Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-10 / 186. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. AUGUSZTUS 10.. SZERDA Játsszunk együtt! Az én listám, a mi listánk Lezajlott a második magyar Poppiac Zánkán, ahol fellépett a magyar rockzenei élet színe-java. A viszonylagos siker mellett ugyan voltak negatívumok, de az összbenyomás a kis magyar cannes-i zenebemutató lezártával pozitív. A technotól a kemény rockig mindenki felvonult, végezetül pedig méltó koronaként Babocsay néni és csapata, a P. Mobil bazsevált. A Zenebona Diszkontban (Bp., Kálvin téri Városkapu üzletház) is érződik a nyár és a sikeres nagy előadók kazettái a kelendők. A Rolling Stones-turné, az Omega közeledő nagy koncertje mellett a fővárosban vendégeskedő Michael Jackson régebbi hanghordozói á slágerek. Keresett még a magyarok közül a Demjén-anyíig, Homo- nyi Sándor lemeze és érdekes módon a Love együttes első sikervárományosa. Ők augusztus 20-án a Mester és tanítványaival közösen adnak nagy koncertet a tűzijáték előtt az Erzsébet híd budai oldalán lévő szabad területen. A Zenebona Diszkont jóvoltából feltett szokásos kérdésre, amely a Pa-dö-dö-\e\ volt kapcsolatos, rengeteg helyes megfejtés érkezett, annak dacára, hogy a szünidő kellős közepén bizonyára sokan nyaralnak. A három Pa-dö-dö-album és egy válogatást követően a BMG-nél megjelent legújabb Szép az élet című album immáron az ötödik sorszámmal ellátott kiadványa a tömör gyönyör duónak. A helyes megfejtők közül Béres János pomázi játékostársunk nyerte a CD-t, Fekete Aliz a kazettát és Zsíros Anette Alsózsolcáról a két belépőjegyet a Petőfi Csarnokba. E heti kérdésünk az Euro- woodstock-rendezvénnyel kapcsolatos: melyik legendás angol együttes sikerszáma volt a Felkelő nap háza című sikerdal? Az énekes Eric Burdon már sokadszor érkezik hazánkba. A válaszokat, listákat és minden egyéb kérdést kérjük az 1446. Bp. Pf. 311. Pest Megyei Hírlap címre küldeni. Augusztus 9-én ünnepelte 41. szülestésnapját Délhúsa Gjon, aki barátait ezúttal is hajókirándulás keretében köszöntötte. Ugyanezen a napon már 48. születésnapját ünnepli Pataki László (ex Syrius) orgonista. Augusztus 10-én a Jehtro Túli frontembere. Ion Anderson is ünnepel. Szűcs Judit (állítása szerint huszadik szülinapját ünnepli) augusztus 15-én. Most pedig lássuk az e heti magyar sikerlistát: TOP 10 1. Demjén Ferenc — Dalok a szerelemről 2. Fenyő Milós — A Fenyő 3. Homonyik Sándor — Életem a zene 4. Horváth Charlie — Charlie 5. Hevesi Tamás — Ezt egy életen át kell játszani 6. Pa-dö-dö — Szép az élet 7. Edda — Kovaake 8. Délhúsa Gjon — Lírák 9. St. Martin — St. Martin 10. Friderika — Friderika Petőfi Csarnok Sörkert: Keddenként Coda, szerdánként Sing-Sing, csütörtökönként Török Adám és a R. A. B. B.. péntekenként,pedig a Gerendás Péter Társaság fogadja szalonnasütéssel egybekötött bulira vendégeit. Minden szombaton és vasárnap a Titanic 401, a Batthyány téri hajóállomásnál élő latin zenével egybekötött táncos műsorestre invitál. A fellépő „gályarabok” remek programot ígérnek. Budai parkszínpad: Augusztus 11., Pa-dö-dö, 12., MR népi zenekar gálaműsor, 13., Cigánykarnevál, 16., Színészzenekar. Barlangkoncert: Szentendre, Duna-korzó augusztus 11 -én este 9 órai kezdettel Stúdió Dél-koncert, melyre a belépődíj 150 forint. (Rocky Docky) Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közülietek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc- órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változadanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. Véradások a megyében A Gödöllői Vérellátó Központ tájékoztatása szerint holnap reggel nyolctól délután három óráig a kiskun- lacházai művelődési házban rendeznek véradónapot. A Váci Vértranszfúziós Intézet tájékoztatása szerint holnap délelőtt tizenegy és délután három óra között a gödi téeszközpont- ban várják az önkéntes véradókat. Mindenki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát, és elmúlt már tizennyolc, de még nem töltötte be a hatvanötödik életévét. A véradók véradás előtt egészségügyi szűrővizsgálaton vesznek részt. Egy jó tanács: véradás előtt lehetőleg étkezzenek, fogyasszanak bőségesen alkoholmentes folyadékot és legalább ezen a napon mellőzzék a dohányzást! így elkerülhetik az esetleges rosszulléteket. (y) Vandortábor a Kárpát-forrásnál Szentendre nemcsak városközpontjának építészeti emlékeivel, turistáktól nyüzsgő utcáival, nagy idegenforgalmává' tűnik ki az ország és a megye városai közül, hanem természeti szépségekben gazdag környezetével is. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum mellett ismert kirándulóhely a Szabadság-forrás, a Lajos-forrás, a Dö- mörkapu és környéke, valamint a vándorló táboro- sok kedvelt állomása a Kárpát-forrás. Már évek óta ezen a területen nyaranta felállítják a hat tágas katonai sátrat, melyben öt-hat vastag szivacscsal, pokróccal, párnával ellátott ágy gondoskodik a vendégek nyugodt pihenéséről. A táborba előzetes bejelentéssel bárki eljöhet, tüzet gyújthat, főzhet, szalonnát süthet, és még kertészkedhet is. A terület tulajdonképpen a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság visegrádi kirendeltségéhez tartozik és a Gyermekek Táborozásáért Alapítvány kezelésében áll. A tábor már több mint tíz éve fogadja a kirándulókat, legfőképpen a nagycsaládosokat és a kisiskolás nyári szünetüket túrázással töltő gyermekeket, ezért is illik rá a vándortábor elnevezés. Azok, akik jobban meg szeretnék ismerni Szentendrét és az azt körülvevő erdőséget, azoknak pihenésre, kikapcsolódásra vagy csak egy éjszakára is kiváló ez a hely, melyre üresjáratban is mindig felügyel valaki, és gondoskodik a rendről és a tisztaságról. A szállásért fizetni nem kell, ám ha valaki eljön ide, saját maga szervezi meg az étkeztetést és a programokat. Jó lenne, ha mások is felismernék az ilyen táborok előnyeit, és egy kis összefogással meg- könnyítenék a sokgyermekes családok nyaralási és szállásgondjait azzal, hogy még több ilyen vagy ehhez hasonló tábort hoznának létre, hiszen egy szabadban eltöltött kiváló nap sokáig feledhetetlen élmény marad az ember számára. A tábor megközelíthető a Szentlászlói útról busszal, bejelentkezni a volt Sikárosi Büfé (Szentlászlói út 99.) épületében lehet, vagy a (26)- 311-960 telefonszámon. D. Cs. Anyakönyvi hírek S Született: Vincze Ferenc és Horváth Ildikó: Viktor, Szentpéteri Ferenc és Szűcs Mónika: Alexandra, Váradi Ernő és Nagy Ildikó: Ernő, Si- zeb Michael Salah és Tóth Eszter: Mehdi, Pásztor István és Nagy Erika: Olivér, Kacs Róbert és Valkár Krisztina: Róbert, Kecskeméti Lajos és Antal Mária: Zoltán, Antal Ambrus és Mohácsi Ildikó: Attila, Fekete János és Stadinger Pálma: Nikoletta, Nagy Zsolt és Bagi Andrea: Nikolász, Go- dony Sándor és Szabó Ilona: Sándor, Szalai László és Csabai Mária: Anna, Urbán Sándor és Fakan Éva: Bence, Túri József és F. Szűcs Beatrix: József, Veszelszki József és Várkonyi Ilona: Ilona, Varga Kornél és Holló Julianna: Milán, Nyúl Tóth György és Szellő Nagy Tünde: Dávid, Balogh Endre és Pap Orsolya: Roland, Erős Zsolt és Takács Anikó: Dávid, Pavel- kó Károly és Komonyi Szilvia: Orsolya, Szűcs Zoltán és Szaniszló Katalin: Nikolett nevű gyermeke. Nagykőrösön kötött házasságot: Tóth Szabolcs—Dénes Mónika, Farkas György—Nagy Mária, Paschiaroli Luigi—Csipő Kornélia. Meghalt: Tóth Pál Nagykőrös, Fodor Ferenc- né Rapi Franciska Ko- csér, Atkári Ferencné Karai Erzsébet Cegléd, Sar- kasi Lajosné Harczi Mária Nagykőrös, Farkas u. 3/A. I. Kállai Ferenc Nagykőrös, Báthori u. 25., Tóth Sándorné Szabó Vilma Nagykőrös, Kecskeméti u. 7/C., Korom Józsefié Szabó Irén Valéria Nagykőrös, Toldi u. 32., Mucsányi Sándor Cegléd. Tanszervásár A budakalászi Budai úti papír-, írószer és nyomtatványboltban egész hónapban kedvezményes áron kaphatók a különböző iskolaszerek, iskolatáskák, tolltartók és füzetcsomagok. Tanszervásár van Szentendrén a Szentlászlói út 183. alatt lévő Sőke diszkontban is, ahol az iskolai eszközök, füzetcsomagok, iskolatáskák, írószerek és papíráruk most kedvezménnyel kaphatók. Az üzlet hétköznapokon 8—17 -ig, szombaton 8—12 óráig tart nyitva, kedden szünnapot tartanak. Vízi és kerékpáros túra A Paradicsom Utazási Iroda augusztus 19—25 -ig vízi túrát szervez a Rába völgyében, melyen a túrázók Szentgothárdtól Győrig hazánk egyik legváltozatosabb folyóján haladva tölthetnek el egy hetet. Augusztus 12-től 14-ig a kerékpározás kedvelői a Keleti-Bakonyban és környékén kerekezhetnek. A túra Székesfehérvárról indul és a Balaton partján fejeződik be. Augusztus 26—29-ig a Káli-medence természeti kincseivel ismerkedhetnek meg a túrán indulók, melynek induló és érkezési helyszíne Tapolca lesz. A résztvevők Balatoncsi- csón szállnak meg. A részvételi díj 3800 forint. Jelentkezni lehet az utazási iroda címén (Szentendre, Városház tér 1.) és a (26)-311-000 vagy a (26)-312-951 -es telefonszámon: Gurugi Andreánál. Várják a fiatalokat Ifjúsági szolgáltató iroda A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ifjúsági szolgáltató irodája egyaránt várja a fővárosi és a vidéki fiatalok jelentkezését személyesen, levélben vagy telefonon képzési-átképzési-továbbképzé- si kérdésekben. Ügyfélfogadás: naponta reggel kilenc és délután három óra között. Ügyfélszolgálati telefon: 251-3737 (délután négy órától ez a szám üzenetrögzítőként működik). Cím: Budapest XIV., Amerikai út 96., 1145. (Megközelíthető: az 1-es busszal és a kisföldalatti- val a Mexikói úti végállomásig.) A gyümölcsfák kezelése Már-már úgy nézett ki, hogy az idén nem kell tartani a jégveréstől. Augusztus első napjaiban azonban a megye középső részén megérkezett a várva várt eső, de sajnos sűrű és nagy jégszemekkel kísérve. Ezeken a helyeken letört és sebzett ágak, gallyak, vesszők és gyümölcsök maradtak a zivatarok elvonulása után. Lehet, hogy nem ezek a zivatarok voltak az utolsók az idei nyáron. Ezért a kerttulajdonosoknak jó' tudni, hogy mit tehetnek a jég verte gyümölcsfákkal, ha a kárt mérsékelni akarják. Ha a jégtől agyoncsépelt törzset, ágat, gallyat magára hagyják, el is pusztulhat, de ha kezelésbe veszik, hamarabb kiheverik a bajt, és ez több gyümölcsöt jelent a következő években. A letört vagy nagyon megsebzett részeket az egészséges részig vágjuk vissza. A kéreg sebeit is ki kell kezelni. Az ágak és a kéreg sebeit a metszett, illetve simára faragott felületen fa- sebkezelő anyaggal -— amely egyéb híján fémet nem tartalmazó festék is lehet — kenjük be. A nyílt sebeken ugyanis hamar megtelepednek a sebparazita gombák (mint pl. a monília) szaporítószervei, és kicsírázás után beleengedik a fába a micéliumaikat (tenyészőtestüket), amelynek következtében a gally, később az egész ág is elszárad. A jól lezárt sebek a víz- veszteséget is csökkentik, erre pedig a fának a gyógyulás ideje alatt nagy szüksége van. Nagyobb szemű jégesés után a ronggyá tépett leveleket is távolítsuk el. A gyümölcsök között sem érdemes a sérülteket megtartani, mert a sebparazita gombák a sérült gyümölcs felületén behatolva előbb-utóbb úgyis elrothasztják azt. A sérült gyümölcsöt ne sajnáljuk, * gondoljunk arra, hogy a tépett, sérült lombozatú fa úgysem tudja már az összes gyümölcsöt kinevelni, inkább áz épek kinevelésére fordítja az energiáját. Kezelés után a sérült részeket permetezéssel is fertőtlenítsük. Erre a célra használhatunk Zinebet, Dithane M—45-öt, Buvicidet, Fundazolt. Réztartalmú szerekkel almástermésűe- ket és őszibarackot ne permetezzünk, mert ezeken a réz perzselést okoz. (Széli)