Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-04 / 181. szám
ü PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. AUGUSZTUS 4.. CSÜTÖRTÖK J3 Lappangó bolsevizmus Majd mi megmutatjuk, miképpen kell megszólítani a társadalmat — harsogták napestig a szabadmadaras, szegfűs szakemberek. Nos, én, a „megszólított” polgár úgy tapasztalom, hogy az új koalíció erőlködése nem lankad a még megszerezhető hatalmi pozíciók megka- parintása ügyében. Fényesen igazolja ezt a polgármester-képviselő szakemberek immáron törvényben is biztosított létezésének joga. így kell hát megfosztani a társadalmat az egészséges kontroll lehetőségétől. (...) A hatalom kontrolljaként értékelheti ugyan a koalíció Mari néni és Józsi bácsi csodálkozó arckifejezését is a húsboltban, ez a visszajelzés azonban aligha lesz elégedendő. (...) Sajnos az elmúlt években folyamatosan tett ígéreteik a szebb jövő, A honfoglaló magyarok (XIX.) a szakszerűbb vezetés és a magasabb életszínvonal álmairól ma már hazugnak bizonyulnak. A kormány és a koalíció működését vizsgálva megállapíthatjuk, hogy ilyesfajta vezetése már volt ennek az országnak, s akkor a kellő hatékonyság és szakértelem helyett óriási kárt követett el a lakosság rovására. Most is megvan ennek a veszélye, ha a megfelelő kontroll hiányában nem jön létre a hatalom önkorlátozó mechanizmusa, és így működése hisztérikus uralkodássá válhat. (...) A mezőgazdaság „rendbetételének” ígérete mögött is fölsejlik egyebek között a kisgazdaságok ellehetetlenítésének része, miközben egyesek előtt újra felcsillant a remény, hogy a termelőszövetkezeteknél ismét betölthetnek valamilyen funkciót. Kérdés azonban, hogy a meggyötört magyar föld hány élősködőt képes még eltartani. (...) HISTÓRIA Varázserejü dísztárgyak Hazai leleteink, két, férfisírból (Szarvas, Magyarho- morog) való, pásztor on- gonnak tartható juh- és ló- csontrészecskén kívül a betegségek ellen védő amulettek csoportjába sorolhatók. Java részüknek termékenységvarázsló, a könnyű szülést elősegítő szerepe lehetett; ilyen állat a nyúl, talán a lúd, de akár a nagyobb ragadozó madár is, hiszen tudjuk, hogy például a j akutoknál a terméketlen asszony a sashoz könyörög, s ha megfogan, hiszik, hogy a sastól termékenyült meg. Bűvös véderőt tulajdonítottak a szemfogaknak, a nagy tépőagyaraknak. Félelmetes, erős vad jelképeként kerülhetett a farkas lábtőcsontja viselője nyakába, gyöngysorába fűzve. A sámánszertartásokon alkalmazott gyógyítási módok és a samanisztikus eredetű ráolvasok tanúsága szerint a betegségszellemek elűzésekor ugyanezek az állatok, a farkas, medve, szarvas, tehén, sas és másféle madarak a sámán segítői. Ezek az állatok vasból- acélból való fogaikkal megrágják a betegség démonát a testben, vagy kiragadván onnan megtapossák, felöklelik, elűzik, elviszik, illetve lenyalják róla. Ezért, amikor a sámán gyógyít, összehívott s odasereglett állat alakú segítő szellemeinek bőrével, szőrével, csontjával, szarvával, tollával jelképesen érinti a beteg testét; az áldozati állat szívébe átparancsolt betegséget — a feláldozott állat szívét kitépve — maga megrágja, illetve az áldozati állat vérével megkent betegről a vért lenyalja, jelképezve ezzel, hogy az igé- zést levette róla. Különleges szerepe volt a segítő szellemek között a lúdnak, ha a test belsejében volt a baj, hiszen a lúd hosszú nyakával és csőrével a test mélyébe is benyúlhat, és kihúzhatja a betegség szellemét. Az állat alakú szellemlények tisztelete gyökereivel ugyan a totemisztikus képzetek korába nyúlik vissza, de a honfoglalás idején már csak töredékekben fenntartott, lappangva élő hit volt. Egy-egy állatszellem tisztelete, amely egykor egy nagyobb közösséghez való tartozás kifejezője volt, ekkor már csak családokban öröklődő babonás szokássá vált. Bajai, betegségei ellen mindenekelőtt a hagyományokat jobban őrző, gyöngébb asszonynép keresett a maga és védtelennek tekintett gyermekei számára pártfogást e szellemeknél, sajátos feladatot tulajdonítva egy-egy szellemlénynek, amint azt egy sírban talált többféle állat- csontocska bizonyítja. A az általa felidézett szellem, s állandó jelenlétével védelmet nyújt viselőjének. Ritka a többé-kevésbé .természethű ábrázolás közöttük (például Rakamaz), inkább elvont, valóban csak a hiedelmekben élő, valóságos állathoz már nem kapcsolható szellemlények megjelenítései (Hencida, Gálos- petri, Aldebrő). Rejtelmes voltukat még fokozza, hogy az állat alakú szellemet sok esetben az életfával együtt ábrázolják (Eger, Nyíracsád), hangsúlyozván, hogy ezek nem a Tarsolylemez Bodrogvécsről rangosak ékes viseletén a dísztelen csontocskák helyett a védőállatok szellemét az ötvösművű ábrázolások hordozzák. A fémből öntött vagy lemezre mintázott állatalak is a nőknél gyakoribb. Ilyen mintaelemek tűnnek fel a női dísztárgyak legjellegzetesebb darabjain: a fej két oldalán, a magukban is varázserejűnek tartott varko- csokból függő díszkorongokon. A közrendűek amulett- csontocskái figyelmeztetnek arra, hogy ezek az ékszerek sem pusztán díszítő célzatúak; hinniük kellett abban, hogy a megjelenített állatalakban tanyát ver földi világból valók. A meséinkben szereplő csodaállatok ezek, a tetejetlen fán fészkelő égi madarak, sasok, griffek, amelyek képesek elhozni az életfa termését, az élet vizét, vagy védencüket röpítik oda, ahová kell. Az óvó-védő jelképek halmozása az ötvöstárgyakon is megfigyelhető, például az egyik állatalakos korong (Bashalom) függesztőszíját tehénfej alakú veretek sorával borították, megidézve ezzel az ártó erők ellenségeként tisztelt jámbor állatot. Mivel az élet különféle bajaiban más-más szellemek segítségére volt szüksége a földi embernek, a szellemsereg helyett gyakran e korongokon is a kedvelt életfamotívumot idézték fel, ahol a segítő lények valamennyien lakoztak. Ezért olyan elterjedtek az életfát ábrázoló (Anarcs, Sárospatak) vagy az elvontabb, levélmintás, de ugyancsak az életfa jelöléseként értelmezhető korongok (Tiszaber- cel, Solt). A nők egyéb fel- szerelési tárgyain is gyakori a szimbolikus ábrázolás, lószerszámaikon az egész Kárpát-medencében fellelhető (Kenézlő, Szakoly, Kistengelic) a nyakörves kutyát mintázó veret a ló pofaszíjának két oldalán, amelyek szerencsés útjuk őrzői, a hátasállatnak és lovasának kísérői, védelmezői; de szerepel a szarvas is (Törtei), a jó útra csalogató, vezérlő állat. A pogány eredetű magyar férfinevek között ugyan gyakoriak a ragadozó madarak, hímállatok és nagyvadak közszói nevéből lett személynevek, ami arra vall, hogy a keresztény névadási szokás védőszentjeihez hasonlóan a fiúgyermeket maguk is egy-egy hatalmas szellemlény oltalmába ajánlották; a férfi méltóságát jelző viseleti tárgyakon e pártfogó szellemeket mégsem mintázták meg. Csak kivételként említhetjük a karosi sas alakú övvereteket, valamint a bodrogszerdahelyi tarsoly függesztőszíjára erősített rókafejet ábrázoló veretet. A sas, mint magas röptű madár, a pusztai népek mondáiban jótevőként, az alvilági lények, csúszómászók üldözőjeként ismert, s ezért tekintette a magyaroknál is védelmező madarának számos .előkelő család. A róka, mint ravaszságáról nevezetes állat, a keleti hősénekek tanúsága szerint a bajba került hősön furfangos tanácsaival segíteni tud. Hasonlóképpen értelmezhető az ondrohói szarvasalakos és a benepusztai griffes-életfás mintázatú veret. Csupán a legelőkelőbb családok férfitagjai viseltek magukon a nőkéhez hasonló s gondosan megválasztott, többféle védő jelképet (például a zempléni De azért reménykedjünk. Reménykedjünk abban is, hogy a parlamentbe került töméntelen szakértő nem emeli tovább a díjazását, miközben az államháztartás költségeinek csökkentésével beszéli tele az őt szolgáló sajtót. Sajnos egész társadalmunk át van itatva a lappangó bolsevizmussal, s ez olyan, mint a herpesz vírusa, mely a számára kedvező helyzetben mindig felüti a fejét. Reménykedjünk benne, hogy a szamizdatos korszak nem tér vissza, a hatalom engedi a más vélemények megszólalását is. Abszurd lenne, ha azok a szamizdatos múltú, ma már hatalmi pozícióban lévő emberek a kisebbségi vélemény elfojtásán szorgoskodnának. Félelmemet sajnos alátámasztja az a tény, hogy lassan egyetlen ujjam elég lesz az ellenzéki sajtó számbavételéhez. Kovács Ferenc Kerepes korongok); hadba vonuláskor is egy-egy terület ura családi oltalmazó szellemének jelképét hordozta az általa vezetett sereg hadijelvényeként, olykor a fegyverekre is ráfaragva annak jegyét. így lett az egész magyar sereg hadijelvénye az Arpád-ház legendás madara, a turul, amely Almos fejedelem születésének elbeszélésében szerepel. Távoli totemisztikus képzeteket idéz ez a krónikáinkban feljegyzett eredetmonda, amelyben ősanyját, Emesét álmában egy turulmadár ejti teherbe, kijelölve őt egy dicső uralkodóház megalapítására. A férfiaknál tehát az on- gonkultusznak csak csöke- vényeit találjuk, s a teljes tárgyi anyag áttekintése azt sugallja, hogy a gyógyítósegítő szellemek tisztelete a babonásabb asszonynépnél egy jóval korábbi hiedelemvilág töredékes maradványa. A segítő szellemek közvetlen támogatásába vetett hit a társadalmi rend kényszerét sokkal közvetlenebbül tapasztaló férfiaknál már megrendült, s kialakult az a tudat, hogy á szellemek világával az egyszerű emberek csak uraik és az őket szolgáló táltosok közvetítésével tarthatnak kapcsolatot. A megszilárduló osztálytársadalom vezetőrétege, amely az alá- és fölérendeltségi viszonyokat állandósítani igyekezett, a vallási képzeteket is saját törekvései szolgálatába állította. Mind a táltosok, mind az előkelők szálláshelyén élő vagy udvarról udvarra vándorló regösök, énekmondók azt hirdették, hogy uraik, illetve azok legendás ősei vagyonokat, jogaikat, tisztségüket csodás módon nyerték. Mese- és balladaelemekből felderengő régi hősénekeink a keleti mitikus hagyományokkal, altaji mondákkal egybehangzóan beszélhették el, hogy a kiválasztottak a csodálatos égig érő fától nyerték el varázsos fegyvereiket; felszerszámo- zott bűvös paripáikhoz, ékes köntösükhöz, mesés gazdaságukhoz, világszép hitvesük kezéhez ott jutottak. Az égiek a legméltóbbat választották ki arra, hogy mind e javakat neki adományozzák, és ezért őt mindenki tisztelni, neki engedelmeskedni tartozik. (Folytatjuk) Dienes István Rákóczi levele a vármegyéhez I7Ö8. augusztus 4-én Pest vármegye közgyűlése Nógrád megyében, Cede községben tartotta ülését. A legfontosabb kérdés Rákóczi levelének megvitatása volt. A fejedelem kifogásolta, hogy több vármegye — így Pest megye is — az országos rendeleteket nem hirdeti ki, „hanem magukat tunyaságra adva hivatalukat elhanyagolják, s a rézpénz forgalmáról nem gondoskodnak”. Ezért megparancsolta, hogy Pest megye a rézpénz forgalmával kapcsolatos rendeletet haladéktalanul hirdesse ki. Felszólította a megyét, hogy indítson eljárást a „kecskeméti harmincados, valamint a vérségi és zsámboki plébánosok ellen, kik nemcsak nem fogadják el a rézpénzt bizonyos áruk fejében, hanem a szövetkezett rendeket rágalmazzák is”. A vármegye haladéktalanul intézkedett. Határozatot hoztak, miszerint a fejedelem levelét ki kell hirdetni „s a rézpoltura forgalmát 15 napon belül a fehér (ezüst) pénzével egyenlővé kell tenni. Aki nem fogadja el a rézpénzt, a törvényszabta büntetéssel fogják sújtani” A kecskeméti harmincados ellen a megye pár nappal később megkezdte a vizsgálatot. A tanúk meghallgatása után kiderült, hogy Rákóczi értesülése helyes volt, a harmincados valóban megsérti a rendeleteket, sőt gyakran az ezüstpénzt sem fogadja el, „hanem csak az aranyat”. A tanúk szerint azt is kijelentette: „olybá tartom az magyar urak végezé- seket, mint valami könnyű dolgot, csak aranyam s tallérom légyen”. Pogány György
