Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-29 / 176. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. JULIUS 29., PENTEK Aszódi blues — Zenét hallgatni minden áron Koncertről koncertre A zenészek legfeljebb lefekszenek, de ki nem dőlnek Hőség, por, fárasztó és hosszú utazások — mindezek nem számítanak. Mint ahogy az sem, ha egy vagy akár több éjszakát a parkokban, várótermekben, padokon kell eltölteni. S az sem, hogy a farzsebekben lapuló pénz legfeljebb ha zsíros kenyérre és egy-két üveg sörre elég, a belépőjegyre már biztosan nem. Az említettek közül egyik sem érdekes. Egy csapásra eltörpülnek egy félig letépett plakátot olvasva, vagy egy szájról szájra járó hírt hallva: zenei fesztivál lesz... Ekkor és itt... fellép ez és ez... Ennyi elég. Ettől közel s távol megmozdulnak a fiatalok, csakhamar hátizsákos sto- posok lepik el a főbb autó- utakat. Zenét hallgatni indulnak. Az előbbi történet évente, vagy talán helyesebben havonta többször is megismétlődhet. Vannak olyanok, akik koncertről koncertre, fesztiválokról fesztiválokra járva évente több száz, esetleg több ezer kilométert is megtesznek. Van ahova azért mennek, mert már voltak ott, ismerik a helyet, tudják mire számíthatnak. Máshová, az új helyekre pedig kíváncsiságból. S aztán ismét megjegyeznek egy nevet, egy helyet: ide még visszajövünk. Ilyen újonnan megtanult hely Aszód is. Bár nem az első kísérletre, de mégis sikerült a bluesrajongóknak fesztivált rendezni. — Természetes. hogy itt vagyunk — állítja néhány gödöllői srác. — Miért is ne lennénk itt? Jó zene van és jó hangulat. Kell még ezen kívül valami? Jól érezzük magunkat. Kevés is elég — Persze, hogy jól — veszi át a szót a társaság egyik lánytagja. — Kifejezetten ezért jöttünk: szórakozni. Egyébként pedig nehogy azt hidd, hogy túl nagy igényeink vannak. Pontosabban van néhány, de ezek mind a zenével kapcsolatosak. Ha a zene jó, akkor gondok már nem lehetnek. — Nézd, ugye téged sem érdekel — szól közbe mellette ülő barátja —, hogy most milyen terítő van itt az asztalokon? Vagy, hogy van-e egyáltalán terítő? Akkor sem mentünk volna haza, ha nem lenne ez a tető a fejünk felett. Ezek csak amolyan részletkérdések. Az, hogy miként sikerül majd a nap, nem ettől dől el. — A lényeg a zenén van — mondja ki a döntő szót egy szőke lány, miközben megrázza a csuklóját takaró számtalan bőrkarkötőt. — A jó hangulathoz, a jókedvhez elég egy nagyon kis valami: az, hogy jó zenét hallgass. Zenéből pedig itt nincs hiány. Kora délelőttől szólnak a hangszerek, s — noha az együttesek időközben váltják egymást — nem is hallgatnak el éjszakáig, vagy talán hajnalig sem. Bizony nehéz lenne egy-egy koncert helyszínét nem megtalálni, fesztiválét pedig pláne. Elég, ha azt tudjuk: melyik város felé kell mennünk. Ezt követően már az útszéle- ken stoppoló, vagy állomásokon várakozó hátizsákos-hálózsákos fiatalok útba igazítanak. Sokszor még kérdezni sem kell: bizonyosak lehetünk abban, hogy mind egy cél felé tartunk. Közben egyre jobban melegszik az idő, s a zenekarok jóvoltából emelkedik a hangulat is. Aszódra újabb vonat vagy busz érkezhetett, ugyanis a kapun ismét egy nagyobb csapat tódul be. — Nem vagyunk fáradtak — állapítja meg egyikük, akit talán csak nagy hangja különböztet meg többi farmeros-tornacipős társától. — Csak szomja^ sak! — teszi hozzá, s már indul is a pult felé. Úgy látszik, a kikért sör nem lehet rá rossz hatással, mert az első néhány korty után visszatelepszik. — Szóval, nem jöttünk mi túl messziről, csak innen, a fővárosból. Hát Aszód igazán nem távolság, négy- szer-ötször ennyit megyek egy koncertért. Akár a szüleik A hosszú hajú fiú, akit barátai Bagolyként ismer-, nek, megerősíti az imént, hallottakat. Ez tényleg nem nagy táv. — A múlt héten Szek- szárdon voltunk — kezdi a felsorolást Bagoly —, most, e héten Aszódra jöttünk, legközelebb valószínűleg Óbudára megyünk, aztán majd megint valahová. Az, hogy egy-egy helyszín milyen messze van, cseppet sem számít. Stoppal mindenhova el lehet jutni. Ezzel nem lehet vitatkozni, hiszen valóban bárhová mehetünk fölfelé tartott hüvelykujjunk segítségével. Az érdekes csak az, hogy szüleik nem is olyan régen pont ugyanezt csinálták. — így van, ez biztos — mondja egy hajpántos fiú. — A hatvanas-hetvenes évek hippimozgalmai most mintha újra feléledtek volna, legalábbis a nagy csavargásokat és a nagy zenei fesztiválokat illetően. Nem hiszem, hogy a híressé vált négyszázezres woodstocki fesztivált még egyszer meg lehetne ismételni, de arra mindenesetre van remény, hogy valami hasonló összejön a közeljövőben. — Én sem csodálkoznék, ha így lenne —• teszi hozzá farmerkabátos társa hiszen bennünk ugyanúgy megvan egy bizonyos fajta szabadság utáni vágy^mint ahogy húsz évvel ezelőtt a szüléinkben is meg lehetett találni. Mialatt a Nap egyre alacsonyabbra ereszkedik, a hangulat éppen ellenkezőleg: fokozatosan a tetőfokára hág. Az asztalokat — vagy akinek szék nem jutott, a füvet, fák tövét — egyre többen hagyják el, s mind többeket lehet látni a színpad előtti táncra szánt üres téren. Közkeletűen úgy is mondhatnánk, hogy a dühöngőben, bár dühöngésről egyáltalán nincs szó. — Szerintem is úgy van, hogy felélednek a régi nagy fesztiválok hangulatai — kapcsolódik bele az előbbi témába egy táncban már kifulladt, s most pihenni visszaérkező lány. — Persze a gyereNéha pihenni is kell kék egy picit mindig hasonlítanak a szüleikre, mármint a fiatalkori Jelfogásukat tekintve. Ők is szerettek végre mindentől és mindenkitől függetlenül, szabadon lenni, szórakozni, s mi is ilyenek vagyunk. Van viszont olyan is, ami nyugaton már régen is megvolt, nálunk viszont csak most lett rá lehetőség. Ilyenek például a motoros bandák. Magyar- országon nem túl régóta lehet látni olyan nagy gépeket, mint amilyeneken mondjuk a Szelíd motorosok című filmben száguldoztak. Egyre sűrűbbek a motorostalálkozók is. A zene azonban azokról a találkozókról sem hiányozhat! — teszi hozzá, majd nagy levegőt véve már indul is vissza táncolni. «r Békés tömeg — A Szelíd motorosokról jut eszembe valami — közli gondolatát egy félmeztelen fiú. — Bár egyáltalán nem feltűnő, de azért ha kifejezetten erre figyelsz, észreveszed: az ilyen helyeken a lehető legritkább esetben láthatsz balhét. Ennek nem a jó rendezőgárda az oka, hanem az, hogy ide általában nem kötekedni, verekedni jönnek a fiatalok. A zenéért jövünk mindannyian. A zene hallgatásában pedig nemhogy nem zavarjuk egymást, de még jó is, hogy ennyi egyforma gondolkodású és érzésű ember összejön. — Ez az egészben a legjobb — folytatja a fiú barátnője'. — Attól függetlenül, hogy mindenki előtt van már egy-két üres sörösüveg, nem lesz kocsmai a hangulat. — Próbáld ki! — biztat azonnal a barátja. — Mondok valamit: itt a söröm, nyugodtan igyál belőle. Biztos lehetsz benne, hogy nem pofozkodással végződik majd. Nézd, itt végül is csak néhány százan vannak most, de én olyan helyeken is megfordultam már, ahol több ezren vannak együtt napokig. Igaz, hogy ekkora tömegből már nem ismerhetek mindenkit személyesen, de a zene mégis összeköt minket, s ettől az egész. olyan, mint egy nagy baráti társaság. Közben elérkezik az este is, ám úgy látszik, senki nem akar még hazamenni. Igaz, a program éjfélig tart, de az elejtett mondatokból arra lehet következtetni: senki sem bánná, ha vége sem lenne, vagy holnap reggeltől ott folytatódna, ahol ma abbamarad. Másnapra azonban kiürül a hely, de — ígérik — még visszajönnek ide. Minden bizonnyal a mostaninál jóval többen, hiszen ahogy egyikük fogalmazott: továbbadják egymásnak a híreket, s így előbb- utóbb mindenki tudni fogja, hogy hol és mikor találkoznak legközelebb. Együtt hallgatni, élvezni a zenét. Nádai László Krekács Róbert felvételei Ha a fülem néha kiöblítem, sokkal, jobban hallom a zenét Forrósodik a hangulat — a végén már az együttes tagjai is táncra perdülnek