Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-17 / 192. szám
—, sőt vállalta azt is, hogy a közmunkások közreműködésével felhúzzák az épületet. Ebből származtak aztán azok a bonyodalmak, amelyekre már a riportom elején is céloztam. A jogszabályok ugyanis nem teszik lehetővé, hogy közmunkásokkal olyan munkát végeztessenek, amelyből bevételre is szert tehet az önkormányzat. Az eset persze a hatóságok tudomására jutott... Az önkormányzat most „váija” a büntetés összegéről szóló határozatot. Az építkezés azért persze nem állt le, csak a munkások egy része cserélődött ki. Akárcsak az épülő pékségnél, itt is szorgos munkával találkoztam. Nem véletlenül, hiszen az augusztus 20-ai átadási határidő szorítja a kivitelezőket. Amikor az építőanyagokkal teli udvarra léptem, Tóth László műszaki ügyintéző éppen az egyik alvállalkozóval tárgyalt. — Akármiként fordulnak is a dolgok — mondotta Tóth László —, ez az épület mindenképpen itt marad, s benne jó néhány újszilvási asszony fog jövedelemhez jutni. S ha nem tudódik ki a közmunkások alkalmazása, az önkormányzat is jobban járhatott volna... „Igen, de a törvény...” — akartam mondani, de aztán mégsem tettem. Mert bár a törvény mindenkire vonatkozik, s azt mindenkinek be kell tartania, nem vagyok róla meggyőződve, hogy az ilyen esetekre vonatkozóan nem volna szükség némi módosítására. Ha pedig társadalombiztosítási és egyéb megfontolások miatt az újszilvásiak által követett út semmiképpen sem járható, akkor a nehéz helyzetben lévő ön- kormányzatoknak kellene többet kapniuk a központi költség- vetésből. Hiszen Újszilváson például csak az iskola fenntartásához minden tanévben 7 milliót kell saját erőből hozzátenni... Hardi Péter Szukebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Újszilvás kevés, különösen becsben tartott épületeinek egyike a református templom, amely 1943-ban, tehát fél évszázada épült, de a település lakói mégis szőkébb hazájuk kincseként tartják számon. Nem Újszilvás az egyedüli település, amely nem tekinthet évszázados múltra vissza, értékei is újabb keletűek. A református templomot egyébként az elesett magyar hősök emlékezetére építették, egészen pontosan: építtette Monori Pál és felesége. A tervezője is ismert: Milus Mihály, az építő pedig Kaményi Gyula mester volt. Érték tehát a templom, s egyelőre még nem régisége miatt, mert hitet, eszményeket, nemes érzéseket testesít meg. Ha lassan is, de azért mégiscsak elkezdett fejlődni újszilvás. Bizonyság erre, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor augusztus 20-ára elkészül a község péksége, amiben az önkormányzat résztulajdonos. Amikor Petrányi Csabával betértem megnézni, miként is haladnak az építkezéssel a kivitelezők, a csempézésen már túl voltak, éppen a hamarosan érkező gépeknek készítették elő a helyet Nagy Béla segítségével, aki szintén résztulajdonos a vállalkozásban. Tervei szerint napi nyolc mázsa kenyeret és néhány ezer péksüteményt fognak sütni. A mostaninál olcsóbban adandó pékáruval nem csak Újszilvás, hanem a környék településeinek ellátásához is szeretnének hozzájárulni. S ami talán még ennél is fontosabb: a pékségnek összesen 12 alkalmazottja lesz. A vállalkozás sikerét az is valószínűvé teszi, hogy Nagy Béla nem kezdő a szakmában: Abonyban már van egy sütödéje. Ahhoz azonban, hogy akár csak egy ilyen viszonylag kis üzemet is szívesen telepítsen valaki a faluba, elengedhetetlen volt a közművesítés. A feladat az önkormányzatra várt, mert — ahogy a polgár- mestertől megtudtam — 1990-ben még vezetékes ivóvíz sem volt a faluban. Azóta kiépült a hálózat — legalábbis részben —, s a családok harminc százalékához bekötötték. Újszilvás érdekessége, hogy az ugyancsak 1990 után kezdett földgázbevezetéssel előbbre tartanak, szeptember végén már csaknem valameny- nyi belterületen lévő házban ott lesz. A csatornázásra viszont egyelőre gondolni sem mernek, s a telefonfejlesztéssel is „befürödtek” (a Tápió- tel „kivonult” a faluból), ezért ezen a területen csak jövőre tudnak előbbre lépni — talán. Az utcák aszfaltozásába pedig a közművesítések befejezéséig nem érdemes belekezdeni. (A 16 kilométeres úthálózatból mindössze négy portalanított.) A polgármester mindenesetre reméli, hogy az élet kényelmessé tételével megáll a község lakóinak lassú fogyása, s sikerül megtartani a fiatalokat is. Az életkörülmények javítása önmagában azonban még nem elegendő a falu megmentéséhez. A megoldást a munkahelyek létesítése jelentené, olyan kezdeményezések, mint a pékségé. Vagy olyané, mint a varroda bővítése. A Május 1. Ruhagyárból kivált Elegant Mode Rt. már eddig is foglalkoztatott újszilvási asszonyokat, s újabbakat is fel kíván venni. Persze nem szívszerelemből, hanem mert az itteni asszonyok szégyenletesen alacsony fizetésért (van, aki alig visz haza többet 12 ezer forintnál!) is kénytelenek elvállalni a munkát. Kénytelenek, írom, hiszen egyéb munkát úgysem találnának maguknak a környéken. Kapott persze az rt. bővítési szándékán az önkormányzat is — hiszen így legalább a női munkaerő lekötődik a faluban Higgye el uram, Újszilvásnak mindig csak annyi jutott, amennyi máshol megmaradt, így aztán nem szabad csodálkoznia azon, hogy hátrányban vagyunk a környék településeihez képest. A keserű szavak Tóth Lászlónak, az újszilvási önkormányzat műszaki ügyintézőjének a szájából hangzottak el. — Most igyekszünk bepótolni azt, amit lehet — folytatta. — De hát lassacskán megy, kevés a pénz. így aztán úgy segítünk magunkon, ahogy tudunk. Ez utóbbi mondattal a községnek arra az új beruházására — a varroda építésére — célzott, amelynek épülete előtt éppen álltunk, illetve a körülötte kerekedett bonyodalmakra. De erről később. Jóllehet először jártam Újszilváson, s csak néhány órát töltöttem itt, Tóth Lászlónak ahová még nagyobb számban eljárnak dolgozni a szilvási asszonyok, különbusszal vi- szi-hózza őket. Sokaknak azonban nincs ilyen szerencséjük, sőt a munkahelyük is megszűnt... — Mennyi munkanélküli van a faluban? — Sajnos több száz. — S mennyinek tudnak közmunkát adni? — Körülbelül negyvennek. De nem csak közmunkával lehet segíteni, hanem az egész falunak biztosított kedvezményeken. Tejcsamokot létesítettünk, s az önkormányzat tulajdonában van egy tápbolt is, ahol szinte önköltségi áron lehet a terményhez jutni. Sőt van egy fedeztetőtelep, ami itt, faluhelyen az állattartás miatt nem elhanyagolható előny. löjjön, ha érdekli, megmutatom az állatainkat. A telep, pontosabban az anamikor már lehetett, különváltak. Mostanra viszont már mind a két gazdaság tönkrement. A kárpótlás és a részaránytulajdon révén számosán jutottak földhöz, sokuk azonban nem maga műveli, inkább kiadja. Részben saját, részben bérelt földön gazdálkodik Kiss Pál is, ahogy előzőleg megtudtam Petrányi Csabától, az önkormányzat műszaki vezetőjétől, aki bemutatott neki. — Mennyin is pontosan? — kérdeztem a fiatal gazdától, amikor a nemrég elkészült családi házában leültünk beszélgetni. — Nyolcvan hektáron — válaszolta. — De ebből csak húsz az enyém. Harmincon viszont az aszály miatt nem termett semmi — tette hozzá. — S van biztosítása? — Ugyan, honnan volna? Megfizethetetlenül magas a Pékség lesz itt, hol még a kőművesek, tetőfedők dolgoznak Talum Attila felvételei nak magvát jelentő egyik épület eredetileg az egyik idős újszilvási tulajdona volt, aki azt az önkormányzatra hagyta. Emellé építettek több istállót, benne mének, bikák, kandisznók, sőt egy bakkecske is. Tartanak teheneket is, amiknek a tejéből az óvodát látják el tejjel. Legalább ezért sem kell fizetni... — S van forgalma a telepnek? ■— Hogyne, hiszen az itteni „szolgáltatás” is olcsóbb, mint máshol... Ráadásul kiváló tenyészállatokat szereztünk be, ami azért is fontos, mert mostanában többen próbálnak egyéni gazdálkodásból megélni a faluban. Legalább száz család gazdálkodik kisebb-nagyobb területen. Az újszilvási téesz annak idején a tápiógyörgyeivel egyesült. A két falu kötődése természetes, hiszen, ahogy Müller Ferencné nyugdíjas tanárnőtől, helytörténésztől később megtudtam, Újszilvás csak 1950-től önálló. Területén ugyan volt egy Félegyháza nevezetű község, ez azonban a török idők alatt elpusztult. Félegyházát nem építették fel újra, területén csupán tanyákat, majorokat emeltek. Közigazgatásilag jórészt Tá- piószeléhez tartozott, gazdaságilag azonban inkább Tá- piógyörgyéhez kapcsolódott — az említett vasút miatt is. Az egyesített téeszek aztán, díja, de egyébként is tele vagyok adóssággal. Tudja, az építkezés miatt, meg a gépek is egy vagyonba kerültek. De nem mondhattam le róluk, mert különben el sem lett volna érdemes kezdenem a gazdálkodást. Igaz, a gépek vásárlásához kaptam támogatást is. — S amit nem vitt el az aszály, onnan mit fog betakarítani? — Zabot, kukoricát meg cukorrépát. Még ez utóbbi a legbiztosabb, mert a Szolnoki Cukorgyár be szokta tartani a szerződésben foglaltakat. De a többi... — legyintett. — Tavaly is 9,30-at ígértek a búzáért, aztán végül majdnem egy forinttal kevesebbet adtak érte. Aki szólt, annak azt mondták, menjen a bíróságra. Meg aztán az időjárásnak is mindig ki vagyunk szolgáltatva. — Ha ennyire bizonytalan a mezőgazdaság, miért nem kezd máshoz? A fiatal gazda megint csak legyintett. — A feleségem is mindig azt mondja, hogy hagyjuk abba. Én ilyenkor azt szoktam neki felelni, hogy rendben, csak mondja meg, hogy mihez kezdjünk helyette... Nézze, én ebbe születtem, az apám is gazdálkodott, magam is mezőgazdasági szak- képzettségű vagyok, tehát ehhez értek, éc ezt is szeretem. Amíg lehet, csinálom. Épül az új varróüzem a település hátrányos helyzetére vonatkozó szavait magam is igazolni tudom. Már a faluszéli házak állapotát szemlélve, s az út állapota miatti „megrázkódtatásokat” érezve az volt az első gondolatom, hogy ez egy szegény település. (Végre, írom, mert bizony Tápiószele felől ugyancsak nehezen lehet észrevenni az irányt jelző táblát, s csak a 4-es főútnál vettem észre, hogy alaposan túljöttem az újszilvási bekötőútoní) Fehér Tibor polgármester, akivel az önkormányzati hivatalban ültem le beszélgetni, megértőén hallgatja a beszámolómat a benyomásaimról. — Tudja — magyarázza —, Újszilvásnak az a pechje, hogy ott fekszik, ahol. Rossz a falu közlekedése, ezért aztán ipart sem telepítettek ide. Valamikor volt ugyan kisvas- útja, ami a tápiógyörgyei fővonalhoz vezetett, de azt mondták rá, hogy gazdaságtalan. s elbontották. — Mégis, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy valaki busszal, mondjuk, Ceglédre érjen? — Ahhoz bizony legalább egy óra szükségeltetik. (A két település távolsága alig húsz kilométer.) — Ráadásul ritkák a járatok — folytatta a polgármester —, mert, ugye, a Volán is a nyereségre törekszik, így aztán az budapesti Patyolat, PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. AUGUSZTUS 17., SZERDA Előbbre tartanak a gázzalmint a vízzel... Vállalkozó önkormányzat Újszilváson
