Pest Megyei Hírlap, 1994. augusztus (38. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-12 / 188. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. AUGUSZTUS 12., PENTEK i Búcsúi rangadó Túrán Sokszorosan emlékezetesnek ígérkezik a megyei I. osz­tályú labdarúgó-bajnokság torai nyitómérkőzése. A nagyközségben vasárnap tartják a búcsút, ezért bú­csúi rangadóként hirdették meg a Túra—Bag mérkő­zést, amit szombaton 16 óra 30-kor kezd a másodosz­tályból felkerült házigazda és az NB Hl-bói kiesett szomszédvár tizenegye. Az előkészületek jegyében a vendéglátó egyesület szurkolói ankétot tart ma este 7 órakor a helyi sport­pálya klubtermében, amelyen elsőként a bajnoki felké­szülést értékelik, majd az őszi feladatokat ismertetik. Öbölátúszás Füred és Tihany között Tavaly a kerepesiek vitézkedtek A Magyar Marathon Klub, Németh Zsolt vezetésével egy­re komolyabb helyet követel magának a tömegsportrendez­vények és a különböző verse­nyek szervezésében. A kicsi, de lelkes stáb, ne­véhez méltóan elsősorban hosszútávú futó-, úszóverse­nyeket bonnyolít le. Tavaly a régi hagyományok feleleve­nítésével új korszakot nyitot­tak a Balatonfüred—Tihany közötti öbölátúszások .törté­netében. A 3,6 kilométeres távot a Füred Szálló melletti városi strandról elindulva a tihanyi kikötő' melletti strand­hoz kell teljesíteni. Az idén az első futam holnap 9.30-kor rajtol, az utolsó pe­dig 11.30-kor. Az igazolt versenyzők pedig 12 órakor indulnak a Wesselényi-ván­LEVELEZŐLAPON ÉRKEZETT HIRDETÉSEK □ ÓVODAPEDAGÓ­GUST, gyógypedagógust keresünk. Kipp-Kopp Óvo­da. 2440 Százhalombatta, Gesztenyés köz 1—3. APRÓHIRDETÉS ADÁS-VÉTEL TÖRÖTT, totálkáros autót ven- nék. (30)-440-l 10. (201103/6H) NAGYTÉTÉNYBEN, csen­des környezetben, összközmű- ves 160 négyszögöles telken 65 nr-es családi ház eladó. Irány­ár: 3 900 000 Ft. Tel: 122-7347. (201313/10K) TÖKÖLÖN családi ház eladó! Közp. és gázfűtéses, parabola- antennás, pincés, tetőtér beépít­ve. Telefon befizetve. Érdeklőd­ni: Tököl, Bem J. u. 17. Irány- ár: 5 000 000 Ft. (202224/2K) VERESEGYHÁZON eladó, 3 szobás, duplakomfortos csalá­di ház 5,2 M Ft-ért. Érdeklőd­ni: este a (27)-386-485-ös tele- fonszámon lehet. (202395/2K) PEST MEGYEIEK, FIGYE­LEM! Használtbútor-boltunk kedvező áraival várja kedves vásárlóit Veresegyházon! Szek­rénysorok: 20—45 000 Ft. Gar­nitúrák: 10—35 000 Ft. Heve­rek: 3—8000 Ft. Kiegészítő bú­torok is kaphatóak nálunk. Ára­ik állapotuktól függően változ­nak. Veresegyház, Csomádi út 18/A. (Csornád felé vezető út mentén). (202475/1K) ÁLLÁS A KARTALI általános iskola igazgatója azonalli belépéssel felvételt hirdet 1 magyar— ének, vagy magyar—német, vagy magyar—történelem sza­kos tanári, valamint 2 fő tanítói állásra. Bérezés az érvényes jogszabály szerint. Jelentkezés 2173 Kartal, Iskola tér 1. Tele­fon: Aszód 317. (hétfőtől pénte­kig 9 és 14 óra között). (202452/1K) A HUNGAROPHARMA Gyógyszer-kereskedelmi Rt. a törökbálinti depó terüle­tén lévő telepére gyógyszer­alapanyag-kiszerelés irá­nyítására csoportvezető gyógyszerészt keres. Jelent­kezni lehet a telepvezetőnél írásban vagy telefonon. Cím: 2045, Törökbálint, Hosszúrét 6245. hrsz. Tele­fon: 166-8419 vagy 166-8428. Az állás azon­nal betölthető! (202035/3H) KÖZLEMÉNY VÁRJUK olyan 14—60 éves hölgyek és urak jelentkezését, akik kedvet éreznek tv-reklám, tv-film és videoklip forgatásá­Focirajt az alsóbb osztályokban Taksony—Gyömro a nyitányon Hét végén rajtol a labdarúgó NB in, a megyei I. és II. osz­tály bajnoksága. A felnőttmér­kőzések kezdési időpontja egy­ségesen 16.30, az ifjúságiaké 14.30. Az első forduló program­ja a következő: NB III Alföldi-csoport: Sze­gedi VSE—Cegléd. NB III Mátra-csoport: Du­nakeszi VSE—Gyöngyösi AK, Palotás Dreher SÉ—Monor-Ec- ker Likőrgyár. NB HI Duna-csoport: PSC Pilisvörösvár—H. Szondi Ve­lence, Dorog—Rákosmenti TK, Szigetszentmiklósi TK— Ercsi, Pénzügyőr SE—Érdi VSE, Bakonycsemye—Duna- varsány, Elektromos—Szent­endrei H. Petőfi. Megyei I. osztály: GEAC- Toldi DSK—Kartal SE, Halász­telek FC—Örkényi KSE, Tak­sony SE—Gyömrői SE, Rácke­ve SE—Nagykőrösi KSE, KSK Túra—Bagi SE, Maglódi KSK—Nagykáta SE, Pomáz ICO SE—Dömsödi SE, Dabas- Sári FC—Tessedik SE Bugyi. Megyei ü. osztály, Északi­csoport: Vámosmikola KSK— Piliscsaba SE, Törökbálinti TC—Délegyháza KSE, Nagy­maros SE—Ájödi TK, Dunaha- raszti MTK—Budakalász Mun­kás SE, Gyáli TK—Kistarcsai SC, Fóti SE—Szokolya SK, IMI Motor SE—Budaörsi SC, Perbál SC—Pilisszentiván KSK. Megyei n. osztály, Déli-cso­port: MEDOSZ SE Kiskunlac- háza—Dabas SE, Farmos Vas.- műsz. SK—Pilis KSK, Újhar- tyán KSE—Ecser (Nyáregyhá­za), Kerepes SC—Tápiószecső ZM SE, Péteri SE— Isaszeg KSK, Táborfalva KSK—Ka- kucs SE, Hemád SE—Tápió- szentmárton, Abony SE—Süly- sápi KSK. Négy megyei helyszínen Tegnap a csoportküzdelmek fél­idejéhez érkezett, a Pest megye négy helyszínén zajló 16 éve­sek nemzetközi labdarúgótorná­ja. Idén is tíz ország válogatott­ja szerepel, a csapatok két cso­portban (A-csoport: Magyaror­szág, Izrael, Svájc, Csehország, Bajorország. B-csoport: Török­ország, Horvátország, Ukrajna, Szlovákia, Lengyelország) küz­denek egymással és a kánikulá­val Ráckevén, Szigetújfalun, Kiskunlacházán és Dömsödön. A magyar ifjúsági válogatott eddigi szereplése nem nevezhe­tő igazán fényesnek. A nyitóna­pon Izrael ellen (1-1) ért el dön­tetlent, majd ezt követően Cseh­országgal osztozott a pontokon (2-2) Urbankovics Mihály együttese. HIRDETÉS hoz, Telefon: (34)-316-227. (202440/2K) VEGYES PÓTVIZSGÁRA előkészítő! Matematika, fizika, kémia, né- met, 209-2768. (201199/1 OK) HÓDFARKÚ TETŐCSE- REP, fagerendák, kisablakok bontásból eladók. 202-0503. (202435/1K) A Jávorszky Odón Városi Kórház orvosigazgatója pályázatot hirdet intézeti belső ellenőri munkakör ellátására Pályázati feltétel: felsőfokú szakirányú iskolai végzettség, lehetőleg az egészségügy területén szerzett szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet 1994. augusztus 27-éig, a kórház igazgatóságán: Vác. Argenti Döme tér 1-3. 2600. RUM \ HUNGÁRIA Kft. Internationaler Firmenkonzem mit Sitz in Miskolc, sucht 2 Vertriebs­assistenten für Nord- und Ostungarn. Verkaufserfahrung erwünscht, jedoch nicht Bedingung. Deutsch in Wort und Schrift, sowie Führerschein erforderlich. Wir bieten leistungsgerechte Bezahlung und Firmenauto (auch zur Privatnützung). Bewerbungen mit Lebenslauf (in Deutscher Sprache), und Lichtbild an: IRiölDIH HUNGÁRIA Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 17. 3527 v ______________________________________________V K ét váci „ajándék” Kapusunk hibázott, és így a Paris Saint-Germain három góljából kettő „ajándék” volt — nyilatkozta a szerda esti labdarúgó BEK-selejtezőt kö­vetően Csank János, a Vác FC—Samsung edzője. — Csapatom az elején reménye­im szerint játszott, de a két „potyagól” után már nem mertek támadni. A Paris SG jó csapat, ez egészen bizo­nyos. Ősszjátékban és erőnlét­ben felülmúl minket. A visz- szavágót Budapesten játsz- szuk, ahol megpróbálunk nyerni, de legalábbis döntet­lent játszani — tette hozzá. Luis Fernandez, a Paris SG edzője elégedett volt a ta­lálkozó után. Mint mondotta: az eredmény megfelel várako­zásaiknak, bár elismerte, hogy az első húsz percben azért nem volt éppen nyu­godt. „A csapat a BEK-hez méltó mérkőzést vívott, kellő komolysággal és odafigyelés­sel. Voltak szép megmozdulá­saink, de azért van még mit csiszolni” — fűzte hozzá. Ki­emelte George Weah és a bra­zil játékosok (Valdo és Ricar­do Gomes) teljesítményét, és hogy összességében a francia tizenegy jó csapatszellemben játszott. Michel Denisot, a Paris SG elnöke szerint csapata iga­zán a második félidőben volt elemében. Denisot óvatosság­ra intett viszont Colleter kiál­lítása miatt, különösen, ha ilyesmi a budapesti visszavá­gón is megtörténik. David Ginola, a csapat ka­pitánya a találkozót értékelve úgy vélte, az első percek hatá­rozatlan játéka után magukra találtak. Ezt a véleményt osz­totta Paul Le Guen, a párizsi együttes középpályása is, aki elismerte, hogy az első tizen­öt percben némileg meglepte őket a Vác. „Egyszerűen nem volt szabad őket játszani hagyni” — nyilatkozta. „A mérkőzés során sikerült a csa­patnak újra magára találni" — értékelte a találkozót Ala­in Roche középhátvéd. A francia lapok bő terjede­lemben számoltak be a mér­kőzésről. Az „Aujourd’hui” szerint a Vác teljesítménye azt bizonyítja, hogy a ma­gyar labdarúgás dicsőséges múltját még sokáig kell sirat­ni. Á Le Figaro szerint a Pa­ris SG kényelmes biztonság­ban érezheti magát. Erről ír a L’Equipe című sportláp is, amely úgy fogalmaz, hogy a Paris SG bebiztosította magá­nak a továbbjutást. A labdarúgó KEK-selejte- ző első mérkőzésén, az Ül­lői úton: Ferencváros— F91 Dudelange (luxembur­gi) 6-l (3-0). A legjobbakat keressük. A PHARMAVIT Gyógyszer és Élelmiszeripari Rt. orvoslátogatókat keres gyógyszerismertetőt munkára Budapest és Pest megye területén. Feltétel orvosi vagy gyógyszerészi diploma, max. 35 év, gyógyszerhatástan! érdeklődés, biztos és tárgyalóképes fellépés, budapesti lakással és telefonnal rendelkezők előnyben. Jelentkezni lehet írásban, önéletrajzukat az alábbi címre várjuk: 2t 12 Veresegyház, Lévai u. 5. Érdeklődni lehet a 06-27/385-960-as telefonszámon. £ PHARMAVIT Használtruha-kereskedők figyelmébe! Szezonális használtruha-választák Hollandiából importált áruk, 25 kg-os, átlátszó csomagolásban, z/» # / #• r not, férfi- es gyermekruhaneműk, fajtára válogatva, kg-onként 210-560 Ft-os áron, plusz áfa. 100 kg feletti mennyiség vásárlása esetén, kg-onként 10 Ft kedvezményt adunk. RUTI-BUTIK Nagykereskedés RUTITEX Rt. Budapest X., Vasgyár u. 10. Telefon: 127-1032, 127-1040 Árusítás: hétfőtől péntekig 7-től 14 óráig. dorserleg és a Magyar Köz­társaság bajnoka cím elnye­réséért. Minden résztvevő emblémázott pólót és frissí­tőt kap a célba érkezéskor. Nevezési díj 500 forint, melyből a Magyar Marathon Klub tagjai kedvezményt kapnak. Az elmúlt évben me­gyénket egy igen elszánt nagylétszámú csapat képvi­selte. Akkor a több mint 20 főnyi kerepesi „különít­mény” az igen előkelő 3. he­lyet szerezte meg az egyesü­letek rangsorában. Az egyé­ni verseny mellett már ta­valy is sikeresnek bizonyul­tak a családi csapatverse­nyek. Nos, ebben az évben ezen kategóriák résztvevői a helyszínen díjmentesen ne­vezhetnek. Rossz idő esetén a pótnap augusztus 14-e lesz. □ MŰANYAG fröccsgép el­adó 80 gr-os, 120 E Ft. 30 gr- os 70 E Ft. Dugattyús, hidrauli­kus, kézi vezérlésű. Vác, Újhe­gyi u. 64. Tel.: (27)-315-778.

Next

/
Thumbnails
Contents