Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-30 / 177. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. JULIUS 30.. SZOMBAT Még egyszer az antiszemitizmusról Egy rendhagyó, félbemaradt levélváltás dokumentumait teszem itt közzé, hogy megfelelő módon érzékeltessem azt a „semmibe” próbálkozásomat, mely- lyel vitára szerettem volna bocsátani a magyarországi antiszemitizmussal kapcsolatos észrevételeimet. Ismerőseim, barátaim erről a szándékomról többféleképpen is megpróbáltak lebeszélni. Jellemző, hogy érveik, indokaik azokat a fasizmushoz hasonló legsötétebb időket idézték, amikor Magyarország retteget t a proletárdiktatúra vezetőitől, vagy a koncentrációs táborok áldozataiért kíméletlen bosszút forraló „kommunista” funkcioná- rusaitól. Levelem, a Pesti Hírlapban (1993. V. 10, 12, 14, 17, 19 és 24-én) folytatólagosan megjelent tanulmányom bírálatára kérte Gosztonyi Pétert a berni Stiftung Schweizerische Osteuropa-Bibliothek történész professzorát. A könyveiről és évtizedes munkásságáról, valamint a távolságról, ahonnan 1956 óta szemléli a magyar valóságot, joggal következtettem tárgyilagos ítélőképességére, történészi tisztánlátására és a magyarság iránti hűségére. Sajnálatos, de úgy tűnik, hogy teljes összhangban a hazai offenzívá- val e témában a vita és a nyilvános állásfoglalás helyett az elhallgatást választva tért ki az érdemi felelet elől. Igen, megszokhattuk már, hogy ebben a témakörben szó sem lehet a konszenzusról, a véleménycseréről. Megszokhattuk, hogy kötelező alázatos figyelmességgel tekintettel lennünk a másság érzékenységére. Az érzékenység és életérzés egymáshoz való viszonyát, melyben csak a múlt és jelen konfliktusaiból tudnánk a nézeteltérések okát világosan és érthetően feltárni, ennek viszont nyilvánvaló feltétele lenne legalább a befogadók egyenrangúsága. Igen, illő lenne már megszoknunk, tudomásul vennünk: a holocaustot arra is felhasználják, hogy a bűntudat és bűnbánat lelki terhei örökre megszabadítsák önbecsülésétől és ősei tiszteletétől a nemzetet. Illene már megszoknunk, hogy a másság beteges kisebbségi komplexusát — amit mérhetetlen intellektuális gőgjével takar — és folytonos identitászavarát — hisz soha senkinek nem lehet két lelke — akként kompenzálja, hogy bennünk magyarokban ingatja meg — szándékai szerint meg is semmisítené — az önazonosság erkölcsi, történelmi és politikai pilléreit! Bizony kevesen akarják tudomásul venni, hogy a népi-urbánus ellentét valódi oka ezekben a gondolatokban rejlik. Mi több, Magyarországon a baloldaliság, vagy a liberlizmus lényegét sem eszmei, tartalmi és politikai értékei szerint illő megítélni, mert aki ezekben a kérdésekben nem az urbánusok rasszizmusához igazodik, az bizony szándékai ellenére „fasiszta” lesz. Mindezt azért is nagyon fontos elmondani, mert Száraz György, Hanák Péter, Kubinszky Judit, Ko- moróczy Géza és többtucat kevésbé ismert szerző könyvei és tanulmányai napjainkra megkérdőjelezhetetlen dogmái lettek a témának. E dogmák alapvető, a magyarságra nézve máig kötelező formáit még azok az ávós kultúr- misszionáriusok kényszerí- tethették a nemzetre, kiknek „liberális” örökösei — hűséggel Lukács, Gerő és Aczél útmutatásaihoz — magyarságunktól féltik a demokráciát, a sajtószabadságot és a jogállamot! Számunkra mi sem természetesebb, minthogy mindezekből minket leckéztetve kell az európai normáknak megfelelnünk közép-ázsiai létfeltételek között. A jelek szerint egyáltalán nem zavarja őket az a mérhetetlen szakadék, ami „világpolgári” létük, Nyugat-imádó egoizmusuk és a magyar társadalmi valóság között tátong. Hogy is gondolhatnának másra, mint a haladásra, a modernizációra, a demokráciára és a liberalizmusra, miközben az általuk oly sokáig favorizált bolsevizmus totális csődjét annak minden terhével a nemzet, a magyarság viseli? Hogy is vállalnák bárhol a világon azt a felelősséget, melynek terheiről hallani sem akarnak, ha a nagy mutatvány valahol nem sikerült? Miért kell az emlékezés, a gyász, a kegyelet bensőséges mozzanatait magyarellenes demonstrációvá alakítani; mely demonstráció nagyon is megfontolt politikai céljaival oszthatja meg a nemzetet? Nevezetesen: vajon miért van az, hogy a „baloldal” nem hajlandó egy Mindszenty bíborost vagy a két világháború katonáit, hőseit ugyanolyan kegyeletben részesíteni, ahogy azt a zsidóság mártírjaival bármikor és feltétel nélkül teszi? Most, hogy a „baloldal” van hatalmon, bizonyára nem hallunk majd annyit az antiszemitizmusról, a gyűlöletről, a másságról, mint az elmúlt négy év hisztériától hangos időszakában. A holocaust éve van. Gosztonyi Péter is hallgat, miközben a világ a család évének hangzatos kampányával kompenzálja család- és gyermekellenes életformáját. Család és társadalom, a nemzet mint egy nagy család. A másság nem akar szót érteni ezzel a családdal? A holocaust éve van. Szót kéne hát érteni, de nem jön válasz. * Tisztelt Professzor Ur! Az antiszemitizmus mint jelenség olyan sajnálatos tény, mellyel egyetérteni lehetetlen, de kénytelenek vagyunk vele együtt élni. Normális körülmények között, társadalmi „ súlyának ” megfelelően nem veszélyezteti a társadalmi egyensúlyt, nem kerülhet a politika eszköztárába. így e jelenség valódi veszélyeit az átpolitizált antiszemitizmus testesíti meg, éppen ezért szükséges, hogy — érdemi vitákban — a nyilvánosság előtt lehessen tisztázni, kiknek is állhat érdekében üldözötté szugerálni izraelita honfitársaimat. Tudjuk, hogy a szocializmus e témával kapcsolatos képmutató politikája olyan helyzetet teremtett, melyben mind a mai napig az ellenfél politikai és erkölcsi lejáratásának egyik taktikai eszköze maradhatott az antiszemitizmus vádja. Éppen ezért e megnyilvánulások, nyilatkozatok és megbélyegzések antidemokratikus volta, valamint a patrióta magyarság és a kereszténység provokatív lejáratása, már-már elviselhetetlen társadalmi feszültségeket okoz hazánkban. E feszültségek megszüntetéséhez elmaradhatatla- nok volnának az érdemi viták, de mivel ez adott köröknek nem érdeke, mindent elkövetnek, hogy privilegizálva a médiákat, csakis a „baloldal" szempontjai szerint a „jobboldalt" terhelő jelenségként mutassák be az antiszemitizmust. .. Tehát aki nem osztja a „baloldal” nézeteit és bátorkodik más véleményen lenni, azt azonnal kirekesztik olyan perifériákra, melyek a pártállami módszerek normái szerint kompromittálhatnak minden ellenfelet. Képtelenek beletörődni a demokrácia adta árnyalatok és vélemények széles skálájába, ezért a saját szólamuktól eltérő hangokon szólni ma is megbocsáthatatlan bűn. így lehetetlenné teszik a nézetek és nézet- eltérések tisztázását, miközben állandóan a konszenzusról beszélnek. De a gondolatok cseréjének és a személyes kapcsolatok hiányának beláthatat- lanok lesznek a következményei. Nélkülük csak halmozódnak a politikai indulatok és kezelhetetlenné válik a társadalmi feszültség. Minden józan érv amellett szól, hogy tarthatatlanok azok a módszerek, melyeknek taktikai eszköze lehet az antiszemitizmus. Ezért nem hallgathatok, még akkor sem, ha olyan darázsfészekbe nyúlok, melynek darazsai minden valószínűség szerint nem fognak kímélni. Azt gondolom még nem késő a párbeszéd, az egyenrangú ellenfelek vitája, legyenek akármilyen véleményen is, de ne maradhasson „baloldali” tabu az antiszemitizmus. Nekem meghatározó és mértéktartó az Ön véleménye, ezért abba a reményben, hogy számíthatok tapasztalt és körültekintő tárgyilagosságára, tisztelettel kérem, írja meg a „Ki hívja harcba?” című munkámmal kapcsolatos észrevételeit. Kivételes figyelmét előre is köszönöm. Budapest, 1993. április 28. Tisztelettel régi híve Toldi Miklós * * * Stiftung Schweizerische Osteuropa-Bibliothek Bern Bern, 1993. VI. 3. Kedves Toldi úr, köszönöm ma megkapott küldeményét. Mivel épp indulok szabadságra és 3 hétig leszek távol — utána pedig nagy levélrestanciámat kell feldolgozni —, ne számoljon július közepe előtt érdemleges válaszommal. E pár sor csak arra szolgál, hogy nyugtázzam küldeményét. Szívélyes üdvözlettel: Gosztonyi Péter A parlamenti baloldalon fröcsögő mocsadék, hordalék... A Magyarország nevű poszt- kommunista Disneylandben, amely a földkerekség egyetlen országa, ahol a konzervatív sajtó a baloldal szerint „piaci” okok miatt nem tud kibontakozni, a kisebbségben maradt választókat naponta több öröm is éri. Legutóbb engem az. hogy ezek nekem nem fognak expót rendezni. (Remélem, olvasóink ráismernek a baloldali lapok választások előtti stílusára.) A másik öröm az, hogy most a fővárosi főügyész mondta ki a határozatot: a „Sosem gondoltam volna, hogy ez a mocsadék, hordalék népség, ami itt a parlamenti jobboldalon fröcsög, és az utcán is viríthat, valaha megjelenhet ebben az országban ” mondat nem uszítás. A dolog úgy kezdődött, hogy amikor Andrassew Iván újságíró e mondatát megláttam, rögtön feljelentettem az ügyészségnél. Hogy miért? Igen egyszerű. Ugye, mára már mindenki tudja, hogy a Demokratikus Charta és a Tégy a gyűlölet ellen! mozgalom tagjai a gyűlölködés Gui- ness-bajnokai. Komistól And- rassewig. A gyűlölet és intolerancia legutóbb Bayer Zsoltból spriccelt ki a Népszabadságban, amikor azt írta a szerkesztőségi oldalon: „...ha Sugár András még egyszer rám vigyorog a képernyőről, akkor keresek egy jó kis banánköztársaságot, és politikai menedékjogot kérek ". Nos, félnünk nem kell, ez a társaság innen nem fog elmenni. Kicsit úgy, mint Popper Péter, aki a közszolgálati médiát használta fel arra, hogy elmondja, itt nem lehet kibírni, és kivándorol Izraelbe. Hogy miért jött vissza, arról nem tartotta szükségesnek tájékoztatni az elmenetele okáról értesült közönséget, így van ez Bayerrel is, aki nem csak azért nem menne ki egy ,jó kis banánköztársaságba”, mert Magyarország a világ paradicsoma a sajátosan magyarországi baloldalnak. De azért is, mert a Népszabadságban oly sokszor dicséretben részesült, Castro-barát Új Jewel Mozgalom bukása (Grenada) és a Seychelle-szigeteki köztársaság balos gengsztereinek távozása óta, tudomásom szerint Latin-Amerikától kezdve a Karib-tengeren át az Indiaióceánig egyetlen banánköztársaságban sincs, ahol a budapestinél baloldalibb kormány van uralmon, és így Bayer nagyon rosszul érezné magát. Nem is szólva arról, hogy — mint Népszabadságújságírót — az El Sál vadőr- féle helyeken egy délutáni szórakozást kereső, magába feledkezett Aréna-párti kis kommandós egység megfosztaná Földünket a pont saját gyűlölete ellen tenni nem tudó kalandkeresőtől. De vissza a mondathoz. Szóval feljelentettem Andras- sewet az I. és XII. kerületi ügyésznél. A gondolatmenetem a következő volt: ebből az ügyből — legyen a döntés bármilyen — veszíteni nem lehet. Ugyanis: ha Andrasse- wet elmarasztalják, az az intoleráns oldalnak lesz rossz, nem is szólva a vele járó publicitásról. Ha nem marasztalják el, akkor a jobboldalon bárki ugyanezt a mondatot leírhatja. Hiszen ahogyan a baloldalon ők Antalit és kormányát, a képviselőket, a köz- szolgálati médiavezetőket jobboldalinak tekintették, a jobboldalon nagyon sokan Göncztől kezdve a kormányt, Demszkyt, a képviselőket és a közszolgálati médiavezetőket tekintik baloldalinak. Azt a mocsadék, hordalék népséget, ami itt a parlamenti baloldalon fröcsög, és az utcán is viríthat... Nos, márciusi feljelentésemet a kerületi ügyésznek a választások után kézbesített, de április 19-i keltezésű határozata elutasította. A döntést megfellebbeztem a fővárosi főügyésznél, és az esetet megírtam a Pest Megyei Hírlap május 30-i számában. Közben Andrassew a Hócipőben egy egész oldalt írt föl- jelentésemrőí, amelynek szappanopera vége arról szólt, hogy Jordán Tamás megölelte Usztics Mátyást, és a „régi szeretettel” köszöntve a maga részéről befejezte a médiaháborút. Jordán igen nagylelkű volt — és ha Magyarországon netán Berlusconi-for- dulat lesz (Que sera, sera — ahogy lesz, úgy lesz, a jövőt nem sejthetem, szólt a Ráko- si-korszakban betiltott dal), akkor biztos vagyok benne, hogy mi fogjuk befejezni a médiaháborút, és Csurka megcsókolja Harasztit. De akkor már nem az antalli arányok lesznek a médiában, hiszen a mostani társaság igazán példaértékűen mutatta be, hogy milyen feltételekkel köt ő egy versailles-i médiabékét. Nos, dr. Bócz Endre s. k., fővárosi főügyész azt írta nekem július 22-i keltezésű levelében, hogy panaszomat elutasítja, és elutasító határozata ellen további panasznak helye nincsen. Vagyis a mondat, kedves jobboldali újságíró hölgyek és urak, szabadon használható. Indok is van hozzá. íme (az eredeti helyesírást követve): „Bár az újságcikkben valóban fellelhető és (sic!) sértő kifejezések, azonban ezek a szabad vélemény nyilvánítás határait nem lépik túl, ugyanis a sértő nyilatkozatok nem minősülnek uszításnak. A gyűlöletre uszításnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy embrekben a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet keletkezne a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet (sic!!!). Ez pedig jelen esetben nem állapítható meg. A kerületi ügyészség nyomozást megtagadó határozatának megváltoztatására ezért nincs törvényes lehetőség. ” Hogy ez a mocsadék, hordalék népség... Lovas István
