Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-13 / 189. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT 13 Késő bánat Frei Tamás július 'i jÉg 27-i Nap-kelte-beli ($$£&) produkciója kapcsán jutott eszembe az ismert mondás, mely szerint: Ha kirúgják az ajtón, bemászik az ablakon... A jeles riporter Schag- rin Tamás helyettes államtitkárt faggatta (aki az Országos Idegenforgalmi Hivatal újonnan kinevezett vezetője). Frei úr első mondatában arra biztatta beszélgetőpartnerét, hogy elődjéről, Téglássy Tamásról mondjon elmarasztaló véleményt. Schagrin úr nagyon finoman kitért ez elől. Frei Tamás azonban nem hagyta ennyiben a dolgot: a következő kérdést már úgy tette fel, hogy arra a válasz csak Téglássy Tamás szapulása lehetett. Schagrin úr azonban következetesen korrekt maradt: „Ha lehet, akkor inkább a jövőről beszéljünk”... Frei erre már alig titkolt bosszús vigyor- ral visszakozott. így fest hát az új „független, szabad és etikus” tájékoztatás. íme egy „szakember” azok közül, akik Betlen János szerint a nulláról elmozdulva' fellendítik majd a közszolgálati televíziózást. Nem győzöm „csodálni” a Hom-kabinet gyors módszerességét, ahogyan pillanatokon belül megteremtette hatalmának sajtóhátterét. Antall József túlságosan bátortalan és „úriember” volt ebben a fontos kérdésben. Pedig akkor is a megfelelő hátteret kellett volna legelőször megteremteni. De most már késő bánat, ez csak a jövőt tekintve lehet tanulságos. Brezovich Károly Vác A ló két oldalán á Az utóbbi időben, U úgy tűnik, a ma- gyár emberre már — nem jellemző a mértéktartás, a kedvező helyzetfelismerés és egyáltalán a bölcs, meggondolt elhatározás és cselekvés. Rendszerint pillanatnyi érzelmei szerint dönt, és igencsak befolyásolható, hiszen hagyja, hogy újra meg újra „rászedjék”. Mintha csak eluralkodott volna rajta a „hagyd magad, előbb szabadulsz” szemlélet. Külső és főleg belső ellenségei a magyar ember eme gyengéit régen kiismerték, és ma már úgy játszanak vele, mint macska az egérrel. E nép ama szerencsétlensége pedig, hogy mindig a vesztes oldalára áll, manapság kifejezetten jól jön egyik-másik kicsi, de roppant befolyásos hazai érdekcsoport számára. Nem is kell nagyon visszamennünk a történelemben, elég ha csak a második világháború történéseire gondolunk. (Gondoskodnak is róla, hogy amíg csak élünk, ki ne heverjük!) Ám ami ennél is aggasztóbb, az a jelenünk és a belátható jövőnk. Mert mióta a nagy keleti „testvér” szorításából kikerültünk, egyes érdek- csoportok a jelek szerint azon fáradoznak, hogy függetlenségünk feladásával a „fejlett” nyugati világ, s azon belül is elsősorban az Egyesült Államok érdekeit szolgáljuk. Az a fontos számukra, hogy keleti testvéreinkkel együtt egyetlen nagy felvevőpiacot jelentsünk HISTÓRIA Arthur Evans, nemzeti tragédiánk előkészítője Térkép a Balkán-bizottságnak m Nos, 1900. márci- . us 23-án sor került az első kapavágásra. Csodák csodájára már az első héten előkerült egy egész rakás agyagtáblácska (jórészt viszonylag ép darabok), amelyeken lineáris B írással írott szövegek voltak. Ilyentájt ritkán esik eső Krétán, és a gondos Evans a ház előtt a szabadba rakta ki tábláit száradni (ha az agyagtáblák nem vagy csak alig égtek át a palota pusztulásakor, akkor ki kell szárítani, sőt szokás kiégetni őket). Azon az éjszakán azonban mégis jött az eső, és reggelre csak szétom- lott agyagcsomócskák voltak a táblák helyén. Sohasem derül már ki, milyen veszteség érte ezzel a tudományt. Ezzel szemben tudjuk, hogy a gondatlan és csupán kincskereső Schliemann minden este gondosan leírta és lerajzolta az aznapi zsákmányt. Ebből a szempontból tehát akár azt is mondhatnánk, bárha mégiscsak Schliemann ásott volna Knósszoszban! Mikor mindet kiderült számomra, egyre inkább más szemmel kezdtem nézni a nagy Evanst, a makacs és önfejű walesit, aki régi rögeszméitől nem tud, sőt nem is akar szabadulni. Nem ismertem azonban akkor még Evansnek, mint politikusnak a pályafutását. A tudományos életben tanúsított magatartásából azonban immáron könnyen meg lehet érteni azt, ami most következik. Krétai ásatási elfoglaltsága ellenére Evans természetesen figyelemmel kísérte, mi történik kedvenc Boszniájában és Szerbiájában. 1912. október 15-én kirobbant a balkáni háború, amellyel véget ért a fél évezredes török uralom Szerbia, Montenegró és Bulgária fölött. Egy 1912 novemberében tartott beszédében Evans túláradó örömmel fogalmazta meg, hogy vége a hosszú török rabságnak, és amit a nagyhatalmak, köztük Oroszország, nem tudtak elérni, azt kivívták az egymással szövetségre lépett kis balkáni népek. Elnyerték azt, amiről néhány héttel korábban még csak álmodni sem mertek, a szabadságukat. „A legfontosabbnak azonban — folytatta — azt tartom, hogy ezek a népek képesek legyenek továbbra is együttműködni, így a görögök és a bolgárok is, és az elmúlt évszázadok minden versengését és ellenségeskedését félre kell tenniök e közös akció érdekében.” Ha más népek rovására tervezett hátsó szándékok nélkül íródtak volna, ezekkel a mondatokkal csak egyet lehetne érteni. Evans azonban 1913 januárjában vendégül látta a Londonban tárgyaló békekonferencia néhány résztvevőjét, közöttük a görög miniszterelnöArthur Evans által készített és 1913-ban a Balkán-bizottság elé terjesztett színes térkép a tervezett Jugoszlávia etnikai helyzetéről. Magyar lakosságot a Bácskában csak Zombor és Szabadka között jelöl, valamint egy-egy kis csoportot Bács és Pétervárad mellett. Lenn délen látható, hogy Koszovó sorsa még bizonytalan, a határvonal megszakad. Északon Tarvisio—Ljubljana—Zágráb—Sziszek— Brod—Belgrád között ott van a tervezett vasútvonal nekik. Hogy ez mekkora tragédia az országnak, az hosszabb fejtegetést érdemelne. (...) Könnyen megtörténhet, hogy erkölcsi, szellemi értelemben mi is egyes nyugati országok szintjére süllyedünk. Egyik oldalon mérhetetlen gazdagság, fényűzés és önzés, míg a másik oldalon mérhetetlen nyomor igen jelentős néprétegek körében, továbbá bűnözés, kábítószer-élvezés, homoszexualitás, szektaőrület és hasonló jelenségek. Mindez az európai értékrend teljes felborulását jelenti. (...) Úgy látszik tehát, most sem ülünk fel a ló hátára, hanem átesünk megint a ló túlsó oldalára, mint tettük 'ezt — más előjellel — az elmúlt 45 évben is. (...) Egy nagy várakozás volt egész eddigi életünk. Mindig vártunk valami jobbra, és mindig kaptunk is valamit, de leginkább csak újabb csalódások értek. Ami jó volt, az főleg a szociális gondoskodás kategóriájába sorolható. Ilyen volt például a gyermekekkel való törődés, így többek között az ingyenes üdültetés is. Ha nem is valami fényesen, de a gyermekes családok azért megéltek. Majd jött az úgynevezett rendszer- változás, a vadkapitalizmus, melyet piacgazdaságnak kereszteltek el. (...) így állhatott elő az a helyzet (hogy a gyermekek példájánál maradjak), hogy a nyári szünidőben igen sok családban még a strandolás is megoldhatatlan a magas árak miatt. (...) Vedres Józsefné Budapest köt, Venizeloszt. Saját politikájának népszerűsítése közben szembekerült kormányának felfogásával is, hiszen Anglia akkor még Ausztria tervét támogatta, miszerint Szerbiát nem szabad tengerhez juttatni az Adrián. Emiatt viszont Szerbia nem nyugodott bele Macedónia tervezett önállóságába. Itália pedig csak azzal a feltétellel lép majd be az antant mellett a háborúba, hogy az adriai vidékeket a győzelem után ő kapja meg (ezt meg is ígérték neki). A Balkán-bizottság számára Evans által szerkesztett szép színes térkép a Balkán újjárende- zéséről azonban 1913-ban már készen állott (képünk), és már ott láthatók rajta nagyjából a trianoni határok. Számunkra ekkor némileg még kedvezőbb javaslattal, hiszen a baranyai háromszög és a Kikin- da—Szeged közötti térség még nem tartozik Jugoszláviához. A különbséget sok más óriási hátrány mellett a Tanácsköztársaságnak és Kun Béláéknak köszönhetjük. Evans térképe persze hamis, hiszen Szabadka- Suboticának akkor éppen annyi szerb lakosa volt, mint akár Szegedinnek, azaz mindkettő színtiszta magyar város volt. (Folytatjuk) Makkay János a történelemtudományok doktora Pest vármegye köszöneté 1686. június 18-án megkezdődött Buda ostroma. A szövetséges keresztény seregek napról napra közeledtek a végső győzelemhez. Az ország szorongó figyelemmel, de reménykedve követte az eseményeket. Pest vármegye augusztus 14-én Gács várában tartotta ülését. A gyűlés úgy határozott, hogy küldöttséget indít az ostromlókhoz, köszönettel és kéréssel. A vármegye aznap még nem tudhatta, hogy 14-én újabb fényes győzelmet arattak ÍMtharingiai Károly katonái: visszaverték Bia alatt a török felmentő sereget. A köszönet ezért csak az addigi erőfeszítéseket említette. A jegyzőkönyv komoly, emelkedett szavakkal kezdődött: „...őfelsége hadserege Isten kegyelmével Buda ostromában tüzes és férfias lélekkel küzd, ezért Buda rég óhajtott, dicsőséges felszabadításának és visszaszerzésének reménye minden vágyakozót, így e vármegyét is, reménységgel tölt el. (...) az egész kereszténység jókívánsága és biztatása árad Buda falai alá” A vármegye Ráday Gáspár alispánt és Gyürky István esküdtet kérte fel követül a táborba. Utasításuk úgy szólt, hogy a többi vármegye képviselőjével beszéljék meg, hogyan köszöntik Lotharingiai Károlyt és seregét. Meghagyták a két követnek: kérjék meg a hadvezért és a többi tisztet, hogy az „ország iránti atyai gondoskodásukkal védjék meg a hazát”és ajánlják Pest vármegyét továbbra is az ő védelmükbe. „Ameny- nyire lehetséges, úgy járjanak el, hogy a megyének és lakóinak javára legyenek”— fejeződött be az utasítás. Pogány György
