Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-07 / 157. szám
fj! PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK 7 Politikai hecckampány folyik ellenem Beszélgetés Csúcs Lászlóval, a Magyar Rádió alelnökével Az utóbbi napokban a médiaügyek kapcsán főként a televíziót érintő kérdések kerültek előtérbe, s kevesebbet hallhattunk arról, mi történik a Magyar Rádió háza táján. Csúcs Lászlót, a rádió teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnökét arra kértük, hogy nyújtson bepillantást azok számára, akik kevéssé tájékozottak a rádióban zajló folyamatokról. — Most, az ön ellen indított szabálysértési eljárás időszakában biztosítottnak lát- ja-e az intézmény zavartalan működését? — A közintézmény vezetése egyfajta minimális közbizalmat igényel, és tételez fel. Ez az egyik póluson a rádióhallgatók bizalmát, a másik póluson a politikai és a közéleti szféra részéről megnyilvánuló bizalmat kell jelentse. A hozzám változatlanul nagy számban érkező megkeresések és a műsorok hallgatottsága tükrében nyilvánvaló, hogy a bizalom irántunk a hallgatók jelentős részénél fennáll, ugyanakkor ez a közhatalmi tényezők részéről jócskán megcsappant, elfogyott. Ilyen helyzetben egy közszolgálati intézményt működtetni, irányítani képtelenség. Nincs viszonzás — Hogyan fest a bizalom az ön oldaláról? — A bizalomnak akkor van értelme, ha kölcsönös. Mostanában egyes vezető politikusok részéről olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek egyértelművé tették számomra, hogy nem fogadtak a bizalmukba, sőt ellenkezőleg: egyes intézkedéseimet megkérdőjelezték, megnyilatkozásaimat, politikai állásfoglalásaimat bírálták. Tehát hiányzik az a közös nevező, amely lehetővé tehetné, hogy hasonló módon szemléljük a közszolgálati intézmény vezetésével járó feladatokat, azok teljesítését. Ezért is jobb a várható konfliktus- helyzetet a felmentéssel megelőzni. — Boross miniszterelnök felmentési javaslatát sokan úgy értelmezték, hogy ezzel az új kormányzat válláról levette a menesztéssel együtt járó politikai, erkölcsi terhet. Mi erről a véleménye? — Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy Boross miniszterelnök úr részéről ez egy úri gesztus volt. Ennél azonban többről van szó. 1992 februárjában Nah- lik Gábort és engem Antall József miniszterelnök úr javasolt az alelnöki tisztségekre, tehát az Antall József örökébe lépő Boross Péter jogosan és helyesen cselekszik, amikor kezdeményezi a leváltásunkat. — Számos jel mutat arra, hogy az új kormányzat nem viszonozza az ilyen gesztusokat. — Akkor vágjunk a közepébe. Közismert, hogy egyfajta politikai üldözés áldozata kezdek lenni. De nemcsak rólam és Nahlik Gáborról van szó. A közalkalmazottak, a köztisztviselők egy bizonyos köre a félelem, a megfélemlítés légkörében él. Olyan politikai természetű tisztogatások előszele suhintotta meg ezt az alkalmazotti állományt, amely azt a folyamatot igyekszik pótolni, amit az MDF vezette kormány annak idején nem indított el. A különbség abban áll, hogy most egy ellenkező előjelű folyamatról beszélhetünk. Törés a médiában — Arra gondol, hogy az 1990 előttihez hasonló állapotokra számíthatunk? — Nem gondolok egyértelmű visszarendeződésre, de bekövetkezhet egy olyan törés a média világában, a gazdaság- politikában, a közigazgatásban, és a parlament munkájában is, ami nem a kilenc- venben elindított folyamat folytatása lesz a szükséges korrekciókkal. A neoliberális gazdaságpolitika drasztikus váltásra enged következtetni az elmúlt ciklushoz képest. A média területén nem látom a nemzeti elkötelezettségű, ha úgy tetszik konzervatív oldal megjelenését, megmaradását a politikai, világnézeti súlyának megfelelően. A médiatörvény elfogadását követően valószínűleg túlzott szerepet kap a piacosítás. Attól tartok, hogy a kívánatosnál nagyobb mértékben közelítünk az amerikai modellhez, ami annyit jelent, hogy a hagyományoknak megfelelő, klasz- szikus értelemben működtetett közszolgálati rádió és televízió tevékenysége csorbul, visszaszorul, ugyanakkor erőteljesen előtérbe kerülnek a kereskedelmi rádiók és televíziók. Ez nem okozna gondot akkor, ha egy kiegyensúlyozott piaci helyzet alakulna ki, amelyben egy egészséges választékbővítés jönne létre. Sajnos egyes jelekből arra lehet következtetni, hogy ez a választékbővítés nálunk a közszolgálati- ság rovására valósul meg, bizonyos frekvenciák elvételével, csatornák megszüntetésével. Ezeket nyereségorientált kereskedelmi médiumok kapnák meg, amelyek nyilván nem abban érdekeltek, hogy a kultúra területén missziós feladatokat teljesítsenek. Talán nem kell külön hangsúlyozni, hogy ennek milyen jelentősége van a határon túli, és természetesen a határon inneni magyarság^szempontjából. Hatalmi túlsúly — Egyesek szeretnék, ha olyan médiatörvény születne, amely hosszú távon biztosítaná azt, hogy a kormányzatnak, a politikai szférának ne lehessen érdemi beleszólása a médiaügyekbe. — Szeretném hangsúlyozni, hogy politikától független médiavilágot nem tudok elképzelni. Már csak azért sem, mert a finanszírozás révén direkt vagy indirekt módon politikai befolyást lehet gyakorolni. Ez különösen igaz a közszolgálati intézmények működésére és életére nézve, hiszen ezekre jellemző, hogy csak korlátozottan folytathatnak nyereségre épített tevékenységet. Valamilyen mértékben igénybe kell venniük az állami juttatásokat is, és ezeket jórészt a kormányzat, a politika tartja kézben. Valóban vannak, akik egy elméleti modellként felvázolt, mindentől független közintézményben gondolkodnak. Ebben már csak azért sem hiszek, mert tetten érhető valóság az, ami velem történt. Miközben teljes elnöki jogkörrel tettem mindazt, amit tehettem a Magyar Rádióban, azalatt minden törvényes lépésem politikai felhangot, minősítést kapott, és a lépéseim törvényességét megkérdőjelezték. Ezt azért is meg lehetett tenni, mivel nem volt médiatörvény, ami kiszámítható pályát jelentett volna, s hézagpótló jogszabályokkal kellett a joghézagokat kitölteni. E pillanatban is politikai hecckampány folyik ellenem és jellemző a viszonyokra, hogy az új hatalom birtokosai az új médiumelnökök kinevezése kapcsán kijelentették, hogy a politikai pártok szerepe és felelőssége e kinevezésekkel véget ér. Vagyis az ő tevékenységükbe már nem kívánnak beleszólni. Felteszem a kérdést, hogy az én esetemben miért van ilyen beleszólás, amikor minden intézkedésemet a törvények alapján, azok tiszteletben tartásával hoztam? Mindezektől függetlenül nehezen tudom elképzelni, hogy az intézmények irányítása, működése a későbbiekben teljesen mentes legyen a politikai szféra hatásától. Az új törvény közalapítványi, vagy részvénytársasági formában biztosítaná az intézmények relatív önállóságát és ezt a relatív önállóságot elfogadom, elképzelhetőnek tartom, de egy mindentől független működést nehezen tudok elképzelni. Félő, hogy a túlsúlyos baloldali, neoliberális hatalom érvényesül az elektronikus sajtó világában is, márpedig különösen nagy szerepe lenne a sajtó kontrolljának, tekintve, Csúcs László: Kiszolgáltatott helyzetben, teljes bizonytalanságban vagyok Talum Attila felvétele hogy a parlamenti ellenzék számarányánál fogva nem jelent tényleges kontrollt a több mint kétharmados többséggel rendelkező kormányzattal szemben. Ma nem látom azt az ellenpontot, amely valósan jelenne meg és fejtene ki érdemi tevékenységet annak érdekében, hogy a kormányzat ne élhessen vissza a hatalmával. No a félelem — A neoliberális erők túlsúlyát jelzi a médiában az a lapszemlebotrány is, amely éppen a lapunk szemlézése kapcsán borzolta a kedélyeket. Az ön vezetése alatt sok millió rádióhallgató füle hallatára közzé lehetett tenni reggelente, hogy a Pest Megyei Hírlapot mintegy kényszerűségből, az ön utasítására szemlézik. Vajon előfordulhatna-e hasonló jelenség egy új> a jelenlegi kormányzatnak megfelelő intézményvezetővel szemben? — Azt gondolom, hogy a rádió működése, hangvétele csak kis részben függ az új elnök személyétől és szemléletétől. Nagyobb részben meghatározó tényező az a személyi állomány, amely jórészt a múlt öröksége. Ezen azt értem, hogy az állomány döntő többsége valamikor erős szűrőn ment át, és olyan politikai követelményeknek is meg kellett felelnie, ami garanciát jelentett a politikai — baloldali — megbízhatóságot illetően. Ezen az alaphelyzeten rövid távon nem lehet változtatni, mivel olyan meggyökeresedett szemléletről van szó, amelynek megváltoztatása, átállítása szinte lehetetlen. Ha egészséges gondolkodású fiatalok kendnek a rádió műsorkészítő műhelyeibe, az hosszabb távon kedvező változást hozhat, de e pillanatban is olyan mértékű konkurenciaharc folyik a műsorokért, hogy egy pályakezdő fiatal, még ha tehetséges is, nehezen tud gyökeret ereszteni. Szinte csak annak van esélye a megmaradásra, aki szellemiségében követi a „jeles” elődöket. — Ön már elbúcsúzott a kollégáitól. Nemsokára Nahlik Gábor is távozik, 5 Pálfy G. István is búcsút mondott a főszerkesztői széknek- Nem gondolja, hogy a kapitányoknak, az első tiszteknek utoljára kellene elhagyniuk a süllyedő hajót? — Nem volna jó pálcát tömi sem Pálfy G. felett, sem velünk kapcsolatban, hiszen valamit azért elértünk. Egy-egy ember életében, helyzetének megítélésében sok olyan mozzanat van, ami egy kívülálló számára láthatatlan, megfoghatatlan. Kitűnő kollégám, Dénes Gábor is hangsúlyozta a lemondásával kapcsolatban, hogy nem tud a gyűlölet légkörében dolgozni. Ez látszólag szubjektív tényező, ám nem szabad elfelejteni, hogy itt emberekről, alkotótevékenységet folytató, sérülékeny emberekről van szó. Nem egyformán viseljük el a csapások sorozatát, az alaptalan vádaskodásokat, az alattomos támadásokat. Van, aki úgy reagál, hogy e folyamatoknak sem részese, sem szenvedő alanya nem kíván lenni. Van, aki jobban bírja, és később jut hasonló elhatározásra. Akik azt tapasztalják, hogy nemkívánatos a nemzeti szellemű magatartás a rádióban, a televízióban, akik éjt nappallá téve szolgálták honfitársaikat, a határon túl élő magyarságot, azok ma nemcsak kedvüket vesztik, hanem már félnek is. A politikai támadások sokunkban azt a felismerést erősítik, hogy erre a szellemiségre nem tart igényt az új hatalom. — Ezek az emberek mire számíthatnak az elkövetkező években? — A közeli jövő nem sok jót ígér. Már alig van fórum, ahol erre a szellemiségre igényt tartva megjelenhetnének a fontos gondolatok. Ha a közszolgálati rádióban ugyanaz a szellemiség marad, amin szerettem volna változtatni, az is éppen elég ahhoz, hogy a konzervatív, a keresztény, a nemzeti hang elnémuljon. Elvben a média- törvény nyújthatna bizonyos lehetőségeket, azonban az üzleti, piaci viszonyok cseppet sem kedveznek e szellemiség megjelenítésének. A kereskedelmi szféra tudvalévőleg nem ezt az irányvonalat részesíti előnyben. Az a fajta kínálat, amit a nemzeti szellemű újságírás létrehoz, nem kerül előtérbe, hanem úgy jár, mint a Pest Megyei Hírlap, amelynek a példányait ma sokfelé a pult mögé rejtik. Ily módon nyugodtan lehet mondani, hogy győzött a piac, amikor egy ilyen szellemiségű lap megbukik — lásd a Pesti Hírlapot —, hiszen a tisztes terjesztés feltételei sem teremtődtek meg nálunk. Lehet, hogy egyeseknek egzisztenciális lehetőséget teremt a kereskedelmi rádiózás, ám ettől az a szellemiség, amiről beszélünk, még nem fog érvényesülni, mert ez feltehetően nem egyeztethető össze az adott rádió profiljával. Földönfutók? — Mikor várható döntés az ön felmentéséről? — Erről hivatalos értesülésem nincs. A leginkább érintett közhatalmi tényező nem tisztelt meg azzal, hogy tájékoztatott volna arról: a kulturális bizottság meghallgatását követően mi a várható fejlemény. A sajtóból értesültem, hogy az új elnökök kinevezésével együtt történik a felmentésünk. Mindenesetre kiszolgáltatott helyzetben és teljes bizonytalanságban vagyok a sorsomat illetően. Egzisztenciális létemben nem látom a folytatást, lehet, hogy az utcára kerülök. A helyzet egyfelől azért nyomasztó számomra, mert családos ember vagyok sok gyerekkel, másfelől azért, mert ha azok, akik a nemzeti ügyért kiállnak, nemcsak földönfutók lesznek, hanem üldözöttek is, akkor az igencsak elgondolkoztató. Ma ez az én osztályrészem, de holnap mindazoké lehet, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak a nemzet jelenéről és jövőjéről. — Egy közismert embernek nyilván nehezebb szembenéznie az egzisztenciális gondokkal, hiszen egyrészt saját önbecsülése, presztízse, másrészt az átlagosnál nagyobb akadályok nehezítik számára a tájékozódást. — Éppen az ilyen okok miatt kevés esélyem van arra, hogy visszatérjek a közigazgatásba, ahová tanult mesterségem és hivatásom révén kötődhetnék. Ma nem is látom azt a mozgásteret, ahol végzettségemnek megfelelően szolgálni tudnám az országot, és biztosíthatnám a családom megélhetését. — Volt-e már valaha ehhez hasonló helyzetben ? — Soha... soha. Bánó Attila
