Pest Megyei Hírlap, 1994. július (38. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-26 / 173. szám
14 FEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1994. JULIUS 26.. KEDD Dokumentumok a ragadozó növényevőről „Magyarország zsidópolitikája messze elmarad minden más államé mögött, Franciaországot is beleértve.” (Adolf Hitler, 1943. április 23.) Ha az ember külföldön tartózkodik akár csak néhány napra is, hazaérkezve utólag értesül mindarról, ami időközben itthon történt. Többek között arról is, hogy e hó 4-én holocaust- emlékünnepséget tartottak Budapesten, az 50. évfordulón, a Főpolgármesteri Hivatal és az Emanuel Alapítvány rendezésében. Végigolvasva a tudósítást, különös érzései támadtak az őszintén gyászolónak. Noha magyar anyanyelvű és magyar nemzetiségű testvéreink százezreit pusztították el egy megszálló hatalom elkövette erőszak következményképpen, erről a megemlékezésről a magyar népet kizárták. A budapesti Főpolgármesteri Hivatal a budapestieket mint a tömeggyilkosság felelőseit kezelte; a megemlékezés kizárólag nemzetközi zsidó megemlékezés volt, mintha nem nyíltan ugyan, de gesztusértékűén a magyar néptől megtagadták volna a gyász jogát. Mintha a magyar zsidóságot kimetszenék a magyar nemzettestből és ezzel mintegy rehabilitálnák a nácizmus magyar nemzetiségű, de hazaáruló csatlósait. A magyar nép kollektív elmarasztalása alól csak a köztársaság elnöke és Demszky Gábor kapott felmentést; az akkor még miniszterelnök-jelölt Horn Gyula csak levél útján kapott bebocsáttatást. Ez a levél bocsánatkérést tartalmazott, történelmit, többek között „a bűnös elhallgatás gyakorlatáért”, holott ha valamit, hát ezt nem hallgatták el soha az elmúlt fél évszázad alatt. A főpolgármester kijelentette, hogy az apparátus, mely a deportálásokat végrehajtotta, „a legitim, választott kormány” apparátusa volt, értsd: a magyar nemzet egyetemlegesen bűnös. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A Sztójay-kormány nem „legitim, választott kormány” volt, hanem náci fegyveres erővel kikényszerített és a nemzet nyakára ültetett junta, miközben a törvényes miniszterelnök menekült és bujdosott, az a Kállay Miklós, aki a megszállás előestéjén felajánlotta Stem Samunak a budapesti zsidóság fölfegyverzését. Visszautasításban részesüli. Történelmi tény, hogy a budapesti magyar zsidóságot (és itt a magyal jelzőn különös hangsúly van) Horthy Miklós kormányzó személyesen mentette meg (megtette, ami képességeiből és a nullánál alig több lehetőségeiből futotta, hiszen a szövetségesek cinikusan cserbenhagyták). Annak illusztrálására, van-e miért bocsánatot kérnie a sokszorosan elárult és kivéreztetett (keresztényként és zsidóként egyaránt kivéreztetett) magyar népnek, következzék itt egy idézetsorozat Hitlertől és Goebbelstől, az ő állítólagos „utolsó csatlósukról”. Hogyan látták ők, az urak és parancsolok, a nekik odadobott Magyarországot, amelynek vergődését Angliában és az Egyesült Államokban vigyorogva nézték, hogy azután évtizedekre megfessék imázsát, mint kollektív bűnösét és fasisztáét. Az idézetek két hozzáférhető kiadványból valók. Az egyik „Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939—1944", mely 1983-ban jelent meg a Magvető kiadásában, Ránki György feldolgozásában és Soltész Gáspár fordításában, a Majna- Frankfurtban 1970-ben megjelent „Staatsmänner und Diplomaten bei Hitler, herausgegeben und erläutert von Andreas Hillsgruber” dokumentumkötetek alapján. A másik friss megjelenés: „Joseph Goebbels: Napló”, kiadta a Dunakönyv 1994-ben, Rátkai Ferenc, válogatásában, Acs Zoltán és Gyur- kó László fordításában, Ormos Mária előszavával és jegyzeteivel. A fordítás alapja: .Joseph Goebbels: Tagebücher 1924—1945, Piper GmbH u. Co. kiadás, München, 1992.” Goebbels Naplójából 1940. július 21. A magyarok szégyenteljes követelésekkel állnak elő a Führemél. A Führer azt tanácsolta nekik, hogy harcolják ki, amit akarnak. Egyből visz- szakoztak. A Führer mélyen megveti ezeket a magyarokat. A legantiszociálisabb rezsim, amit a történelem ismer. Innen a vonzódásuk az angol látszatdemokráciához... A plutokrácia ezeknek az államoknak a rákfenéje. És persze a zsidóság. 1940. október 12. A magyarok kitombolják magukat a románok ellen a visszaszerzett területeken. Disznó banda! 1941. szeptember 16. Ami a zsidókérdést illeti, megállapíthatjuk, hogy például egy olyan ember, mint An- tonescu, sokkal radikálisabb eszközöket alkalmaz, mint mi. Én nem nyugszom és nem hagyom abba a munkát, amíg nem vontuk le mi is a végső konzekvenciákat a zsidósággal kapcsolatban. 1943. január 23. Ha rangsort akarnánk felállítani a katonai helytállás szempontjából, azt mondhatnék, a románok rosszak, az olaszok még rosszabbak — minden kritikán aluliak a magyarok. Pl. egy egész harckocsihadosztály felszerelését hátrahagyva menekültek el a frontról; még az is előfordult, hogy megrohanták a sebesültszállító vonatokat, hogy Budapestre induljanak, csak fegyverrel lehetett megakadályozni a pánikot. Hitler tárgyalásaiból 41. sz. jegyzőkönyv: Feljegyzés a Führer és Horthy tengernagy megbeszéléséről Klessheimben, 1943. április 16-án. (A Führer) nagy fájdalommal látja, hogy az a politika, amelyet a magyarok az országon belül folytatnak, lassanként szükségképpen a magyar katonák moráljának teljes bomlásához vezetne. A magyarországi zsidóbarát be- 'állítottság neki egyszerűen megfoghatatlan... Németország ma morálisan szilárd, mert eltávolította a zsidókat, akiknek végső maradéka a legrövidebb időn belül el fog tűnni keleten... Ha a zsidókat nem kergetik el, azok most is újra lerontanák a gazdaságot, a valutát és a morált. A Duce és Antonescu ezt tökéletesen belátták... A zsidók elleni rendszabályok hozatalánál nem szabad aggodalmaskodni... Minek a zsidókhoz glasszékesztyűs kézzel nyúlni?... A Führer ezután szóba hozza a konkrét értesüléseket, amelyek magyar körök és különösen Kállay miniszterelnök tevékenységére és törekvéseire vonatkozólag rendelkezésre állnak, és felszólítja a birodalmi külügyminisztert, hogy olvassa fel a megfelelő iratokat. Goebbels Naplójából 1943. április 18. Befejeződött Horthy látogatása Obersalzbergen. Az első napon igen indulatos volt a hangulat. A Führer nem tett lakatot a szájára, s egyértelmű szemrehányást tett Horthynak politikája helytelensége miatt általában, valamint olyan konkrét ügyekben, mint • az általános hadviselés és a zsidókérdés. A Führer igen egyértelműen fogalmazott: elsősorban azzal vádolta a magyarokat, hogy Spanyolországon és Portugálián át megkísérelték felvenni az érintkezést az ellenséggel. Horthy ugyan tagadta ezt, de nem sokra ment vele. A mai napig is számos, ún. „védett zsidó”, kivételezett és nem kivételezett, vegyes házasságból származó zsidó él a fővárosban. Ez igen sok rendkívül súlyos- problémát okoz. Mindenesetre elrendelem, hogy minden Berlinben élő zsidót vessenek újra vizsgálat alá. Hitler tárgyalásaiból 44. sz. jegyzőkönyv: Feljegyzés a Führer és Tiso szlovák államelnök megbeszéléseiről a klessheimi kastélyban 1943. április 22-én. Hitler: Németországnak a Dúcén kívül nincs még egy olyan szövetségese, akivel olyan kevés a probléma, mint Szlovákiával... Magyar- ország magatartására visszatérve, a Führer azt mondta, Németország sohasem tűmé, hogy Magyarország esetleg Szlovákia ellen forduljon. A magyarok is tudják, hogy Németország ebben nem ismer tréfát... Horthyval a legélesebb formában tudatta, hogy nem bízik Kállayban... Egyébként a magyar sajtó az elképzelhető legfegyelmezetlenebb, mert élén a félzsidó Ullein—Reviczky áll, aki egyik arcátlanságot a másik után engedi meg magának... A beszélgetést folytatva, részletesen ismertette a Führer Magyarország belső helyzetét, különös tekintettel a zsidókérdésre. Kifejtette Tiso- nak, milyen keveset tett Magyarország a zsidók ellen, ő (a Führer) mindent megpróbál, hogy egy európai frontot állítson fel a bolsevizmus ellen. Egyidejűleg azonban különböző országokban belül is feltámad a bolsevista veszedelem, különösen olyan országban, mint Magyarország a maga sok zsidójával... Ha a magyar külügyi bizottságba négy zsidót és a pénzügyi bizottságba két zsidót be lehetett választani, akkor Magyarország zsidópolitikája megállapíthatólag messze elmarad minden más államé mögött, Franciaországot is beleértve. (...) Nagy elismeréssel nyilatkozott a szlovák alakulatokról, amelyek nagyon tiszteségesen harcoltak... Tiso ehhez hozzáfűzte, hogy a csapatokon és a szlovák népen nyomát sem látni annak, mintha belefáradtak volna a harcba, és ezt mindenekelőtt arra vezette vissza, hogy a zsidók eltűntek Szlovákiából. A Führer helyeselt... Magyarország lassanként Európa gettójává válik, mert minden zsidó oda menekül... Horthy úgyszólván bocsánatot kért egy munkaszolgálatos alakulat harmincötezer zsidójáért, akiket az oroszok állítólag megöltek... és általában arra hajlott, hogy a legnagyobb óvatossággal bánjon a zsidókkal... A birodalmi külügyminiszter itt közbevetette, hogy Magyar- országon a vezető réteg alkalmasint kifosztja saját népét és ezt zsidó segítséggel teszi... A Führer megjegyezte, hogy az ezeréves határ a valóságban sohasem létezett, körös-körül a magyarok csak egyszerűen igényt tartanak minden területre, ahol az ezer év alatt valamikor magyarok laktak. Goebbels Naplójából 1944. március 4. A fmnüggyel kapcsolatban a Führer elszánta magát, hogy a magyarkérdést is megoldja. A magyarokszaka- datlanul elárulnak bennünket. Ezt már egy tucatszor rájuk bizonyítottuk, de nem is reagálnak tiltakozásunkra. A Führemek semmi kedve hagyni, hogy a magyar helyzet éppen úgy kiéleződjék, mint a finn. Az árulást meg kell büntetni. Ezért most cselekedni akar. Le akarja mondatni és letartóztatni a magyar kormányt, Horthyt őrizetbe venni, és Imrédy vezetésével megkísérelni a kormányalakítást. .. A magyarországi államcsíny a hadsereg lefegyverzésével kezdődnék, amihez megvan a kellő erőnk. Ha a hadsereget lefegyvereztük, akkor megoldhatjuk a magyar arisztokrácia és elsősorban a budapesti zsidóság kérdését. Addig ugyanis, amíg a zsidók Budapesten vannak, nincs mit kezdenünk a várossal, az országgal sem, különösen pedig a nyilvánossággal. A magyar hadseregtől nagy mennyiségű fegyvert szerezhetünk. 1944. március 15. Ebéd után hosszabb megbeszélés a Führerrel néhány időszerű kérdésről. (...) Az akcióra Magyarország ellen végül is március 18. és 20. között kerül sor. Megint elhalasztották, mert a magyarok megszimatolták a bajt. Híresztelések terjedtek el a közvéleményben, s a magyar kormány a hadügyminiszter útján a főparancsoksághoz fordult, hogy mit jelentenek a német csapatösszevonások. A Führer utasítására Jodl igen éles hangú levélben válaszolt s elhárított mindenféle gyanúsítást. Vissza is kérdezett: hogyan támadhatnak a magyaroknak ilyen abszurd feltételezéssei, és szövetségesként hogyan működtethetnek titkosszolgálatot ellenünk? Közben folytatódnak az akció előkészületei. Ezeket fel kell gyorsítani, mert minél előbb kezdjük, annál jobban érünk célt. Ha az akció végrehajtása során nehézségek merülnek föl, a Führer szabad kezet ad a románoknak, s a magyarok akkor aztán megkapják a magukét. Hitler tárgyalásaiból 57. sz. jegyzőkönyv: Feljegyzés a Führer és Antonescu marsall megbeszéléseiről a klessheimi kastélyban, 1944. március 23-án. „ő (a' Führer) és minden mértékadó személyiség mindenkor lojális volt Magyar- ország iránt. Csak ez a lojalitás akadályozta őt abban, hogy már korábban is néhányszor beavatkozzék. Most azonban megdönthetetlen bizonyítékokat kapott arra, hogy a magyar Kállay- kormány nemcsak kapcsolatot iparkodott találni az ellenséggel, hanem azt a határidőt is rögzíteni próbálta, amikor Magyarország kilép a háborúból... Ezért ő (a Führer) a múlt pénteken magához kérette a magyar kormányzót, hogy megbeszélésük befejeztével szombaton ismét visszatérhessen Magyarországra és végrehajthassa a kormányátalakítást. Egyidejűleg ő (a Führer) elhatározta, hogy vasárnap reggel német csapatokat küld Magyarországra, ezek bevonulásával a bolsevizmus elleni közös küzdelem érdekeit egy magyar kormány jó- vagy rosszindulatától függetlenül biztosítja... Ő (a Führer) nem rettenne vissza attól, hogy szükség esetén nagyon kemény döntéseket hozzon... A kormányzónak és a magyar uraknak a legélesebb és legridegebb módon szemrehányást tett Magyarország illo- jalitása és árulása miatt, eltökélt szándéka a legradikálisabb megoldásokat is alkalmazni Magyarországgal szemben, ha a helyzet netalán kiéleződnék. Ebben az esetben értesítené Romániát.” 62. sz. jegyzőkönyv: Feljegyzés a Führer és Sztójay magyar királyi miniszterelnök megbeszéléséről a klessheimi kastélyban, 1944. június 7-én. Hitler: „A magyarországi fejlemények képe, mielőtt Sztójay átvette a kormányzást, megmutatta, hogy Magyarországon olyan dolgok fordultak elő, amelyeket csakis teljesen ellenséges megnyilvánulásoknak lehet nevezni... Nagyon sajnálatos, hogy a kormányzó nem tudta elszánni magát olyan politika folytatására, amilyet a Führer csaknem pontosan egy esztendővel korábban javasolt neki. A Führer már akkor felszólította Horthyt, hogy járjon el a zsidók ellen. De semmi sem történt, és a helyzet olyan lett, mint egy elaknásított vízen, ahol egy enyhe ütközést robbanás követhet... Hiába próbálta Horthy a zsidókat simogatni, azért a zsidók mégis gyűlölik, mint ez naponta látható a világsajtóban... Mi nem csorbítjuk a magyar szuverenitást, hanem megvédjük Magyarországot a saját zsidai és zsidóbérencei ellen... A Führer úgy vélte, hogy Horthy visz- szarettent az erőszakos tettektől... Ha ez a harc holnap véget ér, akkor holnapután kivonulunk Magyarországról, de csak azzal a feltétellel, hogy a zsidókérdést már megoldottnak lehet tekinteni.” Goebbels Naplójából 1944. június 7. Az új magyar miniszterelnök, Sztójay, akinek a fogadására valamennyien összegyűltünk Klessheimben, harmadrangú politikus... Az ebédnél vezérkari főnöke, Vörös mellett ülök. Nyíltan beismeri, hogy Horthy az őt körülvevő zsidó klikk karmaiban van; ezért is halad olyan nehézkesen Magyarországon az antiszemita politika. íme, a vnácicsatlós” Magyarország, ahogyan a náci vezérek látták. íme, a bizonyíték, mennyire bűnös a magyar nép és a posztmonarchikus magyar államrezon a tömeggyilkosságban, amelyet területén külső erőszakkal hajtattak végre, miután az utolsó percig nem akadt olyan magyar politikai tényező, amely erre saját jószántából hajlandó lett volna. Lehet, hogy e sorok írója már nem éri meg, de egyszer azért föl kell eszmélnie a magyar népnek a mérgező szellemi, drogos kábulatból. Egyszer azért ki kell nyíljék a szeme, hogy lássa: mint változtatták jól,-rosszul abrakolt, jászolhoz kötött szarvasmarhává, melynek csak arra van joga, hogy — illedelmesen — bőgjön a több takarmányért, miközben a botütéseket is el kell tűrnie, jámboran elismervén, hogy nem a farkas, hanem ő ette meg növényevő fogazatával, az istállóval szomszédos akolból elhurcolva, a juhot. Sándor András
