Pest Megyei Hírlap, 1994. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-13 / 214. szám
IS PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. SZEPTEMBER 13., KEDD 13 Válasz egy glosszára Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Pest Megyei Hírlapban 1994. augusztus 30-án megjelent — a XXXVIII. évfolyam 202. számában — az On glosszája „Szakértelmet, elvtársak” címmel. Tájékoztatom Önt, hogy a népi ülnökök bíróságra történő behívására és a behívásról a népi ülnökök munkahelyének értesítésére kétféle —- az Igazságügyi Minisztérium B. V. Házinyomdája által készített — nyomtatvány áll a bíróság rendelkezésére, amelyek évek óta használatosak. Ezeken a nyomtatványokon valóban még az „Elvtárs” megszólítás szerepel, azonban az érintettek értesítésekor természetesen ezt a szót áthúzzuk. Jelen esetben pontatlanság történt, ugyánúgy, ahogy az Ön cikkében, amelyben az ülnök szót elnökre cserélték. A cikkben levont következtetés egyébként személyemre nézve sértő. Dr. Czine Ágnes a Buda Környéki Bíróság elnöke Nem a mi szégyenünk A napokban felfigyeltem a televízióban a közvéleménykutató szakember nyilatkozatára, aki arról beszélt, hogy a legutóbbi felmérések Szerint tovább csökkent az ellenzéki pártok népszerűsége, mintegy 6-6 százalékra. (...) Az elmúlt hónapok eseményeit figyelembe véve meglepő ez az eredmény. Hogy csak néhány fontosabb kormányzati döntést említsek: kezdődött a médiaelnökök kinevezésére tett miniszterelnöki javaslat idő előtti aláírásával, folytatódott a nyugdíjüggyel, az expó megrendezésének lemondásával, az eddig soha nem tapasztalt mérvű forint- leértékeléssel, a szlovákiai bocsánatkéréssel és a fokozatos áremelések bejelentésével. Mégis, mindennek ellenére nőtt a kormányzó pártok népszerűsége? Miért? Mert az elkötelezett médiák e negatív híreket jól csomagolva „etetik” továbbra is az embereket. Az expódöntés az egyik legfájóbb számunkra, a jövőre nézve is. Sajnos a parlamenti szavazás eredménye előre pontosan megmondható. (...) Szeretettel gondolok arra a kedves idős házaspárra, akik a cél érdekében egyhavi nyugdíjukat ajánlották fel. Valószínűleg mások is, igen sokan áldoznánk egy ilyen nemes célra, ha sikerülne az expót mégis megvalósítani. Ha mégsem sikerülne, úgy ebbe bele kell törődnünk, nem a mi szégyenünk. .. Most inkább arra koncentráljunk, hogy megmaradjon ez az újság, amelyből megismerhetjük egymás gondolatait, és reális tájékoztatást kapunk az eseményekről. Szerezzünk minél több előfizetőt, s viseljük el, ami történt és ami még történni fog. Cieleszky Ilona Budapest Nordénia Mielőtt bárki térképhez kapna, megnyugtatom, nincs ilyen ország. Még nincsen. De van egy festői falva Pest megyének. Nemcsak azért festői, mert Székely Bertalan temetkezett ide nyakas, szép beszédű magyarjai közé. Szada, ahol ma is még laj- hog a lassú eső és Pazsak a hely, hol a Rákos-patak forrása pezseg-buzog. Ahol sosem hivatalosuk népi dűlőnévből a Koplaldok, a Haja- gos és bűzbe-gazba fúl a gyönyörű Varga út. Pedig módos üdülőtáj is lehetne az erdős Margita, a Várdomb, s az Aranyos-hegy „szádjába” (szorosába) HISTÓRIA Az útlevél hazai történetéből (IV.) A személyleírás helyét áthúzták Reviczky kancellár egyik útlevelét, az 1835. évi 12. számút a Közlekedési Múzeum archívumában őrizzük. Az 52 X' 39 cm méretű papírlevél egy latin nyelvű nyomtatott lap, minthogy a Magyar Udvari Kancellária és a Helytartótanács hivatalos nyelve — csakúgy, mint a magyar közhivataloké — 1845-ig a latin volt. A nyomtatott szöveg első része „Comes Adamus Reviczky de Revisnye”, azaz gróf revisnyei Reviczky Ádám címei, rangjai, kitüntetései felsorolását tartalmazza (köztük: „Comitatus Borsodiensis Supremus Comes”, vagyis Borsod vármegyei főispánja). A nyomtatott szöveg második része felkéri a katonai és polgári hatóságokat, hogy ezen levél felmutatóját sem személyében, sem javaiban ne háborgassák, útjában ne akadályozzák, sőt támogassák, és nyújtsanak neki segítséget. „Datum in Imperialii Űrbe Vienna Austriae die nova Ja- nuarii Anno Domini Mil- lesimo Octigentesimo tri- gesimo quinto.”. A 35. január 9-i pontos dátumot (az általunk kiemelt szavakat) kézírással töltötték ki, így írták be az utazó nevét, adatait is: „Spectabilis Dominus Antonius Kvassay”. Foglalkozása: „Inclyti Cattus Barsiensis Judria Assessor” vagyis: Tekintetes Bars vármegye törvényszékének ülnöke. Kézzel töltötték ki az érvényességi időt is: „sex septimana- rum”, és az úticélt: Stíri- án át Graeciáig (tehát az alsó-itáliai görög szigetekig). Reviczki Ádám kancellár aláírása bal oldalt látható, jobb oldalt Ladislaus Szögyény kancellária tisztviselő szignálta az útlevelet. Feltűnő, hogy a pontos személyleírást követelő nyomtatott részt nem töltötték ki: vallása, származása, évei, alakja, arca, haja, szemé, orra így előttünk ismeretlen marad. Hihetnénk, hogy ez egyszeri nagyvonalúság, talán hanyagság volt, de nem: a kancellária útlevelein meglehetősen általános a személyleírásnak hullámvonallal való áthúzása. Az utazó ennek olykor kárát is látta egy-egy rigorózusabb vizsgálatnál. „Útlevelünket nem akarták visázni, míg tanúk előtt igen pontos személyes leírásunkat nem vették” — panaszolja Wesselényi Polyxéna ugyanez évben, 1835-ben. Ez Piemontban történt, egy Aosta nevű kisvárosban, ahol pedig sok idegen fordul meg, mivel „Augustus idejéből való római arcust és hídmarad- ványokat” lehet látni. Kvassay Antal útlevelének hátoldalán tanulmányozhatjuk a „visázások” szövegeit, címeres körbélyegzőit, s így pontosan követhető az út lefolyása: a Polizeydirektion (illetve az olasz tartományokban: Direzione di Polizia) nemcsak pecsétet és dátumot tett rá, mindenütt beírták a következő állomást is, amelyre érvényes az útlevél, megszabva ezzel a követendő útirányt. (Egyetlen „rendetlenség” akad: Veronából Padovába van érvényesítve, de ott nincs lepecsételve, csak Velencében.) Az állomások tehát: Január 13. Salzburg; február 4. Innsbruck; február 16. Trento; február 7. Verona; április 6. Como; április 9. Bergamo; április 10. Verona; április 15. Velence; április 22. Trieszt; május 1. Graz. Az útlevél-policia tehát olajozottan működött az osztrák birodalom határain belül, hiszen Kvassay Antal nem lépett ki a monarchia lombard-velencei tartományából az igazi külföldre, csak a Comói-tó partján töltött hosszabb időt, s tíz látta- mozás szerepel az útlevelén! Ehhez képest értékelhető igazán a Magyarországon való szabad utazgatás, amelyről John Paget oly lelkesen emlékezik meg. A magyarországi útlevél-policia hiányát a monarchia más tartományaiban élők rosszallják is; Szemere Bertalan beszéli el jóízű humorral a csehországi Töplicben szerzett tapasztalatait, amikor a cseh őrmester ezt tartja a különben szép ország — mármint hazánk —- legfőbb fogyatékosságának. „Mint alkotmányos magyar, a policia ellen szilárdul kikelni kötelességemnek tar- tám, s már szólandó valék, midőn felesége s a gyermekek is fölkiáltának, valameny- nyien egyszerre rám bámulva: nincs policia?!” Egy másik, a Magyar Udvari Kancellária által kiadott útlevelünk már valódi * J \m- Q* - %.■ . w 1 '■ t m I / ffö, i •• §2^2y* "'V f'iC! Cm.----.sffLáttamozások a Magyar Udvari Kancellária (1835-ös) útlevelének hátoldalán fészkelt falu. Lehetett volna. De most már Nordéniá- ja van. Göngyöleggyára, melyet — „természetesen” — német eredetiből ferdítettek „csomagolóanyag-gyár”-rá. A tanácsnak óriási vívmány volt, hogy ide települt. Akkor még a Vasút utcába, mely a kacskaringós gödöllő—veresegyházi szárnyvonal emlékét őrizte. Az országgyűlési választások előtt kiadott önkormányzati lapban csupa sikerjelentés. (Digi)telefon, gáz! Egy szó sem az elvikkendesített faluhatárról. A helyi gazdák földje végébe hányt szemétről. A „szemétszállítás drágasága” okán hetekig túltelve szagló kukáktól. Az elmocskolt, beteg erdőkről. Hétvégi telkekről kívülre, útra tessékelt vízfolyásról. A rendről, amelyről a „gondoskodó önkormányzat”- nak képe tennie... Egyik fényképen a tanácselnök-polgármester. Ko- busch úr mellett győzelmi zászlóval. A Kobusch Nordénia csekkjét lobogtatja. „Ajándék”. Avagy annak kü- lönbözete-e, amennyit a „né- met”-nél keresnek és kereshetnének a helybeliek? Ott, a Vasút utcai gyáróriásban, a falu végén. Falu vége?! Központja inkább. Elvégre a pénz dönt, ha eladó minden. A megélhetést féltő helyi munkaerő gyep alá s golfpályának a termőföld. Az utcanév is. Minap látom a csinos, új táblát: „Kobusch Nordénia utca Ez is ajándék? Most még csak az utca. S mikor a falu? Szada helyett — mondjuk — „Nordénia"? Mit nekünk ez az amúgy is szlávnak szófejtett falunév... A Nordénia legalább „európai”! Még országnévnek is megteszi! Magyarország. Milyen „szélsőséges”, milyen „nacionalista”! Hisz benne van az, hogy „magyar”! Elvtársak, semmi liberalizmus?! Adjunk túl rajta! Nosza! Legyünk hát Nordénia! Győri-Nagy Sándor Szada Báthori Miklós, a bibliofil váci püspök A Mátyás király alatti magyarországi humanizmus jeles képviselője volt Báthori Miklós váci püspök, aki 1475-től 1506-ig, haláláig állt egyházmegyéje élén. Szegről-végről a király rokona volt: testvére, Margit Szilágyi Mihály felesége lett. Mátyás király kedvelte a tudós püspököt, aki politikával nemigen foglalkozott. Galeotlo Marzio örökítette meg azt a jelenetet, mikor a király megvédte a kezében könyvvel megjelenő' és a tanácskozás alatt is olvasó főpapot a főurak csúfolódásától. Tanulmányait Itáliában végezte, és talán őt főzte a legszorosabb baráti szál Marsilius Ficino-hoz, a kor jeles platonista tudósához. Tudósi és művészi hajlamainak megfelelően rendezte be váci palotáját, külön sokat foglalkozott annak szép kertjével. Könyvtára tekintélyes lehetett, sajnos ennek ma csak néhány darabját ismerjük. Egyik könyve, Ficino 1496-ban megjelent Platon-kommentárja jelenleg Oxfordban van. A kötet történetét Rozsondai Marianne írta meg. Az ős- nyomtatványban — csodával határos módon — ma is megvan Battista Guarino 1499-ben kelt latin nyelven írt levele Báthori Miklóshoz. A könyv Báthori halála után Budára kerülhetett, mindenesetre a kötet bejegyzése szerint 1686. szeptember 2-án, az éppen felszabadított Budán szerezte meg Joannes Michael Römer császári orvos. Az ő tulajdonából egy Becs melletti kolostoré lett az ősnyomtatvány, majd — annak megszűnte után — Angliába került, és 1893-ban ajándékozta egy gyűjtő az oxfordi Keble College könyvtárának a becses magyar vonatkozású kötetet. Pogány György külföldre szól. Méretében, küllemében teljesen hasonló az előbbihez, de már másik kancellár idejéből való: „Antonius e Comitibus Ma- iláth de Székhely”, azaz székhelyi Mailáth Antal főkancellár írta alá. „Dominus Joannes Doleschall, Causarum Advocatus”, vagyis Doleschall János ügyvéd számára, aki ~Germániába utazik, saját személyes ügyeiben, az útlevél fél évig érvényes és 1845. június 10-én állították ki, száma: 925. A személyleírás helyét itt is áthúzták, lendületes hullámvonallal. Már a kiadás másnapján, június 11-én sorra lepecsételték hátlapját a német államok bécsi követségei: a bajor, a württembergi, a porosz, a szász és a wesztfáliai királyság „Gesandtschaft”-jai. Az utazásra azonban csak ősszel került sor: november 5-én a „FreieStadt Frankfurt Polyzeiamt” mellett a „Kais. Österreich. Gesandtschaft zu Nassau und Frankfurt”, november 13-án a „Stadt Polizei Dresden” és november 15-én már újra az osztrák birodalomban a „K.K.Polyzeidirection in Prag” láttamozása, címeres körbélyegzője került a hátlapra. (Folytatjuk) Dienes Éva
