Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-25 / 198. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK 13 Nyílt levél Kurucz Péter újságíróhoz! A Napkelte televíziós műsorban augusztus 22-én beszélgetést folytatott Vincze Mátyással, a Magyar Hírlap új főszerkesztőjével. Amikor arról volt szó, hogy mi az igazi oka az egyébként sikeresen szerkesztett lap főszerkesztője menesztésének, az utód csak arra hivatkozott, hogy a tulajdonos bizalmát bizonyára azzal nyerte el, hogy egy jól menő hetilapot alapított. Szerinte semmilyen más politikai ok nem volt. Nos, az új főszerkesztőtől még érthető, hogy lényegében kitér az őszinte válasz elől. Nyilván nem akarja beárnyékolni az új munkatársi gárdával kialakítandó kapcsolatot. Nem mondhat mást, mint hogy semleges politikai irányzatot fog követni, a szigorú tárgyilagosság alapján. Azt azonban nem tudom megérteni, hogy Ön, aki a képernyőn akkor — legalábbis úgy tűnt — riporteri minőségben szerepelt, ezt szó nélkül tudomásul vette, és nem tette fel azt a kérdést, hogy a svájci tulajdonos nyilatkozata ennek egyértelműen ellene mond. Ugyanis a tulajdonos a magyar televízió jóvoltából, mindenki által hallhatóan és félreérthetetlenül egyetlen okot jelölt meg a főszerkesztő menesztésére, ez pedig az, hogy egyoldalúan, méltánytalanul, folyamatosan támadta a nehéz helyzetben lévő kormányt. Az én kérdésem Önhöz: Hogyan tudta megállni, hogy ne kérdezzen rá a tulajdonos indoklására? Csak két magyarázatot tudok találni: 1. Nem volt tudomása a tulajdonos nyilatkozatáról; ekkor viszont hogyan merte vállalni a beszélgetést? 2. Szándékosan hagyta ki a rákérdezést, mert politikailag nem felelt meg az irányvonalának. Mindkét eset elég súlyos sajtóetikai vétség. Remélem, nem nézi a közönséget olyan közegnek, akinek bármit be lehet adni. Kérem, válaszoljon nekem, hogy a megtisztogatott új médiavilágba vetett hitemnek ne kelljen összeomolnia. Dr. Zimányi Tibor Budapest Középkereszt A nemzeti ünnep alkalmával a köztársasági elnök szinte garmadával osztogatta a magas kitüntetéseket. Ez önmagában természetes (lenne), ha nem tudnánk arról, hogy az elmúlt négy évben jobban tönkretették az országot, mint az előtte lévő 40 alatt. Legalábbis ezt mondják a szocliberál koalíció megfellebbezhetetlen szakemberei. Most csak azt nem értem, hogy kiket lehetett ilyen tömegesen jutalmazni, oklevelezni, előléptetni és kitüntetni. Gondolom, a „régi rend” embereit nem, hisz tönkretették az országot. Akkor kiket? Töprengésemre azonban csattanós választ kaptam Göncz Árpádtól, aki a Köz- társasági Rend Középkeresztjével tüntetett ki két médialovagot, Gombár Csabát és Hankiss Elemért. „A hiteles tájékoztatásért” — szólt a verdikt. Egy darabig csak pislogtam, aztán leesett az a bizonyos húszfilléres. Persze hogy hiteles, csak éppen nem a mélymagyarok, hanem az elitmagyarok szemszögéből. Egyszerűen arról van szó, hogy most már mindent a szocliberális „gukke- ren” át kell nézni. Más lett az optika. A „lencserendszer” megfordult, ami eddig fejjel felfelé volt hiteles, az ezentúl fejjel lefelé hiteles. így pedig már minden érthető. Akik eddig a hordóügyben és a Hanákné ügyben — melyeket pedig agyba-főbe reklámozott a média — netán antiszemita provokációt láttak, azok mélységesen tévedtek. Akik Göncz elnök úr kifütyülésénél sok ezer felnőttet és ’56-ost láttak, azok vakok vagy rosszindu- latúak, mert Bánó András egyértelműen bemutatta: az csak néhány tucat nyilas su- hanc volt, és ezt láthatta az egész világ. Aki aztán Két- egyháza és Túra kapcsán nem látta a magyarok cigánygyűlöletét, az nyilván szélsőjobboldali. És így tovább. Lehetne persze a Ka- lasnyikov-botránytupirról, a csurkai „fasizmusról”, a lan- deszmanni bőgatyáról és fütyülős barackról is értekezni, de minek. Most már teljesen egyértelmű, hogy ezek „felmutatása” és világbakür- tölése volt a hiteles tájékoztatás. De ha valakit ez nem győzne meg, úgy emlékezzen vissza a „hitelesék” toleranciájára, mellyel már akkor kiakolbólították Pálfy G.-t, Chrudinákot és Győri Bélát. A középkereszt már csak ezért is jogos mindkettőjüknek. Az elvetett mustármag pedig mára kikelt, és egyre inkább terebélyesednek elit hajtásai. Helyet kell csinálni nekik, így nem csoda, ha az alacsonyabb rendű népnemzetieknek nem jut már hely. Arról nem is beszélve, hogy az abszolút profiknak, a pártatlanoknak és a nélkülözhetetleneknek kell biztosítani a mikrofont és a képernyőt. HISTÓRIA Történelmi csapdák hálójában (III.) Szlovák- és kultúraellenes szervezet Összefoglalva a fentieket, le kell szögeznünk, Grünwal- dot nem a szlovákellenesség vezérelte, hanem azon háborodott föl, hogy egy magát kulturálisnak mondó intézmény, meghamisítja a történelmet, politizál, megbontva a nemzetiségi békét. Ez volt az a banánhéj, amelyen a Matica akkor elcsúszott. Betiltották, mert olyan tevékenységet folytatott, melyre nem volt joga. Még egy megjegyzés idekívánkozik a szlovákság korabeli megnevezésével kapcsolatosan. Vájlok Sándor 1940-ben megjelent tanulmányából idézünk: „Az egységes szlovák nemzet hiányára mutat magának a szlovák szónak a keletkezése és története is. A szlovák szó Bemo- lákig, azaz a XIX. sz. elejéig nem a mai szlovák nemzetet jelölte. Ezt csak Bemolák kezdte használni az Eszak- Magyarországban lakó szlávok, a mai szlovákok megnevezésére. (...) Mai tartalmát, jelentését pedig csak Stúrral érte el a negyvenes években. Azelőtt a mai szlovákokat Uhrata (magyarországiak, pl. Dalimil), slavus, tót, Wende, der Windische, Bohemo- slavus stb. nevekkel illették.” A Magyar Szemle szerkesztői még egy megjegyzést fűztek Vájlok tanulmányához: „Legkitűnőbb szlá- vistánk, Melich János kimutatta (...), hogy a tót szó történetileg ugyanaz, mint a németet jelentő »deutsch« (te- uto) és eredetileg egy kelta népcsoportot jelölt, s úgy ment át a helyébe telepedő szlávokra, mint másutt a németekre. Tehát a tótok, miközben a szó használata ellen berzenkednek, tulajdonképpen őstörténetük egyik értékes tanulságát vetik el.” A második világháború után a Maticába olvasztották a Slovenská ligát, mely a háború előtt a militáns szlová- kosítás eszköze volt. 1968-ban azután ez a szervezet ismételten feltárhatta igazi arculatát. A Csehszlovák Rádió magyar adásában Béres József számolt be a Matica június 25-ei kassai gyűléséről: „A Matica slovenská központi képviselői Dano Okálival az élen a magyarság teljes jogfosztottságát helyezték kilátásba. (...) Távirati stílusban mégis utalok egynéhány ilyen kilátásba helyezett »intézkedésre«: Megszüntetni a magyar iskolákat, törvényerőre emelni a szlovák nyelv használatát és betiltani a magyar szót a hivatalokban, eltávolítani a magyar feliratokat (...), redukálni, megszüntetni a magyar sajtót... Magyar nemzetiségű polgár nem tölthet be járási vagy kerületi szervekben avagy a pártapparátusban funkciót, meg kell követelni a magyar lakosságtól, hogy százszázalékosan sajátítsa el a szlovák nyelvet, stb. A legmegrázóbb az, hogy ezek a szavak túlnyomórészben szlovák pedagógusok, középiskolai és egyetemi tanárok szájából hangzottak el, akik tagjai Csehszlovákia Kommunista Pártjának, sőt egyesek a párt központi bizottságának is. (...) Egyik szenvedélyes kérdésre: »Be lesz-e fejezve a magyarok kitelepítése, végrehajtható-e a lakosságcsere a mostani változás után?« — dr. Dano Okáli szemrebbenés és minden lelkiismeret-furdalás nélkül ezt felelte: (...) »Hasznos volna, ha erre sor kerülne.«” Azután húsz évig csönd volt. A ’89-es változások után a Matica új vezetői a régi igényekkel és képtelenebbnél képtelenebb vádakkal léptek elő. A nagysurá- nyi gyűléseket már hetedízben rendezték meg és a jubiláló szervezet képviselői vezérszónokai a magyarok jogfosztásának. Ellenzik a kétnyelvű feliratokat, az Európa Tanács ajánlásait és mindazt, ami szülőföldünket hazánkká tenné. A Matica hetilapjának élén még mindig az a főszerkesztő áll, aki egy évvel ezelőtt lehozta a Duray Miklóst megátkozó „hirdetést”. Még emlékszünk, hogy az átkokat szóró személy azt kívánta, az Együttélés elnökének utódait sakál lopja ki a bölcsőből, hogy halála után testét veszett kutyák harap- dálják, és „figyelmességként” elküldte döglött kutyájának nyakörvét. (Slovenská národné noviny, 1993/ 34.sz., 7.0.) Erre már felhördült a szlovák sajtó tisztességesebb része is, de a közvélemény hallgat. Mégha a szlovákság zöme nem támogatja a Matica politikai ambícióit, nem veszi észre, itt a szlovák nemzet becsületéről van szó. Egy tisztességes hang azonban megszólalt. Dr. Juraj Fürdik, eperjesi egyetemi tanár gondolatai ugyan még a nyelvtörvény körüli huzavona idején születtek, tehát majdnem négy évvel ezelőtt, mégis semmit sem veszítettek aktualitásukból. Az An- ti-Matica című írásban világosan fogalmaz: „Nagyon jól ismerem a nemzetek és kultúrák közötti kapcsolatok viszontagságait. Sohasem értelmeztem ezt úgy, mint a tűz és a víz viszonyát, mint valamit, ami kirekeszt.” „Vádolom a Matica slovenská vezetőségét, hogy a Maticát a nemzetiségi türelmetlenség fészkévé tette. (...), hogy kétes politikai hordószónokok szolgálatába szegődött, (...), hogy (...) készségesen visszaél a szlovák nyelvvel, azt mint korbácsot használja mások ellen. (...), hogy (...) a nemzeti tudatot a gyűlölet terjesztésével »erősíti«. (...) hogy (...) politizálni kezdett, méghozzá a legszerencsétlenebb módon — alantas szenvedélyek Tanuljunk a haladó múltból, és adjuk meg az esélyt a médiák két új koronázatlan királyának, Horváth Ádámnak és Szirányi Jánosnak, akik szeretnék kiérdemelni a további „hiteles tájékoztatási” bravúrokért — remélhetőleg a „Nagykeresztet”, melyet jövőre még szeretett patrónu- suk, Göncz Árpád elnök úr kezeiből vehetnének át, esetleg a Pulitzer-díj mellé. Legyünk toleránsak, pont őtőlük irigyelnénk? Práczki István Monorierdő A kórházban olvastam Kelet-magyarországi vagyok, és egy hónapig a fővárosi MÁV-kórházban voltam. így nyílt lehetőségem arra, hogy mindennap olvassam az önök újságját. Korábban a Pesti Hírlap előfizetője voltam. Nekem, az olvasónak — igazi nyílt arcú, becsületes, magyar újságírást tetszenek csinálni — ez a véleményem. Kívánok önöknek nagyon jó erőt, egészséget egész „házuk népének”, kitartó munkát, lankadatlan lendületet a haza szereteté- re való nevelsében. Mészáros Ernő Színes csapda Lelkiismereti kötelességemnek tartom figyelmeztetni a Pest Megyei Hírlapon keresztül a magyar kertbarátokat az egy-két éve megjelent külföldi „kártevőre”. Két éve kaptam postán egy nagyon tetszetős dísznövényprospektust, a következő értesítéssel: „Híres László úr, amennyiben Ön a főnyeremény nyerőszámát hozzám visszaküldi, megkapja az Önt illető 2 millió forintot.” Szeretem a szépet, kiválasztottam 3150 forint értékű árut a színes katalógusból, annak rendje és módja szerint a pénzt postán feladtam és vártam. Megjött a csomag, benne még külön meglepetésként használati utasítás a PC—135 F típusú fényképezőgéphez vakuval, egy teljes oldalon adatok, és minőségtanúsítás, csak éppen a fényképezőgép nem volt benne!!! S természetesen nem nyertem semmit. Amikor a katalógus szerint sárga-piros-fehér begónia, illetve piros-sárga-rózsa- szín 5 törperózsa nyílni kezdett, ócska, egyforma, ronda valami szerénykedett kertemben. Óva intem kertbarátaimat a szélhámosságtól! Híres László Felsó'göd szításával, álproblémák napirendre tűzésével, (...) gyűlölet szításával az összes szomszédos nemzet iránt, hozzájárulva Szlovákia elszigeteléséhez (...), hogy olyan állapotba juttatott minket, amikor közülünk mindenki kénytelen lesz szégyenkezni bármely civilizált ország képviselője előtt, hogy szlovák, vagy kénytelen lesz letagadni a szlovák nemzethez való tartozását. (...), hogy a Matica slovenskát szlovákellenes, nemzetellenes és kultúraellenes szervezetté változtatta. (...) Ez az ún. Matica slovenská nem olyan szervezet, melyben a modem szlovák, nemzetileg öntudatos értelmiségnek dolgoznia kellene. (...) Mindenkinek megfontolás tárgyává teszem, (...) gondolkozzon el azon, vajon ilyen szervezetre jelen időben Szlovákiának valóban szüksége van-e.” (Kultúmy Zivot /Pozsony/ 1990/31. sz., 16. o.) (Vége) Balassa Zoltán Nagykőrös törvényszéke A mezővárosi önkormányzat egyik legfontosabb megnyilvánulása a belső szabályozó és irányító tevékenység volt, az igazságszolgáltatással együtt — olvashatjuk Novak László egyik tanulmányában. Nagykőrösön a 17. században a peres ügyekben, különböző kihágásokban a mezővárosi tanács ítélkezett a főbíró vezetésével. „A Tanátsbeliek Kőrösön az időben mind szakállas emberek voltak, jó értelmű öreg emberekből állottak, midőn a Tanáts házba hegyidének szokásban volt nállok, hogy mind fehér ruhában, mind köpönyeg formában mentenek a Gyülekezet eleiben"— írta a város krónikása, Balta Gergely. Komolyabb bűnök esetében azonban a bárom város: Nagykőrös, Kecskemét és Cegléd bíráibói álló bíróságot hívtak össze. Súlyos ítéletek esetében Pest vármegye felülbírálhatta a döntést, ám erre a 17. században csak ritkán került sor, mert — mint Balia Gergely feljegyezte — „az egész Vármegye török birtoka alatt volt". Gyakoriak voltak a halálos ítéletek, a parázna személyeket, visszaeső tolvajokat felkötötték. A három város bíráibói álló kibővített törvényszék az egyik legsúlyosabb ítéletet 1654-ben hozta: Pánczél Istvánnét és Nagy Mihályné Zsuzsannát mind „nyilvánvaló ördögi tudománnyal bíró bűvös-bájosakat és ördögi jövendő mondókai érdemeik szerint tüzes halálra ’’ítélte. A török megszállás tragikus következménye volt, halálos ítélet kiszabása esetén a városnak vérdíjat kellett fizetni a kivégzettek után. Pogány György
