabb gyermeklét­szám. S ha sikerül is később itt tartani őket, akkor van Váckisújfalunak jövője, eb­ben bizonyos vagyok. Hardi Péter Szőkébb hazánk kincse A Pest Megyei Hír­lap és a Családi Ház című folyóirat kö­zös rovata. Váckisújfalu e század ötvenes éveiben még egy­szerű, egyutcás, patak menti település volt, fésűs beépítéssel, amely a XVIII. század elején ala­kult ki a török utáni újrate­lepítés eredményeképpen. Azonban bármily szerény megjelenésű is e község, történeti szempontból te­kintve hosszú múltra hivat­kozhat, mert okleveleink szerint már a XIV. század­ban lakott volt. Erre utal kisméretű, római katoli- küs templomának közép­kori eredete is, amely fel­tehetően egy gótikus temp­lom romjaiból épült 1729 körül, barokk stílusban. Az újraépítéskor eredeti alaprajzán nem sokat vál­toztattak; ez kutatás nél­kül, szemrevételezéssel is megállapítható. Az egye­nes záródású, egyszerű szentély a hajó keleti végé­hez csatlakozik, és annál jóval keskenyebb, ahogy az a gótikus falusi templo­mainknál általános. De kö­zépkori eredetre enged kö­vetkeztetni a szentély kes­keny, rézsűs ablaknyílása is. Mai formájában a temp­lom korai barokk jellegű, homlokzata közepén szép kőkeretes bejárati ajtóval, amelyen még a zár is ere­deti barokk. Aprócska tor­nya — a tetőgerincen ülő úgynevezett huszártorony — fából készült, jó vona­lú barokk sisakkal. Belül a templom sík mennyeze­tű, csak a szentély és a sekrestye boltozott. Ez utóbbi dongaboltozattal, amelynek egyik oldalán három fiókboltozatot alakí­tottak ki. A templomot Szent András apostol tisz­teletére szentelték, elfeke­tedett oltárképe is őt ábrá­zolja. Vácújfalu katolikus templomát a műemlék- jegyzék nem tartja szá­mon. Középkori maradvá­nyainak feltárásával ez a jövőben megváltozhat, mert a falu még jó néhány régi palóctípusú házzal is rendelkezik, ami — tekint­ve a fésűs beépítésű tele­pülés szerkezetet — a kö­zépkori eredetű templom­mal együtt a műemléki vé­dettségre jogos lenne. Pamer Nóra

Next

/
Thumbnails
Contents