Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-06 / 156. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JULIUS 6., SZERDA Fényképkiállítás Cegléden Zsámbéki tapasztalatok Magyar barokk templomok Ír ^ \ A váci Fehérek temploma és rendház (főhomlokzat). A fehér ruhát viselő domonkos rendi szerzetesekről kapta nevét, akik 1699-ben kezdték építeni templomukat barokk, majd rokokó stílusban. Az építkezés — a Rá- kóczi-szabadságharc eseményei miatt, de az építőmester halála miatt is — időben igen elhúzódott, a belső díszítéshez — ezért a rokokó gazdagsága — csak 1755 tájékán foghattak hozzá. A templom egyhajós, észak—déli tájolású (Vimola Károly felvétele) Az építészet nemcsak befogadója, hanem igénylője a képző- és iparművészetnek — mondta Der- csényi Balázs művészet- történész a minap a ceglédi galériában, a Magyar barokk templomok művészete című kiállítás megyei rendezvényén, amelyet az építészeti világnap alkalmából Mihalik Tamás fotóművész alkotásaiból állítottak össze. Márkus János, a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület elnökének köszöntője után Dercsényi Balázs bevezetőjében utalt arra, hogy a névtelen vagy ismert mesteremberek, építészek mindig helyet teremtettek a festőnek, szobrásznak. A pompás fotók kivétel nélkül az érett barokk művészetről szólnak, arról a korszakról, amelynek alkotásai a mai magyar műemléki állomány legjava. A művészettörténész a továbbiakban részletesen szólt a magyar barokk építészetről. Majd azzal folytatta, hogy Mihalik Tamás képein nemcsak a látványt rögzítette. Önmagában komoly feladat volt a fotográfusnak a technikai megoldás, az impozáns terek megjelenítése, a rendkívül tagolt berendezések értelmes megvilágítása, a lényeg kiemelése, a háttér visszafogott érzékeltetése. Az előbbiekhez képest sokkal nehezebb volt a barokk világának, szellemének a felfedezése és megörökítése. Annál is inkább, mert a látvány felettébb alkalmas arra, hogy unalmas, felületes és könnyen elérhető kompozíciókra csábítsa a fényképészt. Az igazi kihívás — ebben az esetben — a templomok művészetének a megragadása: az építészeti terek tartózkodó ábrázolása; a gazdagság, á pompa mellett a fontosat, a jellemzőt tárja elénk. Csaknem három évtizede fotózza műemlékeinket Mihalik Tamás (alkotásai számos könyvet díszítenek). A Cegléden kiállított fényképei erőteljesen bizonyítják azt (is), hogy az építészet nemigen létezhet a társművészetek nélkül. (A tárlat július 10-ig tekinthető meg.) ^ (f. f.) Tárlatnézőben Szentendrén Egy harmonikusabb világ üzenete Szöul messze van Budapesttől, azt is mondhatnánk, a világ másik végén van. A két kultúra között természetes hát, hogy az eltérőségek és nem a hasonlatosságok tűnnek fel. Mindkét ország művészetét a világművészet — egyébként nehezen körülírható — fogalomtartományához kell mérnünk, hiszen a kultúrák zártsága már a múlté — hangzott el a szentendrei képtár koreai művészeket bemutató tárlatmegnyitóján. (Lapunk július 1-jei számában erről beszámoltunk.) A geometrikus-konstruk- tív Lee Na-KyungníA, az érzékeny, csaknem mono- crom, reliefszerű felületeket festő Lee Bong Reálnál, vagy a poetikus-lírai-abszt- rakt műveket bemutató Hong Ki-Janói — noha műveik beillenek a világművészet nagy áramlatába — mégis érzünk valami keleti finomságot, valami rejtelmeset, valami olyasmit, ami az európai, hasonló stílustendenciáktól elválasztja őket. Azt, amit az európai ember klasszikus keleti művészeten ért, azt Kim Kyong-In szimbolikus értelmű, időtlen fáiban, az erősen expresszív Park Kwang-Hea tüzes képeiben, vagy Park Jae-Ho érzelemgazdag vásznain találhatja meg. Feltűnő a kortárs koreai piktúra jelenbéli állapotáról hírt hozó reprezentatív alkotások között a természeti képek sokasága. Sajátos, nem hagyományos értelemben vett tájfestészet ez, mindinkább a művészi szubjektum, azt is mondhatnánk, a lírai és elégikus kivetítése, láttatása a végtelen térben és időben. A képek bizonysága szerint a keleti világrészen az ember és a természet viszonya harmonikusabb. Több a fény, az élénkség ezeken a vásznakon, ami nem jelenti azt, hogy abszolút érvényű lenne, hisz valamennyit sötét tónusok is árnyalják: az ember létbevetettségének kollektív élménye, kiszolgáltatottsága, félelme. Örök emberi dolgok köszönnek vissza ezekről az érzékeny, formagazdag applikációkról, azzal a mienkhez képest szembeszökő eltéréssel, hogy kevesebb a diszharmonikus elem: a ki- csorbultság, széttöredezettség, az elsekélyesedés — jellegzetes kelet-európai élménye. A költő faluja címet viselő kompozíció egyszerre groteszk és líraian nosztalgikus látvány: művirágból kibomló színes felhővel, a rombuszház tetején galambbal, a sötét égen világoskék holddal, a végtelenbe nyúló lépcsősor tetején alig észrevehetően egy emberpárral. Egy képen ott az egész kozmosz, nem szokványos képzeteink szerinti megközelítésben: a teremtés legnagyobb csodája, az ember, ott „lebeg”, ég és föld között két hazátlanul... Kim Kyong-In Ritmus című alkotása egy életfa, melynek törzse leányalak, kígyófejjel. A fa ágai, a lány (Éva?) karjai mindent befonnak. A tenger Hong Ki-Ja vásznán függőleges, mint a vízesés, szinte halljuk morajlását, robaját. Sziklaomlás robajú lélek... költői képzelet szülte alkotás. Formai és érzelmi szempontból egyaránt különleges. A modem izmusokat képviselő képek világa például Cho Young-Kac esetében élénken különbözik attól, amit a klasszikus szürrealistáktól megszoktunk. Más a kódrendszere, sokkal személyesebb, a redukált formák mögött másféle titkok várnak megfejtésre. A magyar és koreai nép kulturális törekvéseinek pár-, huzamosságáról szólva, Lee Ka-Reól, a szöuli művészeti központ képzőművészeti igazgatója elmondta: a viszonylag kis népek művészete mindig érdekesebb, mint a mamutnemzeteké. A koreai kultúra éppúgy integrálta magába a kínai és az indiai buddhista, voltaképpen szanszkrit alapú hagyományt, mint a magyar az Európán belüli nyugati és keleti tradíciót, s önálló, au- tochton kultúrát tudott teremteni. (r.b.a.) Nagy Sándor: Kádár Kata (1913). A marosvásárhelyi kultúrpalota számára készített színes ablakterv. Amatőr színjátszók és a szakma A zsámbéki szombatok programsorozatban a múlt hét végén került sor a határokon túli és hazai amatőr színjátszók III. találkozójára. Mint azt Mátyás Iréntől, a zsámbéki művelődési ház vezetőjétől megtudtuk, a találkozók három éve önálló egységként szerepelnek a rendezvénysorozatban. Olyan szakmai és baráti találkozó ez, ahol a résztvevők a hagyományos „falusi színjátszás” sajátosságát mutatják be a romtemplom lábánál, amely kellemes, érdekes és egyben misztikus hátteret szolgáltat az előadásoknak. Nagyszerű dolog és rendkívül érdekes, amikor a felvidéki, az erdélyi, a kárpátaljai és a magyarországi csoportok itt találkoznak egymással — folytatta Mátyás Irén, majd hozzátette —, természetesen ezek az összejövetelek sok tanulsággal járnak. E tanulságok közül talán a legszembeötlőbb, hogy mennyire magukra hagyatottak az amatőr csoportok. Sokszor teljes szakmai segítség nélkül játszanak az önszerveződő társulatok. Ezért is van szükség az itteni előadások utáni elemző beszélgetésekre, melyeken a résztvevők egymás előadásának és játékának tanulságait közösen átgondolva, megvitatva csiszolják tudásukat a színházról, a színjátékról. A hétvégi háromnapos rendezvényen tizenöt együttes vett részt, köztük olyanok is, akik a zsámbéki amatőr rendezőképzés hallgatói voltak az elmúlt évben. A tíznapos alapozó kurzust évközi konzultációk követték, melyben magyarországi és határon túli szakemberek is közreműködtek. Az előadások értékelését hozzáértő szakemberek irányították, akik valaha maguk is színjátszók voltak, s ma színészek, népművelők, rendezők. A három év előadásai, eseményei azt bizonyítják, hogy ezek a zsámbéki találkozások és beszélgetések sokat segítettek az újabb produkciók színvonalasabb kivitelezésében, amely máris megmutatkozott a rendszeresen visszatérő csoportok játékában. Kiemelkedő előadást produkált a füleki Zsák Színpad társulata Spi- ró György „Csirkefej” című darabjával. A vasárnap esti záróelőadásként a Táti Színjátszó Labor mutatta be Io- nescu „Kopasz énekesnő” című színművét. A kellemes előadásba sajnálatos módon azonban némi zavar csúszott, mivel a szép magyar nyelv választékos használatát időnként az igen eltorzult argó szorította háttérbe, amely nagy mértékben csökkentette az előadás színvonalát. Feltételezzük (és reméljük!), hogy az ezt követő beszélgetés egyik témája éppen a nyelvi durvaság és a színpad összeférhetetlensége volt, hiszen a közönség megnevettetéséhez éppen elég lett volna maga a darab, nem volt szükség a belevágott részekre — még a siker kedvéért sem. De ez már a szakemberek asztala. A találkozót hétfőn a csoportok közös kirándulása, és értékelő szakmai beszélgetés zárta. Simon Andrea XXII. Országos Honismereti Akadémia Honszeretetről Vácott (Folytatás az 1. oldalról) Nemes György hangsúlyozta: az egyházi középiskolák többet, s részben mást szeretnének nyújtani, illetve nyújtanak is a fiataloknak, mint állami társaik, ám mindezt szerényen, hivalkodás nélkül. — A hazaszeretetre nevelés, a honismeret nagy súllyal szerepel az egyházi középiskolák tanrendjében, s ez a tapasztalatok szerint nagyon vonzó a fiatalok számára — jelentette ki az előadó. Lukács János előadásában egyebek mellett arról szólt, hogy a Magyar Cserkészszövetség számos célja között az egyik legfontosabb a haza, a nemzeti értékek tiszteletére nevelés. Kovács József elmondta: a zsámbéki katolikus tanítóképző főiskolán a honismeret a legtöbb felsőoktatási intézményünktől eltérően nagy hangsúllyal szerepel a képzésben és amennyiben minden az elképzeléseknek megfelelően alakul, talán már az új tanévtől honismereti tanszéket is működtetnek majd. — Az elmúlt négy évben a korábban a megszűnt Varsói Szerződés kötelékébe tartozó magyar haderő internacionalista célokat szolgáló néphadseregből a nemzetnek szolgáló honvédséggé vált és felelevenítette, illetve folyamatosan feleleveníti a hazai katonai hagyományokat, formai, illetve tartalmi vonatkozásban egyaránt — jelentette ki Dobos László. — A Pro Patria Szövetség Magyarország „felfedezéséért” fáradozik, s több mint 30 ezer tagja van Magyarországon, illetve töb1 bek között kárpátaljai, erdélyi, szlovákiai, németországi magyarok körében — mondotta Rakó József. Az előadások után ebédszünet, majd városnézés következett. A programot este koszorúzással egybekötött megemlékezés zárta a Hétkápolnánál található 1848- as emlékműnél. (ribáry)
