Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-17 / 192. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. AUGUSZTUS 17., SZERDA Játsszunk együtt! Az én listám, a mi listánk Zajlanak a nagy események világszerte. Megkezdődött a Rolling Sfones-tumé, sok-sok fellépővel, nagy sikert ara­tott a Woodstock '94 fesztivál. Olyan fellépőkkel mint Car­los Santana, Aerosmith, Metallica és mások. A Blues and Blúz CD Shop (1072 Budapest, Rákóczi út 4—6. szám alatt, az Astoria üzletházban) támogatásával sorra kerülő játékunkban az elmúlt alkalommal Eric Burdonnal foglal­koztunk. A kérdés pedig így hangzott, melyik zenekar éne­kese volt? Nos, a helyes válasz az Animals, de több más zenekar neve is elhangzott, melyek közül a WAR-t is elfogadtuk megfejtésként. Ezen a héten szintén Éliás Gyula teszi fel a kérdést, amely az EuroWoodstock ’94-gyel kapcsolatos. Mándoky László, alias Leslie Mándoki milyen világhírű ze­nekar vezetője volt Németországban? A zenekar tagja volt akkor rajta kívül még többek között Késmárky Marika (Edina Pop) is, aki annak idején Magyar- országon kezdte énekesi pályafutását. Mától Woodstock ’94 az óbudai hajógyári szigeten. Nyolc napig hatalmas program és minden alkalommal egy-egy külföldi világ­sztár is bemutatkozik. így többek között a Jethro Tull, Eric Burdon, Alvin Lee, Leslie Mándoki, Blood Sweet Tears, Byrás, In Memórián, Frank Zappa, Jefferson Starship és mások. Ezen a héten a következő sztárok ünnepük születés­napjukat: augusztus 17-én Szilágyi Mariann, Déjá vu; au­gusztus 18-án Brian Auger, Bogdán Csaba (Első Emelet); augusztus 19-én Ian Gillen (Deep Purple), Karácsony Já­nos (LGT); augusztus 20-án Isaac Hayes, Robert Plant, Gi- dófalvy Attila. A megfejtéseket, kérdéseket, listákat továbbra is várjuk a Pest Megyei Hírlap címére: 1449 Budapest, Pf. 311. A borítékra kéijük ráírni: Rocky-Docky. Most pedig lássuk az e heti listát. TOP 10 videolista 1. Crash Test Dummies: Mmm, Mmm, Mmm 2. Real 2 Real: I like to Move it 3. East 17: Around the World 4.2 Unlimited: The Real Things 5. Maxx: No more 6. Simbol: The Most Beautiful Girl 7. Stiltskin: Inside 8. Mariah Carey: Without you 9. Big Mountain: Baby I love your way 10. Magic Affair: Give Me All Your Love A listán kívül, mely ezúttal a videotop legjobbjait tartal­mazza, igen keresett a Pink Floyd új albuma. Nem véletle­nül, hiszen augusztus 19-én Wiener Neustadtban, vagyis nagyon közel hozzánk lép fel az egykori Sigmag. Bizonyá­ra sokan kelnek zarándokúira a sógorokhoz. Igaz, Siófo­kon is nagy ünnep lesz, hiszen az Omega a szeptember 3-i bulija előtt már mutat valamit a dolgok állásáról. A Budai Parkszínpadon augusztus 19-én BM Duna-gálaműsor, au­gusztus 20-án az MR népi zenekar gálaműsora, augusztus 21-én Operencián innen és túl, augusztus 22-én Hevesi Ta­más, augusztus 24-én Szulák Andrea-koncert. Petőfi Csarnok: sörkert, minden kedden Coda, szerdán Sing-Sing, csütörtökön Török Adám és a RABB, pénteken a Gerendás Péter Társaság szórakoztatja a látogatókat. (Rocky-Docky) Tiszta forrásból Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Me­gyéi Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket ked­ves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a kar­tonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdet­hetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A me­gye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bé­lyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak ná­lunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szol­gálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdeté­si üzletünk. Véradások a megyében A Ceglédi Vértranszfúziós Állomás tájékoztatása sze­rint ma délelőtt 10 és dél­után 4 óra között a dánszent- miklósi művelődési házban rendeznek véradó napot. A Gödöllői Vérellátó Központ tájékoztatása sze­rint holnap reggel 8-tól dél­után háromig a pátyi orvosi rendelőben, illetve délelőtt fél kilenc és délután fél há­rom között a zsámbéki hon­védség klubházában váiják az önkéntes véradókat. Mindenki adhat vért, aki elmúlt már tizennyolc éves, de még nem töltötte be a 65. életévét. A véradásra je­lentkezők egészségügyi szű­rővizsgálaton vesznek részt, melynek eredményé­ről tájékoztatást kapnak. Egy jó tanács: véradás előtt lehetőleg étkezzenek, fo­gyasszanak bőségesen alko­holmentes folyadékot. így elkerülhetik az esetleges rosszulléteket. (y) Adj esélyt! Információs telefonok pályakezdő munkanélküli­ek számára: Fővárosi Munkaügyi Központ, 1052 Budapest, Széchenyi tér 9. Telefon: 112-4630. Pest Megyei Munkaügyi Központ, 1117 Buda­pest, Karinthy F. u. 1—3. Telefon: 185-2411/126- os mellék. Augusztus a virágoskertben A gyümölcsszedés, a zöld­ségfélék betakarítása és a szőlőszüret előkészületei közben sokszor megfeledke­zünk a virágoskert kétéves és évelő növényeiről, a kert örökzöldjeiről. Pedig ezek szaporításá­nak éppen most van az ide­je. A kecskerágók, buxu- sok, borostyánok és még sokféle örökzöld bokor a hónap második felében sza­porítható félig fásodott dug­ványról. Fák árnyékában dugványozzuk el. Ha csak néhány darabot szaporítunk akkor literes befőttesüveg- gel takarjuk le a dugványt, és az üveg környékét tart­suk állandóan nedvesen. Ne ijedjünk meg, ha nem min­den dugvány gyökeresedik meg. Némelyik üveggel le­takarva csak áttelel, de ta­vasszal nagy erővel kezd gyökeresedni. A pünkösdi rózsa szépsé­ge miatt anyák napján a leg­szívesebben ajándékozott és fogadott virág. Ez idő tájt a kertnek és a lakásnak is a legpompásabb díszei. Aki tavasszal gyönyörköd­ni akar benne, most kell sza­porítania. A felszedett töve­ket egyesével különválogat­juk, a sérült töveket külön tesszük és' csak tartaléknak ültetjük el, mert ezek az első évben gyengébben fej­lődnek. A gyökereket mélyen fel­ásott és jól megtrágyázott talajba tegyük, mert csak így hoznak szép virágokat. Silány talajban a virágok aprók maradnak, a bimbók sokszor ki se nyílnak, ha­nem bimbó alakban elher­vadnak. Ültetéskor a gyö­kérszövő hernyó ellen — amely kiváltképpen a pün­kösdi rózsát kedveli — szór­junk az ültetőgödörbe Basu- din talajfertőtlenítő szett. A hortenziát is ilyenkor kell átültetni. Aki a különle­gességeket kedveli, köny- nyen állíthat elő kék színű hortenziát. A titok nyitja, hogy a talajba alumíniumot juttatunk timsó formájában. Az átültetés után 1 ezrelé­kes oldattal öntözzük, és az oldat erősségét szeptember végéig fokozatosan emel­jük 4 ezrelékes töménysé­Anyakönyvi hírek Nagykőrösön kötöt- tek házasságot: Ár- va> Attila és Lengyel mim Henrietta, Dani Lász­ló Gábor és Burka Tímea Márta, Varga Balázs és Gyur- kó Tünde Margit, Kádár Jó­zsef és Szabó Éva. Meghalt: Deák Györgyné sz. Pesti Mária, Nagykőrös, Vágóhíd u. 6., Kacskó László Ambrus, Nagykőrös, Fűzfa u. 3., Tamás Mihály József, Nagykőrös, Bárány utca 6/A., Váradi Aladámé sz. Csáki Mária, Tompa u. 12., Nyikos Ferenc, Vak Bottyán u. 4., Csorba Mihályné sz. Ba­kos Mária, Achim András u. 4., Nánai-Szűcs Albrusné sz. Tóth Julianna, Kinizsi u. 13., Illés Ferenc, Baross Gábor u. 9., Nagy Lászlóné sz. Békés Ilona, Örkény u. 90., Maksa Balázs, Barátszilas d. 8„ Ko­vács Ferencné sz. Horváth Rózsa Etel, Kecskeméti u. 3/B. Ön talpraesett, kreatív és dinamikus egyéniség, pályázza meg a Magyar Gazdasági Cégmutató Társaság képviselő-, üzletkötő-menedzseri állását! Elvárásaink: érettségi, jó megjelenés, tárgyalókészség. Amit nyújtunk: a próbaidő alatt minimális alapbér + jutalék, a próbaidő után magas alapbér + jutalék. A pályázatokat, részletes, kézzel írt önéletrajzzal, az alábbi címre kérjük: Magyar Gazdasági Cégmutató Társaság Budapest, Pf.: 248. 1519. Wéber István A J Mit, hol, mennyiért? A tanév megkezdéséig ked­vezményes tanszervásárt tartanak a dunabogdányi, az Óvoda utca 18. sz. alatti papír-írószer boltban. Az is­kolatáskák, füzetcsomagok, taneszközök és írószerek 5 százalékkal olcsóbban kap­hatók. A szentendrei Kucsera Ferenc út (volt Május 1. út) 7. sz. alatti Tabak Kft.-nél kedvezményes áron kapha­tók a különböző dohány­áruk, vegyiáruk, üdítőitalok és édességek. A cigaretták közül a Sopiane 58,80, a Symphonia 54,20, a Multi­filter 79,90, a Marlboro 119,40-be kerül. Az üzlet hétköznap 7-től 17-ig, szombaton 8-tól 12-ig tart nyitva. A Globus Trans Kft. Pan­nónia utca 10. alatti üzleté­ben akciós áron kaphatók a következő termékek: a 16 li­teres Diszperzit 1840 Ft, a 16 literes Héra 1560 forint, a festékáruk, lakkok további 10-15 százalékos kedvez­ménnyel vásárolhatók meg. Az 1,30-1,40 méteres PVC- padlók négyzetméterenként 265, illetve 495 forintba ke­rülnek. A 44-55 amperórás akkumulátorok 2720— 3520 forintért kaphatók. Az árak áfát nem tartalmaznak. Az üzlet hétköznapokon 8-tól 17-ig, szombaton 8-tól 13-ig tart nyitva. D. Cs. Segélyakció a ruandai menekültekért Az UNHCR, az ENSZ Me­nekültügyi Főbiztosságának adatai szerint a ruandai me­nekültek közül naponta ezer (!) ember hal meg ki­száradás, alultápláltság, vég­kimerülés és a pusztító jár­ványok következtében. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Ma­gyar Karitas együttesen csatlakozik az ENSZ Mene­kültügyi Főbizottságának az egész világhoz intézett felkéréséhez és szolidaritás­ra, konkrét anyagi segítség­re hívja fel Magyarország lakosságát. E két magyaror­szági szervezet a nemzetkö­zi együttműködés aktív tag­jaként közvetlenül, a hely­színen képes segíteni a ruan­dai menekültek sorsán. Ezért kémek minden fele­lősséget érző magyar pol­gárt, szervezetet vagy vállal­kozást, hogy lehetőségeik­hez képest anyagilag támo­gassák a segélyakciót. A tá­mogatásra szánt összeget az alábbi bankszámlaszámo­kon lehet befizetni: Magyar Ökumenikus Szeretetszolgá­lat Budapest Bank Rt.: 209-23-006, vagy Magyar Karitas MHBÍ 315-12- 033-7069. Mindkettőnél Ru­anda megjelöléssel. Receptajánlatok Dinnyés falatok A hónap slágere a görög- és a sárgadinnye, amelyből nemcsak frissen felvágva csemegézhetünk, hanem különféle salátákat, ételkü­lönlegességeket is készíthe­tünk. Görögdinnye-saláta: hozzávalók: 1 db (4 kg-os) görögdinnye, 20 dkg szőlő, 20 dkg őszibarack, 1 kávés­kanál méz, 1 citrom leve, 1 dl mm, 3 db szegfűszeg, 1 borókabogyó. Elkészítése: a salátához a görögdinnyé­nek a friss fogyasztás után visszamaradt zöld héja szükséges, amelyet a sötét­zöld külső résztől már meg­tisztítottunk. Az így előké­szített héjat lereszeljük, hozzáadjuk a kimagozott szőlőszemeket és a meghá­mozott, apróra vágott őszi­barackot. A mézet, citrom­levet és a rumot öszekever- jük, megfűszerezzük és rá­öntjük a salátára. Néhány óra hosszat hidegen tart­juk, majd igény szerint tej­színnel dúsítva fogyasztjuk. Sült sárgadinnye: Hozzá­valók: 2 (1 kg-os) sárgadiny- nye, 4 evőkanál vodka, 50 dkg málna, 3 dkg cukor, 2 tojásfehérje. Elkészítése: A sárgadinnyék belsejét kiváj­juk és kockákra vágjuk, majd két kanál vodkával le­öntjük. A maradék vodkát a málnára locsoljuk. A négy fél dinnyébe váltakoz­va visszatöltjük a málnát és a dinnyét. Ezután a tojás- fehérjét kemény habbá ver­jük, majd a cukrot hozzáad­va még 2-3 percig verjük. A tojáshabot a félbevágott megtöltött dinnyék tetejére púpozzuk és előmelegített sütőben 5 percig sütjük, majd tálaljuk. Sárgadinnyedzsem: 1 kg megmosott sárgadinnyét meghámozunk, a magját ki­dobjuk. Húsát apró kockák­ra vágjuk. Egy nagyobb be- főzőlábasba öntjük, és erős lángon állandóan keverget- ve elpárologtatjuk a levét. Ekkor hozzáadjuk az 1 cit­rom kifacsart levét (vigyáz­va, nehogy mag kerüljön bele, mert megkeseríti), a fél rúd vaníliát, a 60 dkg cukrot, és még 10 percig forraljuk. Felmelegített üvegekbe merjük, és egy evőkanál rumban feloldott, 1 mokkáskanálnyi tartósító­szerrel a tetejét meglocsol­juk. Lekötjük és száraz gőz­ben hagyjuk kihűlni. Aranysárga színű különle­ges, fügéhez hasonló ízű dzsemet kapunk. Egész nyáron a szentendrei Templom téren élvezhették a látogatók az igazi vásári hangu­latot. Augusztus 19—20-án pénteken és szombaton a szoká­sos kirakodóvásár mellett az ér­deklődők megtekinthetik a Tisz­ta forrásból... címmel megren­dezett a határainkon túli népi együttesek bemutatóját.

Next

/
Thumbnails
Contents