Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-05 / 182. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJUSAC 1994. AUGUSZTUS 5., PENTEK Beszélgetés Halász Péterrel, a Magyar Művelődési Intézet igazgatójával A népi iparművészet ifjú tehetségeiért A népi iparművészettel — és művelőivel — folytatott munka eredményeiről, gondjairól, a fiatal utánpótlás le­hetőségeiről és problémáiról, a népművészet ifjú meste­re cím odaítélésének aktuális kérdéseiről beszélgettünk nemrég Halász Péterrel, a Magyar Művelődési Intézet (MMI) igazgatójával. Beszélgetésünkre abból az alka­lomból került sor, hogy közeleg az utánpótlás-tehetsé­gek díjazásának az ideje: több évtizede ugyanis az ifjú mestereknek kijáró címet — a mindenkori kulturális miniszter — Szent István napján, augusztus 20-án adja át. Az ifjú népművészek díjazása tehát a szakma kíván­csian várt, országos eseménye. — Az MMI folytatja-e a Népi Iparművészeti Tanács (NIT) által rendszeresen meghirdetett pályázatokat, a népművészet mestere, il­letve a népművészet ifjú mestere címek odaítélését, amely a művészi teljesít­mény elismeréséül szolgált? — Igen. E téren egyéb változás is történt, nevezete­sen a Népművészeti Egye­sület létrejötte. A Népművé­szeti Egyesület nagyon sor kát dolgozott, és azon egye­sületek közé tartozik, ame­lyek jól is működnek, és megvannak a területi szer­vezetei is. Ezt azért mon­dom, mert a népművészet ifjú mestere címet már nem a NIT, nem is csak az inté­zet, hanem hárman írjuk ki az egyesülettel. Ezt tehát az MMI megalakulása után si­került zökkenőmentesen to­vább folytatni, s a népművé­szet ifjú mesterei alkotásai­ból kiállítást is szervez­tünk. A címátadás aktusa sokkal nagyobb nyilvános­ságot érdemel, mint ahogy eddig volt, ezért szeretnénk összekötni a várbeli kézmű­vesek napjának ünnepségei­vel, hogy minél nagyobb közönség előtt kapják meg a fiatal népi iparművészek ezt az elismerést. A népi iparművészeti Osztály erre az évre 15 mil­lió Ft-os költségvetést ké­szített, ami nem azt mon­dom, hogy pazarló terve­zés, de — sajnos — az egész tevékenységre az inté­zetben csak kb. 5-6 millió Ft-ot tudunk fordítani. Úgy­hogy ennek az osztálynak a 15 milliójával szemben 2,5-3 millió Ft jut majd, mert a költségvetésből ka­pott összeg túlnyomó része elmegy a rezsire (fűtés, vilá­gítás, munkatársak bére). Az anyagi probléma a leg­nagyobb gondunk! Emiatt van az, hogy bár az idén több jelentős rendezvé­nyünk lenne (pl. Kántor Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából Kar­cagon megrendezésre kerü­lő fazekastriennálé, vagy a IV. textileskonferencia Bé­késcsabán), és nincs annyi pénz, hogy egy-egy ilyen rendezvényt szakmailag, művészileg, társadalmilag méltóképpen megrendezhes­sünk. miután a múzeumnak új ve­zetése lett, már vállalták a kiállítás megrendezését, így joggal megbántódtak a nyíregyháziak. De végül is arra gondoltunk, ha lehető­ség van rá, a Néprajzi Mú­zeumba hozzuk ezt a kiállí­tást, a fővárosba. — Megtörtént-e már az idei népművészet ifjú meste­rei cím pályázatának elbírá­lása? — Június 13-án a szak­zsűri elbírálta a beérkezett 44 pályamunkát, és ebből a zsűri mindössze hét tárgyat fogadott el bemutatásra. A jelentkezők száma viszony­lag kevés volt, és az alkotá­sok színvonala is nagyon változó. Ez attól is függ, hogy a jelentkező igényes közösségből indult-e, vagy saját próbálkozásával jelent­kezett. Némely alkotás ese­tében kiemelkedő a szakdol­gozat színvonala, a szakiro­dalom ismerete. Azt lehet mondani, az idén sem érke^ zett rosszabb anyag, mint az előző években. Viszont Nagy Sándor: Gödöllői szőnyegszövők (Levelezőlap) Ősszel kerül sor majd az Élő népművészet című kiál­lítás megrendezésére Buda­pesten, a Néprajzi Múzeum­ban, melyet hosszú éveken keresztül a nyíregyházi mű­velődési ház vállalt magá­ra, mivel a Néprajzi Múze­um régi vezetése úgy ítélte meg, hogy a kiállítás „nem való” a múzeumba. Tavaly, az is megállapítható, hogy a népi iparművészet egyre messzebb kerül a hagyomá­nyos népművészettől, mert áttételesebbek a források. Az alkotók egyre gyakrab­ban nem a „tiszta forrás­ból” merítenek, hanem egy­mástól meg könyvekvől ve­szik át az alkotáshoz szük­séges ismereteket. Tehát egyre nehezebb az igazán jó, a népi iparművészetben fenntartott színvonalat meg­ütni. Kollégáimmal kiértékel­ve ezt a helyzetet, arra gon­doltunk, hogy azok a nagy nyári közös táborozások hi­ányoznak, amelyek évekkel ezelőtt voltak a hazai alko­tótáborokban — többek kö­zött Velemben, Tokajban —, ahol az adott tábor szel­lemisége megérintette a részt vevő fiatalokat, az al­kotni vágyó tehetségeket. Az előadások, a nagy be­szélgetések, az egymás munkáinak látványa mind­mind nagy hatást gyakorolt a további alkotói tevékeny­ségükre. Hiszen ezek. az egyhetes együttlétek, „együttfővések” alakítják ki a későbbiekben bennük az alkotói sikerekhez szük­séges művészeti igényt. — A Magyar Művelődési Intézet a közeljövőben szer­vez-e ilyen alkotótáborokat? — Igen. Az idén, augusz­tus végén Tokajban, az alko­tótábor 20. évfordulója al­kalmából szeretnénk össze­jövetelt tartani. A tokaji al­kotóház ügye is új fordula­tot vett, hiszen úgy tűnik, kapunk telket a Nyíregyhá­zi Tanárképző Főiskola üdü­lőtelepe szomszédságában. Elképzelhető, hogy valami­lyen közös programot is ki­dolgoznánk. Ezzel sikerül­ne újra beindítani a tokaji al­kotótábort, és az ott folyó munkát az új igényeknek megfelelően dolgoznánk ki. — Ezek szerint az MMI is érzékeli a közösségi mun­ka hiányát a beérkezett pá­lyaművek alapján? — Igen. Hiányzik az együttműködés. Nem vélet­len, a népművészet mindig is közösségi művészet volt! Mert a táborok lényege a ta­pasztalatok átadása, a baráti kapcsolatok kialakítása. Még a rosszindulatú bírála­tokból is lehet tanulni! Úgy alakul ki az az érzék, az a szellemiség, amely nélkü­lözhetetlen a népművészeti alkotások létrehozásához. Sári Katalin KÖR — Verdi remekművét, az Otellót mutatják be szom­baton a szegedi Dóm té­ren. A szabadtéri játékok idei harmadik produkció­ját az Operaház főrende­zője, Vámos László állí­totta színre. Az olasz nyel­vű előadás a Játékok és az Operaház közös mun­kája. A világ operaszínpa­dainak három ismert sztár­ja lép közönség elé. Itáliá­ból érkezett Szegedre a karmester, Piergiorgio Morandi és a címszereplő Gianfranco Cecchele. Desdemonát Tokody Ilo­na alakítja. Jagó megfor- málója az erdélyi szárma­zású, Európa-szerte nép­szerű baritonista, Szilágyi Károly. * Hétfőn kéthetes nemzet­közi nyelvi tábor kezdő­dött a Békés megyei Dom­biratoson általános és kö­zépiskolások részvételé­vel. A helyi általános isko­la szervezésében Dombira­tosról és a környező közsé­gekből 95 diák érkezett a táborba, ahol kezdő és ha­ladó csoportokba osztva az angol és német nyelvet tanulják. A nyelvi foglal­kozásokat angol, német, holland, olasz, svájci, finn, spanyol és magyar egyetemisták vezetik, aki­ket a Service Civil Interna­tional magyar csoportja hí­vott meg a táborba. A hetvenes évek legen­dás rockzenekarának, a Led Zeppelinnek két tag­ja, a gitáros Jimmy Page és az énekes Robert Plant rövidesen ismét együtt lép a színpadra. Az MTV nevű zenei tévé­adó értesülései szerint ok­tóberben Page és Plant egy szabadtéri koncerten lép fel. A tervek szerint játszanak majd régi, át­hangszerelt Led Zeppe­lin-dalokat és új szerze­ményeiket is előadják, amelyeknek ily módon az októberi hangversenyen lesz az ősbemutatójuk. * Négy vak fiatal, köztük egy 14 éves fiú meg akar­ja mászni Kenya legmaga­sabb hegyét, a Kiliman­dzsárót. Peter Crowley, egy 37 éves állami tisztvi­selő elmondta, remélik, hogy öt-hét nap alatt eljut­nak az 5895 méter magas hegy csúcsára. Az expedí­ció az első a maga nemé­ben. Vakok még soha sem kísérelték meg meg­hódítani a híres vulkán legmagasabb pontját. Va­lójában azt akarjuk, hogy bizonyos előítéletek meg­szűnjenek —- hangoztatta Croweley. — Meg akar­juk mutatni a világnak, hogy a vakokban is van kezdeményezőképesség. A vak hegymászókat heten kísérik útjukon. KÉP Parajdi gyerekek is labdába rúgtak Sporttábor a pócsmegyeri tónál A nyári szabadságom egyik meleg napján ismerő­sömmel a pócsmegyeri tó­ban hűtöttük le magunkat. Késő délután hazafelé kere­kezve pillantottuk meg a tóval szemben lévő focipá­lyánál felállított színes sát­rakat. Az alkalmat megra­gadva visszafordultunk, és egy őszülő férfitől érdek­lődtünk: mit csinálnak az itt szaladgáló vidám gyere­kek. A kis faházból éppen tői 10-10 ezer forintot kap­tak, illetve a sátrakat és a különböző sporteszközö­ket pályázati pénzen vásá­rolták meg. A gyerekek fe­jenként ezer forintot fizet­tek be. A kerékpárokat pe­dig a dunabogdányi vízi napközi ingyen biztosította. Beszélgetésünk ideje alatt lassan körénk csopor­tosultak a kissé már fáradt, edzéstől kimelegedett focis­ták, „pozitív” megjegyzést Edzés után jólesik egy sakkparti A szerző felvétele akkor lépett ki egy szőke, fürdőruhás mosolygós asz- szony, aki a kölcsönös be­mutatkozás után örömmel invitált a sátrak közé. Mint kiderült, ő Mezei Anna, a visegrádi általános iskola igazgatónője, egye­düli „lány”, a többnyire fiúk alkotta sporttáborban. Egy személyben látja el a felügyelői, a „pótanyai”, a programszervezői és a sza­kácsnői feladatokat. A gye­rekek egyik fele épp foci­edzésen vett részt, mások sakkoztak, illetve a sátrak­ba húzódtak vissza a nagy meleg elől. Az igazgatónőtől meg­tudtuk: idén első alkalom­mal július 24-től augusztus 4-ig szervezték meg ezt a tábort, a régebben szinte hagyománnyá vált vízi tú­rák helyett. Az ötlet Szebe- ni Imre képesítés nélküli technikatanár fejében fo­gant meg, majd a tanári kar, a szülők és a gyerekek közösen novemberben kezdték el a szervezést. Je­lenleg 23 gyermek és 5 fel­nőtt vesz részt a táborozá­son, s az erdélyi, parajdi testvériskola tanulói is itt vendégeskednek. A parajdi gyerekek első magyarországi napjukat Vi- segrádon töltötték, ahol a lovardában lévő ásatáso­kon dolgozgattak és figye­lemmel kísérhették a régé­szet fáradságos munkáját is. Arra a kérdésemre, hogy milyen támogatást kaptak a tábor létrehozásá­ért, elmondták, hogy a vi­segrádi polgármesteri hiva­tal képviselő-testületétől összesen 50 ezqr forintot, a Lakitelek Alapítványtól 20 ezer forintot, ;a visegrá­di sportegyesülettől és a Szent György Lovagrend­azért ők is tettek. Egymás szavába vágva mesélték el élményeiket. _A 12 nap alatt zebegényi hajókirán­duláson, a szigetet körbejá­ró kerékpárostúrákon, foci­versenyeken s tábortűz melletti viccesteken vehet­tek részt, valamint még a pócsmegyeri református lelkész is mesélt nekik a falu történetéről. A gyere­kek réggel 7 órakor ébred­nek fel, majd a reggeli tor­nán megmozgatják „berozs­dásodott” izmaikat. Ezt kö­veti a sátor rendberakása, a tisztálkodás, majd 8 órakor a Tó étteremben reggeliz­nek, s ezután egész napos kirándulásokon, kerékpá­rostúrákon és edzéseken te­hetik próbára „tudásukat”. Bármikor előzetes bejelen­téssel szabadon kijárhat­nak a környékre. A nagyob­bakat ketten, a 12 évnél fia­talabbakat már csak hárma­sával engedik el. Este 10-kor van takarodó, de a leleményes fiatalok még éj­jeli őrséget is szerveztek, bár az igazgatónő szerint ezt gyakran elalusszák. En­nek el|pnére a hangulat mindig „feldobott”, a gye­rekek nem unatkoznak, sportolnak, egészségesek és aranyosak. Nehezein búcsúztunk el tőlük, hiszen ilyenkor én ,is visszagondolok a gyerek­kori éveimben eltöltött nyá­ri táborozások felejthetet­len emlékeire, s jó lenne, ha az itt látott vidám kis csapatszellem a jövőben is ilyen szépen megmaradna, hiszen mind a visegrádi, mind az] erdélyi iskola ta­nulói a jövő nyári viszont­látásig (kellemes, feledhe­tetlen élményekkel térnek maid haza. D. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents