Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-27 / 174. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JULIUS 27.. SZERDA Nemzetközi összefogás Útban a víztisztító Ruandába Az ugandai Entetébe hétfőn megérkezett az összes olyan amerikai szállítmány, amelynek segítségével megteremthetik a közép-afrikai térség menekültjeihez eljuttatásra kerülő segélyek infrastrukturális rendszerét Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának és a térségben lévő nemzetközi segélyszervezeteknek a felkérésére az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy az egész afrikai földrészt átfogó szállítási és utánpótlási hálózatot építsen ki Kairótól a kenyai Mombasa kikötőjéig — jelentette be hétfői washingtoni sajtó- értekezletén a Pentagon szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy elsőrendű feladatnak tekintik a víztermelési és -elosztási képesség létrehozását a ruandai menekültek számára a kolera megfékezésére, valamint az orvosi ellátás biztosítását és az élelmezés megoldását. Ennek érdekében a hét közepére már a zaire-i Goma repülőtéren felállítják azt az amerikai víztermelőrendszert, amely napi 320 ezer liter ivóvizet ad a menekülteknek. Úton van már San Franciscóból az a víztisztító berendezés is, amely napi 280 ezer liter. ivóvizet juttat majd el 17 elosztóponton keresztül a menekülttáborok lakóihoz. Külföldről tértem haza, s így csak későn olvastam el a lapban a július 15-i polémiát, mely többek közt személyemmel kapcsolatban Witting- hoff Tamás polgármester úr és Bánó Attila kollégám között zajlott. Ha visszatérek rá, annak az az oka, hogy udvariatlanságnak tartanám mintegy „keresztülnézni” egy polgármesteren (és bármelyik olvasón). Őszintén megköszönöm a polgármester úr szíves figyelmét. Tudja-e a polgármester úr, mit adtam volna egy ilyen támadásért 1965 és 1986 között? Ama 21 év alatt, amikor börtönéveim ráadásaként napisajtóban és irodalmi folyóiratban a nevemet sem volt szabad kinyomtatni, amikor Aczél György őfelsége, Imperator Artium et Literarum (magyarul: kultúracsászár) — velem nem is közölt — megsemmisítő ítélete után, a sajtó- és irodalmi nemlét és feledés süket csendjébe temetve, biológiai létem fenntartását is az akkor még nem amerikai tulajdonú Egri Dohánygyárnak köszönhettem? Aki ezen átment, az bizony megköszön minden szemtől szembe támadást, mint jelét annak, hogy bár megöregedve, de él. Természetesen semmi kifogásom az ellen, hogy a polgár- mester úr, lévén az SZDSZ tagja, védelmére kel szervezetének. Mint amiképpen mi, hazánknak elkötelezett magyarok, védelmére kelünk hazánknak, ha elárulják vagy támadják (ne higgye a polgármester úr, hogy a volt miniszterelnök környezete sokkal barátságosabb volt hozzám, mint ő). Ám elnézést: az nem védelem, ha az ellenfél állítását agyrémnek minősítjük. Ha felszólított volna a polgármester úr, hogy érvekkel és tényekkel támasszam alá, amit leírtam, elmondtam volna az itt következőket — vagyis hát így is elmondom, kéretlenül. Csak azért, hogy a polgármester úr lássa: klasszika-filológiai, romanisztikai, történelmi, filozófiai, szociológiai és rendszer- elméleti tanulmányaim után nincs hajlamom agyrémek táplálására. Mire alapozom tehát SZDSZ-t illető állításomat? Először is: az SZDSZ képtelen volt arra, hogy saját nevet válasz- szón magának; bemutatkozott, mint a német Bund Freier Demokraten fordítása. Másodszor, báb állapotában, a gubóban („demokratikus ellenzék”) külföldről táplálták anyagi eszközökkel. Harmadszor, Soros úrnak, a Közép-Európában politikai ambíciókat tápláló nemzetközi tőzsdeszakembemek és pénzből pénzt tenyésztő sikeijátékosnak magyarországi képviselete lett („Nyitott Társadalom” alapítvány). Negyedszer, ugyancsak képviselete lett a déli autópálya konzorciumnak, amennyiben gazdasági csúcsszakértője a Conexus Rt. igazgatósági tagja. Ötödször, 1992-ben az SZDSZ képviselője kívánta beterjeszteni a parlamentben a külföldiek (hongkongiak) tömeges betelepítését lehetővé tevő törvényjavaslatot. Hatodszor,' folyamatosan kétségbe vonta a magyarság nemzeti létét. Hetedszer, kezdettől fogva a legutóbbi időkig elhatárolta magát a „haza” fogalomtól. Nyolcadszor, egyik vezetője, a romániai Ceausescu-sajtóból jött Tamás Gáspár Miklós, 1989-ben, az SZDSZ első nyilvános bemutatkozásakor, az egész ország szeme láttára félretolta a történelmi magyar nemzeti jelképeket e szavak kíséretében: „Ezekkel nekünk semmi dolgunk nincs.” Kilencedszer, 1990-ben választási jelszavai azonosok voltak a csehszlovákiai „liberális” párt választási jelszavaival, ami arra engedett következtetni, hogy mindkét pártnak egyetlen központból történik az irányítása, s az a központ nem Prágában és nem Budapesten székel. Tizedszer, az SZDSZ képviselői rendszeresen részt vettek a Magyar Köztársaságot rágalmazó, hitelét és nemzetközi helyzetét rontó külföldi propagandakampányok szervezésében. Végül: az ország gazdasági megIzraeli—jordán kibékülés Titkos kapcsolatok törvényesítése A hétfői Rabin—Husszein- találkozó kétségkívül történelmi esemény volt — mégis, ellentétben a tavalyi Rabin—őra/aí-találkozóval, vagy az 1979-es Camp Da- vid-i izraeli—egyiptomi békekötéssel, a jelenlévők egyikét sem fogta el a borzongás. Jordánia és Izrael között ugyanis ez az új kezdet nem más, mint a régre visszanyúló, titkos kapcsolatok törvényesítése — írja tegnapi számában a Le Figaro, Franciaország legnagyobb országos napilapja. Az újság szerint a két ország már eddig is egymás „bizalmas” ellensége volt: így például a közöttük lévő, 1948 óta tartó hadiállapot ellenére több ízben a zsidó állam figyelmeztetései rettentették el Szíriát és Irakot Jordánia elözönlésétől. A mostani washingtoni csúcs- találkozó tulajdonképpen logikus végkifejlete a két fél objektív szövetségének. Rabin szemszögéből nézve Husszein jelenti a leghatékonyabb nyomásgyakorlási variációt Arafatra, hogy ő betartsa az Izraellel kötött palesztin megállapodást. Csak egy példa: a prófétától származó királynak — mint Jeruzsálem muzulmán szent helyei őrzőjének — legalább annyi oka van a város feletti ellenőrzés megszerzésére, mint Arafat- nak, aki pedig ígérete szerint azt akarja megtenni Palesztina fővárosának. A PFSZ vezetője a maga részéről tudja, hogy Gáza és Jerikó csak egy gettónak számít, ha nem támaszkodhat Jordániára; Husszein pedig az Izraellel és Arafattal kötött kettős megegyezést egyfajta biztosítási kötvénynek látja, hiszen így garanciája van a királyság kényes egyensúlyának megőrzésére — vázolja a bonyolult közel-keleti viszonyokat a Le Figaro. A lap mindenesetre emlékeztet rá: Rabin és Husszein hétfői kézfogása csak akkor nyeri majd el igazán értelmét, ha lehetővé teszi Izrael és Szíria megállapodását. A nagyvilág hírei * Tegnap Belgrádba érkezett Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter, hogy a szerb vezetőkkel megvitassa a boszniai béketervet, és utolsó kísérletet tegyen a nemzetközi „összekötőcsoport” által — Oroszország tevékeny részvételével — kidolgozott béketerv megmentésére. íf Orosz közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság nagy része az 1917-es forradalom utáni korszak legnagyobb csalójának Mihail Gorbacsov volt szovjet államfőt tartja. VÉLEMÉNY Mint madár a fészkét (A „gyalázkodó”válasza) bénításával zsaroló külföldi pénzhatalmasságok nyomására lett paktumpartner és meghatározó tényező 1990-ben. Mit mondjak még? Polgármester úr nem szólított fel, mégis ennyit elmondtam. Ami Pető Iván elnök úrnak jellemzését illeti, szabad legyen megjegyeznem, hogy a „szervi eredetű”, természetesen, metafora. Ha pedig az emberi pszichét az organizmus alkotórészének tekintjük, nem is csupán az. Pető Iván elnök úr olyan családi környezetben nőtt fel, melynek légköre kötelezőleg volt magyarellenes. Erről, természetesen, Pető elnök úr nem tehet. Szomorú jelensége ez a magyarság XX. századi szerencsétlenségének: sajnos nincs egyedül. A „kemény” és a „puha” diktatúra rendőri szervezetében nagyon intenzív nemzetellenes és szovjet érzelmi kötődést munkáló nevelés folyt. A kérdés csak az: mit szül az, ha valaki olyan népen gyakorol hatalmat vagy irányító funkciót, mellyel szemben ellenszenvet érez? A magyar nemzeti organizmusnak, sajnos, súlyosan károsodott az immunrendszere. Itt van a probléma kulcsa. A magánélet szférájában mindenképpen tartózkodnék attól, hogy Pető Iván úrra ilyen megjegyzést tegyek. Csakhogy a közélet „megsokszorozza” az embert, amennyiben a közéleti szereplő sok emberre, egy egész népre (s mi tagadás: nemzetre) van befolyással. Ebből következőleg pszichéje, érzelemstruktúrája, képességei, ítéletei közüggyé válnak. Ez, a maga arányaiban, Budaörsön is érvényes a polgármester úrra például. S hát a közíróra is. A polgármester úr minden bizonnyal fiatalabb, mint e sorok írója. Sok mindent nem élt meg, amit én kénytelen voltam végigélni. Ez sok tapasztalatot adott, s így, miközben egy újszülöttnek minden vicc új, meglehetősen sok a „déja vu” élményem. Nagyon érzékeny vagyok a XX. századnak arra a hétfejű sárkányára, amely egy négyes nászból született: a nacionalizmus, a monopoltőke, a tudomány és a technika fajtalanko- dott-egymással, hogy létrehozza. Fasizmusnak hívják, polgár- mester úr. Első pillantásra felismerem, akármilyen ruhát visel, bármelyik nemzet nevében dúl. Járványos, mint valami szellemi AIDS. Üldözővé teszi a tegnapi üldözöttet, ha kell, kommunizmusnak vagy liberalizmusnak kereszteli magát (a „szocializmus” már megszokott díszítőjelzője). Egyaránt jelentkez- hetik olaszként, németként, magyarként, zsidóként, oroszként, japánként vagy kínaiként. A népeket azzal szédíti, hogy „Herrenvolk vagy”, „választott nép vagy”, „római utód vagy”, „su- mir vagy”, „a világ felszabadítója vagy” — és csillapíthatatlan uraloméhsége szüntelenül sarkallja mások megalázásának nimfomániájára, fejlett Gestapókkal, KGB-kkel, ÁVH-kkal és MOSZAD-okkal dolgozik, vezéreket imádtat, kik tömeggyilkosok, de olyan címeik vannak, mint „a béke legfőbb őre”, a „filantróp”, „a Kárpátok géniusza”. Mit vétett ez a boldogtalan magyar nép, hogy ebben a században újra meg újra ezeknek esik áldozatul? Tudja-e a polgármester úr, mi volt a szélsőjobboldal, amikor még valóban volt? Ismert valóságos szélsőjobboldali hecclapokat? Találkozott valaha az „Összetartás”-sal, a „Harc”- cal, a „Magyar Futár”-ral? S elhiszi rólunk, hogy mi itt, a Pest Megyei Hírlapnál, „szélsőjobboldaliak” vagyunk? Ám tudja-e azt, hogy egy másik országban, Izraelben, milyen elkeseredett harcot vív a valóban liberális miniszterelnök, Rabin, a szélső- jobboldallal? S tudja-e, hogy a Kurír egyik kanadai, magyar anyanyelvű tudósítója Ariel Sharonnal, az izraeli szélsőjobb- oldal vezérével azonosította magát? Tudja-e a polgármester úr, mit jelentett a magyar szélsőjobboldal markában lenni? Mert e sorok írója, bizony, tudja. Amint azt is tudja, milyen volt a baloldalinak álcázott fasizmus börtöne. Hideg brókeri, számítással, szánt szándékkal zavarták össze a fogalmakat ebben a kiszolgáltatott országban. Nem hittem a szememnek, amikor 1989-ben SZDSZ-politikus szegezte nekem a kérdést: amikor magyarokról beszélek, keresztényekre vagy zsidókra gondolok-e? Ez a megkülönböztetés addig meg sem fordult a fejemben. És SZDSZ-es politikus — ma az egri közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetője — akarta velem kihagyatni egy karácsonyi beszédből Heródes elmarasztalását, azon a címen, hogy „ez bántja a zsidók érzékenységét”. Még azt sem tudta, hogy Heródes zsidó gyermekeket hányatott kardélre, hogy nem is volt zsidó, hanem edomita, hogy először Antonius, majd Augustus ügynöke volt és a zsidó nép gyűlölte. Vagy tudta? Esetleg szánt szándékkal akart kötöz- ködni és provokálni? A polgármester úr Vödrös Attilának olyan szándékot tulajdonít, mintha „származási okmányokat követelne”. Nos, ha valakik elutasítják a „faj”-nak, mint náci kritériumnak az ostobaságát, azok mi vagyunk. A faj a homo sapiens, polgármester úr. Származási okmányokat ma Izraelben követelnek, s ez arra mutat, hogy a gyilkos megfertőzte a túlélő áldozatot. Petőfi apja szerb, anyja szlovák volt: ki vonná kétségbe a költő magyarságát? Vagy tán a magyar nemesi származású Pável Or- szágh-Hviezdoslav nem a legszlovákabb szlovák költő, a szlovák szellem legnagyobb képviselőinek egyike? Ki tagadhatná, hogy Kiss József, ki Arany igézetében írta balladáit a hazai zsidó életről, magyar költő volt? Bennünk, polgármester úr, Ily- lyés Gyula epigrammája dobogja görög mértékeit: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sej, ma nem azzal kellene, honnan jössz: azzal, ecsém, hova mész. ” . Be’ szomorú, hogy a szellemi templomrobbantók zavarkeltésének ma polgármesterek is áldozatul esnek. Pedig polgármesternek lenni nem csak hivatali, szellemi rang is. Még a régi falusi bírák között is csak kivétel lehetett egy-egy Göre Gábor; a mai polgármesternek kiváltképpen ki kell ismernie magát a szavak értékvesztésére alapozott mesterkedések között. * Ha volt valami, ami ebben a polémiában zavarba hozott, nem a budaörsi polgármester úr támadása volt, hanem az, amit Bánó Attila kollégám írt rólam. Én csak szolgálok, s tudom, mennyire messze botladozom mestereimtől, kiket szívem szerint követnék. Csupán csak nagyon féltem súlyosan beteg hazámat a hideg közöny kősivatagává vált világban, mert akárhány nyelvet tudok is, ha ezt kirántják alólam, olyan leszek, mint űrsétán az űrhajós, kinek elszakadt a csatlakozókábele. Vijjogva védem, mint madár a fészkét; s ha lelőnek, hát lelőnek. Isten látja lelkemet (s az olvasó is, remélem), hogy nem replikázni akartam a nagyrabecsült polgármester úrnak, hanem mint velem pörölő embertársammal, párbeszédet folytatni vele. S támadjon bárki; ha egyszer igaza lesz, készséggel elismerem. De amíg van rá egyetlen lehetőség, írok, s amit írok, abban egyetlen hamis szó nem lesz. Luther szavával: „Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen.” A / (Sándor András)
