Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-13 / 189. szám

HITELET PEST MEGYEI HÍRLAP 1994. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Sok az aratnivaló Őszinte aggodalommal teli írás, vezér­cikk jelent meg augusztus 6-án hírla­punkban, Hogyan tovább Erdély? cí­men. Bágyoni Szabó István végigpász­tázta a történelmi eseményeket az el­múlt esztendőkben, s arra a szomorító következtetésre jut, hogy „kikopott" a nemzeti vonal, feljövőben a liberáli­sok, ott is talajtalan a fiatalság. Az alig múlt napokban vendég járt nálam Diószegről, Bihar megyéből, a nagyközség református lelkésze. Édes­apja, a hírneves magyar költő, Gellért Sándor Gyula fia, akivel párbeszédben végiggondoltuk a próbáló időket, s oly­kor-olykor elcsendesedvén együtt hall­gattuk a lélek üzenetét, mit tartogat számunkra betöltendő feladatul. „Szatmár megye Isten után áhítozó fiataljai hívtak meg pár nappal előbb, mondjam el meggyőződésemet a csa­lád szerepéről, jövőjéről. Alig voltak perceim a készülődésre, mert megsoka­sodott a munka egyházunkban, minden napra rendel rendeznivalót a mi Felet­tesünk. Azt is számolgattam: vajon hány fiatalt mozdít meg egy ilyen tá­bor? Megdöbbentem. Kétszázkilencve- nen várták az eligazító szavakat a növő gyerekek, ifjak, szomjasan min­den vigasztaló igére, éhesen minden új gondolatra. Kicsit restellkedtem ma­gamban, hogy alig volt időm gondosab­ban készülődni. Persze nem a magam szereplése a fontos, de a nyílt sokaság őszinte érdeklődése sorjáztatta kérdése­iket különösen arról a hitem szerint mondott bizonyságról, hogy a család, melyet annyi megaláztatás ért, s ér ma is, a legfontosabb közösség, amely az új életek őrzője, felnevelője. Egyetlen gyermeket, akit Isten ad, még a szere­lemgyermeket sem szabad elveszíteni, féltve, mindentől megoltalmazva kell felnevelni. Milyen alig felmérhető gondokat bí­zott ránk a Teremtő! Megfelelünk-e mi, lelkészek a ránk bízottak gyámolítá- sára? Gyarlók, felkészületlenek va­gyunk, hogy a sok-sok hozzánk forduló lelket megvigasztaljuk. Kevesen va­gyunk. Magam is segédlelkész-szolgá- lat nélkül látom el gyülekezetem szerte­ágazó gondjainak intézését, hiszen Er­délyben még egyszer olyan kevés 'telki- pásztor képzését engedélyezték a forra­dalom előtt, mint ■ Magyarországon. Mennyi és mennyi szenvedő vigaszta­tásra szorult lélek várja a személyes ta­lálkozásainkat. A kétszázkilencven szat­mári fiatal példája megrendített. Lesz­nek talán ötven-hatvanan?! Bizony, bi­zony sok az aratnivaló és kevés a mun­kás. Nehezen várjuk, hogy a forrada­lom utáni első népesebb évfolyam lelké­szei kikerüljenek. Sok-sok kisebb paró­kiának nincs lelkésze. Máskor, azaz ré­gen, ott voltak a lelkes segítők, a taní­tók százai. A pedagógussereget min­denféle egyházi szolgálattól eltiltották. És mégis, és így is meg kell születnie a lelki ébredésnek, amelyre legnagyobb szüksége van a világnak, s a mi vilá­gunknak különösen. Ennyi elárvult lé­lek, annyi minden megpróbáltatás elől megfutó fiatal nem volt soha tán a vilá­gon. Várom, hívom magam is a peda­gógusokat munkára. Alig mernek moz­dulni. Paprikát locsolnak, ifjúsági tá­borok, összejövetelek, konferenciák rendezése helyett. Sokszor a megszomo- rodás ad új erőt, hogy tegyem a dol­gom, hogy újra szóljak, kérjek, biztas­sak másokat is, mert a legutolsó szám­adáskor nem lesz felmentés azoknak, akik elfelejtettek enni-inni, ruhát adni, befogadni-vigasztalni másokat, a rájuk bízottakat, mert terhes, olykor veszé­lyes, máskor csak éppen kényelmetlen volt. ” Nem tudom, sikerült-e valamiképpen összegeznem lelkipásztor barátom gon­dolatait, de miután elköszöntünk, ma­gam is végigismételtem tennivalóink so­kaságát, hiszen mi sem élünk dicseke- désre való körülmények között. Ma­gyarország „lámpásai” is sorra-rend- re kihunytak, legtöbbjét erőszakkal ol­tották ki a hatalom lélekmérgezői. Alá- zottabb sors keveseknek jutott hazánk­ban a majd’ félszázados elnyomás alatt, mint a pedagógusoknak. Békeköl­csönjegyzés, termelőszövetkezeti szer­vezés, de minden más „mozgalmi szol­gálat" az ő osztályrészük volt. Ami pe­dig az anyagi megbecsülést illeti, ott utolsók voltak, mert sohasem érték el a párthatalom előtt a megelégedettséget, tőlük negyvenöt éven keresztül mindig többet vártak. A lélekgondozást végző felszentelt munkásokat, a papságot is gúny, csúfkodás, megaláztatás, kirívó kirekesztések sorozata érte és jutalmaz­ta. Voltak, akiket olyan „pártmunká­ra" köteleztek, ami szégyenteljes ma­radt saját maguk és a közösségek előtt. Ilyen mélységből kell őszinte törede- lem után újrakezdeni. A párt húsosfa­zeka már volt, mint az egyiptomi, mert azt nem az árulások jutalmáért, ha­nem a téglavetés fizetéseképpen oszto­gatták. A hívő ember sokszor elszomo­rodik a valóságmérlegelés elkeserítő jelenségei láttán, engem mégis megvi­gasztalt lelkipásztor vendégem élmé­nye, hogy kétszázkilencven ifjú áhítot­ta az igazságot. Lelki ébredés csak ve- lük-általuk-értük támadhat, csodakép­pen, de ilyen elgyalázott, Isteni-Krisz­tust őszinte szívvel kereső korban a csodák teljesedhetnek. Hinnünk kell, mint a római fogságban naponként igét hirdető Pál apostol tanította, aki­nek és akiknek bizonyságtétele, mártí- romsága nyomán összeomlott a legna­gyobb ókori világbirodalom. Ma, most, a mi életünkben történt nagy ösz- szeomlás után az őshazugság új, de apró hatalmasságai hitetik, maszlagol- ják még most is az alvó, szunnyadó, fé­lelemben visszahúzódó kicsi nemzete­ket, de a lelki ébredést már nem lehet késleltetni, minden kommunista össze­fogás ellenére sem. Fábián Gyula Legyozetve győz Elmarad a bemutató... Ezzel a címmel a Mind- szenty József bíboros em­lékére készült tévéfilm be­mutatója — műsorválto­zás miatt — elmarad... Eredetileg augusztus 20-án, szombaton este a Tvl főműsoridejében (19.45) szerepelt a tévé előzetesében! Ekkor a tel­jes estét betöltő emlékmű­sor 1. részét vetítették vol­na, majd a következő na­pokban a 2. rész bemutatá­sára került volna sor. Mostanság felettébb gyakori a programválto­zás — váltás! — a tévé­sek háza táján. Legjobb tudomásunk szerint a szentjobb-körme­net közvetítése eleddig még nem töröltetett a tévé képernyőjéről. Eddig még legalábbis. Bizonyára túl­ságosan is soknak találta­tott az egyházi és vallási jellegű műsorok szerepel­tetése Szent István király ünnepén... Viszont lesz Top show! Sőt előtte, még tűzijáték is. Másnap aztán további bőségtál! Előétel gyanánt a politikai saláta, az Ubor­ka szolgál, hogy méltókép­pen felvezesse az ízig-vé- rig népszórakoztatónak ígérkező — mindmáig vö­rös betűs —, valamikori alkotmánynapi ünnepekre emlékeztető főattrakciót. Mert hiszen sebaj, hisz Sose halunk meg — har­sogja a film címe! A programváltás miatt az eredeti műsor helyén... (bozó) Az Árpád-kori budajenői öregtemplomot Péter és Pál tiszteletére szentelték föl. A hetvenes években szépen helyreállított épületet akár egy hét végi kirándulás kereté­ben is érdemes felkeresni Krekács Róbert felvétele Ökumenikus kápolna a zentai kórházban Közös a sorsa magyarnak és szerbnek A még tomboló balkáni vér­zivatar és az egyre súlyo­sabb nyomor közepette is a vajdasági Zenta városában hamarosan új, ökumenikus kápolnát fognak felszentel­ni. A város kórházának ud­varán ugyanis 1992 óta épül(get) Isten háza, amely­ből már csak a padok hiá­nyoznak, hogy az egészség- ügyi intézménybe kénysze­rült emberek a testi felépülé­sük reménye mellett lelki vi­gaszt is kapjanak. A kórházról tudni kell, hogy 1834 elején fogadta első betegeit, s a városi ta­nács hat évvel később ho­zott határozata értelmében Szent László nevét vette fel. Csaknem másfél évszá­zadig viselte a nevet, míg­nem a második világégést követő kommunista éra első évében az akkor még létezett kórházi kápolna használatával együtt az új hatalom megtiltotta a név- használatot is. Tavalyelőtt Farkas Emil sebészorvos javaslatára is­mert egyházi és világi sze­mélyek megalapították a Szent László-kápolnát, s az alapító okiratot elhelyezték a megszentelt alapban. A tervek szerint százezer már­kát gyűjtöttek össze önkén­tes adományokból, az épí­tésben pedig részt vállaltak építési szakemberek és igen sok zentai polgár. Ma már a 250 négyzetmé­ter alapterületű kápolna tel­jesen készen áll, s csak a pa­dok hiányoznak belőle. A tervezők azt is szem előtt tartották, hogy a kórház ud­varán lévő Isten házát job­bára mozgásképtelen, illet­ve fekvő betegek fogják lá­togatni, s igyekeztek szá­mukra is megfelelő körül­ményeket teremteni. Kom- lós Sándor kórházigazgató elmondta, hogy: — Tisztelve a hagyomá­nyokat a felépült kápolnát Szent Lászlónak szenteljük. Mivel a kápolna ökumeni­kus jellegű, Szent László mellett a kápolna védőszent­jének választjuk Szent Lu­kács (Szveti Lukát) evangé­listát, aki orvos volt és a pravoszláv vallásúak na­gyon tisztelik. Ezért az ol­tárt úgy alakították ki a szakemberek, hogy megfe­leljen a katolikus és az orto­dox, de a többi felekezet hí­vőinek is. Azt akarjuk elér­ni, hogy ez a szent hely az itt élő népek békés együtt­élésének jelképe legyen — mondta a kórház igazgatója. (both) Marosvásárhely református vártemploma Az ősi székely település vártemplomát 1605-ben Bocskai István fejedelem engedélyé­vel kezdték késő gótikus stílusban építeni, és 1653-ban fejezték be. 1704-ben itt vá­lasztották II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé T. Asztalos Zoltán felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents